Tisztes iparos meló. Ha mellé teszem ebből a körből az Usurpress munkáját, bátorságát, ötleteit, intelligenciáját, akkor ez valóban nem több egy erős stílusgyakorlatnál.
Veletek eddig miért nem találkoztam? Mik ezek a témák, mi ez a gyomorrúgás hangulat? Elsőre azt hittem lengyelek, mert onnan jönnek mostanság ilyen beteg dolgok, aztán kiderült, hogy most éppen svédek gondolták újra a metált. A hangzás is szálanként tépi ki a helyéről a neuronjaimat. Remek arányokkal fúzionálnak, építkeznek, kiállnak, aprítanak, sziklákat görgetnek. A borító is csúnyán odabasz. Elsőre ennyi, de simán lehet belőle több is. UPDATE: nincs értelme szarakodni, megy a max pont!
Jobb, mint a példaképek idei anyaga. Ez már önmagában is elég nagy szó szerintem. Sokkal hangulatosabb, élvezhetőbb, de minden önálló gondolatot, megoldást csak nagyon távoli messzeségből szemlélő alkotás.
A stílussal nincs problémám, de amikor valamelyik hajnali órában van a Tiloson stoner műsor, akkor azért szoktak menni karakteresebb alkotások. Magamtól nem igen hallgatok ilyesmit, de vezetéshez, vagy melóhoz egészen jó tud lenni. Ez viszont itt közepes. A külsőségeket ellenben szépen hozzák.
Elismerem erényeit, de nem leszünk barátok. Időnként egész nagyokat villantanak, de számomra csak időnként.
A kislány hangja eléggé egysíkú. Vannak azért, akik ezt jobban csinálják. A zene nem bántó, de nem is világrengető. Összességében egy kellemes hallgatni való különösebben nagy megoldások nélkül.
Nem ez az első alkalom, hogy lehetőséget kapnak nálam. Ahogy korábban, úgy most sem nekem játszanak. Olyan tucat érzésem van. Nagyon a metal közízlés (már ha van ilyen) közepére belőtt itt minden dallam, hangzás. Sajnos nem elég, hogy untam magam, de nagyon, legalább még jóóóóóó hosszú is. Teljesen katarzismentes, emlékezetes pillanatoktól mentes ph 5.5 zene ez.
Az ének benne a legjobb. A többi olyan átlagos. Most nem volt ehhez túl sok kedvem, hogy őszinte legyek.
Nagyon erős bemutatkozás. A litvánokra tényleg érdemes odafigyelni! Nem egységes, nem minden pillanata teli találat, de bőségesen van bennük fantázia. Én biztosan fogom követni munkásságukat a továbbiakban is.
Osztom Eroen véleményét a stílust illetően. De ha jó lenne, akkor elismerném azt is, de a csontig rágott kliséket rakják csak össze, mint az építőkockákat.
Hihetetlen, hogy a zenekar gyakorlatilag ugyanazt játssza évtizedek óta. Viszont nemrég toltam végig a 97-es Darkside lemezt és annak rövidsége, lényegre törőbb mivolta miatt képtelen vagyok ennél többet adni a mostani, jóval rutin szagúbb lemezre.
Érdekesnek érdekes, ugyanakkor én még némi pörkölést elviseltem volna kontrasztként a langyosabb témák mellé.
Szeretem Tolkien világát és a Summoning egy-két lemezét, ezt is elhallgattam, de bőven nem lakozik ebben az egész vonalban annyi lehetőség, hogy újra és újra végig kelljen hallgatnom ezeket.
Nekem semmi bajom a műfajjal, csak azzal, hogy a doom közeli zenék ezen ága gyakorlatilag tucattermékké változott és hetente 10 ilyen lemezbe futok bele, amelyek minőségét, stoner hangulatát nem lehet elvitatni, viszont roppant unalmasak egy idő után. Nem véletlenül szerepel szerintem kevés hasonló lemez nálunk. Nem azért, mert itt mindenki sötét lelkű gyászhuszár, hanem azért, mert ezekkel a lemezekkel Dunát lehetne rekeszteni, úgy gyártják őket, mint a közepes minőségű ruházati cikkeket. Ha jó stoner/doom lemezre vágyom, belököm az Acrimony Tumuli Shroomaroom című műfaji etalonját és hosszú időre telítődöm vele. Ráadásul nem véletlenül hoztam fel, mert a jetik sokat lopnak tőlük!
Lehengerlő hengerművel ellátott úthenger.
Hc? Punk? Na de hol? Ja, hogy ez a monoton ugató kutyus ez hölgy...attól még unalmas, egysíkú cucc az egész.
Eddig minden lemezük kapott esélyt, úgy néz ki maradnak a tisztességes iparosok szintjén, de azt betonbiztosan teszik.
Van egy erős hangulata, de magamtól biztosan nem hallgatom meg újra.
Ebben az esetben most kifejezetten félrevezetett a borító, ami kicsiben a tavalyi Ultha lemezt juttatta eszembe, amit gyorsan meg is kellett hallgatnom. Éjsötét pusztításra számítottam, ebből csak a pusztítás jött be jóféle death/hc keverék formájában. Annyira nem kenyerem az ordítozás közbeni, "ki, ha én nem" hangulatban előadott pöcsméregetés, de a súlyos gitárok előtt mégis csak meg kell hunyászkodnom, időnként pedig egészen transzba ejtő maszatolásokat is kapunk. Még párszor nekifutok, még lehet ez magasabb pont is.
Masszív, súlyos oszlopok által a földbe kapaszkodó, az idő vasfoga által nemcsak megrágott, de már többször kiköpött hatos. Még a maga idejében sem ért volna többet.
