Van az úgy, hogy az ember fia nem sokat agyal a ponton. Ez egy ilyen pillanat. Ha ordas bunkó is pazar, meg ha elmereng hosszan, akkor is. Imádom az érzelmi dinamikát, azokat a nagy utakat, amiket bejár a lemez. Minden ízében egy remek és nagyon őszinte lemez.
20 éves ugrás az időben visszafelé. Amikor a Black Metal még nem volt úgy elkorcsosulva, mint most... Mondhatnák a trv arcok. Hát nem tudom, hogy ez a copy+paste, vagy inkább valami eredeti? A válasz nyilván, hogy inkább az eredetiség. Azért nem pontozom le, mert amúgy rendben van, csak unalmasak a panelek. Na jó, a szinti miatt le kell vonnom pontot, mert attól kiégtem, pl a Vaienneet Voittajat I billentyű témái kegyetlen ócskák.
Kicsivel több tempóváltás, kicsivel tisztább hangulat (nekem ez néha kelleténél jobban beszívott) és jobban élveztem volna. Persze ez csak a mostani hangulatom. Mert amúgy ez eléggé hangulat zene nálam.
Nem szeretem a stílust. Vannak kötelező stíluselemek, amik nélkül nem is az lenne, ami. No nekem éppen ezektől a panelektől hullik a hajam csomókban. Amikor kikanyarodnak, színesítenek, akkor jobb egy kicsit, de összességében nem nekem muzsikálnak.
Meglepően kellemes. Eddig nem hallottam a fiatalembertől semmit, de megnyugtató, hogy van ám itt nekünk ilyen is. Nincs megújítás, de amit letesz, azt teljesen rendben van. A basszus sincs eldugva, dob sem elől pattog. Jó cucc ez na!
Szégyen vagy sem, de számomra az eredeti kiindulási pont sem volt soha kedvenc. Mivel ez olyan, mintha kiadatlan dalok lennének az rajongás tárgyától, így számomra ez is éppen annyit ér.
Engem meggyőztek. Ha DM, akkor én inkább erre a morózus, mélyről felböfögött alvadt vérre szavazok, sem mint a Gruesome által preferált változatra. Lényegében a kör nagy meglepetése ez számomra. Köszi szépen az ajánlónak!
Simon előző bandáját jól ismertem, kíváncsian vártam, hogy mit sikerül majd összehozni. Csalódás is lett, meg nem is. Igazából ez az a lemez, amit "jóra kell hallgatni", vagyis elsőre nem adja meg magát, de még harmadjára is csak éppen hogy. A részletei jobbak, mint az ezekből összeálló egész. A következő jobb lesz, érzem!
Hezitáltam, hogy 7 vagy 6, de inkább felfelé toltam, mert bár simán meg lehetne felezni a játékidőt, ha a tartalmat nézzük, de azért amit csinálnak - már amikor valóban zenélnek és nem maszatolnak - azt jól csinálják. Nem kimagasló, de tisztességes. Vannak dolgok, amikre felkapom a fejem, vagy elkezdek bólogatni, műskor meg háttérzene.
Az ének szerintem egészen gyengécske. Valahogy az egész produktum nem áll össze, pedig hallhatóan nagy az igyekezet. Unalmasnak hatott az egész.
Nem mozgat meg ez a zenei világ, de a YOB az mindig is jóféle volt!
BlackZone véleményén vagyok.
Egész jók voltak a benyomásaim, csak az idő előrehaladtával nekem önismétlővé vált. Akinek szívügye az ilyen pszichedelikus-lazulós zenei vonal, az nem jár vele rosszul.
Nem pont így szeretem a thrash-t, de ezt nagyon szívesen hallgattam, van 3-4 extra jó szám az albumon.
Számomra jellegtelennek tűnő zene hallható a The Great Scorn-on, mondhatni standard rutin black metal. A pontszámomban már benne van az is, hogy igyekszem elnézőbbnek lenni a honi produktumokat illetően.
Csak hét pont. Tribute-szagú egyértelműen, de jól tolják.
Rövidsége ellenére hatásos... Nagy extrák nincsenek, de jó kis komor atmoszférájú cucc.
Nem feltétlenül szeretem az olyan anyagokat, amik ilyen szintű ostrom alatt tartják a hallgatót, pillanatnyi pihenő nélkül. Ez persze csak egy dolog - a másik meg az, hogy nagyjából semmi kiugró nincs a lemezen. Lefutott kétszer, és örökre búcsúztunk.
Embert próbáló, mint ahogy a korábbi dolgai is a bandának.
A borító necces, a zene nem annyira az én világom, de elmegy szódával...
Háromszor hallgattam végig. Voltak benne nagyon élvezetes részek, de legalább ugyanannyi számomra emészthetlen téma is színesítette az amúgy túl hosszú albumot.
Hadd ne írjam le ide is azt, amit a Gruesome és Aornos anyagánál. Picit szórakoztatóbbnak éreztem ezt az említett két banda anyagánál...továbbá a hangzás is nagyon tetszett.
