A 90-es években ezt tucat hc/punknak hívták, ma már kuriózum? Némi fáziskésés, ugyanakkor profi kivitel.
Az a klip valóban feltűnő volt:) Már akkor megtetszett ugyanakkor a zene is, ami egy tisztességes black metal albumra bővült.
Gondtalan, szórakoztató, már-már könnyed black/death? Igen!
Régóta követem őket, már az Ex Nihilo is nagyon betalált anno, a fejlődés pedig kézzel fogható a csehek esetében. Rég hallottam ennyire egyben lévő death/doom produkciót.
Terjengős vélemény a kommentekben.
36 perc tök egyforma szaggatás és vokál vegyítése közel 20 percnyi élvezetes zenei utazással. Utóbbi van annyira jó, hogy mentse az albumot a totális érdektelenségtől.
Nem omlik majd mindenki térdre a zenekar teljesítményétől, mivel a brigád hajlik az újrahasznosítás felé. A dalok minősége nem romlik a lemez előrehaladtával, áramlik belőle a sebesség és brutalitás, ami sok death fannak ízlik majd. Miközben ömlik a klasszikus svéd hangulat, a zenekar mégis botlik néhányat, így a pontszámom is megoszlik.
Teljes mértékben elkapott a hangulata, akármennyire sablon a cucc. Mostanában megélt általános kedélyállapotomat tükrözi, amíg nem találok valami minőségi funeral doom/torture doom szörnyeteget.
Nagyon jó kis lemez, bár én hullámzó teljesítményt érzek. Számomra a Movements volt a csúcs, az akkora hangulatbomba, hogy szétrobbant tőle a fejem. Zseniális. A kiadvány végére azonban unalmassá válik az erőteljesebb és elszállós részek váltakozása.
A bajt csak tetézi, hogy magyar a szöveg. :-/ A vokalizálással meg nem tudok mit csinálni, másodpercek után kapcsolnám ki.
Semmi emlékezetes. Másoknak biztos többet ér, ahogy az látszik is a pontokból, nekem ez csak a tisztes iparosmunka kategóriája.
Már azt hittem hogy a Thulcandra mellett újkori kedvencet avatok az egykori Dissection stílusban, de az ebbéli reményem hamar szertefoszlott. Nem egy maradandó alkotás.
Ebből a nyomott atmoszférából köszönöm, de nem kérnék..
Ez megint egy nagyon alapos munka lett, a minőséggel meg nem lehet vitatkozni. Persze, hallottuk már ezt, még egy Kátai-best of-ot sem érzek ide erősnek, de ez melyik 15+ éve alkotó előadónál/zenekarnál nincs így?
Színvonalas és kreatív technikás/prog death anyag! Van mit csemegézni rajta...
Hasonlóan jó, mint az előző körös Demonical.
Elég vékony rétegnek szóló black metal, az ezen kívül esőket meg nem hiszem hogy meg akarná szólítani a formáció a zenéjével.
Ez a fajta tökegyszerű punk/hc is oly régóta létezik már, hogy szinte lehetetlen benne újat mondani, minden alaptéma el lett már játszva számtalanszor - persze ez nem akadályozza meg a stílust kedvelő és művelni akaró embereket, hogy a saját n+1. verziójukat elkészítsék belőle, amivel önmagukat és szűkebb baráti körüket, vagy pedig a műfajjal frissen ismerkedőket / elfogult híveit elszórakoztassák. Baj nincs vele, korrekt hangzás, stílushelyes témák, lázadgatós/fejtegetős szövegek, csak ilyesmiért olyan 15-20 évvel ezelőtt tudtam volna lelkesedni...
AZ Oathbreaker / Amenra / stb. tagok black metal projectjének működését 2015-ös megalakulásuk óta követem figyelemmel. Jelen lemez a harmadik felvonás, mely ugyanazt a sodró, lendületes, nyers, nem túlbonyolított, talán modernebb hangvételűnek nevezhető, témákat akár lassabban kifejtő zenét tartalmazza, mint az előző két lemez, s melyet én nagyon kedvelek. Érdekesség, hogy ének/gitár, gitár, dob felállásban működik a trió, tehát nem használnak basszusgitárt. (Június 5-én a Dürer Kertben koncerteznek.)
Sem felmagasztalni, sem elmarasztalni nem tudom ezt a lemezt, mert jól kitanulták a srácok a '90-es évek végi (?) melo-black-death sablonokat, viszonylag korrekt témákat hoznak, csak egyszerűen nagyon kevés olyan dallam vagy megoldás volt benne, amire felkaptam volna a fejem. Az utolsó dal tetszett a legjobban. A zenekari fotókat meg így ebben a formában nem kéne erőltetniük :D
"Ott e' kosz!" - annak ellenére, hogy nekimentem párszor, ez lett a legmaradandóbb momentum belőle... Stílusában belül (soft death/doom metal) valószínűleg egész jónak számít, de nekem "nem jött át", pedig szinte minden dalban volt olyan rész, ami tetszett, csak arányiban jóval kevesebb annál, mint amennyit untam belőle. A hörimöri vokál tűrhető, a "hisztérikus-szerű" viszont béna, a latin szövegelés is inkább zavaró volt, mint jó. Nem nekem zenélnek.
Kevés lemezmegjelenést követek kitüntetett figyelemmel - a Thy Catafalque ezek körébe tartozik, igaz elég későn, a Róka hasa rádió által mélyült el ez a figyelem. A Geometria már a 8. lemez, és nem tudom (nem olvastam utána) hogy van e valami koncepció, ami összeköti a dalokat, de nekem úgy tűnik, hogy mindegyik egyfajta önálló hangulatot hangulatot fejez ki, épp ezért elég eklektikus a lemez, a lágyabb, elektronikus részektől a súlyosabb metal témákig mindenféle van rajta. Szerintem jó az, ha egy produkciónak van saját arca, karaktere - Tamás munkái ilyenek, egyből felismerhetők. Kedvenc dalom a Töltés - annak ellenére hogy nem vagyok abban a helyzetben, amiről szól, nagyon megérintett a szövege. Egy Thy Catafalque lemeznél nagyjából lehet sejteni mire számíthatunk, de biztosan tudni nem, mert mindig van valami új ötlet, téma, nem várt megoldás - és ez így van jól. Szerintem méltó darabja ez is az eddigi életműnek.