Az év egyik legfontosabb és legjobban várt lemeze számomra, ami olyan szinten nem okozott csalódást, hogy talán a teljes életmű legerősebb darabja született meg.
Lehet velem lesz a baj, de én itt sok érdekeset, szokatlant, s pláne újítót nem nagyon hallok...
Ha az új Summoning-tól nem ájultam el, akkor elég evidens, hogy ettől sem fogok.
Van itt 1-2 tisztességesen megírt, lendületesebb dal, de alapvetően ensomhet véleményét vallom.
Ez maximális. Nem is tudom hogy régen hova raktam a fülem az első két lemezüknél.
Ettől a lemeztől (is) többet vártam, mint ahogy magától a formációtól is. Nem akar itt kiforrni valahogy egy sajátos zenei világ, vagy koncepció sajnos már évek óta, középszerű az egész.
Jóval több ez a lemez mint egy nyolcvanas évek közepi black/thrash kópia, nálam szépen beragadt a lejátszóba...
Két nagylemezük között nem nagyon látom értelmét ezt az EP-t értékelni. Főleg hogy lehet hogy az esedékes nagylemezről több szám is szerepel majd innen.
Közel 30 év rutinjával összerakott black/death metal, némi thrash beütéssel, svéd ízékkel és minőségben. Biztos találkoztam már velük, de emlékeim nincsenek. Jó lemez, egyáltalán nem "öreguras", egyedül annyi bajom volt vele, hogy kicsit hullámzónak érzetem a színvonalat: akár egy dalon belül is volt simántízes és kicsit (számomra) töltelék hatású rész. A nyitó meg a Cárbomba instant sláger. A borító is fasza, régi időket idéző. Soha rosszabbat!
Korrekt, könnyen befogadható lemez, viszont én semmi kiemelkedőt vagy előremutatót nem hallottam rajta, amire felkaptam volna a fejem. Azt se látom mi értelme van 7 dallal 5 féle stílusgyakorlatot bemutatni úgy, hogy azt előttük már mások megcsinálták jobban, teljes albumok keretében. Érzek ebben némi parasztvakítás, hogy dzsezzfjúzsön dobos, meg embienttrensz kíbordiszt, aztán tegyünk mellé egy 23 évvel ezelőtti Symbolicot és hát ég és föld a különbség kreativitásban, energiában. De amúgy persze nem rossz, el lehet hallgatni. A borító egyszerűségében nagyszerű.
Első gondolatom az volt, hogy olyan mint a Summoning, és ezzel azt hiszem mindent elmondtam (még Summoning feldolgozás is van rajta). Az orosz arcok is Tolkien világában kalandoznak, s annak jó értelemben vett naivitása a lemezen is tettem érhető. Nem érzem kiemelkedő alkotásnak, de stílusában egy teljesen korrekt lemez, aki szereti az ilyesmit, annak tetszeni fog. A borító is ízléses.
Egyáltalán nem szeretem ezt a stoner rock/doom(?) műfajt, mert nem tetszenek a gitártémák, a hangzás, a retróhippi design, az énekstílusról nem is beszélve (szerencsére itt legalább abból nagyon kevés van), ezért nem is hallgatok ilyesmit, így megítélni sem tudom, hogy ez jónak számít-e vagy sem. Az biztos, hogy én nem vagyok célközönség...
Konkrét, lényegre törő, egyből ható és könnyen befogadható hc/d-beat/punk/thrash/death mix, korszerű hangzással (a Mgłas forma stúdiójában készült), viszont különösebb csúcspontok és saját arc nélkül. Gondolom azért jött létre ez a project, hogy a tagok főbb zenekaraiba (Massemord, Infernal War, Iperyt) nem illő ötleteik ne vesszenek kárba. Meghallgatnám milyen lenne végig lengyel nyelven. A borító tetszik.
Meglepetésként ért, hogy női ének van benne, hogy At The Gates és Martyrdöd tagok is zenélnek a formációban, és hogy nevük jelentése párlófű. Elvileg papíron működnie kellett volna nálam a "Thundering death and black metal soaked doom, with hints of crust, as well as atmospheric and epic darkness" leírással jellemzett zenéjüknek, azonban sok próbálkozás után sem fogtak meg igazán. Vannak rajta jó, hangulatos részek, minőségi cucc, de nem az igazi.
Jó az, amikor egy zenekart az indulásnál fedezek fel magamnak - ők is ilyenek voltak. Úgy éreztem némileg kitűntek a depiblackmetal tömegből, némileg igényesebb zenével, jó dallamérzékkel - az első lemez azóta is kedvencem. Azóta az ott megkezdett úton haladnak, lemezről lemezre rétegzettebb lett a zenéjük, kicsit finomodott, dallamosodott, így egy kicsit távolodott is tőlem. Ez az új is ebbe a sorba illeszkedik, maradtak a terjengősebb megfogalmazásnál, van saját arcuk, felismerhető a stílusuk. A borító is tetszik. Összességében jó lemez ez, bár az első színvonalát számomra nem éri el.
Oldskul dél-amerikai thrash metal, és ugyan nem vagyok a stílus nagy ismerője, de szerintem nem a jobb fajtából. A hangzás zavaró volt számomra, valamin nem kerek vele, a témák elcsépeltek / közepesek, amik meg jobbnak tűntek, azok ismerősnek hatottak innen-onnan (jellegüket tekintve).
Egész erős bemutatkozó post hc/metal/sludge lemez, amin azért itt-ott akadnak még üresjáratok. Tetszett a hangzás. Érdemes lesz odafigyelni rájuk.