Mekkora hangulat-bomba! A doom és a grunge tökéletes fúzióját valósították meg a lengyel srácok. Ez nem csak beszívva élezethető!
Abszolút nem érzem hagyományos thrashnek, van benne egy modernebb dühös, hc-s, néha nu-metálos lendület, amitől nem fullad unalomba. A hangzás tényleg vékonyra sikeredett, több földbe döngölést elbírt volna még, így csak olyan, mintha egy lezárt befőttesüvegből köpködnék ránk a haragjukat. A gitárszólókkal néha túlzásba esnek...de ettől eltekintve nekem teteszett.
Szépen összerakott hagyományőrző album. Semmi kiugró nincs rajta, inkább ez is csak meglehetősen korrekt, igényesen kidolgozott anyag, akárcsak a Gruesome albuma. Az alkotói fantáziát hiányolom belőle...
A Deathben mindig Schuldiner szikkadt vokálját éreztem a gyengepontnak, ezért aztán soha nem voltam oda értük igazán. Itt a hörgés sokkal egészségesebb, de zeneileg nagyon nem tudom értékelni ezt, akkor inkább már az eredeti Death albumokat szedem elő.
Csak a minden második hétfőn esedékes világvége..., semmi különleges módját nem szándékoznak választani a tiszta lelkek igába hajtásának. Majdnem minden fantáziát mellőztek, azonban néhol postmetál szerűen csengő dallamok törik meg a death-black darálást. A vokál baromira fárasztó...ennek megfelelően már 10 perc után untam az amúgyis rövid albumot.
A héthúrosak nagyon idegesítőek voltak. A djent-be hajló elemek elvették a teret a többi téma elől. Bár,...nem mintha érdemes lenne megvédeni a dalokat, mert sokat nem agyalhattak rajtuk. Megint csak erőltetetten sötét hangulatot akartak teremteni megtámogatva azt valami modern hangzással. Az akarat kevés...valami igazán mélyre ható vízióra is szüksége lenne a zenészeknek, hogy a dalok élvezhetők és maradandók is legyenek.
A középszerű ömlengés és magamutogatás már-már Wagneri magasságokba hágott. Nem kapja meg a standard 6 pontot, mert több alkalommal is erőt kellett vennem magamon, hogy ne kapcsoljam ki.
Ez tulajdonképpen egy Tesco gazdaságos korai In Flames. Az ének meglehetősen unalmas, de a dalok sem jobbak összeségében. Tulajdonképpen az egész albumon végig behúzva maradt a kézifék, akadozva döcögtek a dalok. A gitárszólók pedig inkább giccsesek voltak.
Voltak rajta tűrhető dalok (1, 5, 7), meg egy jobb, a 6., viszont magamtól még ezeket se hallgatnám. A tisztaszerű/dallamosszerű éneket kihagyva talán jobban tetszene. A hangzás meg valahogy kissé tompának tűnt, bár ez lehet műfaji elvárás.
Múltidéző dallamos black metal finn módra, stílushelyen megalkotva és előadva, de azért az belátható, hogy régen és manapság is készültek/készülnek ennél erősebb lemezek. A pontszámban a stílus iránti elfogultságom is benne foglaltatik.
Biztatóan indult, aztán jöttek a grunge hatású témák... Részemről grunge--, delay&reverb++, és tetszene.
Thrash metal. Viszonylag ritka szereplő a Hangpróbán. Nálam hozzáértőbbek biztos rá tudnák mondani az "olyan, mint"-et, nekem csak a kései Kreator neve ugrott be a dallamosabb refréneknél. Korrekt lemez, talán egy kicsit "oldszkúlabb" hangzással még jobban tetszett volna.
Ha valaki nem ismerné a nevüket, ők tulajdonképpen egy Death tribute zenekar (ha valaki nem ismerné a Death-t az szégyellje magát :D), akik nem feldolgozzák Chuck Schuldiner dalait, hanem abban a stílusban írnak saját szerzeményeket. Lehetne érvelni pro és kontra, hogy ez mennyire ok, szerintem úgy, hogy Chuck halott, és a Death iránti tiszteletadás a lényeg, és jó érzékkel, kiváló minőségben művelik azt, amit, szerintem teljesen rendben van. 42 percben elhangzó 8 dalban idézik meg a Spiritual Healing hangulatát, autentikus hangzással, témákkal, borítóval - jól esik hallgatni.
A death metal efféle nem technikás, régimódibb változata elvileg tetszik nekem, viszont ezt az EP-t nem érzem túl erősnek. Nagyjából olyan, mint a borítója, ami szintén lehetne jó, hanem nem ilyen bénán van rárakva a grafika arra a rosszul megválasztott méretű linen textúrára. Az utolsó dalt érzem a legsikerültebbnek.
Több szempontból becsapva érzem magam: egyrészt az önmagában ízléses logó és (mangára/animére emlékeztető stílusú) borító nem passzolt össze a zenével, amit leírás alapján valami disszonáns/beteg/komplex/szélsőséges témahalmaznak vártam, ehhez képest kaptam egy dzsentri hangzású, bőven a hallgathatóság és élvezhetőség keretein belül mozgó, jobbára közepes és néhány jobb megoldást tartalmazó modernebb death metal szerűséget. Összességében nem rossz, de a promószöveg többet ígért.
