Másfajta őrületre vágyom. Igazán nagy megfejtések nincsenek itt, ha jobban belegondolunk, csak ügyesen ollózzák össze a részleteket. Az ének az egyik legnagyobb átverés ami nem mellesleg bántja is a hallójárataimat. Nem szeretem ezt a lemezt, de elismerem erényeit, mert amúgy ügyes ez, csak engem hagy hidegen.
Voltak jobb pillanatok, amikre felkaptam a fejem, csak számomra kevés. Mindenki hallotta már ezeket a taktusokat kb. Amikor nem metált játszanak, csak hangulatot próbálnak csiholni külső elemekkel, azok a jók. A BM részekbe semmi kiemelkedő nincs.
Lengyel tesvéreinktől ez kevés. Túl sűrűn jelennek meg ennél sokkal értékelhetőbb lemezek szűk hazájukban is, nem hogy a nagyvilágban. Szerettem volna azt hallani, mint Weide, de nem sikerült.
Lényegében a felszínt simogató, kényelmes, különösebben nagy kilengésektől mentes rockzene. Nem bánt, de nem is hagy sok nyomot. Kellemesen elcsordogáló háttérzene szerűség.
Nem ők váltják meg a világot, de nem is volt céljuk érzésem szerint. Minőségi, jól összerakott, hangulatot is sikerült csiholni, csak az a baj, hogy hetente jelennek meg ilyen lemezek. A kiállások emelik az értékét amúgy. Tökéletesen 75%-os alkotás.
Hőőő, micsoda utazás! A cím pontosan leírja azt, amire számítani lehet. Egyik bugyrából esik az ember a másikba. Amolyan lázálom módjára ugranak be nem túl vidám képek, kavarognak a sötét hangulatok. Egymásra részlegesen rásimított zenei panelek, hangok, váratlan ütem és témaváltások. Beugrott a debüt Esoteric, az Abyssal, a Gigan, de igazán egyikre sem hasonlít. Igazi hangulat- és rétegzene. Pokoljárás LSD trip és 41°-os láz kíséretében.
Míg a Wayfarer egész szépen elszórakoztatott, itt nem tudtam elkapni a fonalat. Egybefolyik az egész lemez és totálisan közönyös is maradtam mindvégig. Alig vannak hangnemváltások, meg úgy általában is unalmas ez úgy, ahogy van.
DM középszer, mint ahogy igen rég óta nem tudnak mást letenni az asztalra. Kiszámítható és számomra ez amúgy túl vidám ezekkel a virgákkal. Nem érzem a pusztítást, a hangulatot, de nem hallom az ötleteket sem.
Minden kiszámíthatósága ellenére ez egy üde színfoltnak minősül a hazai palettán. Részemről a károgás is rendben van, meg a tiszta ének is. A hangzás is egyértelműen segíti az értést, kár, hogy nem sikerült elég markánsra a zenei panelek összerakása.
Ultra-soft metal és langyos lábvíz ahogy itt kollégák is írják. Brrrrr... Amúgy simán magyarosch teljesítmény. Ha lecserélnénk az éneket egy kalapácsjóskára, rögtön értené is mindenki itthon.
Megmondom őszintén, én a banda zenéjét itt a forgácson ismertem meg a Vanitas lemezzel, amit először gyűlöltem...aztán újra hallgattam, majd megint...majd jöhetett a hiánypótlás:) Mára belőttek maguknak egy színvonalat, amiből szerencsére nem engednek, akinek eddig tetszett, annak most is fog. Örvénylő pusztítás, kompromisszumok nélkül.
Lásd: kritika
Hibát keresni benne nehéz ügy, akárcsak túlzottan sok izgalmat. Számomra is a sablonok halmozása a legfőbb probléma. Egyéb bandák magasabbra helyezték már ezt a lécet.
Vártam a progressziót és a punk hangulatot. Én nem találtam. Viszont kétszer lement úgy, hogy nem kaptam fel a vizet tőle. Ez már egy közepest megérdemel.
Nem rossz stíluslemez ez sem. Viszont, ha már az Iskandr produkciójához hasonlítottátok sokan, nekem ahhoz képest unalmasabb. Én ott őszinte, jeges monotóniát találok, itt csak szárazságot és időnként felesleges dolgokat.
Rengeteg érdekes ötlet található a dalokban, ha valaki eljátszaná, kidolgozná rendesen, akkor ütne. Így, az előadó közben kiadott 500 projektjét és egyéb tevékenységét tekintve csak egy ösztönből felrántott skiccet kapunk egy esetleges jó lemezről.
Egy pofon egyszerű hangulatlemez, aminek élvezem minden percét.
Vén diákok mondják fel a leckét floridai death témakörben. Továbbra is hiányolom tőlük (ezt évtizedek óta) a hosszabb tételeket, de ez csak az én szememet szúrhatja. Minden esetre kanóc begyújtva, a pusztítás garantált.
Nagyon kellemes hallgatni való, nekem mindkét vokál bejött a szövegekkel együtt. Sokkal több gondom van azzal, hogy az egész egy poszt-pusztulat hangulatra van felfűzve és kevés izgalmat, érdekességet rejt magában.
Szeretem, ha pezseg, éget, mar, esetleg édességgel kényeztet egy ital, ezzel szemben nem szeretem a langyos lábvizet különösebben.
Áh, nyomába nem ér ez a lemez annak, amit mondjuk az Eschaton-Hell is Empty-In the Constellation idején csináltak. Eléggé mélyrepülés nekem ez a lemez már zeneileg...
Igen, hangulatilag tényleg hordoz némi többletet ez a lemez sok más stílusbeli cucchoz képest, kár hogy zeneileg meg nem...
