Az első lemezen volt két szám ami tetszett, a Sham Mirrors is tetszett annak idején de nálam nem állta ki az idő próbáját. A többi meg nem jött be. Ahogy öregszek egyáltalán nem bírom elviselni az ilyen stílusban való úgynevezett művészkedést. Ezért nem szeretem ma már a Borknagart se. Tudom ez nem igazán black de én oda sorolom. Maga a hang nem rossz csak sokat vállal. Szóval ha ilyen stílus akkor inkább dögvész, pusztulat, ramaty hangzás, vernyákoló ének. Ráadásul a tököm se figyeli a tekergő gitártémákat.A minőséget ami nem tagadom ott van értékelem egy négy pontra.
A black metal bohócai pár jobb témával. Mint a thrash-be a Lich King. Ők is nyomtak nem egy jó riffet de mégis csak röhejesek.
Az Edda hatoson tetszett Csillag Endre gitárjátéka, na meg van rajta fiatalkoromból pár nosztalgia szám. A bikini frontemberes szám meg a Gary Moore-os kiemelkedő volt. Viszont szeretem ha értem a szövegeket, bármilyen bárgyúak is. Bár nem feltétlenül erre a lemezre gondoltam. Ez a lemez egy "régi" gitáros örömzenélése. Furcsa lenne ha black death-ben nyomulna. Egyetértek Emp-el, ez nem otthonhallgatós zene. Bepálinkázva a kertben egész jó volt. Vagy mint a rozé borra irják, kellemes beszélgetésekhez, könnyed slágerek. Annak viszont megfelel.
Nekem vannak prog.rock kedvenceim is. Pl.Camel-Rajaz, Nemrud-Ritual, vagy a Red Sand-től bármelyik lemez, de ez annyira vidáman összevissza játék volt, hogy nem tudtam se megérteni se feldolgozni. Én vagyok a hibás mert nem szeretem az optimista zenéket. Azért az előbb felsorolt kedvelt lemezeket körbelengi a melankólia ami nálam fontos.
Ez az ének borzalmas volt(persze csak nekem). A Naga - Hen lemeze az igen, de ez.Soha nem szerettem ezt a műfajt, most se talált hozzám utat. Únom is meg idegesít. Nem vagyok egy sludge arc. Ebben a műfajban nem találok semmi érdekeset. Annyi legyen a mentségére mondva,hogy jobb volt mint ami a rádiókban szól. De ez minimális erény az undergroundban.
A kedvencem az Autumn Aurora. Váltakozó minőségben nyomják, de legalább ez hiteles zenekar. Ehhez a zenéhez jobban illene egy "erdőmélyi" énekhang. De ez a lemez kifejezetten tetszik.
Ezt az Edge Of Sanity sokkal jobban megoldotta. Ennyi.
Lehet mondani,hogy na ezredik a sorban, de nekem telitalálat az ízlésemnek. Ja,hogy meleg van ilyenkor nem megfelelő, nekem bármikor.
Erre mondom,hogy teljesen átlagos. A hangulat,énekhang. Ma jött, holnap megy. Nem is nagyon lehet értékelni (se lehordani,se magasztalni). Csak úgy van.
Már az első magasztaló kritikák után tettem vele próbát de akkor se nyűgözött le. Általában szeretem a progresszív cuccokat, de ez fárasztott. Nem rossz csak nem nekem szól
Fogalmam se volt róla, hogy mire számíthatok, kellemes csalódás volt. Bírom az ilyen beteg zenéket.
Ha egy istentudjamilyenkurvajó gitáros csinál egy jutalomjáték lemezt, akkor én olyan szólókat várnék, hogy a pofám leszakadjon. Minek kellet ennyire túlénekelni. Többször hangosan röhögtem a szövegeken (Olyan más lett a világ; Ettől nem vagy most vidám.) he he. Na meg amikor elképzeltem, hogy Pataki Attila a földönkívüli sámánok seregének élén elindul és "elkap néhányat.
Sokáig morfondíroztam, hogy ekkora zsenik vagy ennyire öncélúak de aztán bebújt a bőröm alá és azóta napi rendszerességgel pörög.
Ha végig tudták volna hozni azt a minőséget, azt a hangulatot amit az első számban akkor egy szép nagy kövér 10-es lenne. Nekem egy kicsit hosszú, így a vitathatatlan erények ellenére sem tudok többet adni. Nekem hosszú.