A Necros Christos a régimódi ráérős történetmesélés hagyományait eleveníti föl, itt, a death metal színházban. Megint az az eset, hogy ha valakit nagyon érdekel a történet, akkor valószínűleg élvezhetőbb a produkció, mert lesz létjogosultsága az átvezetőknek, a korongok felépítésének (merthogy 3CD-n jelent meg, bár minő pazarlás - a rendelkezésre álló 240 perc helyett csak 113-at használtak fel!), egyébként viszont hiába jó a hangzás, és hiába hoznak jó régies death metal témákat, nem érzem a késztetést, hogy sokszor 2 órát beleinvesztáljak a kiadvány mélyebb megismerésébe. Az AngryMetalGuy ismertető végén vetette fel a kritizáló, hogy simán működne a lemez, ha kikukáznánk belőle az átvezető tölteléket, és ezzel egyet is tudok érteni.
Látszik, hogy nem követem már eléggé a honi undergroundot (sem), mert nem hallottam még róluk, pedig ha minden igaz 2010 óta működnek. Stílusát tekintve úgy tudnám behatárolni, hogy némi háttérszintetizátorral megtámogatott, blackes, szólókat tekintve klasszikus metal elemeket tartalmazó melodic death. A pontozással voltam bajban, mert egyrészt egész jó témákat hoznak, viszont nem tetszik az ének olyan mintha kényszermegoldás lenne, mert nem találtak még rendes énekest, túl hosszúak a dalok, a választott stílushoz nem elég változatosak, valamint a hangzás is fura, néha jónak tűnik, máskor meg nem áll össze szerves egésszé, a szólók kilógnak, nem tudom jól megfogalmazni, a borító megint csak nem tetszik. Szóval ilyen tipikus majdnemjó lemez...
Egész jó kis lemez. Az énekhang lehetne vékonyabb, olyan jó kis fojtott vernyákolás.
Óááááá. Mi a lóf.sz ez? Nem vagyok műértő. Jajj bakker.
Én a thrash metalon nőttem fel. Máig szívügyem a stílus. De én nem bírom elviselni az ilyen hangzást thrash lemezen. Fasznak kell ilyen profinak lenni? Szeretem ezt a lemezt is, de nem mehetek el a megszólalás mellett. Túl jó, és ez hátrány nálam. Főleg a dobok terén. Viszont jó számokat írtak, tagadhatatlan. Lepusztultabb köntösbe baromi nagyokat ütnének.
Hú bakker ez nagyon jó. Az énekhang is. Nekem a vesszőparipám a stílushoz megfelelő énekhang. Persze csak saját mércével. Elismerésem. Nagyon tetszik.
Mivel nekem is a Death kedvenc lemezem a Spiritual Healing,mi más is lehetne a pont. Kiművelt szólók, jó számok. Az első lemez után pozitív csalódás. Mindig az újítás. Kismillió együttes van. Az mind újító lenne lefosnám a bokám. Jó számok kellenek, ennyi.
Az 1959 vonalán mennek. Én felismerem ha szól. Van saját stílusuk. Bár még nagylemezt nem adtak ki. Death metal lemezen nincs magas hang vagy vernyákolás. Ez így jó.
Hallgatni fasza. Egy baja van. Beolvad a szürkeségbe. Nincs kiemelkedő jó szám.A baja a felejthetőség. Tényleg a stílusában jól szól. Durva, állat csak az idő próbáját nem fogja kiállni.
Ilyen terjedelembe unalmas volt. De a hangzás jó, olyan '90-es évek. Én azt meg szeretem death doom műfajba. Ha 40 perc lenne, kigyomlálva a semmitmondó dolgokat, akár 9 pont is lehetne. De így időpazarlás érzet keringeti az embert. H
Nekem ez nagyon tetszett. Beszarás szólókat nyomnak a something other than god számba.Köszi az ajánlónak.
Az album címéből tudtam, hogy finnek. Zenéjük is tipikusan finnes: atmoszferikus fekete vihar, vékonyka gitározással, erős dob puffogással és halványan színező szinti szőnyeggel, mégis kellően élő és organikus az összes dal. A Thy Serpent és a Kampfar ösvényén járnak ők is, sok egyediséget nem tesznek hozzá a világhoz, de engem mégis megvettek a hangulattal.
Nem nekem szól ez az izmos Nirvana in Chains.
Szüksége van ennek a kihalás szélére sodródott stílusnak, hogy hasonló minőségű albumok szülessenek hétről hétre! Modern köntösbe bújtatott hagyományos/pattogós, amerikai vonalas thrash-t kapunk, Anthrax és Atrophy jelleggel. Szerencsére a vokál nem lett túl nyávogós, azt nehezen tudom elviselni. A sok szólóval szerintem a keménységből és a lendületből vettek el.