Valamiért agresszív blackthrashmetal zenekarként voltak eltárolva az agyamban, ehhez képest ez itt egy elég közepes régimódi heavy/thrash stílusgyakorlat. Semmi olyan nincs benne, amit ne játszottak volna már el mások 10-20 évvel ezelőtt, viszont mivel ritkán hallgatok ilyen zenét, és ez most egész jól esett, ezért inkább felfelé kerekítem a 6.66 pontom.
Bevallom, eddig csak névről ismertem őket. Egy 30 éves zenekar rutinos munkáját hallom, a kiégés legkisebb jele nélkül. Jobbnál, jobb témák és én is elmondom, hogy a Tsar Bomba gyalul rendesen, mint kisnyugdíjas a sütőtököt. Pont jókor jött ez a lemez, eléggé rá vagyok gyógyulva az ilyen svéd acélra mostanában. A korábbi anyagaik is pótolás alatt vannak. A lemez első felét erősebbnek éreztem de így is garantált szórakozás.
Ensomhet tökéletesen leírta, minden gondolatomat a lemezről. Még annyit tennék hozzá,hogy engem néha kifejezetten zavart, ez a számonkénti csapongás. A végére ezért, kicsit szét esett számomra a dolog.
Prüttyögős Summoning metal, annak minden előnyével és hátrányával. Ha hallottál valaha Summoningot, nem fog sok meglepetést okozni. Ellenben a hangulata olyan dús és vastag, mint Bilbo lábán a szőr. Olvasáshoz, vagy csak egy bögre tea mellé relaxálni tökéletes.
Egy bitang jó debüt, jobbnál jobb témákkal. Régen hallottam már, ilyen jó, stoner hangzást. A hangulat magával ragadó, mintha a yeti nyakában ülve járnám be, a be gombázott kerek erdő, minden zugát. Röviden és tömören: Szakáll,stoner,szakáll,yeti,szakáll.
Annak ellenére, hogy a Deströyerrel és a Communion-nal, eléggé hasonló ligában játszik, kifejezetten tetszett. Bejöttek ezek a punkos hc-s témák, jónak jó de azért nem fogom többször elővenni,
Kellemes lemez lett. Az előzőek is megfordultak már a lejátszómban de hosszú barátságot sosem kötöttünk. Annak ellenére ,mindig kíváncsian ülök le az újabb és újabb anyagaik mellé. A hölgy vokálja, még a stílust nézve is hagy kívánni valót maga után. Nem rossz de az emlékezetes pillanatok hiányában, gyorsan elfogom felejteni, ahogy az előzőeket is. Találkozunk a következő sor lemeznél.
Az első lemezük, annak idején, még eléggé tetszett. Aztán a második és a harmadik is el ment mellettem. Elnyújtott maszatolás bármi izgalom nélkül, semmi egyediség ,tucatjával jönnek ki az ilyen jellegtelen post/black szöszmöszök.
Ezerszer hallot, trve cvlt mikrofomba okádás. Egy fokkal jobban tetszett, mint a Deströyer. Not my cup of tea.
Szeretem az ilyen acsargó hc/death/black/sludge akármiket, ez a lemez is pörög megjelenés óta. Teljes egészében át adja, ezt el keseredett, dühös életérzést. Nem estek abba a hibába, mint nagyon sok hasonszőrű zenekar, hogy több mint egy órán át nyomják a tömény, reménytelen posványt. Itt vannak kiállások, hagynak levegőhöz jutni, ami sokat segít, az egyébként nem egyszerű zene befogadásán. A játékidő is tökéletes. Celeste, This Gift is a Curse, Regarde Les Hommes Tomber rajongóknak erősen ajánlott.
Régóta a perifériámon van a thrash és annak minden fúziója. Viszont, bizakodva ültem le meghallgatni ezt a lemezt, mert a Wildfire-ről szinte csak jót halottam. Jól megcsinált iparos munka, ezerszer lerágott csontokból főzve. Se több, se kevesebb, a stílus kedvelőinek okozhat egy kellemes 20 percet, nekem nem okozott.
Amikor a riffekhez jó ötletek társulnak, és amikor az ötletekből jó dalok születnek. Ízig-vérig gyilkos, erős lemez. Határozottan ajánlott!
Olyan természetesen folynak egybe a különböző források egy kerek egésszé, hogy az bámulatos! A svéd death metaltól a The Vision Bleak-féle gótikus metalig minden van. Olykor Morbid Angelre, máskor lágyabb, progresszív metalra jellemző harmóniák, megoldások. Nagyon jó lemez, telis-tele ötletekkel! Lehet, a végén megbánom az óvatos 9-est.
A Gyűrük Ura és annak világa nagyon közel áll hozzám, de annyian énekelnek erről a világról a metalon belül, hogy már rég besokalltam tőle, és nem vált ki bennem semmi jót, kivéve persze az eredeti regény(eke)t. Zeneileg nem rossz anyag, de egy idő után csak szól magának. Nem zavar, nem lelkesít, csak van.
Egyszerűen nem elég fogósak a dalok. Nincsenek jó ötletek, pedig olykor-olykor az az érzése az embernek, hogy elkezdődik valami, aztán mégse. Legalábbis, nekem úgy tűnik.
Thrash metal, punk, HC és black metal ötvözetű olajozott, pusztító riffgépezet. Nem teketóriáznak, nem köntörfalaznak, nem kísérletezgetnek, hanem ölnek és aprítanak kegyetlen módon, és még az ötleteik is jók, fogósak. Energiakoncentrátum!