Nem kiemelkedő versenyző, de már csak jellegéből fakadóan is bejött.
Kellett volna még néhány markánsabb, erősebb szerzemény a lemezre, de nekem elnyerte a tetszésem így is ezen a lightos, de borongós vonalon.
Csak pillanatokra vitte át a minőségi nívó lécét, pedig általában véve mindig vevő vagyok és várok valami jó féle atmoszférikus, hangulatos BM zenére.
A Stench of Redemption óta feltétlenül a legjobb Deicide anyag.
Kicsit sok a középtempó, de alapvetően nem tudnak hibázni a kanadaiak, úgy tűnik.
Számomra ez a lemez 28 perc intenzív és fárasztó modernmetálos stíluskavalkád, sokszor ismerősnek ható részekkel (Fear Factory, DimmuBorgir, akár), meg 5 perc jól megcsinált dallamos refrén, ami önmagukban nem éri meg a többi résszel való időtöltést. Fő problémám az elbaszott énekkel van (kivéve refrének), a The Reek of Fearben alkalmazott magas hang pedig kifejezetten irritáló. Még talán a Vi Coactus a legjobb rajta, de hát azt is csak a refrén viszi el... Amúgy objektíven megértem miért tetszhet ez sokaknak, de nálam nem működik.
Elég sokszor nekimentem, de nagyjából a második dal közepe felé lepattantam róla elunás okán. Kétségtelenül régebbi megközelítésű norvég black metal, rendesen összerakva és kimunkálva, de számomra túl kevés benne a gyors téma, valamint túlhasznált féldallamos óbégatós énekstílus is nagyon zavar, nem szeretem, az első dal elején levő bevezetőben pont elég lett volna.
Szerintem ez a lemez a rossz értelemben vett középszerű semmitmondás mintapéldája lehetne, az első két dalban gyakorlatilag nincs emlékezetes momentum, a harmadikban is csak a női óbégatás, a negyedikben nyomokban felfedezhető egy-két értékelhető téma, de hosszához képest kevés, míg az ötödikre és a hatodikra már rá tudnám mondani, hogy biztató, lehet belőlük valami, csakhogy nem kezdők, hanem más zenekarokban kipróbáltak arcok alkotják a Hornst... A hangzás és a design amúgy korrekt, de ennél sokkal faszább bandák működnek Lengyelországban.
Ettől a repülő bálnától nem álltam vigyázzba... Ambassador is a dark-rock / post-punk band - olvasható a bandcamp oldalon, azonban valószínűleg ezek nekem egész mást jelentenek mint annak, aki odaírta, mert az én értelmezésem szerint ezekből semmi nincs jelen, sokkal inkább egy nem sokat vizet zavaró, kicsit szomorkás hangulatú középszerű rockzene, ami háttérzajnak elmegy, de amúgy se a megírására se a meghallgatására nem tudnék érveket felsorakoztatni...
Örülök Weide szövegének, ugyanis ezek szerint nem csak én éreztem úgy, hogy a bandcampes promószöveggel és a zenekari fotóval szemben a zenéből semmi Rocky Mounatins és high plains nem jön át, pont ugyanolyan érvénytelenséggel szólhatna finn tavakról vagy alföldi búzamezőkről. Ez gyakorlatilag egy sztenderd hangulatblackmetal féleség, organikus hangzással, mélyebb tónusú énekkel, de semmi extra. Őszintén szólva nem is tudom hogy lehetne ezt a western témát black metalba/ra erőltetni, nekem ilyen pisztolypárbaj, bárzongorista meg bendzsó sejlik fel, ami amúgy például a Panopticonban is fos, mert nem illik a black metalhoz... A borító is olyan, hogy ha nyomok rá egy deszaturációt, egy az egyben lehet valami Gyűrűk Ura realmből való gonosz lovas forma, attól, hogy sárgás textúrát húztak rá nem lett western. Amúgy önmagában a hallható produkcióval nincs különösebb probléma, de tényleg tucatszám jelennek meg hasonló színvonalú lemezek, a western téma hiánya miatt pedig úgy érzem magam becsapva, hogy a megléte miatt valószínűleg még ennyire se tetszene... :P
Ha röviden kéne jellemeznem, akkor OdiumNostrum legmélye-környéke - ki-ki döntse el, hogy ez pozitívum vagy negatívum. Egyébként nem szívesen pontozom, mert hagyományos zenei keretek közt szerintem ez értelmezhetetlen, valószínűleg az lehetett a cél, hogy ecset és festék helyett hangokkal legyen lefestve a Stygian Helltrip víziója, ennek van minden alárendelve, és mivel én nem vagyok ilyen "látom a hangokat" ember, így leginkább csak unalmat és némi kellemetlen hatást vált ki. Viszont azt érdekes lenne tudni, hogy az alkotó min megy keresztül fejben, mennyire ténylegesen mély élményszerű, amit kifejezni próbál, mennyire ösztönszerűen jönnek elő ezek a hanghalmazok, és mennyi benne az úgymond direkt módon való megcsináltság. A egysíkú/semmilyen ének is inkább elvesz belőle, mintsem hozzáadna. Szerintem nagyon keveseknek való ez, és igazából őket sem irigylem. Aminek szánhatta az illető, annak végül is jó...
A Wayfarerhez hasonló színvonalú lemez, bár más megközelítéssel: zordabb a hangzás és repetitívebbek a témák, amiket amúgy kedvelek, lazább blasttal meg dallamos tremolopickinggel könnyen megvehető vagyok, de valahogy túl sok volt benne az általam unalmasnak/tölteléknek érzett téma. Lehet ha 8-10 percet húzott volna belőle az alkotó, akkor jobban tetszett volna.