Aornos a magyar Emperor és ez itt most csak is pozitív értelemben! 3 év alatt 3 minőségi lemezt elkészíteni egyedül, kalap emelést eredményez tőlem. Algras, küldd a cd-t!
A Spiritual Healing áll hozzám a legközelebb a Death-től, az volt az első death metal lemez amit életembe hallottam, és óriási sokk volt egy Pokolgép, Ossian, Helloween és Twisted Sister után. Pokoli trauma ért akkor, ami megváltoztatta a zenei életem és a mai napig tartó pozitív töltést ad! A Gruesome nem titkoltan a Death-nek állít emléket, ezen az albumán az említett SH érának. Éppen ezért az előbb leírtak miatt nem nyűgözött le, persze profi és minőségi és múltidéző minden pillanata, jól is esik hallgatni. Nagyon várom, hogy mit hoz a jövő nekik, jön a Human és az utána lévő techdeath korszak, azt hogyan ugorják meg.
Nekem tetszik ez a 20 perc, az öblös hörgés meg pláne. Én kihallom a nyers hangzás és a darálás alól a finom kis dallamokat, a disszonáns hangokat meg éppen még nem vitték túlzásba. Amiért nem több az az, hogy az egésznek van egy erős Aeternus fílingje mind a zene, mind a vokál és mind a hangzás terén.
Az irodában hallgatom munka közepette, várom, hogy a gondolataimat elrántsa az unalmas papírtologatástól. Modern death metal, izmos hangzással, technikás hangszer kezelésekkel, 2D-s hörgéssel. Pörög, zúg és zakatol, a dokumentációk meg csak nőnek előttem.......
Annak adok igazat, aki azt mondja, hogy ez a 3 cdnyi zene embertpróbáló. A Necros Christos megalakulásakor azt a koncepciót tűzte a zászlajára, hogy minden metalos szerzeményük elé vagy után tesznek egy ambient szösszenetet is. Ez nem rossz ötlet, jót is tesz ennek a penészes kripta death/black metalnak egy kis infúzió, de itt most ezt rettenetesen túltolták! 120 perc, ember? 240-nek éreztem! Ritkán adódik egyben ennyi időm zenehallgatásra, konkrétan 6 nap alatt jött össze most is. Viszont minden fanyalgásom ellenére nem tekintek rájuk ellenségemként, sőt volt ami kifejezetten tetszett is, a kiszáradt sírbolt hangzás sem rossz. A Samael - Blood Ritual albumán már megmutatta, hogyan is kell ezt tálalni, a Domedon Doxomedon ugyanis kísértetiesen hasonlít rá.
Nehéz hallgatni való, mert elsőre nem tudtam feldolgozni, hogy mi történik a dalokban, annyira töményen zúdult rám az egész, kellett jó pár végighallgatás, mire kitisztult a kép. Ekkor a sűrű death/black masszából előkerültek a kimunkált dallamok, a remek gitártémák, finom szintiszőnyeg, minőségi szólók. Minden hangszer a helyén van, a zenészek profik, egyedül az éneket érzem gyengébbnek a többihez képest. Kicsit erőtlen, monoton, egy karakteresebb károgással, esetleg egy öblösebb hörgéssel kellene egyszer megpróbálni, vagy a mostani hangot fejleszteni, nem tudom.
Nem tetszett, de nem is nekem szól.
Jóféle
Hát ez baromi sz@r...
Eléggé kiszámítható, sablonelemekkel dolgozó tucat blekk, van de minek már a sok ezer mellett. Számomra jellegtelen.
A Verilun után ez már unalmas volt.
Idegesítő csörömpölés... meg az a vokál, vagy mi, na hagyjuk.
Jó ez, doom death, hangulata is van, nem látom okát hogy leminősítsem.
Elismerésem, jó volt hallgatni. Köszönöm az ajánlónak!
Ez egy nagy tizes. Kevés olyan régi zenekar van, akinek a jelene legalább olyan erős, mint a múltja.
Kicsit más zene, de a Catamenia első két lemezét juttatta eszembe.
Meglepően jó zene, köszönjük az ajánlónak. Hallgatásról hallgatásra jobb.
Ez egy nagyon jó lemez! A dallamok, szólók baromi jók, és végre nem az az 1000x elcsépelt fajta thrash! Az utóbbi egy évben eszméletlen sokszor hallgattam.
Nem vagyok a black metal kedvelője / ismerője, nekem ilyen zenéknél elengedhetetlenek kapaszkodóként a jó dallamok megléte... Abból meg nem hallottam túl sokat itt. A fentiek okán nem a zene nívójának szól a 4 pont, hanem annak, hogy én nem tudok mit kezdeni vele.
Plágiumgyanús. Jó számokat meg nem sikerült írni egyet se...
Talánegy 4 számos EP-re való minőségi ötlet ha volt itt összesen. Gyászos.
Az Aornos-szal ellentétben itt megvoltak a jó dallamok.
Sosem értettem, hogy azonos stílusú zenekarok esetében az egyik hogyan képes mindent elmesélni 3,5-6 percben, míg a másik még 10-ben sem. Számomra a figyelem fenntartása pedig nagyon fontos. Hiába egy marhajó téma, ha a végtelenségig elnyújtva azt az soha sem fogja elhozni a hallgató számára a beteljesülést...