Teljesen felesleges az énekessel foglalkozni. A hang alapján akár férfi is lehetne, nem vennénk észre a különbséget, és a lemez erényeiből nem vesz el, igaz, hozzá sem tesz. Sokkal, de sokkal fontosabb és hangsúlyosabb maga a zene, ami egyenesen fantasztikus! Annyi minden van itt, és olyan igényes tálalásban, hogy nem lehet csak úgy elmenni mellette. Roppant hangulatos témák, markáns riffelés, egy igazi progresszív post-metal csemege. VIGYÁZAT! Mindez csak jó néhány hallgatás után jön elő, türelemre van szükség! Először félretettem, és elkönyveltem, hogy átlagos, de a brit sajtónak köszönhetően erőltettem a dolgot egy kicsit, és lám, csodás dolgok kerültek elő.
Bár a kiemelkedő csúcspontok híján nem adnék ennél többet rá, nekem mégis eléggé tetszik a lemez. Elfárad az ember a végére egy kicsit, az igaz, de a tucatlemezekhez képest több ötlettel találkozni itt, főleg a lágyabb dallamok terén. Az a bizonyos plusz még hiányzik, meg egy szőrösebb szívű valaki, aki megnyesi egy kicsit a dalokat, de a post metal vagy post-black metal kedvelői mindenképpen tegyenek egy próbát. (Miért nem lehetett több dalt is a Manifestohoz hasonló megközelítéssel megalkotni?)
Múltidézés, nosztalgia, időutazás. Erre jó a Communion proto-black, black-thrash lemeze. Többet nem igazán nyújt.
Többen is leírták már itt részletesen, miről szól az Erdve. Csak csatlakozni tudok a dicsérő szavakhoz. Nagyon ráéreztek és eltalálták a hangulatot, a súlyos hangzás pedig igencsak mellbevágó. Három meghallgatásra volt időm, és egyelőre nem tűnik úgy, mintha a dalok közül ki lehetne emelni bármelyiket is, inkább egységesen erős, kompakt albumot tettek le az asztalra. A sludge/doom/HC kedvelői biztosan rálelnek erre a lemezre.
Most jártam úgy először, hogy négy lemezt is be szerettem volna ajánlani, és végül mind a négy bekerült ugyanabba a HP-ba. Ez az egyik a négy közül. A Wildfire nálam a 2016-os év lemeze volt, így az idei EP után két kézzel kapkodtam, ahogy elérhetővé vált. A legutóbbi lemez dalai egytől egyig 10 pontos mesterművek, két év távlatából is, de ennek a négy dalnak a szintje is magas nívót képvisel. Négy pengeéles blackened thrash szikrát rejt a kiadvány, amelyek közül a Trialed by Fire már rajta volt a Terror Abraxas kislemezen 2003-ban, de nem ebben a formában. Ilyen EP-kkel érdemes foglalkozni!
Megmondom őszintén, önmagukhoz képest igencsak szürkültek. Na nem pont most számomra a Bloodhymns után. Hol van pl. a Darkside utánozhatatlan sötét hangzása? Számomra az első csalódás a Hrimthursum lemez volt az együtteshez méltatlan polír hangzásával, bár ha jól emlékszek volt egy szám amiben baromi, állat jó szóló volt. Ez is korrekt, hallgatható, de hogy mégegyszer nem hallgatom meg az biztos. Marad a Darkside-The Third Antichrist- Bloddhymns szentháromság számomra. Tényleg ez rutinmunkának tűnik a képességeikhez. A hangzás meg olyan mai, meg olyan herélt.
Lehetne ez jobb is. A Ships of Black Glass középrésze telitalálat, a The Vagrant Harlot is bejött, de sokszor elkalandoznak a semmitmondás vizeire. Jó az irány csak kiforratlannak érzem. Lehet legközelebb jobb lesz, érdemes lesz figyelni. A borító is érdekes, jó értelembe.
Bár a Summoning-ot soha nem szerettem volt egy Svarte nevű együttes aminek igencsak tetszett a lemeze ebben a stílusban. Elzenélgetnek, de különösebb hatást nem tettek rám. Hallgatható. Ennyi.
Rossznak nem rossz a stílusában. Bár én a stílusát se nagyon kedvelem. Olyan mint a többi? Nem érzek kiemelkedőt a többi ilyenhez képest. Elhallgatom az ilyesmit de, hogy kedvencem nem lesz az tuti.
Ami személy szerint felróható az a túl jó hangzás, az anyanyelv használata a harmadik számban kifejezetten jót tett. Karaj bólogatnivaló, amit mindig is szerettem. Tényleg ez a metal.
Magamtól rá nem jöttem volna, hogy hölgy az énekes. Ez olyan jelentéktelen lemez, pár jobb megoldással és hangulattal.
Ez tipikus jelentéktelen zenekar. Átlagos ének, átlagos témák. Soha nem tetszettek. A hangzás is olyan "mindenki így szól". Rossznak se mondanám. Tucat oxt jónapot.
Odabasz rendesen. Akár a számomra szent '80-as években is megjelenhetett volna. Ilyen nyikorgásokat faltam annak idején, és meg is állta volna a helyét. Bár nagyon nehéz kitúrni az akkori kedvenceimet a trónról, ez egy egész jó tisztelgés.
Én aztán kevés ilyet hallgatok. De le a kalappal, nagyon jól hozzák a hallgathatóságot. Tán be is szartam közben. Egy leveses fing megérkezett. Az énekhang kiválóan fekszik a zenére. Nagyon jó annak ellenére, hogy nem a stílusom. De ami jó az jó kéremszépen.
Jobbnak tűnik számomra mint az eddigi lemezeik. Olyan jóféle "80-as évek kiemelkedő számok nélkül.Összességében tetszett.