Jó a hangulat, jó témák jó váltások csak túl sok ismétléssel. Sokkal változatosabb vokál kellene.
Amíg hallgattam úgy éreztem, hogy nem rossz de a végén semmi kiemelkedően emlékezetes momentumot sem tudtam felidézni.
Először azt hittem ez is egy az ezerből, de voltak kimagasló pillanatok meg baromi hangulatos részek. De a black továbbra sem az én műfajom ennek ellenére is érzem hogy ez jó
Helyenként idegesített, néhol untam, de többnyire közömbös volt. Talán az Edge of darkness fogott meg valamennyire.
Úgy vagyok vele, mint az összes többi lemezükkel. Érdekes, kreatív meg minden, csak hidegen hagy.Az emp által emlegetett nagymama effektus nálam minden eddigi lemezüknél a gyors végigfutást és nyugtázást eredményezte, hogy oké, ilyen is van. Vortex meg kamatoztathatná végre a hangját eddigi legjobb zenekarában is, a Lamented Soulsban, ami a 90-es évek eleje óta parlagon hever...
Értem én, hogy finom falat van a számban, de lenyelni k*rva nehéz.
Azt hiszem a hp legominózusabb lemezével kellett kezdenem a kört, hogy ezek után minden szabad utat kaphasson... vannak itt frissnek ható, pörgős dalok a rádiónak, de zene és érték nem sok...
Hol sírtam, hol nevettem, időnként a Pain Of Salvation is beugrott...
Elhagyhatták a stúdió kulcsát és még vagy plusz felesleges fél órát rápakoltak, a hangzás lehetett volna ropogósabb, erőteljesebb, egyébként rendben van.
Első lemezeik még rendben voltak, azóta ötlettelenül fejtegetik korábbi sikertehenükből a tejecskét... se előre, se hátra tucat black lett ez, pedig most a szokásosnál még többet is ültek rajta. Az azért dicséretes, hogy a sok egyforma dal egyformán erős hatos.
Van áthallás bőven és a hossza is túl izmos a zenei sokaságot tekintve, ezért fárasztó. Amikor megpihen, vagy szabadon lélegzik, akkor viszont nagyon jó, debütálásnak meg tökéletes.
Nekem fel sem tűnt régebben hogy Vortex ilyen szar énekes. zeneileg is csak nagyon neccesen mondanám ezt a lemezt izgalmasnak.
Jó mélyről indult a lemez, de aztán felküzdötte magát. Sikerült rákapni az ízére. Zenélni azt nem tudnak a klasszikus értelemben véve, de nem csak ez számít.
Egy-két részletet még élveztem is... A gond hogy a lemezen feltűnő nevek nekem nem jelentenek sokat, sőt semmi.
Ezzel aztán fel lehet borzolni a kedélyeket rendesen. Pocsék.
Nagyjából badeeraz véleményével tudok leginkább azonosulni. Hogy a Minsk jó zenekar-e vagy nem stílusában, fogalmam sincs, nagyjából egyre megy a jó is meg a rossz is.
Tucatblack - mint általában az orosz-ukrán lemezek a műfajban -, van ilyenből kismillió, semmi karakter, stb...
Nem olyan nagy szám viszont van benne 3-4 nagyon eltalált dal amit újra és újra szívesen hallgatok. Főleg a címadó dal.
Nincs itt nagy sikerrecept, csak minden ízében klasszikus black metal - nagyon jól előadva.
Érzem hogy az összkép remek, csak azokat a momentumokat hiányolom, amik által később visszagondolva a lemezre azt mondhatom, hogy ez ezer közül is csak a Tombs lehet.
Annyira nem raktam le a hajamat mint a La Masquerade és Sham Mirrors idejében, viszont az is biztos hogy idén ennél az albumnál sokkal fontosabb megjelenés már nem várható. :)
Olyan, mintha az egész lemezen ugyanaz a gitártéma vonulna végig. Elhiszem hogy nagyon avantgárd, biztos nagyon jó is, de ezt magamtól soha többé. És még egy hölgy is beleénekelget nekünk, totál funkciótlanul. zagyvaság.
Vérszegény zene hazai ezer éves elkoptatott rock klisékből. Inkább a régi Edda... ;Đ
Kedvelem ezt a békebeli prog hangulatot, meg a Yes-re hajazó dolgokat is, de annyira azért nem szippantott be.
Egyedibbnek tűnik a Minsk a sludge/doom/post-metálos átlagnál, de ez a fajta zene nekem még mindig inkább csak szunyókálás mellé jó. Nincs mire odafigyelni benne.