Mit lehet várni egy lemeztől, melynek a nyitóriffje egy hatalmas Dismember utánérzés? Így van, tipikus "HM-2-es" svéd death metal, kísérletezés és újító szándék helyett nosztalgia és múltidézés által vezérelve. 36 perc, 10 dal, folyamatos bólogatásra ösztönző riffek, egészséges vastag hangzás, jó borító (az Elátkozott ház című Kaland Játék Kockázat könyv belső grafikái ugrottak be róla, de mondjuk ez irreleváns). Ugyan nem vagyok a stílus feltétlen híve, de jól esett hallgatni.
.....
Azt írják magukról, hogy "new wave of heavy psychedelic rock", én meg miért akarnám jobban tudni. Alapvetően kevés "ilyesmi" zenét hallgatok, mert jobbára irritál bennük az ének és/vagy a fuzzos gitárhangzás, viszont itt ilyen problémákba nem ütköztem, sőt, kifejezetten tetszett a német ötös zenéje. Némi grunge ízt is érzek benne. Valószínűleg ha nem ajánlja be valaki, akkor sose hallottam volna őket.
Ezt mekkora grindcore-rá lehetne vadítani. :D - A rövidebb számokban pedig sokkal több a karakterisztika. (El kéne őket kurvítani. :D )
Valószínűleg nem hiába volt a zenekar neve Unhallowed... No, de minden kritikai felhangot félretéve ez nem több, mint egy rövidtávon egész jól müködő iparosmunka. Felsorolni nem kívánom a hatásokat, mások már megtették. - Talán ezt a féle vokált hangolhatták volna... - Aki kedvét leli a blekk metálban, csipetnyi halál esszenciával fűszerezve az ne is keressen tovább. A stílus kedvelőinek azonban a régebbi zenekarok albumait ajánlom, mert ott még mindig több újdonságot lehet felfedezni. :)
Azt hiszem erre a temetői hangulatra nem igazán lehetett felkészülni. Ami ezen az albumon felcsendül, az a stílus híveinek igazi csemege lesz minden percében. Nekem annyira nyomasztó volt, hogy azonnal keresnem kell valami testhezállót. - Közben arra is rájöttem, hogy a zongora és a férfikórus az egyik leghalálosabb kombó a világon. Az Et Moriemur bebizonyította, hogy nem kellenek hatvannegyedek és blast beatek ahhoz, hogy letaglozva érezzük magunkat.
Engem megvett kilóra, de lehet, hogy év végére ez csipőből 10-es. :) Igen, én ilyen maradi vagyok, tetszenek a "Kátai-művek". :D
Progresszív tech death, a könnyebben emészthetőbb fajtából. - Habár a zenekar által előadott nótákban egyes megoldásoktól feláll a hátamon a szőr, az összhatást tekintve egész jól működik minden. Van itt minden ami kell: széttriggerelt dob, virga, basszus futamok, gitár szólók, unalomba hajló vokál... Szóval a szokásos, csak épp' profi szinten. - Nagy hátránya az albumnak, hogy egészben nekiugorva könnyen elvesztheti az ember a figyelmet. Részletekben hallgatva a korongot viszont szórakoztató, s van idő felfedezni az apró figyelemfelkeltő elemeket. :) - Akik nyítottabbak a virgára és a modern metal elemekkel tarkított extrém muzsikára, azok biztos nem fognak csalódni. (Számomra az egész néhol olyan keretet öltött, mintha megkérték volna John Petrucci-t, hogy készítse el a Álomszínház death metal verzióját. Szóval az egészben valahol ott lapul a sznobizmus, de nem túl fájóan. :D )
Igazi "sztárparádé". Szóval, ha egy üzlet beindul, akkor nincs megállás... Mindent félretéve, ez semmi több, mint egy takaros kis death metal lemez a jól bevált klisékkel. Habár, a szólók imádnivalóan hangulatosak, és egy olyan nótával is, mint a Cannibalistic Infancy nem igazán lehet hibázni. (Nagy kár, hogy itt kishazánkban soha sem lehetett egyetlen HM-2-es bandáról sem hallani... )
Nos a Múspellzheimr legújabb albuma egy tökéletes példa ahhoz, hogy mit kell tartalmaznia egy alap felállású black metal albumnak. Az összes, általam ismert klisének megfelelő festett dán ördögök ha még valami pluszt fel tudnak mutatni az album sokadszori újrahallgatása után, bíz' isten én fentebb emelem a pontszámot. - Aki kedveli a régisulis fekete fémet, annak ez igazi csemege. - Az album hangzásán pedig már meg sem lepődök, ez tuti 20 évig valami gleccserben fagyoskodott.
Van itt minden, mint egy jóféle szatócsboltban. Aki úgy a 70'-es és korai 80'-as évek nagy rock életének rezdüléseit az anyatejjel szívta magába, az itt végre nyugodtan kapirgálhat, mint kakas a szemétdombon.
Jobban örültem volna ha a klipben nem pöcsöt kellett volna bámulni hanem egy formás női altestet. Na de ez nem az elephant tube hanem zenei oldal. Zeneileg viszont tetszetős számomra. Jó hangzás, jó zene és énekhang.
Zoolixius-al egyetértek. Pl. a Raison D'etre-nél mikor meghallom a gregoriant az ipari zajjal egybekelve annál számomra nincs letaglózóbb. Gitár meg sehol. Mindig gatyába kell ráznom magam utána, hogy éljek még tovább. Itt is ez van, különösebben megjegyezhető témák sehol, de a hangulat magával visz. Már az előző két lemez is tetszett. Olyan jóféle kelet európai.
Hát,na. Már az előző se tetszett annyira. Nem az én ízlésemnek megfelelően halad a szekér. De nem is kell, hogy így legyen. A Sgúrr sokkal jobban tetszett. Volt benne kis Gire. Maradok azon véleményemnél, hogy szívesebben meghallgatnék egy új Neolunart.
Nagyon tetszik. Egy pont levonás az miatt, hogy az ének számomra ehhez a zenéhez nem elég mély.