A Once Upon The Cross idején eléggé kedveltem őket, aztán lassan kikerültek az érdeklődési körömből (amennyire tudom felemás minőségű albumokat gyártottak), így viszonylag friss füllel hallgathattam meg mire jutottak az azóta eltelt 20+ év alatt, és hát tulajdonképpen sehova, vagy ugyanoda vissza, bár ez GlenBentont ismerve annyira nem meglepő :P Mint ahogy ő maga, úgy a zene is elég egyszerű, ámde hatásos, tipikus Deicide-féle sátánsátánhátán death metal, itt-ott már-már slágerességbe hajló dallamossággal. Lehetne nagyobb megfejtegetésekbe bonyolódni, csak minek, szerintem ez egy korrekt, szórakoztató lemez a maga módján.
Már az első kiadványuknál felfigyeltem rájuk, mert alapvetően tetszik az a fajta stíluskeverék (fel se sorolom), amiből a zenéjük összeáll, nem is nagyon tudnám mihez hasonlítani (egyedül a Hetumoger neve ugrott be, mert náluk voltak hasonló dallamvezetések, de nem derült ki, hogy bármi kapcsolódási pont lenne a két formáció között). Nálam a tiszta és durvább ének is jól működik (és egyébként egyik fő jellegzetessége a Ygfan világának), a hangzás viszont kicsit fura, túl steril talán, nem tudom, persze összességében nincs vele baj, arányos, csak lehetne talán teltebb. Annak ellenére, hogy nem nehezen befogadható zenében utaznak érdemes többször áthallgatni, megkedvelteti magát a lemez. Értékes szereplői ők a hazai undergroundnak.
Fájdalommentes, laza, középtempó-uralta soft metal lemez, erős '80as évek hangulattal. Könnyen fogyasztható, ezzel együtt könnyen felejthető is. Ritkán hallgatok ilyesmit, igazából semmi gond nincs vele, jó annak, aminek szánták, és sokkal jobb, mint a borítója sejteti :P
Az angol alkimisták legújabb lemeze, tovább halad az eddig kitaposott úton. Pályájuk kezdete óta, egy szép ívvel levezhető, hogy alakították apró lépésekkel azt amit idén is az arcunkba vágtak. Kompromisszum mentes, kegyetlen de mégis dallamos pusztítás, az extrém metal szinte minden zsáneréből csippentve egy kicsit. Tökéletes arányokkal kikevert méregerős főzet. Az pedig, hogy anno elkezdtek dallamos éneket is használni, a metal történelem egyik legjobb döntése volt. Egy fél pontot levonok, mert olyan zseniális dal mint az extravaganza az előző karikán, nincs rajta.
Ez a sötét,démoni hangulat úgy sodor magával, hogy egyszerűen nincs megállás. Nem tudom megunni. A vokál zseniálisan sok színű. Egy számot se tudok ki emelni, ez egy szinte tökéletes, egyenletes utazás, a túlvilág határában.
Próbáltam olyan jóra hallgatni mint Weide, sokadik fülelésre se jött össze. Én nem érzem olyan kiemelkedőnek inkább csak egy korrekt iparos munka. De a Krocz±c Wilka Droga, Gdy Pełnia Wzywa az nagyon állat.
Fasza borító. De azon kívül semmi érdekes, kellemesen csordogáló háttér zene, minden érzelem kiváltás nélkül.
Én simán érzem mit akartak kihozni a srácok, a gallopozós téma az első szám elején például, vagy a ki állások. Ha nem tökéletesen de fel-fel rémlenek egy magányos lovas, sivatagi utazásai. Azon kívül semmivel sem több vagy kevesebb, mint a hasonló minőségű hetente kijövő lemezek, de nekem ez a minimális plusz elég, hogy lecsekkoljam az előző anyagaikat is. Ebben a témában egyébként, a Panoption - Kentucky lemeze etalon nekem.
Ötlet foszlányok és random témák, nem jó értelemben vett, kaotikus egyvelege.
A Wayfarerhez hasonló minőségben, csak egy teljesen más hangulat világgal operáló, korrekt anyag. A Wayfarer minimálisan jobban tetszik.
Annak idején a The Stench of Redemption szakított rendesen. Sajnos azóta se tudtak annak a lemeznek a közelébe se érni.
Mintha ha egy ködös, sötét erdő mélyén bolyonganék és a sűrű lombkoronán át szólnának felém a természet hangjai. Hangzás nagyon jó, tiszta ének kiváló,sikerült egy lépést tenni előre, a ködhöz képest. Van puskaporuk a srácoknak rendesen, de én egyelőre úgy érzem a szikra még elmaradt, hogy igazán nagyot tudjon robbanni. Ettől függetlenül, ez egy kiváló lemez a hazai színtér éke.
Meghagyom másnak.
A hatodik dalnál megjegyeztem magamnak, hogy ez az a zene, amelyet a legértelmesebb szomszédjaimnak sem tudnék kimagyarázni, anélkül, hogy ne nézzenek komplett őrültnek. Szélsőségesen gyilkos anyag, és ez a két elvetemült tudja, hogy az agyahagyott pusztítás mellett fogós daloknak kell születniük, hogy értékelhető legyen a végeredmény. Nem a legjobb lemezük, de továbbra is magas a színvonal. A The Reek of Fear és a Forward telitalálatok!