Minőségi svédacél! Megvan a keménysége, a szívóssága, ha a kidolgozottságát különböző fényviszonyok között vizsgáljuk, akkor felfedezzük változatosságát. Éle sosem fog kicsorbulni.
Csak mert svéd death metal! Ja nem, inkább azért mert a végén állva tapsoltam! Akkora meglepetés mint a tavalyi Netra és Naeramarth duó, merész és lenyűgöző, és egyből ül a fül azon zugába, ahonnét nem talál ki. Szeretem ha valaki meg meri lépni azt amit elgondolt. Azért tökösek is rendesen a fiúk, mert mertek a A Place In The Pantheon-al indítani! Igazi meglepetés bomba, az eheti Tsar bomba után.
Az oroszoknál nincs semmi titok, nyíltan játszanak Summoningot. Silenus & Protector duonak max pontot adtam az idei lemezért, azért mert úttörők ebben a stílusban, és mert megzenésítik Középfölde világát az általam szeretett zenei stílusban, és mert el tudnám képzelni az életem ott. Ez a lemez pedig sokkal jobb, mint a példaképeik 1-2 albuma, a 2018-ast is beleértve.
Sosem vonzott a rock/metal műfaj ezen ága. Itt ráadásul semmi fogós téma sincs amibe lehetne kapaszkodni, alig van húzása ezért tötymörgésnek tűnik és untam. Sablon, sablon hátán.
HC/punk hozzáállással eljátszott régisulis thrash/death/black csapás, modern hangzással megtámogatva. Mgla játszik Napalm Death-et Anthrax-es verzékkel. Azt sajnálom egyedül, hogy nem az elejétől a végéig mosták fel a pofámmal a padlót, hagytak néha felállni, pedig nem kellett volna!
Az enciklopédia szerint a zene Sludge/Post-Metal/Crust elemeiből épül fel, szerintem pedig ez egy dallamos death metal szerű átlagos produkció, ahol agresszívebb muzsikát toló bandák (Miasmal, At The Gates) tagjai lötyögnek/lazítanak egy sort. Nagyobb hatása lenne a lány természetes hangjának, ha egyáltalán tud így énekelni, mert ez a produkció tőle egysíkú, a dallamos részek szinte kívánnak egy tündéri női hangot, nem kell a szakmának egy Martin van Drunen kópia.
Az érdekes és ötletes nevükre egyből felkapja a fejét az ember, a zenéjük viszont ilyen hosszúságban unalomba fulladó egy helyben topogás. Az internet népe jóval magasabb posztra tolta őket, mint kellene.
Dél-Amerika az egyetlen földrész ahol a mai napig ezerrel hajt ez a 89-es retró thrash/black műfaj. Ennek megfelelően gitárok vékonyan sírnak, a basszus alig hallható, a dob tompán puffog, ahogyan kell, az eredeti szövegeket köpködő károgás pedig vészjósló. Fogós és húzós témákban szerencsére bővelkedik az album 32 perce, ezért pozitívra értékelem a csíleieket. Ebben a stílusban én az egyik etalonnak a Sepultura - Bestial Devastation 1985-ös demóját tartom, ami szól ilyen jól, sőt, zeneileg pedig köröket ver rá a Communion-ra!
Náluk is nagyon erős ennek az újkori death metal erőnek a sötét oldala. Sűrű örvény, mélybe rántó massza. Egy gond van: a vokál nem illik a képbe, nem markáns, nem domináns, teljesen átlagos. Ha előhúztak volna egy gyomorból jövő, követ zúzó hangot, hibátlan lenne.
Időhúzás szagot érzek. Nagylemezről lemaradt témákat hordozó kislemez. Továbbra is a Desaster-t favorizálom helyettük.
Több mint korrekt hagyományőrzés. Az albumnak több erős pillanata is van, de összeségében nem tud lekötni. Inkább válogatásnak, életmű összegzésnek érzem, mintsem egyedülállóra formált szellemi terméknek. Mivel nem voltam a banda hívője, így most nagyon is objektíven osztom a pontot.
Meglepő, hogy még lehet új tengelyek mentén színesíteni a death metál családfáját. Valóban, a lengyelek útkereséseire emlékeztet a svédek új albuma, főként a Furia banda neve ugrott be több alkalommal is. Mindegyik szám más és más, a death metál hét újraformált arca elevenedik meg a rövidke albumon. Még szívesen pörgettem volna a lejátszási listámban, de talán nem is baj, mert így egy percre se fullad üresjáratba. A hagyományos deat metállal ellentétben ők nem akarják a hallgatóságot a földbe döngölni, többnyire csak elmosódó, sötét tónusú álomképek kivetüléseit kapjuk, amelyeket mindig a megfelelő arányban foglalnak keretbe a középtempós, death alapú riffek. Természetesen az O-betűs zenekar neve felsejlik a keményebb témák mögött, de itt abszolút csak hatásként van jelen és nem megvalósítandó célként. Hipnotikusak a gitártémák és a hangzásra sem lehet panasz. A tiszta és a karcos vokál szimbiózisa is tökéletes a hangszerekkel, itt minden egy egészet alkot, nincsenek felesleges sorják. A Late in the 11th Hour szám pedig az album csúcsdíszeként ékeskedik. Ja, majdnem el is felejtettem leírni a létező legelcsépeltebb jelzőt: progresszív, de tényleg. UPDATE: ez bizony nem 10, hanem annál több pontot ér :D
Szépen meg-"summoning"-olták a Summoningot. A hangzás sokkal jobb, de a témák émejítőbbek és szentimentálisabbak, mint az eredeti öntőforma esetén.