Tartom magam azon állásponthoz, hogy a dánok sose értettek igazán a black metalhoz az én igényeimnek megfelelően természetesen. Ez itt egy egész jól összehozott cucc. E kör mellett attól félek nem jut idő a Deathrow lemezekre, amit mindenképpen meg kell hallgatni hetente. E lemez is baxott jó.
Ez stílusában remekmű. Szórakoztató, jó énekhanggal. Könnyedén egybefolyó témákkal. Egy pillanatig nem fullad unalomba. Én vevő vagyok erre. Nagyon tetszik. Köszi az ajánlónak.
Megfigyeltem egy olyan tendenciát, hogy nagy esetben azon zenekarok, akik nevében szerepel a "Worm" szó, baromira bejönnek nekem. Graveworm, Wormphlegm, Wormed, Coffinworm és még sorolhatnám. Jelen banda is szerencsére ezen halmazba esik. Amúgy az album számainak nagy részével úgy vagyok, hogy baromi ismerősek innen-onnan, a The Ghostligh's Dance nyitóriffje szinte tuti, hogy nyúlás valahonnan, de hiába filózok rajta, egyszerűen nem jövök rá, hol hallottam én már ezt. Lényeg a lényeg, hogy ismerős(nek tűnő) dallamokkal, mégis üdén friss lendülettel tudtak elszórakoztatni a svédek, és egyelőre nem úgy tűnik, hogy apadna a lelkesedésem irányukban, többszöri átfülelés után sem.
Hónaljmankós jól írta, legnagyobb bajom itt a megragadó, erős témák hiányában leledzik. Ugyanakkor menti az albumot a kegyetlen erős hangulata. Ilyen keserű, megfáradt búbánatot (ami nincs agyonerőltetve), már rég hallottam. Ráadásként muszáj elismerni, hogy különleges zenével állunk szemben, ugyanis ennyi mindent ilyen patentül összehozni úgy, hogy semmi se lógjon ki, vagy nyomja el a másikat (gondolva itt akár az orgonára, a kórusokra, a funeralos belassulásokra, a kesergő károgásra, az ambientesebb részekre... igazából a végtelenségig sorolhatnám)... szóval le a kalappal. Egye fene, megkapja a 8 pontot, mert nem is tudom, mikor hallottam utoljára ilyen egyedi egyveleget. Nálam amúgy a Libera Me a csúcs. Basszameg, a hideg kiráz tőle.
Az album erényeit és erősségeit hosszasan tudnám sorolni, ezért inkább csak azt emelném ki, hogy mi az, ami miatt nem érzem tökéletesnek a lemezt. A borító, a szövegek, az átfogó hangulat sokszor úgy érzem, nincs összhangban magával a zenei témákkal. A dalszövegek alapján egy sokkalta nyomasztóbb, keserűbb közeget vártam. Ehhez képest kapunk egy igencsak változatos, izgalmas, néhol kirobbanóan katartikus, néhol a teljes tébolyba merülő, színes albumot. Ez valamilyen szinten persze jó, mert ahány hallgatás, annyi új felfedezett elem és apró nüansz... vagyis ez az anyag tényleg megkívánja, hogy jobban belemerüljön az ember, figyelmesebben olvassa át a dalszövegeket, szívből hangolódjon rá a zenére, mert különben szétesik az egész. Engem arra ösztönöz az album, többedik hallgatás után is, hogy még inkább beleássam magam az egészbe, ténylegesen bámuljak bele a zene mélységeibe. Amíg nem teljesedik ki előttem ilyen téren a teljes lemez, marad a "közel tökéletes" 9 pont.
Nem igazán beszélhetünk egyedi színezetről semmilyen téren, így különösebb módon nem érintett meg a zene. Ugyanakkor aprítanak rendesen, van itt halál, pusztítás, különböző belsőségek, minden, ami kell. Többször beugrott a Paganizer legutóbbi, tavaly beajánlott anyaga a lemez hallgatása közben. Valahogy azt kompaktabbnak, feszesebbnek éreztem. Arra anno 8 pontot adtam, amit a mai napon is tartanék még, úgyhogy ez kap egy erős hetest.
Két kérdésem van; ezt melyik dohos kripta mélyéről ásták elő, és mióta penészedett már ott?
A ritmusosabb hard rock részekkel kifejezetten könnyen tudtak hangulatba hozni a németek, viszont az elszállós, semmibe-lebegő szegmensekkel most nem tudtam egy hullámhosszra kerülni, valahogy csak időhúzásnak tűnt a számomra. Felemás lemez, aminek nagyobb részét élveztem, de nem lesz gyakori visszatérő.
A múltkroi Tomusz sztori hasonmása ez a lemez. Itt is a dobos (Ati) a dalszerző, és pimaszul fiatal az egész társulat. 16-18 évesek voltak, mikor az s/t született, majd rá egy évre a Barefoot. Üdítő, lendületes, ötletes és egy tonna zeneiség és kifinomult megoldás van rajta. Tomi szövegei duzzadnak az eredetiségtől, a témái formabontók. Danika basszerja meg Amazonas vastagsággal dagaszt. Az országunk tele van tehetséges fiatal dalszerzővel. Koncerten is aprítanak. Bőven több ez, mint punk / hc. Ott van benne a post rock egy karcosabb változata is.
Az általában jellemző beleunással ellentétes jelenséget észleltem: ráhangolódtam... NAGYON!
A klasszikus kátais dolgok (szintihangzás, dalfelépítés) tetszik, a nőiéneklős - hegedűs részek már unalmasak. Nem akarom azt mondani, hogy a Tamás rájött, hogy mitől izgul fel a Mist tábor, mert szerintem nincs szüksége igényeket kiszolgálni a népszerűsége fenntartása miatt. Nem is mondom ezt, de időnként azért beugrik ez a gondolat. Az viszont már tapintható, hogy az egykoron forradalmi TC mára már nem az. Elhúznak mellette a bátrabbak. Mindenesetre számomra azért nagy öröm a sikere, mert bár már nem kimondottan tetszik a TC, mégis jó tudni, hogy van esély kitörni itthonról fura dolgokkal. Természetesen kerülőúton.
Ez a favágó death metal sosem kötött le.
A második dalban direkt fognak mellé, vagy csak elfelejtették behangolni a hangszert? Vagy direkt nem hangolták be? Az a baj vele, hogy nem tudom eldönteni, hogy tetszik-e. Ritka nagy szar, de nekem sok ritka nagy szar tetszik. Még hallgatni fogom, és bármi kijöhet belőle.