Ahogy a mondás is tartja néha nem árt visszavenni a tempóból. Ez a zene pont olyan, mint egy hosszan tartó, elnyújtott, szinte szűnni nem akaró orgazmus. - Naga után szabadon, néha már-már Staley bácsit hallottam...
Igazából nagyon gyorsan átszalad az emberen. Persze nincsen vele semmi baj, és még csak fogást sem találok rajta. Ez egy ízig-vérig jól összerakott thrash lemez, ami akár többszöri meghallgatást is megérdemel, sőt. Talán a hangzás lehetne vastagabb, de lehet csak én qrvultam el. Pofi dallamok, profi dob, profi itt minden...
A "magyar Emperor" jelző számomra egyfajta freudi elszólásnak tűnik a "zenekar" kapcsán, de legalább az Emperor 94'-97'-es közötti albumait újra meghallgathattam más aspektusból. ... és imádtam. - A basszus előtérbe helyezéséért pedig külön köszönet a művész úrnak. - Kíváncsi lennék azért a lemez nemzetközi fogadtatására is.
Black/death a felejthető kategóriából. Persze előnye is van: rövid. - Szóval, ha van közel 21 percnyi felesleges időd, és csak is akkor...
Volt egy csonka lábú zenekar - basszusgitárosuk ugye nem volt - valahol a júeszében, akik zenekarosdit szerettek volna játszani és világhírnévre szert tenni, lúvnyákra vadászni a koncertek után, Jack Daniel's-t vedelni, hernyózni, stb. Egyszerűen ők akartak lenni a legnagyobb b@zdszájba szerte az egész vidéken. A gitáros valamikor elkapta a djent vírust de ezt mélyen titkolta a többiek és az egész világ előtt. (Ő ezt desz metálnak hitta, nehogy már kiközösítsék a társadalomból.) A dobosnak meg úgy is mindegy volt, ő már négyszer kijárta a dob konzervatóriumot. A vokalistára meg senki se figyelt, mert úgy se értették, mit kajabál a süketje. El is kezdtek slágereket gyártani, mert az úgy dukál, vagy mi. Épp' a próbaterem feletti krimóban nyitogatta volna remegő kézzel a Season Of Mist házalója dupla kőmíves kiflijét, mire meghallotta ezt a csörömpölést - azt hitte macskát nyúznak a suhancok. Adott is nekik szerződést, csak hagyják már abba, mert mindjárt szomjan hal. - Azóta is szent a bíke!
Erre egész egyszerűen nem találok szavakat. A zene ugyanis épp' elég középszerű, s ezt még a bő lére engedett közjátékok sem engedik feledtetni, sőt. Csak felerősítik az emberben, hogy a kikapcs gomb után matasson. - Ami pedig a zenekar fő mozgatórugóját illeti, Mors Dalos Ra vokálja csak még tovább ront a helyzeten. Rémálmomban se...
Vagyok bajban... Bármennyire is tetszik, azok az idegesítő keverési hibák és a monoton vokál bántja a lelkem. - Fiúk, tessen odafigyelni már, ha ilyen jó témákat tudtok írni. - Csodálkoztam is, hogy miért van olyan Sear Bliss "szaga" az egésznek valahol. :D (A Wanderer-ben valami ami a többi számból hiányzott.) - Egyébként meg az egész olyan, mintha a Glory and Perdition korszakból csináltak volna a Two Worlds Collide nótához 7 db verziót harsona nélkül... Grrr... Szerencsére a Something other than God témájába beleszorult némi Carcass?! íz is, persze attól az összhatást tekintve semmi köze az említett zenekarhoz. Talán csak a hosszú témavezetés nem tesz mindig jót a nóták dinamikájának, vagy a billentyűs részek, pedig... Már csak azt nem tudom minek gyalázom őket, ha még mindig hallgatom őket?!
Örökké tartó emlék, amikor Öskün farrrkas megkérdezett: Yobot szereted? Én pedig csak a vállam vonogattam. Kicsit úgy vagyok a zenekarral, mint a Mastodonnal, elismerem, vannak erényei, de számomra inkább érdekesség, mint érték a zenekar produkciója. Időnként ötletes és húzós, viszont a "refrének" többsége, az időnkénti maszatolás számomra inkább töketleníti, kiheréli a doomot. A nyitás egy középszerű prog metal tétel belassítva, unalmasan előadva, a The Screen nekem is nagyon bejött, ahol nem tördelik jellegtelenül a ritmusokat, ott az In Reverie is egész jó, a Lungs Reach felesleges öt perce után jön az a bizonyos töketlenkedés és pszichedelikus ömlengés Beauty in Falling Leaves címmel, a töltelékszagú Original Face, majd pedig a címadó, ami azért megint hangulatos lett. Időnként eszembe juttatta a Pallbearert, aminek Worlds Apart című dalába több doom került, mint a Yob egész lemezébe.