Tucat banda, nem nyújtanak semmi kiemelkedőt. A hangzás, az ének és a dalok szerekezete is mérhetetlenul sablonos. Rossznak nem mondanám. Néha szeretek stoner dallamokat hallgatni, főleg ha nem ordítozással van tele, hanem inkább a desert rock vonalon próbálnak haladni. Az album második felében jobb dalok foglaltak helyet, amik gyakrabban találkoztak az én ízlésemmel.
Ilyen egy hurka zenét! Ritka tahó és böszme kisugárzása van, ami bájos a maga módján. Lehet csak most én nem bírtam követni ezt az irgalmatlan lendületet, így első hallgatás után csak ennyit kap.
Egész finoman összefonodó témák vannak itt. A modernebb és egyben dallamos egyesül a régi Bathory szerű vonallal. Ha a számok nem lettek volna ennyire hosszúak, vagy a vokál kevésbé száraz, akkor sokkal élvezhetőbb lenne. Az Astray című szám kifejezetten erős lett.
Korábban még én is ajánlottam tőlük, de az is már sok éve volt. Úgyérzem, hogy beleszorultak az önmaguk teremtette (nem túl egyedi) világukba. Nagyon semleges számomra ez az albumuk is, úgy ahogy a korábbi is.
A világ másik felén más trendek uralkodnak, ami szerintem jót tesz a metál zene globális arcképének. A lényeg, hogy a déli népek nagyon is minőségi produkciókat szállítanak az oldschool thrash vonalról. Pontosan ez a hangzás illik ehhez a zenéhez. A túlzott újító szándék ritkán hoz értékes végeredményt ebben a műfajban. A 80-as évek elkonzervált dühe tökéletesen átfedésbe hozható a átlag dél-amerikai emberek helyzetével, ettől pedig meglehetősen autentikus a végeredmény. Összeségében inkább szórakoztatott, mintsem untam volna.
A HC elemekkel nagyon finom bántak és inkább a zenei haromóniáknak adtak teret. Így a végeredmény nem a megszokott wc-n eltöltött kerámia repesztő erőlködésben csúcsosodott ki. Az Neurosis és az Isis zenakarok korai munkái tetten érhetőek, főleg a megfeszülő, súlyos acélkötegekként aláhulló riffáradatban. A Neurosis hatása még a harang módjára vészterhesen csengő gitárjátéknál is gyakran felüti a fejét. A post metál elemeket ebben a formában mindig is jobban kedveltem, így van súlya, tétje a megfáradt lebegésnek, így nehéz minden egyes levegővétel. Továbbá az is örömteli, hogy a sludge elemek nem hatalmasodnak el, pedig azok aztán könnyedén maguk alá tudnák temetni a koncepciót. Összességében ez egy kiváló arányérzékkel és alázattal összerakott chiméra, amely izgalmas meglepetése ennek a körnek. Hogyan fogom én befejezni ezt a kört? Most már ez is az Usurpress-szel karöltve felemészti az összes időmet a többi hallgatni való rovására...
Szerintem nem sok változás van az előzőhöz képest. Bivalyerős vadállat zene ez is és nem is akar több lenni. Inkább tisztelem, mintsem szerelmbe essek iránta.
Szívem szerint 6,66 pontot adnék neki, de nem engedi a rendszer. Amúgy elég átlagos zene emlékezetes részek nélkül.
Jónak mutatja magát, de kár hogy a receptkönyből másoltak.
Első hallgatásra nagyon tetszett, de többször lement, és vesztett a varázsából. A dalok elég sokszínűek, és van, hogy egy számon belül is nagy törés jelentkezik. Mégis van az albumnak egy elég markáns karaktere, nincsenek a dalok csak úgy egymás után beszórva. A Late in the 11th Hour-ban, mintha korai Amon Amarthot hallanék, némileg lelassítva, máshol viszont a Bloodbath ugrik be. De lehetne a hatásokat sorolni napestig. Összességében véve érdekes lemez született, kár hogy a vége kissé ellaposodott.
Nálam pont azt nem hozza, amilyen okból életre kelt ez a mű: a hangulatot.
A Colossusig kellett várni, hogy a Yeti letérjen a kitaposott ösvényről, és kiérjen egy tisztásra, de utána szépen visszaballagott az erdőbe. A dobos elég jól csörömpöl, de a zene nem sok izgalmat tartogat, és ezt még az elszállós betétekkel se tudják emeli. Ahogy a hónaljmankós férfi mondaná: nem rossz ez, csak még nem jó... :)
Na, ez végigsöpört, mint Floridán a hurrikán. Persze utána nem sok minden emlékezetes maradt meg bennem, de időnként meg kell élni ilyen élményeket is.
Ritkán van úgy, hogy szeretem, mikor egy nő nem nőies. Ez most sem az a pillanat. A hölgy éneke valahogy nem illik bele a képbe, még akkor sem, mikor háttérvokállal van támogatva. A zene viszont már sokkal érdekesebb, ezt főleg a Foreshadownál lehet érzékelni. És ahogy Weide is írta, ennek az akadálynak többször kell nekifutni.
Semmi kiugró momentumot nem találtam benne, pedig elég hosszú anyag. A háttérben viszont kellemesen elcsordogál.
Puritán, egyszerű témák sorakoznak itt szólókkal megbolondítva. A hangulata megvan, remek időutazás, de semmi több.
Gyötrő zene ez. Még jó, hogy néha légüres térbe kerülnek, lélegzethez juttatva a hallgatót. Én is kíváncsi leszek a következő lépésre.
Tele vannak tesztoszteronnal. Ez így is volt, így van, és valószínűleg így is lesz. Nem ők fogják a műfajt megújítani, de szólózni még mindig nagyon tudnak.