Az az igazság, hogy nem tudja az embert minden anyag maximálisan elkápráztatni, még ha tetszik is neki, amit hall, és ezzel az albummal én most így vagyok, de amennyiben hangulatos black metalra vágyik valaki, lehet, éppen ez lesz a hiányzó összetevő a varázslathoz. Egyértelműen hallgatásra érdemes!
A Krocz±c Wilka Droga egy erősebb, tetszetősebb darab, itt-ott vannak izgalmasabb témák keresztül-kasul a lemezen (pl. jó kezdés és riffek a W Otchłani... -ban), de teljes egészében egy lépésnyi különbség még megállapítható a nagy horderő megteremtéséig.
Kellemes, viszont csupán háttérzene.
Én el tudtam volna képzelni, hogy a vadnyugat szárazságától megkérgesedett test és lélek karcosságát, a sivatag fojtogató jellegét, a homokvihar szelét érezni lehessen a lemez hallgatása közben (ahogy az Inter Arma esetében), de ezt, ahogy Weide is írja, nem sikerült összehozni. Én nem tudtam kötődni az anyaghoz. Mondjuk, az utolsó dal azért nem volt rossz.
Ismét azt érzem, mint több rettentően nehéz és megterhelő kiadvány esetén: megvan a perverz bája, ami kissé felkavarja az ember lelke mélyére süppedt kormot, és ettől érdekessé válik, de csak akkor engedem meg, hogy teljesen szétkeverje bennem azt a feketeséget, és csak akkor vállalom be azt a kínzó hangulatot, ha magasan kiemelkedő lemezzel találkozom, hogy valóban megérje annyira mélyre süllyedni. Akármilyen anyagnak nem adom oda a lelki békémet, már pedig egy ilyen lemezt valóban élvezni és átérezni megköveteli ezt az áldozatot.
A Regnumban rejlő dallamokra azonnal felkaptam a fejem, akárcsak a Heriwalt című dalban lévőkre. Bár ez igencsak hallgathatóvá tette a lemezt, többet is adhatott volna a korong ennél. A "jó" és a "maradandó" között azért van még egy lépcsőfok, ami mindent megváltoztat. Oda még nem léptek fel Iskandrék.
A pontszámom azt mutatja, hogy jobb lett, mint amire számítottam. Viszont az égvilágon semmit nem vált ki belőlem, ami azért van, mert a Deicide (számomra) teljesen elvesztette az auráját, és ami maradt, azt csakis klisékkel (szövegek, klip) és teljesen szokványos death metallal lehetne megnevezni. Jók a szólók, jó a hangzás, ám ez az elvárható minimum. Míg például a Behemoth The Satanist lemezén éreztem a tüzet, a hitelességet, a lelkesedést (csak a dalokról beszélek, nem Nergalról), ami iszonyú erővel rátette a bélyegét a dalokra (amúgy kíváncsi leszek, lesz-e hasonló érzésem az új lemezzel...), addig a Deicide-nál már egy jó ideje semmi ilyet nem érzek. Ennek a történetnek már rég vége van.
Alig tudom megmagyarázni, de olyan a lemez, mintha dombok, falvak között bolyonganék, messzi házak kéményeiből füst szállna fel, és mintha a zene a körülöttem lévő táj egészéből szólna, a házak közül, a fák mögül, átfúj rajtam, körbevesz. Kellemes és furcsa érzés.
Ezt most önkéntelenül is összehasonlítom dalszerzés terén a csúcsminőségű, zseniális Tremonti lemezzel (amely szinte minden nap lemegy), és hát a Cauldron esetében, bármennyire is szimpatikusak nekem, jócskán elmarad a kimagasló dalírói teljesítmény. Teljesen korrekt, amit hallunk, de hol vannak az igazán fogós ötletek?
Mostanában vágytam már egy kis elvetemültségre, hát azt hiszem megtaláltuk egymást, a mai kornak és igényeimnek megfelelő, minőségi elsöprő brutalitás. Köszönet jár az ajánlónak! Jó az ízlése!
Nem tetszett.
Van még hová fejlődni...
Gyenge zene, nem az én világom, de legalább a szâmok hossza megfelelô...
A számok ilyen hosszúságának mi az értelme? Hömpölyög az egész, nincs semmi kapaszkodó, ennyi erôvel az összes számot egyberakhatták volna.
Legközelebb minimum 1 órás számokat írjanak!
Meglepően jó. Mondjuk a vokálon még van mit fejleszteni.
Régi bútordarab, de a műfajában jó. Én már nem élek vele. A death metallal most ismerkedőknek ajánlom.
Kicsit nagyon kiszámítható. Lehetne izgalmasabb, változatosabb, a hangzás viszont nagyon pöpec. Ja és több károgást, mert jó a károgó vokál csak kevéske.
ez egy jó lemez
Az előző lemezükkel vettek le teljesen a lábamról és szerencsére erre sem nagyon találok szavakat. Elemi erővel gázolja le az embert ez a lemez is.
Imádom a lengyel fekete fém lemezeket úgy általában, ez is egy remek hangulatos lemez lett, ahol kell ott aprít, ahol nem ott érdekes témákkal kísérletez...kiváló.
Nagy érdeklődéssel estem neki a lemez hallgatásának, mostanában nem nagyon követtem az atmoszférikus black lemezeket, de nem ez fogja meghozni a kedvem a további csemegézésre...totál átlagos.
Volt egy időszak nem olyan rég, amikor csak disszonáns hangvételű lemezeket, mert akkor épp az esett jól...mostanában egyre inkább csak idegesít.
Rendkívül elkapott a hangulata, jól vannak felépítve a számok ott van az idei black kedvencek között.