Bármikor fogyasztható, remek black album, de túl sok emlékezetes megoldást nem sikerült belesűríteni az amúgy hosszúnak tűnő 1 órába.
Remek debütlemezt tett le az észt csapat az asztalra. Közel hibátlan...sok lehet még bennük, ha elsőre így összehozták ezt!
Meglepően jó. Pedig voltak előítéleteim.
Unalmas, semmitmondó, extra halvány zenei élmény.
A lemezismertetőben már leírtam a véleményem.
Ez elsőre kimondottan idegesített. Azt mondtam, még egy esélyt adok neki, és kész, de másodjára már egészen másként hatott. Azóta pedig minden hallgatással közelebb jutok a lényeghez. Olyannyira, hogy egyenesen feldob, ha hallom. A második felét valamivel fogósabbnak érzem, de ez teljes egészében egy izgalommal teli, avantgárd velőscsont. Csak hozzá kell férni a belsejéhez.
Én annak a híve vagyok, hogy a HP legyen minél változatosabb. Azt hiszem, elsorvadnék, ha állandóan black metalt kellene hallgatnom. Azt viszont nem gondoltam még néhány nappal ezelőtt, hogy önszántamból Pataky Attilát fogok hallgatni, és lám, megtörtént. Mondjuk, az "önszántamból" kifejezés enyhe túlzás... D. Nagy Lajost illetően, beállok az őt kedvelők sorába, Deák Bill hangjától azonban, Nagahoz hasonlóan, nekem is menekülhetnékem támad. Az Edda valamelyest beleszólt a gyerekkorom alakulásába, de már legalább 20 éve elegem van Pataky-ból. A változatos felhozatallal nem éppen ilyesmire gondoltam...
Bandeeraz a számból vette ki a szót a Between The Buried And Me-hez hasonlítva Berklee jeles diákjait. Néha az az érzésem, hogy kevesebb több lett volna. Nagyon meg akarták mutatni, hogy milyen jó zenészek, de igaz, ami igaz, dalokban gondolkodnak, és jó ötleteik vannak. Mindenesetre az ilyen stíluskavalkádot mindig szokni kell, meg ezt a hangzást is.
Háromszor hallgattam meg ezt a 75 perces szörnyet úgy, hogy csak a zenére figyeltem. Nekem nem szoktak elsőre bejönni lemezek, de a potenciál már két hallgatás után érződni szokott; az, hogy érdemes-e türelmesen várni. Én ezt most nem érzem. Ebből a 75 percből egy erős 45 perces lemezt (ami nálam egy 8-as) lehetne gyúrni, de van itt össz-vissz fél óra, amit el lehetne hagyni a nagyobb hatás kedvéért. És véleményem szerint a zárótételhez hasonló, melankolikusabb iránnyal, több tiszta énekkel lehetne emelni a színvonalat, mert a vokál legtöbbször fárasztóan egyhangú. Gondolkodtam a magasabb pontszámon is, de a hossza miatt szigorúbb leszek.
Vagy én csömöltem meg, vagy ez tényleg szürke és egyhangú. Az ötödik tételt leszámítva, amelyben igen jó dallamok is felsejlenek, ez nekem kevés. A Drudkh-tól jobbra számítottam.
A bizonyítási vágy nagyot markol a death, black, doom és progresszív metalból, a csavaros Gojira-féle grove-death metalból, de még a melodic death-ből is, és emiatt egy picit izgágának érzem a végeredményt. Szerintem túl sokat akartak megvalósítani egyetlen lemezen, így kevésbé érezhető az album egységessége, és a hangulatnak sincs ideje gyökeret verni, legalábbis az én olvasatomban. Ennek ellenére vannak kellemes percei a debütnek: A Gojirára emlékeztető címadó egyike a jó pillanatoknak. Ebből a jövőben még bármi lehet.
Habár a "kellemes hallgatnivaló" megítélés irányába billen a mérleg nyelve, sokat hallott megoldásokat vonultat fel az osztrák csapat debütalbuma. Vannak jobb és vannak sablonosabb témák (az utóbbiból az egészségesnél több), de a négy átkötő rész kifejezetten hangulatos. Főleg a (III) tetszett nagyon. A Gestaltenwandler dalnál érzem, hogy kikívánkozik az eredetiség is, úgyhogy lássuk, mit hoz majd a következő lemez.