Folyamatosan azt ereztem hogy mindjart beugrik most eppen kit masolnak, de olyan jol olloztak ossze a szamokat hogy vegul ugy dontottem, nem kukacoskodok csak elvezem.Egyszerre friss es old.
Ha a sznob faktort kivesszuk belole akkor egy kifejezetten kellemes hallgatnivalo a prog deff vonalon, a kalyha csoves betetek kifejezetten iritaloak.
Ha lenne meg Dismember ez lehetne az idei album. Nagyon finom csemege a mufaj kedveloinek.Semmi uj semmi meglepo, de stabil magabiztos profi multidezes.
Magamtol nem hallgatok ilyet, de nem banom hogy most lement egyszer, nem volt benne semmi zavaro, de semmi emlekezetes sem.
Lelkesedésből jeles, de elég nehéz volt végigszenvednem rövidsége ellenére.
Nekem ez nagyon unalmas volt, az orgonát meg nem szeretem ebben a zenei közegben.
A fene tudja mi lehet a baj, de mintha már ugyanazokat a köröket futná Tamás albumok óta...
Szépen fejlődik a csapat lemezről lemezre. Nem fegyvertelenek, sőt, legközelebb talán már hallok igazán ütős dalokat is.
Pofátlanul fiatal srácoktól, pofátlanul jó zene. Nem kevés finomságot rejtenek a részletek, amik a hosszabb dalokban még jobban kidomborodnak. Remélem ebbe az irányba fognak elmozdulni a jövőben.
A Meta-nál írták sokan, hogy csak egy Kátai best of, ott én nem éreztem ezt, itt viszont már igen. Ennek ellenére nagyon is tetszik, itt van minden amiért szeretem Tamás zenéjét, még ha egy pici rossz száj ízem is van a önismétlések miatt. A Róka Hasára való utalások nagyon tetszettek, Gyula éneklésének pedig ismét nagyon örültem. Az a dolog ami miatt mégis haragszom kicsit Tamásra az, hogy ezt a lemezt ő a kisujjából rázta ki. Több újdonságot vártam tőle, így teljesen megértem az emberek csalódottságát is. Ennek ellenére, így is köröket ver a jelenlegi megjelenések többségére, csak hát akár mindre is verhetne...
Munkába menet-jövet már lepörgött párszor. A láncfűrész hangzás majdnem le is vitte a kobakom. Fogós dallamok, nyakon öntve a megfelelő tekeréssel, csak annyi a bajom vele mint a hasonszőrű társaival, az egyediség teljes hiánya. Kb hetente jönnek ki ugyanilyen lemezek, jónak jó, de pár hét múlva már a nevükre se fogok emlékezni.
Ha Varg Vikerness úr a favágásban megéhezne és megindulna a pincébe, nagymamája legjobb norvég barackbefőttjéért. Majd a sötét lépcsőn rálépne a macskája farkára, ezáltal spontán duettben előadnák a War című örökzöld dalt, de közben a szituáció kiszámíthatatlanságától megrémülve magukra borítanák a befőttes szekrényt. Na annak jobb hangzása lenne, mint ennek a lemeznek.
Lendületes black metal, melyen többnyire őrült sebesség uralkodik. Vannak olyan részek, mikor a gyors gitárjátékra súlyt fektetnek. Ezek nagyon ütnek, és sokat dobnak a lemez nívóján. Helyenként lassabb részek törik meg a rohanást, a címadó dalban pedig régi sulis szakasz is felüti a fejét.
Úgy éreztem, mintha házi feladatot kaptam volna Kátai Tamás "tanár" úrtól. :) Neki álltam, verejtékeztem, és vakartam a fejem, mert nem értettem, nem éreztem. Már majdnem feladtam, hogy nem lesz kész a házi, de újból és újból nekifutottam a "feladatnak", és lassan összeállt a kép. Sőt mi több! Eszembe jutott, hogy egyszer már jártam így: a Sgúrrnál. Az a lemez is nehezen indult be, de végül az egyik kedvenc TC albumom lett. Persze lehet azt mondani az új műről, hogy változatos, de melyik nem az? Lehet hasonlítani a Róka Hasa Rádióhoz, lehet azt mondani rá, hogy bensőséges, de mégse olyan. Tamás sose akar önismétlő lenni, ami dicséretes, mégis minden műve olyan "kátaisra" sikeredik. A Geometria leginkább hullámzó. Nem csak a dalokat tekintve, hanem hangulatilag és minőségileg is. Persze ez azt jelenti, hogy a korrekt és kitűnő dalok között fut a sinusgörbe. Melyik a kedvenc dal? Tegnap a Sárember, ma a Balra a Nap, holnap talán a Tenger, Tenger. Megéri a lemez a törődést, egyszer úgyis beüt!
Izgalommentes, de korrekt svéd death metal a kitaposott úton.
Nem semmi zajfüggönyt húztak fel itt a zenészek. Jobb hangzással, ez sokkal többet érne, de még a dob is olyan mintha egy garázsajtó mögül szólna. Még fejhallgatóval is komoly erőpróba kihalászni valami konkrétumot a zavarosból. A számcímekkel pedig a minimalizmus határmezsgyéjére érkeztek.
mind csak állandó hp tag csak olvasói
Hangpróbák: 1. ... 364. 365. 366. 367. 368. Full screen Vertikális nézet
2018. május 26.
boymester voroscsoka ensomhet Zoolixius Honaljmankos_F Weide Nagaarum Belial chipmonkey Eroen srppk ∑:
1.
Wiegedood
De Doden Hebben Het Goed III
8 6 10   9           8.5 8.3
2.
Rivers of Nihil
Where Owls Know My Name
6.5 9   8   9   7 7.5     7.8
3.
Lik
Carnage
8 8.5 8 8 9 7 5.5 9   7 7 7.7
4.
Thy Catafalque
Geometria
6 9 9 9.5 6.5   5.5   5 8.5 8.5 7.5
5.
Wormlight
Wrath of the Wilds
7 6 7 6.5   9 9 8       7.5
6.
Black Space Riders
Amoretum Vol.1
7 5 8 7 10 7   6       7.1
7.
Et Moriemur
Epigrammata
10 2 5.5 8 10 8     4.5     6.9
8.
Sheep in Wolves' Clo...
st - Barefoot On Cold Floor
6 2 6.5 7     10   5 8   6.4
9.
Múspellzheimr
Raukn
8 4.5 5 5 10 5 7     5 5 6.1
∑:
7.4 5.8 7.4 7.4 9.1 7.5 7.4 7.5 5.5 7.1 7.3 7.2
Nagaarum 2018. május 20., vasárnap, 15:03
Nagaarum
Csatlakozott:
2011. június 30.
Hozzászólások: 2323
Válasz boymester üzenetére:



Szerintem a 70-es évek alapos ismerete nélkül a metal tortának maximum felét ismeri bárki, de kövezzetek meg érte. Pink Floyd - Genesis - Yes - King Krimson - ELP - Jethro Tull - Van der Graaf Generator (és még vagy 50 zenekar) a prog metal összes alapja és ihletője. Led Zep szerintem a stadionrock és hard rock nagypapája. Heavy metal alapok jóval gyakoribbak a Deep Purple világában, a Sabbath meg konkrétan az első heavy metal zenekar. Mind-mind külön világ volt akkoriban, utánozhatatlan egyéniség. A nyolcvanas évek zenészei őket hallgatva nőttek fel. Most is épp retrózok meló közben:)


Ez egy nagyon jó összefoglalása a dolgoknak. Kiegészíteném az Uriah Heep-pel, amit szintén gyakran szól nálam. Viszont a Pink Floyddal együtt a progmetal alapozók helyett inkább a pszichedelikus cuccok alapjainak tekintem (Porcupine Tree, Psychotic Waltz, Oranssi Pazuzu, Hail Spirit Noir, Dodsengel...)
A szerinted progmetalt megalapozó többi bandával egyetértek.
--
>>> NGC Prod kiadó Bandcamp<<<
boymester 2018. május 20., vasárnap, 12:45
boymester
Csatlakozott:
2011. január 24.
Hozzászólások: 3436
Válasz BlackZone üzenetére:


Szerintem igazán ott alapoztak meg a metálnak. A '70-es évek PF, Led Zep lemezei teremtették meg az alaphangulatot, ezek az origói a mai metál zenéknek. Nagyon megborult egy időszak volt ez zeneileg, meg társadalmilag is izgalmas korszak vasfüggönyön innen és túl. De a '80-as évek DM lemezeit is visszahallom. A Black Celebration lemezen nőttem fel kb.
Persze ahogy mondani szokták nincs mű előzmény nélkül. Mindenki hatásokból építkezik.


Szerintem a 70-es évek alapos ismerete nélkül a metal tortának maximum felét ismeri bárki, de kövezzetek meg érte. Pink Floyd - Genesis - Yes - King Krimson - ELP - Jethro Tull - Van der Graaf Generator (és még vagy 50 zenekar) a prog metal összes alapja és ihletője. Led Zep szerintem a stadionrock és hard rock nagypapája. Heavy metal alapok jóval gyakoribbak a Deep Purple világában, a Sabbath meg konkrétan az első heavy metal zenekar. Mind-mind külön világ volt akkoriban, utánozhatatlan egyéniség. A nyolcvanas évek zenészei őket hallgatva nőttek fel. Most is épp retrózok meló közben:)


--
Youtube csatorna
farrrkas 2018. május 20., vasárnap, 12:32
farrrkas
Csatlakozott:
2015. január 8.
Hozzászólások: 384
Válasz ganajtúró üzenetére:

A pontozók hányszor hallgatják meg a lemezeket értékelés előtt?

Rémszemről, amennyiszer csak az időm engedi, de ha már két-három hallgatás után határozott véleményem van, hamarabb is pontozom, mint a rendelkezésemre álló két hét.

Kivételek azok a lemezek, amelyekről már első benyomás után biztosan tudom, hogy soha többet nem veszem elő, mert, mondjuk, nem hozzám szólnak (pl. a Nine Treasures vagy a Diablo Swing Orchestra), vagy mert első hallásra is elunom magam rajtuk, nem rejtenek semmi kiismerni valót (legutóbb pl. Celestia, Danheim).

De némely (bár mostanában szerencsére nem jellemző) trollkodó ajánlások esetében az egyszer végighallgatás sem indokolt (pl. Lawless Haitred, Accita Citam… stb.), mert időpocsékolás lenne.

Az elsőre megállapíthatatlan nívójú, vagy potenciált sejtető kiadványok esetében az ötnél több meghallgatás sem ritka, bár gyakran járok úgy, hogy tudom, kellene még legalább két meghallgatás, és nincs már rá idő.

A 9-es, 10-es lemezek pedig nálam örökre szólnak, legnagyobb részét eredetiben is beszerzem.
BlackZone 2018. május 20., vasárnap, 10:55
BlackZone
Csatlakozott:
2013. november 23.
Hozzászólások: 201
Válasz Nagaarum üzenetére:

Na és a hetvenes évek, ami szerintem a világ legizgalmasabb zenéit termelte ki.