Fantasztikusan fagyos utazás a 90-es évekre emlékezve. Egyszerű és nagyszerű lemez.
Világszínvonalon erőteljes, hibátlan hetes, hazaiban 8! From A Higher Reality hatalmas dal!
Ensomhet éjszaka valami különleges rituálé folyamán minden gondolatomat elszippantotta a kiadványt illetően és megelőzve leírta, így álljon itt annyi, hogy egy másik, valaha is újra zenélni már nem fogó (nincs értelme) zenekart, amely minimum megreformált egy műfajt ilyen szinten lekövetni nem bűn, hanem puszta rajongás és tiszteletadás, méghozzá ritka minőségi módon.
Anno bevonzott magának a borítójával, jóféle kripta black/death ígéretével, de képtelen voltam végighallgatni akkor. Most muszáj volt, de jobbá nem vált a lemez. Van néhány jó ötlet, hangulat is adja magát, de a hosszúságért minimum egy pofon jár nekik, hátha kijózanodnak.
Rengetegszer próbálkoztam már a Yob zenéjével és minden egyes alkalommal az ének voltak az, ami eltántorított belemélyüléstől. Nem tudom meg mondani miért, de ezt a dallamos éneket egyszerűen nem tudom élvezni, pedig szoktam hallgatni más hasonló zenéket is. Maga a zene nagyon rendben van, még ha kicsit hosszúnak is éreztem de nálam a vokálon el hasal a dolog.
Lengyelország már nem csak a black metal, hanem a pszichedelikus doom és stoner Mekkája is, már jó ideje.
Jól kezdett a lemez, mert eleve közel állnak a szívemhez az olyan anyagok, ahol az extrém vokált szavalással,torokénekkel és hasonló megoldásokkal színesítik. Emellett, annak ellenére, hogy alapjaiban egy "standard" dallamos black metál lemezzel van dolgunk, Tátrai úrnak sikerült olyan aprócska, finom ötletekkel operálnia, hogy nem tud kikopni a lejátszómból. Gondolok itt a From A Higher Reality-ban hallható basszus "refrénre" vagy az olyan sejtelmes szinti futamokra, amikért mostanában Ságrát már a fél karját oda adná, valószínűleg.Itt most az ördög a részletekben rejtözik.
Tökéletes alá festő zene paprikás krumpli készítéshez, de annál sajnos nem több.
Dalriada Bliss vagy Sear Dalriada? Mindegy is. A lényeg, hogy minden tag hozta amije volt az előző zenekarából. Ennek eredmény, hogy vannak ám melódiák amennyi a csövön kifér, mindez nagyon kellemesen tálalva. Viszont nincs meg benne az a kis plusz, amit például az Aornosban megtaláltam.
Számomra ez A Doom Metal. Scheidt játékstílusa, hangja, és az a bunkóság, amit meg mernek tenni a második dalban, példaértékű. Ilyen kiakasztó témákkal borzolni a fanyalgók idegeit a bátorság és őszinteség végpontja. Bár rengeteg rajongójuk van, szemlátomást tesznek rá, hogy ki marad, vagy ki megy el. A hitelesség mindenek előtt. A Yob képes úgy a hetvenes évek hangulatát hozni, hogy a zenei témák tekintetében egyidejőleg korszerű is az összkép. A hangzás ehhez hozzájárul, doom metalt szerintem bűn ennél jobb megszólalással játszani.
Rendben volt teljesen, de nem ütötte át a 8-as küszöböt.
Ez történt volna, ha Layne Staley nem Washington államban, hanem Arizonában született volna. A végére túl sok lett a jóból.
A basszusgitárral már megint megvettek kilóra. Nem rossz, bár, ahogy Nascence mondja, tényleg nem hoz sok újat. Az ének átlagon felüli.
Én nagyon szeretem a Deathet (a korait és a későit is), azt viszont nem nagyon szoktam leírni látni sehol, hogy Paul Masvidal és Sean Reinart belépése után alakult át zeneileg a banda. Ők szerényebbek annál, hogy ezt bármikor is szóvá tették volna, a rajongók meg sokmindent nem szoktak, vagy nem akarnak észrevenni. Ha gonosz akarnék lenni, azt mondanám, hogy ők ketten tanították meg Chuckot, hogyan is kell tech death metalt játszani. Ez, amit itt hallunk, a Masvidalék belépése előtti Death 100%-os lekoppintása. Nem rossz, de meghagyom a műfaj nagy rajongóinak. Ha azt szeretem, akkor erre miért adok csak 7 pontot? Hát azért, mert nekem a régi Death gangzásvilágával kellenének ezek a dalok. A Pull The Plug hangzása ugye nem ilyen pl...
Eddig nem voltam nagy rajongójuk, de most itt vagyok! 10 ponthoz még érlelni kell, de 2 hallgatáson túl azt mondom, hogy meg lesz.
mind csak állandó hp tag csak olvasói
Hangpróbák: 1. ... 366. 367. 368. 369. 370. Full screen Vertikális nézet
2018. június 23.