Egészen korrekt kis anyag ez. A harmadik dal dallamfonala kiemelkedő, de nem az az egyetlen élvezhető szám. Viszont nem tud egységesen lekötni a lemez.
Félig-meddig izgatott voltam e lemez kapcsán, de tekintve hogy már a leállásuk előtti lemezeiket sem csíptem annyira, sokat nem is vártam. Így annyira nem is ért csalódás... Nem lesz klasszikus.
Inkább csak foszlányok tetszenek, egészében nem ajánlatos...
Nehéz igazán jókat mondani erről, de azért nem is tragikus. Tágult a toleranciaszintem, az biztos. :D
Ez sem az a fajta zene amit az ember nagyon elő akarna venni hónapok vagy évek múlva.
Ez egy remek lemez, remélem a gyengus pontok nem tántorítják el az ide tévedőket az ismerkedéstől.
Nem rossz, de csináltak már ők jobbat is.
Kiamgasló debüt. Csak lehetne egy kicsivel több egyéni hang, ezt jogosan veti fel legtöbbünk.
Ha a dallamkészlet nem lenne ennyire elkoptatott, kapna többet is.
Jóféle, súlyos darab.
Minden benne van, ami miatt egy zene szerethető. Kiváló.
A túlzottan beteg-avntgard részek nem, de a jobb témák, pl az album közepe, az tetszetős. Érdekes és hangulatos.
Szerintem meg jó dalokkal, jó zenészekkel és énekesekkel összehozott, számomra maximálisan élvezhető album. Egyetlen kritikám, hogy a dalszövegek van, hogy tényleg megmosolyogtatóak, de leszarom, amíg tetszik.
Van, hogy fáraszt, van, hogy nagyon kikapcsol. Éneket kihagyhatták volna, mert engem zavar, hogy a játékra figyeljek. -30 % zenei ötlet/téma, +30 % kompozíció, +5 % "kevesebb-néha-több" és minden rendben lesz.
Nem sok pillanat volt, amire felkaptam volna a fejem, ez nekem nagyon semmitmondó.
Kb én is azt érzem, mint mások, korrekt black, hozva a megszokottat, de összességében nekem ez a mai mezőnyben elég lapos-sablonos teljesítmény.
Odafigyelős album, nekem kellemes hallgatnivaló volt.
Semmi jót nem tudok erről írni....
Első-másodjára nem tetszett, de aztán kikerekedett.
Az Arcturus is egyike azoknak a zenekaroknak, akik szerintem rossz lemezt képtelenek készíteni. Ezt sem mondanám gyengének, viszont vannak gyengébb pillanatai, mondjuk úgy, hogy ezzel csak a Holdig utazok egyelőre, nem a Szaturnuszig.
Ez valódi csemege. Nem azt mondom, hogy elszáll tőle az agyam, de mindenképp üde színfolt, úgy a zenének, mint a francia szövegeknek köszönhetően.
Kellemes volt ezeket az általam szinte már elfelejtett énekeseket újra hallani, kb. 1 szám erejéig. A zenei rész viszont teljesen lepergett rólam, a lemez közepe körül el is kezdett alábbhagyni a lelkesedésem, a végére pedig már az érdeklődésem legcsekélyebb szikrája is kialudt.
Na ezzel sok hallgatás után sem tudtam zöld ágra vergődni. Alapjában véve szeretem az ilyen eszement zenéket, ezt az albumot is érdeklődéssel hallgattam minden egyes alkalommal, idegesíteni nem idegesített, viszont még most sem sikerült eldöntenem, hogy igazából hányadán is állunk. Úgyhogy ez most egy amolyan biztonsági 7-es. Ennél biztos nem rosszabb, jobb még lehet idővel.
A sludge nem az én műfajom, ez most valamiért mégis tetszett. Valójában nem is tudom miért, lehet, hogy a lemezt végigkísérő tribal elemek miatt.
Ugyanaz az érzésem ezzel kapcsolatban is, mint a Nathrunarral.
Az első randevúm az észt metál szintérrel igencsak jól sikerült. Az album végéig csak elismerő bólogatással tudtam reagálni a dalokra, utána pedig indulhatott ismét az elejéről.
Korrektnek korrekt, de nem látok semmilyen okot arra, hogy a jövőben is elővegyem. A jó témákat/dallamokat sajnos negatív értelemben ellensúlyozza a számok hosszúsága, le is fárasztanak egy idő után. Ebben a dömpingben ilyesmivel nehéz gyökeret verni.