Nekem ez csak egy az ezer baromi átlagos death metál lemez közül, ínséges időkbem elhallgatja az ember....de semmi különlegesség.
Apokaliptikus pusztítás! A szinti és a dallamos vokál mesteri alkalmazása a legjobb pillanatokban teszi őket naggyá egyértelműen. Az előző szőrszálnyival erősebb volt, ezért ez 10 alá.
Hangulatában és megoldásaiban megidézi a zenekar azt a hangulatot, ami a 90-es években jellemző volt a norvég csapatokra és amit én nagyon szeretek/szerettem. Leginkább a Satyricon - Shadowthrone-t mondanám a legközelebbinek, de van itt korai Arcturus, meg Ulver, és Ancient, esetleg Enslaved, talán Dimmu is, Emperor meg még Gehenna, de mind-mind a pályájuk eleji korszakból. A kántálós ének miatt mégis több ez a csapat, mint egy egyszerű kópia.
Épphogy megüti az átlagos mércét. Semmi jellegzetes lengyel minőség nem tapintható, semmi maradandó, esetleg annyi, hogy a gitárok végig trilláztak, de hogy mit? Nem emléxem......
Meghallgattam random pár számot, nem az összeset, mert nem én vagyok a célhallgató, de gondolom minden nóta "egyforma". Megítélni nem tudom a jóságát, lehúzni nincs kedvem, maradok semleges.
A westernek megkerülhetetlen szereplői az indiánok is, namost simán el tudnék képzelni egy sodró black albumot, amit rengeteg helyen megszakítanak rituális indinán szertartásos, esőtáncos, békepipás kiállásokkal. Lendületből meg lehetne skalpolni és tomahawk-al kergetni a sápadtarcúakat. Persze nem ilyen Winnetou szerű szappanoperára gondolok, hanem mondjuk a cserokik vagy komoncsok "megzenésítésére". Olyasmi megvalósításra, mint ami az Obi legjobb lemezén a Kill for me nóta. Eközben pedig az írásom alatt zenélő Wayfarer tipikus skandináv stílusban zúz.
Úgy érzem, hogy értem a koncepciót, sikerült megzenésíteni a pokolba vezető út fanfárjait, más nem is leheteett a cél. A hangzást is ennek megfelelően sikerült leredukálni. Ahogy Boymester írja, tele van jó ötletekkel, sőt BlackZone érvelését is támogatom a víziókról és a lázálmoról, de ezt a káoszt amit Thorn elképzelt, még nem sikerül teljesen irányítania és uralma alá hajtania. Egy menekülős zombidarálós posztapokaliptikus természetfilm alá ideális hangtenger.
Mintha az új Kampfar lemezét hallgatnám, egészen hasonló gitárok által keltett futamokat vélek felfedezni. Kelleténél több még a tingli-tangli, ezeket lecsípkedve legközelebb bitang erős lemez jöhet össze.
Még pl. a Monstrosity, vagy a Sinister az évek folyamán egyre profibb és éretebb lett, addig a Deicide csak süllyed lefelé. Mi ez a dallmosság Benton, mi lett itt, melo death? Hol van a Legion 28 perces mindent elsöprő tökössége? Kiégtek, mert hiába mentek el a Hoffman tesók, semmi változás, sőt az is gyönge amit ők csinálnak, meg ez is.
Az Ygfan-t is oda állíthatjuk azon hazai bandák és zenészek közé, akik idén(is) minőségi, nemzetközi színvonalú lemezt tettek le az asztalra, ráadásul Ők ezt első ízben teszik. Sikerült a Köd kislemez borongós hangulatát átültetni a nagylemezre is és még karakteresebbé tenni. Minden jósága ellenére nagyon nehéz hallgatni való, nehezen adja magát a zene, ám megéri várni a hatást, meg fog érkezni. Ezt szerintem kicsit nehezíti a hangzás, ami az első pár lejátszás után kissé hangulat rombolónak hat, főleg a dob lett az átlagnál hangosabb. Ez mindenképpen pont levonást ér, de a zene annyira rendben van, hogy nincs szívem lehúzni.
Nekem kell hogy legyen benne lendület és sebesség vagy karcosabb, agresszívebb vokál, enélkül csak egy középtempós lötyögős party heavy metal az egész. Vannak benne kedvemre való dzsi-dzsi témák, a Drown pl. ilyen. A borító meg ritka ronda. Ha ilyenre vágyom akkor inkább Rock katonáit vagy az Éjszakai bevetést veszem elő.
Nem volt rossz, de se hangulatilag, se zeneileg nem tudott elkényeztetni a lemez. Nem találtam benne olyan momentumot, amiért a jövőben visszanyúlnék érte.
Ígéretesnek tűnő album, ami megmarad ígéretesnek, mert sokkal többet is ki lehetett volna ebből hozni, főleg egy jobb hangzással. Vártam, hogy na, majd a következő ütemnél megdörren, de rendszerint kimaradtak a lehetőségek. Kár érte. A gitárok is gyakran túl vékonyan szólnak. Amúgy ötletekben nincs hiány, de a kivitelezés miatt a hiányérzetem megmaradt.
Nagyon kímélő zene, annyira, hogy ha - csodálkozásomra - a Return/Castawayben nem kiabálnak, a végére még talán be is bólintok. A louisianai fiúk még véletlenül se akarták felkavarni az állóvizet. Leginkább egy konstans függvénnyel tudnám leírni: x=6.
Hónapokkal ezelőtt már hallottam a lemezt, de akkor én is többre számítottam. Akkor mutatja meg az erényeit, ha megfelelően komor hangulatban közös nevezőre kerül az ember az albummal. Röviden: ha érzed, tudod.