BlackZone chipmonkey nascence ensomhet Honaljmankos_F McFrost1977 Husky voroscsoka Zoolixius boymester Eroen Nagaarum Perszepeta ∑:
1.
Mason
Impervious
6.5 8 8 8 9 8   9.5 8         8.1
2.
Norrhem
Vaienneet voittajat
6.5 6 7 8 8.5 9 9 7   9   7.5   7.8
3.
Yob
Our Raw Heart
10 7 7 6.5     4 10 6 7 7.5 10 9 7.6
4.
Verilun
Through Fire... in the Sun
6 5.5 5 7 10 9.5 10 8.5 7.5   7     7.6
5.
Aornos
The Great Scorn
8 6 6.5   10 10 5 4 7.5 8 10 8   7.5
6.
Ellorsith
Orbhàis
9 8.5 6 7.5 9 8.5     5   6     7.4
7.
Gruesome
Twisted Prayers
7 7 6.5 9 9.5 8 5 5.5   9   7   7.4
8.
Sunnata
Outlands
8 6.5 9 7 1 5 2 9 9   9 8.5   6.7
9.
Nightmarer
Cacophony of Terror
8.5 5 5 7 7 6 3   6.5         6
10.
Necros Christos
Domedon Doxomedon
7 5 4 6.5 7 7 7.5 2 5 4       5.5
∑:
7.7 6.5 6.4 7.4 7.9 7.9 5.7 6.9 6.8 7.4 7.9 8.2 9 7.2
Eroen 2018. június 18., hétfő, 18:01
Eroen
Csatlakozott:
2012. február 4.
Hozzászólások: 77
[quote=Algras]

Szerintem a Prometheus ugyan úgy mint az Illud egy érdekes, innovatív mű volt. Mind a kettő elég megosztóra sikeredett, bár én személy szerint a negatív véleményeket éreztem többségben. Mindkettőnek az lett az eredménye, hogy csúnyán szólva de becsicskultak, Morbid-ék is, Scott is és a következő alkotással a hőbörgő, asztalt verő tömeget akarták kiszolgálni. Csak elfelejtettek művésznek lenni közbe, akinek nem a csőcselék mondja meg mit csináljon. Meg is lett az eredménye. Persze ezt mint csak külső szemlélő gondolom így, hiszen nem tudhatjuk mi zajlott le a művész urak fejében. Lehet saját maguknak se tetszett az új irány, vagy csak egy pillanatnyi fel lángolás volt az egész.
Algras 2018. június 18., hétfő, 17:34
Algras
Csatlakozott:
2016. október 1.
Hozzászólások: 26
[quote=Eroen]

Oké, ez tényleg így van.
Igen,talán tényleg jobb lett volna ha más név alatt jön ki az Illud, bár nyilván üzleti szempontból az nem lett volna egy szerencsés húzás.
Érdekes, én annak idején az Emperor - Prometheus kapcsán éreztem azt, hogy már az is nyugodtan kijöhetett volt az Ihsahn név alatt, főleg, hogy akkor a zenét Ihsahn már teljesen egyedül írta meg. Aztán persze beláttam, hogy ez talán túlzás. :-)

Na, ez érdekesen hangzik. Úgy gondolod, hogy az Alien -Prometheus volt az innovatív alkotás, amely végre mert megpengetni filozófiai húrokat is (kis túlzással), nem csak az Alien szörnyek gyilkolásztak benne jobbra-balra?
Aztán a Covenant - milyen jó az Alien filmeknél az Emperor, Morbid Angel párhuzam, legalábbis címileg :-) - túlságosan is visszafordult az Alien szörnyek hátán Alien szörnyek jobbra-balra gyilkolászó toposzáig, illetve még rá is tett vagy három lapáttal. Az előző filmben beindított, ember teremtése +humanoid, titáni idegenek szál pedig nagyon kiábrándítóan lett lerendezve záros határidőn belül...
Nyilván, hiszen Ridley Scott meghallotta a tömegember nyavalygását, hogy miért nem voltak a Prometheus-ban a jól ismert Alien bestiák.
Illetve csak azt hallotta meg, ami igazán nem méltó egy autonóm, igazi művészhez...
Eroen 2018. június 18., hétfő, 15:35
Eroen
Csatlakozott:
2012. február 4.
Hozzászólások: 77
[quote=Algras]

Lehet kicsit félre érhetően fogalmaztam, elnézést. Természetesen attól, hogy valami kísérletező nem jelenti azt, hogy automatikusan jó is, sem fordítva. Bár én szerintem azon kevesek egyike vagyok, akinek annak idején be jött a Illud (bag) Viszont más név alatt kiadva több értelme lett volna ,szerintem. Egyébként a két utolsó Morbid Angel lemez és a két utolsó Alien film között szinte tökéletes párhuzam van, de ez már egy másik téma.
Algras 2018. június 18., hétfő, 10:50
Algras
Csatlakozott:
2016. október 1.
Hozzászólások: 26
[quote=Eroen]


Na igen, nyilván rengeteg a zene, amit lehet, vagy "meg kell" hallgatni, de pont ezért nem hiszem, hogy olykor ne csúsznának bibik egy adott zene pontosabb megítélésébe, főleg ha csak felületes hallgatásról (időhiány, megfelelő kedv, stb. miatt) van szó. Ez természetes dolog és teljesen érthető.