A mértéktartást nekik is gyakorolni kellene még, rövidebb albummal/számokkal sokkal jobban előtérbe kerülhetnének a jó ötletek, amivel tele van a lemez. Ennek ellenére így is jó hallgatnivaló.
Én a kilencvenes évekbeli hallgattam utoljára tőlük, szóval minden elvárás nélkül hallgattam a cuccot és hát nagyon nincs mit hozzátenni.
Teljesen betegek, de nagyobb az érdekesség faktor, mint az élvezeti.
Nálam ez már azért sem indult jól, mert úgy vagyok vele, hogy egy Patakit elcserélnék akár négy és fél Paksira is. Ezek mellett meg nagyrészt vérgagyi. A "már","még" és az "egészen" sorvégződésektől kiakadok... Elkap az örvény és magába húz, meg a gitártestű lány...biztos kell az ilyen is, de nem nekem.
Nem idegesített, de nagyon nem tudok vele azonosulni.
Ez többször meghallgatós darab. Elsőre nyolc, aztán majd elválik, hogy találkozunk-e még.
Kellemes, de azért tudnak ők izgalmasabbat is.
Tisztességes bemutatkozás, de kissé túlgondolt és nekem is csak egy-egy dal jön be igazán.
Old school anyag és jó is.
Próbálkoztam vele régebben is, de most sem sikerült megszeretnem. Valamiért nagyon unalmas.
Nagyon minőségi, de ezután is a régiek maradnak a kedvencek. Mindenesetre, nagyon sok visszatérő lemezzel ellentétben egyáltalán nem az "ezért kár volt újra összeállni" kategória.
Számomra a színtér egyik legfurább képződménye a Peste Noire, váltakozó sikerrel egyensúlyoznak az olcsó, hatásvadász ripacskodás és a magasszintű, kifinomult és fantáziadús zenélés határán. Számomra most az utóbbi került túlsúlyba. Fél pont levonás az utolsó szám miatt, ami néhol nekem már sok egy kicsit, de abban is vannak ennek ellenére fantáziadús megoldások.
Én igazán elhatároztam, hogy jóindulatú leszek, de ez annyira kegyetlenül gagyi, hogy sajnos nem tudom magam tartani a fogadalmamhoz... borzalmas na.
Hol remek, hol meg baromi idegesítő. Pont még változhat, bármelyik irányba.
Nagyon súlyos, nagyon hangulatos, kiváló album. Annak ellenére, hogy hosszú, én nem unatkozom rajta, nem érzem azt, hogy bármelyik rész is felesleges lenne, sem pedig azt, hogy az egész túlságosan egyhangú lenne.
Én viszont kifejezetten szeretem az orosz és ukrán black színtér dolgait, és ezt a lemezt is nagy élvezettel hallgatom, függetlenül attól, hogy valóban nincsenek nagy újítások. Viszont ilyenektől nem is várok ilyesmit... Annak külön örülök, hogy ismét nyersebbek lettek, mert a korábbi lemezeiket jobban szerettem.
Vannak jó pillanatai, de összességében nem köt le túlságosan.
Ebben nem véltem túl sok érdekességet felfedezni.
Jól elvagyok ezzel is, jó súlyos, jól összerakott dalokkal.
Igazság szerint ez 11...
Valószínűleg én változtam többet az elmúlt 4 évben Ez a produkció már több, mint egy öncélú zenei kísérlet, de még kevés ahhoz, hogy beragadjon a lejátszóba. Mindenesetre többször is felkaptam a fejem egy - egy megoldásra. (A basszus megszólalása, játéka viszont nagyon tetszik.)
Izgalommentes, ártalmatlan háttérzene így, egy szobában ülve. Persze szabadtéren, jó társasággal nem lenne vele semmi problémám. Talán lelkesednék is érte.
Prog. rock az idegesítő fajtából. A perfekt hangszeres tudás még nem determinál jó dalokat is. Nehéz perceket szerzett és nem is szeretném újra meghallgatni.
Pusztít, mint az ólomeső. Nehéz, zsufa album, nem lehet bármely pillanatban meghallgatni.
A Kroda mellett az év másik pagan/black cucca, ami előtt megemelem a kalapom. Legyen bármilyen belterjes is az ukrán black színtér, a minőség adja magát. Privjet!
Meglepően jó lemez ez, pláne debüt albumnak. Változatos és gondosan érlelt dalok, jó sound jellemzi. A példaképeiket is szeretem, ez is marad.