Ahogy az album címe is sugallja, itt egy pokoli utazásban lehet részünk. A zene (?) ezt a szó legszorosabb értelmében megerősíti. Alig vártam, hogy visszatérjek a napfényre.
Bármikor fülelek bele, mindig csak egy szó ugrik be a lemezzel kapcsolatban: aszkétizmus.
Az évek folyamán a Deicide mindig eldübörgött mellettem. Ez most sincs másképp. Korrekt anyag, nem több.
Tényleg a post-doom kifejezés világítja meg legjobban az album műfaját. Az éneken csiszolhattak volna még, viszont a zene remek hangulatot varázsol. Meglepően jó hazai alkotás.
A Drown, az Isolation és a Last Request számokban találtam értékelhető riffeket, szólókat, témákat, az album többi részét feltöltötték a számomra teljesen érdektelen és unalmas 80-as évekbeli heavy metal panelekkel.
Megfogadtam magamban, hogy nem fogok káromkodni a kommentjeimben, úgyhogy csak annyit írok, azt a k... kegyetlen mindenségit! Ez a lemez ismételten irgalmatlanul odab... odabilincsel a hangfalak elé, amikor szól. Imádom ezt a groteszk érzést, ahogy ezek az angolok szétb... szétbizsergetik a hallójáratomat egyedi kis muzsikájukkal. A "The Whole of the Law"-val leejtették az állam, a jelen albumukkal pedig a földbe is döngölték. A "Forward!" rifle-blast beat-jétől még mindig nem térek magamhoz, zseniális húzás.
Ritualisztikus black metal, ahol ez a jelző nem csak egy jól hangzó, odaaggatott kifejezés a műfaj elé, hanem ténylegesen a teljes albumot átható része a Mare zenéjének. Nagyon-nagyon hangulatos, néhol kissé túlságosan is teátrális, de összeszedett album, amiben élvezet elveszni. Néhol elfért volna több kalapálás és agresszió, de figyelembe véve a black metal zsáner ezen mellékágának szcénája iránt érzett szimpátiámat, nincs szívem alacsonyabb pontot adni.
Polák fekete fém, ahogy azt szeretem. Benne van minden, amit igazából kívánhatok egy black albumtól. Erőteljes hangulat, bomba fel- és levezetés, izmos riffek, egy csipetnyi meglepetés fűszer ("Krocz±c wilka droga..."), keseredett, göthös vokál és persze az az egyedi, karakteres, lengyeles mellékíz, ami olyan különlegessé tudja varázsolni a polski black metalt. Rengeteg hallgattam ezt a lemezt, és még fogom is.
Kellemesen elcsordogáló lemez, ami ugyan nem tudott többszöri hallgatás után sem olyan mély benyomást tenni rám, vagy olyan szinten megérinteni, hogy kedvet kapjak ahhoz, hogy minél jobban belemélyedjek az általa tálalt zenébe, de legalább nem zavaró és nem is mondanám gyenge produkciónak. Olyan kellemesen semleges. A borító tetszik.
Egyetlen egy hatalmas előnye lett volna a Wayfarer-nek, ami eladta volna az egész koncepciót. Ha -ahogyan azt a leírás és pár bandcampes értékelés kiemelte- a skandináv szélfútta, hófödte, kies, zord atmoszférát sikeresen tudták volna átültetni a sokat emlegetett western környezetbe. De ez egy bullshit, én ebből semmit nem hallok, semmilyen "amerikai vadnyugati feelinget" nem ad át az album. Ez egy teljesen standard, bármiféle nyugatias hangulattól mentes, tipikus black metal lemez. Nem rossz, persze, de a promója szerintem egy nagy hazugság. És nem, a "The Crows Ahead Cry War" vagy a "The Dreaming Plain" végi lötyögés nem elég arra, hogy a rideg tundráról a kietlen kanyonok és homok-vájta sziklák világába repítsen a lemez. Az utolsó tétel esetleg, de egy komplett album lényegi hangulatát hadd ne az outro számban kelljen keresnem...
Nekem összességében baromira bejön az album koncepciója és felépítése, szerintem Thorn remekül vitte rá a zenei vászonra egy pokoli kálvária képeit. A számok sem tűntek kínzóan hosszúnak a játékidőhöz képest. Viszont a vokál szerintem iszonyat félrement, igazából nekem jobban adta volna az egész nélküle. Nem mondhatom, hogy beépült a kedvenc zenéim közé az album, valszeg nem is fog soha, viszont meglepően hamar tudtam ráhangolódni. Ez egy kifejezetten kellemetlen utazás egészen kifejezően előadva.
Eléggé felemás lemez, a kifejezetten jellegtelen, lapos részek váltakoznak az izgalmasabb, dinamikusabb, egyedibb ötletekkel. Az első szám például úgy ment le többször is, hogy semmilyen, de szó szerint semmilyen benyomást nem tett rám, nem hagyott maga után semmilyen hangulatot. A "Regnum" talán a legjobb tétel a lemezen, de ez is tömve van olyan részletekkel, amiket simán ki lehetett volna spórolni. Egye fene, kap még egy pontot, mert a gyakori monotonsága ellenére is egész erős hangulatot tud teremteni. Ez egyre jobb, komolyan mondom. Na, csak addig hallgattam, hogy rendeltem is egy CD-t. :D
Sok mindent nem tudok már hozzátenni a többiek által leírtakhoz, amikkel amúgy egyet is tudok érteni. Engem mondjuk sem a slágeresség, sem a tételek rövidségre nem zavart, igazából nem kívánja meg az anyag, hogy nagyon belebonyolódjon az ember, és én sem kívánom meg a lemeztől a szövevényes összetettséget. Korrekt, korrekt, de lelkesedni nem igazán tudok érte. A szövegek bárgyúsága mellett a borító kaotikussága is bosszantó, de ezek csak amolyan zárójelben megjegyzett enyhén irritáló tényezők. Melóban háttér dühöngésnek ideális.