Ugyanazokat a köröket futják 20 éve, de érzésem szerint a minőség egy grammot sem romlott azóta!
Még megpróbálom gyűrni, de elsőre-másodikra nem fogott meg.
Erősen a mia közízléshez igazított post-black. Kár, hogy semmi kiugró nincs rajta.
old school black a régi hevülettel... Nem sok ilyet hallok még most, a nagy retro parádézások közepette sem!
Jó kis számok ezek, nem okoztak soha csalódást ezek az ausztrálok.
Energikus, lendületes, élvezetes "visszatérő" album, amilyenért a legtöbb banda szerintem kezét-lábát adná. Persze, stílusgyakorlat ez is a maga módján, de profi módon, görcsmentesen és baromi szórakoztatóan előadva. Imádom az elejétől a végéig, ahogy a retro hatású borítót is.
Erről beszélek; olyan gyöngyszemek kerülnek elő az Agonia R. megjelenései közül, hogy csak pislogok. A borítótól kezdve, az album felépítésén át egészen a hangulatig itt minden patent. Most kicsit szarul érzem magam, hogy megbontom a 10 pontos sormintát, de egyelőre ez még csak ennyi. Persze a kör végéig változhatnak a dolgok. :)
Tolkien világa végtelen táptalajt látszik biztosítani. Elég sűrűn rukkolnak elő ezek az oroszok albumokkal, ahogy látom. Nem ismerem a korábbi munkáikat, de ez a jelenlegi egy teljes mértékben korrekt, élvezetes, prüntyögős black metal a Summoning vonalán. Kellemes anyag, a feldolgozások is jók lettek.
A stoner zsáner abszolút nem az én világom, viszont itt kellemesen tömény, telített, addiktív zenét terített elém az iowai duó, amit úgy is kénytelen vagyok elismerni, hogy nem a szívem csücske a műfaj. Hangulatilag sosem lesz az én lemezem, de a műfaj szerelmeseinek tutira be fog jönni az Abominable. Erényeit mindenképpen el kell ismerni, hiszen tömve van kellemes témákkal, a hangzás szerintem tökéletes, benne van az a southern/stoner karcosság, de mégis harmonikusan telt az egész. A borító pedig remekül illik a műhöz. Szóval ez egy nagyon erős hetes, ami a műfaj-nem-szerelmeseként tőlem nagy elismerés. És még a játékidő sem lett túltolva!
Gyűlölettel teli, sokrétű muzsika, acsarkodó vokállal, amiből árad az őszinte undor és gonoszság. Komolyabban oda kell figyelnem ezentúl az Agonia Records kiadásaira, mert csak úgy ontják magukból a figyelemreméltó anyagokat. A High on Hate gitártémája mekkora már! Instant kedvenc lett. De igazából az egész albumra baromi könnyű volt ráhangolódnom. Fog még pörögni, az hétszentség.
Az albumnak egyértelműen jót tett a többszöri meghallgatás, mert az első után gyorsan ment volna a kukába. A gitárosok és a dobos néha villantak ezt-azt, amiért érdemes többször átfülelni a lemezt, de Christina hangjának egyhangúsága felér egy Tarr Béla filmmel. Feszesebb, változatosabb dalstruktúrákkal ez jobban működött volna.
Nem sok jót jelent egy albumnál, ha nem egész 2 hét hallgatás alatt úgy megunom, hogy csak na. Pedig nagyon vártam az osztrák post-mesterek új művét, de itt nálam valami félrement. Hiába a jó témák, hiába a végig lebegő post-hangulat, hiába a jó gitárdallamok, egyszerűen se eleje-se vége érzést kelt bennem az egész lemez. Végtelenül hosszú, szépen kikerekedő ívek és hullámok nélkül; egyszerűen azt érzem hallgatás közben, hogy rátelepszik az emberre és teljesen elnyomja, nem illan el, nem hagyja lélegezni a hallgatót, hogy emésztgethesse a megmaradó, lebegő hangulat- és zenefoszlányokat. És még nem is izgalmas, nem is annyira karakteres és erőteljes, mint mondjuk egy Der Weg einer Freiheit, és nem is annyira egyedi, mint mondjuk egy Ghost Bath. Talán még adok neki azért pár esélyt a jövőben, de az nem mostanában lesz.
Elszórakoztatott egy ideig, de őszintén szeretni nem tudom. A többiek már minden jelzőt ellőttek a lemezzel kapcsolatban, többet én sem tudok hozzátenni.
Markáns, meglepően letaglózó és eredeti bemutatkozás a Vaitojimas, ami mellett nem lehet csak úgy elmenni. Konvenciók nélkül keveredik itt több műfaj is a hardcore által szított kavalkádban, amire baromi sok jelzőt lehetne aggatni, illetve megannyi hatást is bele lehet hallani, de az elvitathatatlan, hogy iszonyat egyedi lett az Erdve zenéje. Gonosz, mocskos, dühös és végtelenül elkeseredett. Nem egy könnyű hallgatnivaló, viszont egyedi élményt biztosít annak, aki kicsit jobban az album mélyére ás. Érdemes amúgy elolvasni pár interjút a srácokkal, nekem pl. sokat segített "szinkronba" kerülni a lemezzel, legalábbis könnyebben tudtam felvenni a zenéjük "ritmusát". Debüt-albumként ez felér egy olyan arconcsapással, ami után biztosan padlót fogsz, mégis, kissé kifacsart és egyedi stílusa illetve hangulata miatt nem egyszerű igazán ráhangolódni. Érlelgetnem kell még sokat, egyelőre ez is egy nagyon erős 7 pontos.