Ha nincs itt az Arcturus és a Drudkh biztosan többet kapna. Teljesen rendben van, de most agyonnyomja a konkurencia.
Ilyen bőséges és szerteágazó hangzásvilágból összegyúrni valamit, ami ennyire kerek és egységes, az elektronikától meg konkrétan a hideg futkosott a hátamon - ez már a zenélés felsőbb dimenziója, akárhonnan is nézzük. Igaz, hogy ez a túlzott komplexitás és művészkedés nem az én világom, de erre nem tudok kevesebbet adni.
Úgy látszik, végül meg kell állapodnunk egy ötösben. Én próbálkoztam, de minél többet hallgatom, annál kevésbé tetszik. Mű-alterkedő kínlódás az egész. Inkább legyen profi és sablonos (mint a Drudkh), mint kísérletező, de amatőr.
Jó zenére BORZALMAS ének és szövegek. Kínos perceket szerzett ez nekem, de a zenész uraknak még inkább. Sajnálom, de ez csak ilyen "egyik fülemen be, másikon ki" fesztiválzene lett. Pedig ezekkel a nevekkel lehetett volna jó is. A magyar rocklegendák többet is letehetnének az asztalra ezeknél a langyfos nyári slágereknél, még akkor is, ha 2015 van.
Post-rockra számítottam, aztán meg az agyam elszállt. A zene is olyan, mint a borító - egyszerre színes, idilli, kaotikus, idétlen, gagyi és... szép. Vicces, mert az ilyesmitől többnyire a falra mászok, de ez most szíven talált, jópofa kis album. Még egy kevés mathcore-t is belevittek, az énekes hangja és stílusa meg erősen Mike Patton-t juttatta eszembe. Igazi zenei mindfuck, csak a NAGYON nyitottaknak. Jó dolog ilyen gyöngyszemekre bukkanni a HP során :)
lásd: kritika
Nekem zenélnek, legyen ennyi elég. Ezért tetszett annyira a Desolate Shrine is januárban. Black metal album lovakkal a borítóján nem lehet rossz. A tíz pont talán túlzás, de mindenképp a lista élére akarom segíteni.
Ez is beérett végül. Kilenc pont maga a zene, plusz egy azért mert ez a debütáló albumuk, és mert az általam ismert egyetlen észt zenekar :)
Ez ellenben inkább untatott.
Tavaly nyáron sokat hallgattam, de annyira nem fogott meg. Most viszont újrahallgattam és eléggé felértékelődött. Jobb ez, mint amilyenre emlékeztem. Post-sludge, post-black és Relapse-rajongóknak kötelező darab.
Lehet, hogy meglepődtök és szentségtörés a 7.5, de egyszerűen nem érek a végére. Nekiálltam már vagy tízszer és a közepén nem jutok túl. Elkezd az egész egy nagymamás ebédhez hasonlítani, ahol minden finom, csak a nagyi tuszkolja le a torkomon a sülthúst, a sütit, persze két tányér levest kellett enni, mert vékony vagyok, meg mert olyan keveset eszek, meg egyébként is van még, nekem csinálta, no, egyél már még egy falatot, alig fogyott a tálról, EGYÉÉÉL MÉÉÉG..... Talán kicsit több mértéktartással más lenne a viszonyunk.
Alapvetően nagy barátja vagyok az avantgarde-nak, de az utóbbi időkben nagyon nehezen fogadom be. Nem sikerült feldolgoznom és nagyon késztetést sem érzek rá, de azt hallom és tudom, hogy stílusában minőségi anyag ez.
Valószínűleg nyílt provokáció a lemez a HP-nken, mert nagyjából minden mai rockmúmia megtalálható, vagy valamilyen szálon kapcsolódik Endre lemezéhez, akik nagyon durván nem Forgács kompatibilisek. Az Endrének összerakott lemezen hemzsegnek az erősen elinflálódott zenészbarátok, már csak Kóbor Jani hiányzik egy dal erejéig. Hogy akkor miért 4 pont, mert még így is vannak jó gitártémák itt-ott, és hát csak azért sem ülök fel a provokációnak. :) Biztos sokan el tudnak nosztalgiázni rajta, és ha már Endre, akkor legyen ez, mint a paksi verzió. Viszont ha már Csillag Endre húde jazz konzis űbergitáros, akkor én valami Solaris féle progos, értékekben gazdag lemezt várnék, nem egy fesztiválprogramot, ami majd 17:00 - 18:00 között dübörög a zamárdi strand sörsátrában július vége felé. Hát ennyi.