Hát nem is tudom... A melódiák és a vokál egész megkapóak, de minden mást egy üres lufinak érzek. Nem mondanám sem kiemelkedőnek, sem egyedinek. De azért valami mégis átjön, hogy mi is az album esszenciája. Nálam ez erős közepes, de abszolút megértem a rajongókat is.
A beszteroidozott, felszarvazott medveállatkás borítótól eltekintve (ami amúgy a depressziót, fájdalmat, szorongást igyekszik reprezentálni a banda nézőpontja szerint) igazából nincs gond a lemezzel. Néhol túl lightos ugyan nekem, de összességében azért egy korrekt, simán élvezhető produktumot gyúrtak össze. Nálam ez is egy tipikusan háttérben szóló zene lesz, de annak teljes mértékben megfelelő.
Akinek nem egyértelmű, hogy ez miért ennyi, az kezdje a sort a The Codex Necro-val, s mire eddig elér már világos lesz neki. Tele van meglepetésekkel az új album, pillanatról-pillanatra újabb elemeket lehet felfedezni. A hangzás pedig igen pengére sikerült megint, hála Mick Kenney-nek. Az már csak hab a tortán, hogy Dave Hunt még King Diamond-i vokalizálásra is képes. - Aki dudás akar lenni, annak pokolra kell járni uraim, és ez itt egy igazi pokoljárás. Mire végzel az albummal, értsd. visszatértél a pokol legmélyebb bugyraiból már sose leszel az az ember aki előtte voltál. A megakórusoktól pedig egyenesen el fogod veszteni az eszed. - Nekem egyetlen problémám van az alkimista duó új lemezével... Rövid. :D
Ez 20 éve mekkorát ütött volna... Sok a máz.
Ensomhet vol 2.0
Amolyan sétakocsikázáshoz való háttérzene. Sajnos mélyebben nem fogott meg, mert ahhoz hiányzott az a plusz, amitől igazán működnie kellene. Amolyan lágy hard rock, érts rádióbarát zene semmi több, de nem is akar másnak látszani.
Amerikai blekk metál, mindennemű meglepetés és felhajtás nélkül. Valami olyat kell elképzelni, mint a háromnapos újramelegített paprikás krumpli. - Megjegyzem, közel 20 éve tucatjával érkeznek naponta északról az innovatívabb albumok.
Ezt a gyetva kriptazenét nem hiszem, hogy sokáig el tudná rajtam kívül más is viselni (itthon). :D Szóval, ez még demónak, de leginkább viccnek is rossz. Maga a káosz, de nem az az ősi, ami előtt csodálkozva bámulunk, hanem az idegesítő, művi fajta. A végére már azt se tudtam, hogy melyik nóta melyik. - Bár azt a három nótát valahogy illett volna jobban taglalni. Mindegy is, nem akarom az album negatívumait tovább sorolni, mert kapásból egy A5-ös lapot tele lehetne firkálni vele. Hogy akkor mondjak valami jót? Tovább színesítette a látásmódomat a zenei extremitás határait illetően. Kinek ajánlanám? Nos, ha csótányokat akarsz irtani a házban/lakásban, vagy más kártevőket, akkor és csak is akkor tökéletes aláfestő zene. (De lehet, hogy ezt vissza fele kellett volna hallgatni, s ez egy keresztény mondanivalóktól hemzsegő album, nem próbáltam, de nem is akarom.) - Nem akarok Matron Thorn agyába bele nézni...
Ehhez tényleg nem tudok mit hozzá tenni, a véleményemet újból ensomhet kollégáéhoz tudom leginkább hasonlítani. Kár is a betűért... A többit tudjátok.
Egy szórakoztató lemez a maga stílusában. Sajnos a szűk keretek adta lehetőségek miatt ne is számítsunk a későbbiekben a zenekarral kapcsolatosan arra, hogy valami innovatívval fogjuk magunkat szembe találni. :) Ha a következő albumuk is ezt a szintet hozza, már akkor nyugodt szívvel hajthatjuk le a fejünket. :)
Ez a károgás teljesen felesleges, s haza is vágja az egész produkciót. Nem kicsit a varjú ének nélkül a Perihelion jutott eszembe. No, de majd a következő albumon...
A kör meglepetése. Nyugodt, és jól felépített rock/heavy metal lemez. - Gyerekek, ezek a megoldások a régi heavy-rock irányt képviselik, csak már nagyon sok extrém fémzenét hallgattok. :) - No, de ettől függetlenül teljesen arányosan szól, bár soha nem lesz egy Dokken. Igaz, nem is kell annak lennie. Ha most hátrahagyhatnám az egész életem elvonulnék Kanadába, egészen fel északra, addig amíg emberlakta település létezik. Választanám a kemény flanel inges, szakállas favágó életet. Esténként pedig egy jó jégkorong meccs után együtt innám a sört a kollégákkal egy közeli bárban... Vagy kamionoznék. S mint tudjuk a kamionosok a modern kor tengerészei. Minden kikötőben, bocsánat városban egy asszony várna. :)
Én mindíg is szerettem a Deicide-ot, persze nekem is az első három a klasszikus Deicide album, ez valahogy olyan, hogy az igazi Cannibal Coprpse lemezek Chris Barnes-szal készültek. De ettől függetlenül engem még a gyengébb albumaik is elszórakoztatnak. Ez nem egy gyengébb album.