Szerintem igazán ott alapoztak meg a metálnak. A '70-es évek PF, Led Zep lemezei teremtették meg az alaphangulatot, ezek az origói a mai metál zenéknek. Nagyon megborult egy időszak volt ez zeneileg, meg társadalmilag is izgalmas korszak vasfüggönyön innen és túl. De a '80-as évek DM lemezeit is visszahallom. A Black Celebration lemezen nőttem fel kb.
Persze ahogy mondani szokták nincs mű előzmény nélkül. Mindenki hatásokból építkezik.
Eroen 2018. május 20., vasárnap, 08:34
Eroen
Csatlakozott:
2012. február 4.
Hozzászólások: 49
Válasz ganajtúró üzenetére:

A pontozók hányszor hallgatják meg...


Nálam lemeztől függ. A Lik-re és a Sheep-re, most például első hallgatás után rá csaptam a pontot. A Lik négyszer-ötször pörgött, már meg is untam de a Sheep azóta is majdhogynem napi szinten. Ott vannak az olyan lemezek mint a Rivers of Nihil aminél pedig érzem, hogy többször kell meghallgatni, hogy ki alakulhasson a véleményem. Meg vannak az olyanok, mint a Músspellzheimr amit egyszer is sok volt, úgy felidegesített.
Nagaarum 2018. május 19., szombat, 22:57
Nagaarum
Csatlakozott:
2011. június 30.
Hozzászólások: 2323
Válasz BlackZone üzenetére:


Hosszú évekre meghatározó viszonyítási alap lesz. Minden benne van, de tényleg minden, amitől a metál zenét szeretem. A legbetegebb vokál evör, a zenei ötletek unikális volta és ezek megvalósítása. Az a hihetetlen energia, ami szétfeszíti az egész lemezt az elejétől a végéig. Áhhhh, csak szuperlatívuszokban tudok róla nyilatkozni én is. Alapmű!

Olyan az a lemez, mint egy lavina. Gyors, lendületes, kaotikus, de miután lecsúszott a hó, pillanatokra lenyugszik.
A 2000-2010 közötti időszakban a Celtic Frost Monotheistjét éreztem ilyen erősnek (ami persze más, mint ez). Csak akkor még nem voltam forgácsoló. De vannak még ilyenek, amiket egyszer hallva is, padlót fog az ember. The Great Old Ones első két anyaga is ilyen. Vagy a Craft Voidja. De ugyanezek megvannak számomra popzenékben is. Pár David Bowie anyag, Depeche Mode, Duran Duran vagy Tears For Fears. Radiohead O.K. Computere. Az varázslat. Na és a hetvenes évek, ami szerintem a világ legizgalmasabb zenéit termelte ki. Ez kihúz a testemből pl.:


--
>>> NGC Prod kiadó Bandcamp<<<
BlackZone 2018. május 19., szombat, 19:48
BlackZone
Csatlakozott:
2013. november 23.
Hozzászólások: 201
Válasz Nagaarum üzenetére:

Na meg vannak időtlen élmények. A Dodecahedron Kwintessens-e elsőre a padlóhoz vágott tavaly, és azóta is tróntartó. A világ legjobb metallemezének tartom azóta is.

Hosszú évekre meghatározó viszonyítási alap lesz. Minden benne van, de tényleg minden, amitől a metál zenét szeretem. A legbetegebb vokál evör, a zenei ötletek unikális volta és ezek megvalósítása. Az a hihetetlen energia, ami szétfeszíti az egész lemezt az elejétől a végéig. Áhhhh, csak szuperlatívuszokban tudok róla nyilatkozni én is. Alapmű!
BlackZone 2018. május 19., szombat, 19:38
BlackZone
Csatlakozott:
2013. november 23.
Hozzászólások: 201
Válasz ganajtúró üzenetére:

A pontozók hányszor hallgatják meg a lemezeket értékelés előtt?

Van amire elsőre be tudom vágni a pontot, mert pontosan tudom, hogy a büdös életbe nem lesz több, vagy kevesebb, hanem az annyi amennyit rátolok és kész. Van ami rejtélyesebb, kacskaringósabb utat jár be. Ezek a lemezek elsőre csak felvillantanak megoldásokat, hangulatokat. Az invitálásnak ilyenkor engedek és többször is lemegy elemző hallgatással. Ilyenkor szoktam update hozzáírni a korábbiakhoz.
Olyan is van, hogy valamire mások hívják fel a figyelmet, ami mellett elsiklottam de ez már nem szokott ponton változtatni, csak szövegesen utalok rá vissza.
© 2001-2018 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.098 seconds to render