Kapnak tőlem még egy 6-ost a nevük mellé emiatt a (stílusában) remek, de kiszámítható, unalmas rutinmunka miatt.
Megnyugodtam... 2018-ban is érhetnek meglepetések! Innovatív, kiváló lemez, 9 pont a minimum első hallgatás után. Update: Mi a 10 pont, ha nem ez?!
Mocsok jó mocsok! (Kár, hogy nem lengyelül tolják végig, de emiatt nem jár levonás.)
Az első két lemezről én írhattam kritikát, és már akkor éreztem, hogy ezek a lengyel szarládák nagyok lesznek előbb-utóbb. Illetve már akkor hatalmasat alkottak, de bíztam benne, hogy a szélesebb körű ismeretség is meglesz nekik. Egyszerre ősbunkó és kiművelt a zenéjük. Nagy darák mennek de képesek figyelni a hangokra, hangnemekre is. Örömmel hallom, hogy az eddigi komplex death/thrash kompozíciókba a punk is befészkelődött időnként. Ez a metal bazmeg!
mind csak állandó hp tag csak olvasói
Hangpróbák: 1. ... 359. 360. 361. 362. 363. 364. 365. 366. ... 370. Full screen Vertikális nézet
2018. március 17.
BlackZone boymester chipmonkey ensomhet Eroen farrrkas Honaljmankos_F McFrost1977 nascence Solmyr srppk voroscsoka Weide ∑:
1. nascence
Usurpress
Interregnum
10 9 6 8.5 8 9 8.5 10 10 9 8 7 9 8.6
2. Weide
Necrophobic
Mark of the Necrogram
8 8 10 8.5 8 8.5 7 10 8 9 7 9 9 8.5
3. boymester
Voidhanger
Dark Days Of The Soul
7.5 9 10 8 7 8.5 9.5 9 8.5 7 8 8 8 8.3
4. BlackZone
Erdve
Vaitojimas
8 7.5 7 7.5 8 8 9 8 9 6 7.5 6 7 7.6
5. chipmonkey
Communion
The Communion
6 6 9 6.5 5.5 6 9 7 8 8 6 8 6 7
6. srppk
Deströyer 666
Call of the Wild
5 6 7 7 5 8.5 8 6.5 8 6.5 8 9 6 7
7. Solmyr
Moongates Guardian
Leave the Northern Mountains
7.5 6 5 7 7 6.5 6.5 10 5 10 6 5 8 6.9
8. farrrkas
Agrimonia
Awaken
7.5 5 5 7 7 9 7 6.5 8 5 7.5 6 6 6.7
9. ensomhet
Harakiri For The Sky
Arson
6 7 6 7.5 6 7.5 6 6 7 6 6.5 7 6 6.5
10. Eroen
Telekinetic Yeti
Abominable
7 6 5.5 5 9 5 6.5 4 7 4 6 5 7 5.9
∑:
7.3 7 7.1 7.3 7.1 7.7 7.7 7.7 7.9 7.1 7.1 7 7.2 7.3
Weide 2018. március 17., szombat, 14:45
Weide
Csatlakozott:
2016. március 24.
Hozzászólások: 869
Freyja, Lew és voroscsoka újra ajánlhat a ma induló körben.
Weide 2018. március 8., csütörtök, 16:51
Weide
Csatlakozott:
2016. március 24.
Hozzászólások: 869
Válasz ensomhet üzenetére:


Ez akár dalcím is lehetne.


Erről amúgy ez jutott eszembe (45. másodperctől);

http://youtu.be/jLWK_E6ToW4?t=45s
Weide 2018. március 8., csütörtök, 15:51
Weide
Csatlakozott:
2016. március 24.
Hozzászólások: 869
Válasz ensomhet üzenetére:


Ez akár dalcím is lehetne.

(hrhr)
ensomhet 2018. március 8., csütörtök, 15:27
ensomhet
Csatlakozott:
2004. március 12.
Hozzászólások: 2236
Válasz Weide üzenetére:
Fagyasztott marhagége, ahogy olvad ki a vízben.

Ez akár dalcím is lehetne.
Weide 2018. március 8., csütörtök, 15:20
Weide
Csatlakozott:
2016. március 24.
Hozzászólások: 869
Megkérdeztem az Erdvét a borítóról. Fagyasztott marhagége, ahogy olvad ki a vízben.
Weide 2018. március 8., csütörtök, 12:09
Weide
Csatlakozott:
2016. március 24.
Hozzászólások: 869
Mindjárt 8 lesz belőle. (hrhr)
nascence 2018. március 8., csütörtök, 11:47
nascence
Csatlakozott:
2010. november 27.
Hozzászólások: 880
Válasz McFrost1977 üzenetére:

Weide! 9 pont? Monnyá le! :-D



Látszik, milyen arrogáns szakértők vannak itt, képtelenek egy normális vélemény megformálására. Szégyen, hogy idáig süllyedt a Fémforgács! Azért nettó pofátlanság 9 pontot dobni egy ilyen albumra. Itt mindig csak a sárdobálás megy! Jobb lenne, ha a pontozó brigád magába szállna, és átgondolná a cselekedeteit! (w00t) (bag) =|:
McFrost1977 2018. március 8., csütörtök, 11:38
McFrost1977
Csatlakozott:
2015. augusztus 28.
Hozzászólások: 1352
Weide! 9 pont? Monnyá le! :-D
--
Én gyönyörű életem,
szarvas, vidd tovább.
Én csodaszép életem,
róka, vidd tovább.
© 2001-2018 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.105 seconds to render