Nincs ezzel baj a maga közegében, de ritkán van hangulatom ilyenhez.
mind csak állandó hp tag csak olvasói
Hangpróbák: 1. ... 374. 375. 376. 377. 378. 379. Full screen Vertikális nézet
2018. október 13.
BlackZone boymester chipmonkey ensomhet Eroen farrrkas Husky kopi Kriss McFrost1977 srppk Weide Zoolixius ∑:
1. Kriss
Anaal Nathrakh
A New Kind of Horror
7 10 5 6.5 9.5 8.5 10 7 10 10 8 10 10 8.6
2. McFrost1977
Mare
Ebony Tower
7.5 9.5 6 7 9 8 5 8 8 10 6 8 6 7.5
3. Eroen
Ygfan
Hamvakból...
7.5 7 6 8.5 8.5 8 6 9 6 10 8 6 7 7.5
4. boymester
Iskandr
Euprosopon
6 10 5 7 7.5 7.5 8 5.5 9 8 6 9 7 7.3
5. Weide
Horns
Czerń
6 7 8 6.5 7.5 7 7 5 9 6 7 10 6.5 7.1
6. mike666
Deicide
Overtures of Blasphemy
6 9 7 8 6 6 8 7.5 6 6 7 7 8 7
7. srppk
Wayfarer
World's Blood
7.5 7 5 7 8 6 4 6.5 6 7 8.5 7 5 6.5
8. nascence
Cauldron
New Gods
5 5 9 7.5 5 7 9 7 5 5 4.5 6 9 6.5
9. chipmonkey
Ambassador
Belly of the Whale
7 6 8.5 6.5 6 7 5 7.5 5 5 6 6 7.5 6.4
10. BlackZone
Præternatura
Stygian Helltrip
8 5 5 3.5 4 6.5 2 3 5 5 4 7 5 4.8
∑:
6.8 7.6 6.5 6.8 7.1 7.2 6.4 6.6 6.9 7.2 6.5 7.6 7.1 6.9
McFrost1977 2018. október 13., szombat, 18:30
McFrost1977
Csatlakozott:
2015. augusztus 28.
Hozzászólások: 1539
Válasz Eroen üzenetére:



Vagy a sarokban,kukoricán térdepelve kell énekelnie, a Gyöngyhajú lány Mc Haver és a Teknő remixét, visszafelé :-D

Vagy ezt:

--
És ha eljössz, világvége, itt találsz majd engem,
nyárfák közt a szélben zúg, csak zúg a lelkem.
Eroen 2018. október 13., szombat, 17:41
Eroen
Csatlakozott:
2012. február 4.
Hozzászólások: 149
Válasz Weide üzenetére:


Ezt adom! :-D


Vagy a sarokban,kukoricán térdepelve kell énekelnie, a Gyöngyhajú lány Mc Haver és a Teknő remixét, visszafelé :-D
Weide 2018. október 13., szombat, 17:38
Weide
Csatlakozott:
2016. március 24.
Hozzászólások: 1016
Válasz McFrost1977 üzenetére:

Aki nem indokol, annak naponta 4 kör békaügetés 2 héten keresztül! :-D

Ezt adom! :-D
--
"...az a zene, amelyet a legértelmesebb szomszédjaimnak sem tudnék kimagyarázni" - farrrkas
McFrost1977 2018. október 13., szombat, 17:00
McFrost1977
Csatlakozott:
2015. augusztus 28.
Hozzászólások: 1539
Aki nem indokol, annak naponta 4 kör békaügetés 2 héten keresztül! :-D
--
És ha eljössz, világvége, itt találsz majd engem,
nyárfák közt a szélben zúg, csak zúg a lelkem.
Weide 2018. október 13., szombat, 16:42
Weide
Csatlakozott:
2016. március 24.
Hozzászólások: 1016
Mike, befejezed a kört?
--
"Ha már nincs benne 3 mp alatt 4 riff oda-vissza, nem is jó?" - McFrost
Weide 2018. október 13., szombat, 15:48
Weide
Csatlakozott:
2016. március 24.
Hozzászólások: 1016
Válasz McFrost1977 üzenetére:


Kemény vagy hallod! :-D
A Rambó posztert vedd ki a párnád alól! :-D :D

(gun)
--
"Ha már nincs benne 3 mp alatt 4 riff oda-vissza, nem is jó?" - McFrost
McFrost1977 2018. október 13., szombat, 15:39
McFrost1977
Csatlakozott:
2015. augusztus 28.
Hozzászólások: 1539
Válasz Weide üzenetére:



Akkor "Well, goodbye!" lesz neked. :-D :D

Kemény vagy hallod! :-D
A Rambó posztert vedd ki a párnád alól! :-D :D
--
És ha eljössz, világvége, itt találsz majd engem,
nyárfák közt a szélben zúg, csak zúg a lelkem.
Weide 2018. október 13., szombat, 11:39
Weide
Csatlakozott:
2016. március 24.
Hozzászólások: 1016
Válasz McFrost1977 üzenetére:


Nekem jó.
A kövi körben valszeg nem veszek részt, mert nem tudom hogyan lesz időm, büntit meg nem akarok. Persze ha nem lesz ki a mezőny dobok be egy Vellhellót!


Akkor "Well, goodbye!" lesz neked. :-D :D
--
"Ha már nincs benne 3 mp alatt 4 riff oda-vissza, nem is jó?" - McFrost
© 2001-2018 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.107 seconds to render