Szerintem ez úgy van, hogy a komfortzónából való vagy nem való kilépéskérdése nem úgy tevődik fel, hogy az előbbi a feltétlen mindig pozitív, az utóbbi pedig a mindig negatív.
Attól függ, hogy egy adott zene a megszületésekor mit vállal, mit akar, mi áll jól neki.
Ki lépett például a Morbid Angel a komfortzónájából az Illud Divinum Insanus albumával? Igen.
Jól tette ezt? Hát, erről megoszlanak a vélemények, de inkább nem kellett volna... :-)
Aztán a Kingdoms Disdained anyagaggal visszatalált a "standard" death metalhoz, de oly annyira, hogy itt megint csak a ló másik oldala lett megtalálva.
Ellenben egy Devin Townsend azt csinál meg az albumain, amit csak akar, és többnyire mindig kajálják. Ám ő már a kezdetektől így szivárgott be a köztudatba. Nála az eklektika olyan kötelező elem, mint az AC/DC-nél a kiszámíthatóság.
Melyik a jobb? Ízlés és hangulatfüggő.

Egyébként kissé tényleg érdekes, hogy Ihsahn még mindig azt mondja a zenéjére, hogy "black metal", persze valószínűleg ezt csak olyan provokatív, vagy vicces, jól hangzó megjegyzésnek szánja.
Ha a black metal az abszolút öntörvényűséget jelenti, és azt, hogy "nincsenek szabályok", akkor mit keres a címkében ez a két szó; mármint a "black" és a "metal"? :-)
Eroen 2018. június 17., vasárnap, 19:31
Eroen
Csatlakozott:
2012. február 4.
Hozzászólások: 77
Pár gondolat még ehhez az újító nem újító témához: Pont itt a forgácson van egy interjú Ihsahn-nal, amiben azt fejti ki, hogy minden ember más és más, lehet valaki 30 évig játssza ugyanazt de ő úgy tudja őszintén kifejezni magát, akkor igazából nincs is azzal semmi baj. Ennek valamilyen szinten igazat is tudok adni, mégis ha pl a HP pontozóit vesszük alapul, akik valószínűleg abban a két hétben nem csak a "kötelező" lemezeket hallgatják meg, hanem közbe keresnek kutatnak és még ott vannak a régi kedvenceik is. Magyarul rengeteg zenét hallgatnak, ezért nem meglepő ha egy szokványosabb, egy adott zsáner komfort zónájából nem kilépő zenekarnál, szőrösebb szívűek, mivel rengeteg hasonlót, vagy épp ugyanolyat hallottak már. Viszont ha egy lemez nem csak sablonokból építkezik és meg van benne az a bizonyos "plusz" érzés, akkor megkapja az elismerést, persze ez nagyrészt a pontozótót függ, hogy mennyire működik nála a lemez.

Egyébként tudom ,hogy sokszor, sok féleképpen el lett már mondva de ezért király a forgács és maga a HP. Nem, hogy bárki ajánlhat, pontozhat de még maga az alkotó is fűzhet kommentet a saját művéhez. Már ha tudomást szerez róla, hogy bekerült.
Nagaarum 2018. június 17., vasárnap, 18:19
Nagaarum
Csatlakozott:
2011. június 30.
Hozzászólások: 2339
Válasz Algras üzenetére:



Ja-ja, vágom. Lehet, hogy félreérthető voltam, nem a Fémforgácsos értékelőkre gondoltam, hanem általánosságban fogalmaztam meg, vagyis magamra is értettem azt, hogy számomra mi ronthat vagy javíthat az összképen, ha egy zenét hallgatok.


Ja, okés! (b)
--
>>> NGC Prod kiadó Bandcamp<<<
Algras 2018. június 17., vasárnap, 18:03
Algras
Csatlakozott:
2016. október 1.
Hozzászólások: 26
Válasz Nagaarum üzenetére:


A black metal a Fémforgácson egyáltalán nem antipatikus, sőt! Nagyon is népszerű! ;-)


Ja-ja, vágom. Lehet, hogy félreérthető voltam, nem a Fémforgácsos értékelőkre gondoltam, hanem általánosságban fogalmaztam meg, vagyis magamra is értettem azt, hogy számomra mi ronthat vagy javíthat az összképen, ha egy zenét hallgatok.
Nagaarum 2018. június 17., vasárnap, 17:50
Nagaarum
Csatlakozott:
2011. június 30.
Hozzászólások: 2339
Válasz Algras üzenetére:

Bár a nyilvánvalóan antipatikus zene kapcsán ez csak ront az összképen, de ez az eset szerencsére elég ritka...

A black metal a Fémforgácson egyáltalán nem antipatikus, sőt! Nagyon is népszerű! ;-)
--
>>> NGC Prod kiadó Bandcamp<<<
© 2001-2018 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.107 seconds to render