Kiváló! Mintha a The Dear Huntert keresztezném a Flashgoddal, a JOP-al és nyakon önteném egy kis Ozric-al. A kavalkád ellenére is elszórakoztatott, mert megvannak a szellős részek, a zenei kapaszkodók a sok kis agymenés mellett.
Van benne ötlet, nem is kevés.
Érdekes módon nekem sem Patton, sem a Yes nem ugrott be. Ellenben a Between the burried and me nagyon (bár az ő zsenijüktől még elég messze vannak). Van ez a fajta prog irányzat, amiben a széktmatekolás és a stílusok percenkénti változása alapelvárás, szerencsére ők is inkább az emészthetőbbek közé tartoznak, köszönhetően annak a határozott szándéknak, hogy dalokban igyekeznek gondolkodni és nem csak a magamutogatás a cél.
Én ezt a stílust sem megérteni, sem megszeretni nem tudom. Persze elemeiben jó, de valahogy az összkép inkább elriaszt, és mihamarabbi skippelésre késztet.
Valóban jól összerakott lemez, csak kár, hogy nem tesz mást, mint az elmúlt 20 év progdeath dolgait egyesíti, némi kikacsintással a nem deathes prog és a nem progos death műfajok felé. Ez így nem nagyon eredeti sajna, de akit nem zavar, kellemes barátra lel. Azért szerintem messze van a 9-9.5-10 ponttól.
Nem az az egysíkú black cucc, mégsem tűnik összességében túl változatosnak valamiért. Sok fülemnek kellemes hatást fedeztem fel, de valahogy egy nagy masszának tűnik az egész, kiemelkedő pillanatok nélkül. Lehet az a baj, hogy ők sem tudnak/akarnak dalokat írni.
A minőség...az továbbra is minőség.
A magyar Karst-ot jutatta eszembe, csak annál sokkal-sokkal betegebb zene. Imádom ezt a disszonáns, punkos beütést elvegyítve egy kevés black metállal. Ezt még párszor át kell pörgetnem, de semmi esetre se adom 10 pont alá.
Hulljanak a csillagok! Miért van szüksége valakinek arra 2015-ben, hogy legyen egy saját albuma a 80-as évek rockzenéivel és rock sztárjaival? Csillag Endre elnosztalgiázik magában és csócsálja az avas szalonna darabot, amit büszkén vágott magának...Nem azért adok rá 2 pontot, mert nem ide való...és főleg nem azért, mert nem szeretem ezt a stílust...ez egyszerűen ötlettelen és hatásvadász. Ha ilyen zenékre van szükségem, akkor az eredeti verziót fogom hallgatni.
Nagyon összetett és zseniális lemez lett, de nehéz hallgatnivaló, ha nem is abban az értelemben, ahogy szoktam használni. Igazából csak nem lehet akármikor. Nem is merek rá 10et adni (szerintem sosem fogok), teljes beéréshez hónapok kellenek még...
Iszonyat beteg néhol, de a cirkuszi bohóckodás helyett zenélnek is kérem szépen és micsoda zenei megoldásokat hallhatunk! Engem megvettek kilóra.
Nyersebb lett az előző lemeznél -igaz egysikúbb is annál és zéró megújulás, még sincs hiányérzetem. Élvezem minden percét, megjelenés óta sokat hallgatom.
A legfontosabb kérdést még nem tette fel senki: ez meg ki a fene??? Ha az egész lemez olyan lenne, mint a Nem várok vagy a Lesz még nyár, nyolc-kilenc pontot kapna tőlem. De ezekben a Sipos és a D. Nagy énekel, ami azért garancia valamire. Patakyval sincs különösebb bajom, de vessetek rám nyugodtan köveket: Deák Bill hangjától kikészülök.
Kicsit egyhangú, azon kívül nincs gond...
mind csak állandó hp tag csak olvasói
Hangpróbák: 1. ... 286. 287. 288. 289. 290. 291. 292. 293. ... 351. Full screen Vertikális nézet
2015. május 30.
arallu72 banya07 boymester chipmonkey Critical_Message farrrkas insomnium kopi Lew mike666 Pistike66 viribusunitis ZeroVoid ∑:
1. Critical_Message
Paean
Scorn of Eternity
6 7 8 8 9.5 6.5 8.5 7.5 10 7 6 8.5 10 7.9
2. farrrkas
Arcturus
Arcturian
4 5 6 4 9 10 6 10 8 9 8 10 10 7.6
3. viribusunitis
Drudkh
A Furrow Cut Short
9 7 6 5 7.5 6.5 6.5 6 7 7 9 10 10 7.4
4. arallu72
Nahtrunar
Symbolismus
10 6 7 9.5 8 7 7 5 7 9 6 7 6.5 7.3
5. Lew
Tombs
Savage Gold
5 6 6 7.5 3 7.5 9 7 8 5 8.5 8 9 6.9
6. ZeroVoid
Minsk
The Crash And The Draw
3 7 8 4 5 6 9 4.5 7.5 8 9 7.5 10 6.8
7. Pistike66
Peste Noire
La Chaise-Dyable
6 9 7 8 2 8.5 5 6.5 8 7 9.5 7 5 6.8
8. banya07
Native Construct
Quiet World
4 10 6 2 7 7.5 5 7 7 5 7 3 8 6
9. kopi
Csillag Endre
Csillagok és Gyémántok
7 5 3 5 3 3 4 8.5 4 2 3 6 4 4.4
∑:
6 6.9 6.3 5.9 6 6.9 6.7 6.9 7.4 6.6 7.3 7.4 8.1 6.8
ZeroVoid 2015. május 21., csütörtök, 18:59
ZeroVoid
Csatlakozott:
2014. december 30.
Hozzászólások: 180
Nem rossz ez a kör |-D
emp 2015. május 18., hétfő, 17:35
emp
Csatlakozott:
2007. december 17.
Hozzászólások: 2497
A D.Nagyos szám valóban jó! :-D
--
Tiszta hülye, aki nem normális!
mike666 2015. május 18., hétfő, 17:22
mike666
Csatlakozott:
2009. május 19.
Hozzászólások: 443
Heh! Nekem is pont a Sipos meg a D.Nagyos szám tűnt ki a Csillag Endre lemezről. (whistle)
emp 2015. május 18., hétfő, 17:14
emp
Csatlakozott:
2007. december 17.
Hozzászólások: 2497
Egyrészt örülök, hogy nem provokáció, szíved joga szeretni és magas pontot adni rá. Másrészt ez a helyzet ne feltétlenül szegje kedvedet a neccesebb lemezek ajánlásával kapcsolatban, mert szerintem ha csak egy olyan embert elér, akinek ez fontos, már megérte. Én is szereztem már mai napig kedvenc lemezeket a HP aljáról, köszönhetően a bátor ajánlásnak. (cool)
--
Tiszta hülye, aki nem normális!
kopi 2015. május 18., hétfő, 17:08
kopi
Csatlakozott:
2003. december 30.
Hozzászólások: 44
nem provokációnak szántam a Csillag albumot, megmondom őszintén, nekem tetszik, ez majd a pontból is ki fog derülni. én tök jól elvagyok vele, és kb hasonló gyakorisággal hallgatom, mint az elmúlt forduló Djeveljét, vagy épp a Sigh-et (és ez nem azt jelenti, hogy egyformán nem hallgatom ezeket :-) ), viszont azt belátom, kezdem kapizsgálni, hogy nem ide valók az effélék, így az elkövetkezőkben hanyagolni fogom ezt az irányt, bőven vannak kedvencek vagy akár épp ismeretlenebbek (akár ígéretesek akár kevésbé) a "setétebb" fajta zenékből, így majd próbálok azokból válogatni ajánlatot.
viribusunitis 2015. május 18., hétfő, 08:40
viribusunitis
Csatlakozott:
2003. december 28.
Hozzászólások: 249
Válasz Nagaarum üzenetére:


Én a Drudkhnak szurkolok... (yes)



Ismerve az "előzményeket" én is kíváncsi vagyok, meddig jut....
--
recipe ferrum
Nagaarum 2015. május 17., vasárnap, 22:20
Nagaarum
Csatlakozott:
2011. június 30.
Hozzászólások: 2198
Válasz viribusunitis üzenetére:

Az Arcturus győzelmére bátran fogadnék.... (a)

Én a Drudkhnak szurkolok... (yes)
--
Nagaarum YouTube Csatorna
banya07 2015. május 17., vasárnap, 18:26
banya07
Csatlakozott:
2013. március 7.
Hozzászólások: 193
© 2001-2017 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.078 seconds to render