Régen rá voltam gyógyulva a Toy Dolls-ra, így nekem nincs bajom a punk zenével, bár mára már nem szeretem annyira, mint régen. Kíváncsi vagyok, hogy a többi metalhead mit szól majd hozzá. :D A "The Green Fields Of France" viszont nagyon ott van, mennyivel jobb is lett volna, ha az egész album ilyen zenét tartalmazott volna.
Több mint egy hete hallottam először ezt az albumot. Flamenco vegyítése a metal zenével, ez így elsőre jól hangzott. Ám az az igazság, hogy maga a végeredmény nem lett valami nagy szám. Ének jóformán nincs is az albumon, érezni, hogy nagyon rámentek a flamenkó gitár nyújtotta újszerűség hangsúlyozására. (Úgy értem metal albumokon újszerű persze.) Kétségtelen, hogy egyedi zene ez, ámde ettől nem automatikusan jó is. A Red Cobblestone-t találtam a legjobb dalnak, a többin unatkoztam erősen. Az újító szándékot viszont díjazom, ezért egy plusz pontot adtam.
Változatos, rengeteg elektronikát tartalmazó, végig kellemes hallgatnivaló. Sok helyen még fülbemászónak is mondanám, a tiszta ének használata, és a jó dallamok miatt. A black metal kereteit egyébként sok helyen átlépi, talán éppen ezért is tetszik annyira.
Még csak 4x hallgattam meg, de már most tisztán látom (hallom), hogy egy zseniális albummal futottam össze. Marcela Bovio énekesnőnek csodálatos hangja van, a zene pedig telis-tele van jobbál-jobb dallamokkal. Sokszor a régi The Gathering ugrott be, ilyen hangulatokat az keltett bennem anno. Jó kis ajánlat ez, ekmi. ;)
Sajnos semmi szórakoztató nem volt ezen az albumon. Nem ilyen a jó doom zene...nekem.
Ez számomra csak a hangszerek értelmetlen csépelése/nyűvése volt.
Hát azért messze nem kuka, igaz, nem is alapmű. :D
Miután megbizonyosodtam róla, hogy nem a fülem dugult be, sőt még csak a hangszínszabályzón sincsenek lehúzva a mély és magas frekik, rá kellett jönnöm, hogy ezt a hangzást elcseszték, de nagyon. Persze, lehet , hogy szándékos volt, én már semmin sem csodálkoznék manapság. Maga a zene pedig elég jó, nem ezt érdemelte volna.
Punx are dead!
Eleinte én is belelkesültem, majd rá kellett jönnöm, hogy a rántott kecskenyelv paradicsomos szósszal bár izgalmasnak tűnik, mégsem lehet oly finom.
Mancikám, olyan ismerősnek tűnsz te nekem! Egyszer végighallgattam a mondókádat, de ennyi elég is volt belőled. A Reason-ben szerkesztett dobképleteid mindenesetre érdekesek.
Dallamhegységben túrázni jó. Pláne kellemes őszi időben.
Johnny a mocsokban. Eztán csak a Kis-Balaton mocsaraiban ferdek.
Amolyan svédes black némi okoskodással. Akarom mondani, göteborgi vendégmunkások Lengyelországban, ha frusztrálja őket a nem tetsző meló.
Alapmű.
Első szám káprázatos, majd egy meredek lejtő, aminek a legaljára még nem is mertem lecsusszanni. Öllég magasan van az a csúcs.
Sajnos nagyon rég voltam annyira bebaszva, hogy ilyen kocsmazenét élvezettel hallgassak.
Bárki bármit mond, két teljesen különböző stílus összekeverése csöppet sem érdekes. Ezt a lemezt betehetjük az operametál és a rapmetál stílusú szörnyszülöttek közé, elrettentő példának.
Nekem hiányzik belőle a hideg, mizantróp hangulat/hangzásvilág.
Háttérzenének okés, odafigyelve hallgatva tömény unalom, cukormázzal.
Ocsmány és torz, pont ez a szép benne.
Nevetséges
Kuka
Ez marha jó.
Borgőzös hangulat hányás előtti aláfestő zenéje ez.
Az első két számtól eltekintve tökéletes háttérzene ez. Ének nem is kellett volna bele, de ami van, az se sok, úgyhogy jól van ez.
Inkább álmosító ez, mint blackmetal. Meg ha ez tele van elektronikával, akkor a DHG az maga a disco zene. Szódával, ha nagyon muszáj.
Ezkicsit elment most így mellettem. Nem baj az, hogy finom zene, de most valahogy nem kaptam el a hangulatát.
Nem, most nem működnek ezek a zenék nálam. Az énekes hangja meg amúgyis irritáló.
Jó agyahagyottnak tűnik elsőre, másodjára már nem, a vége felé meg szimplán unalmassá válik, ennek ellenére néha jó ilyet is hallgatni.
Én értem a viccet, de nem szeretem. (Egyébként meglepődtem, mert sokkal rosszabra számítottam, bár az is igaz, hogy mégegyszer nem hallgatnám meg ezt a lemezt, meg úgy a Gamma Rayt se, ha rajtam múlik)
Habár az előző lemez hangulata csak nyomokban maradt meg, és ez inkább egy jól elcsípett jammelésre üt elég sok helyen ettől függetlenül ismét mesteri munka.
Könnyed kis folk/punk muzsika tökéletes a black/death túrások ellensúlyozására.Jóság!
Az 5let az jó de a végeredmény még nem elég kiforrott…
Az átlagtól picit jobb black album de semmi több.
Nem vagyok egy nagy Arjen Lucassen rajongó de azt elkell ismerni hogy ahol Ő ott van ott minőségi zene születik. Ami ezt az albumot illeti a zenével itt sincs semmi baj de az "ének"…az nagyon nem nekem való.
YOB(B) is lehetne :)
"Mi ez a hupákolás???" :-O
Ez még egy másodvonalas power metal együttestől is gyenge lenne nem hogy egy Gamma Raytől…
kopi: ez a Primo összehasonlítás fájt :))
A punk zene az, amit tán a legritkábban hallgatok. Ez itt tényleg, ilyen bulizós-kocsmázós hangulatú punk/folk rock, nálam a folk zenei elemek nélkül semmit sem érne, de vele elég hangulatos. Elég három-négy hallgatás, és fújod a dalokat, talpalod a ritmust stb., de ennél több hallgatást már nem ér meg. Hja, a harmadikdalnál jutott eszembe: vajh, voltak e punkok a vadnyugaton, s ha igen, a tarajosok vajon hogy viseltek káboj-kalapot:)))...Ide a kannás bort!!!!!!
Mint ötlet, nem is lenne rossz, de 1. bár erős a hangzás, sztem nagyon elkeverték az arányokat 2. jobb lenne ha a flamenco csak szinesítene és nem dominálna ennyire 3. nincsenek kiforrott dalok, csak nagy kavalkád. Viszont: a Red Cobblestone dal, az nagyon jó, egyfajta Voivod/(régi) Cathedral keverék, megfejelve egy nagy adag Henry Rollins énekkel. Piszok jó, és piszok mocskos kis dal, ezért 6+1 a pont...
Semmi emlékezeteset nem hordoz, semmi ami megragadna a hallójáratban, lélektelen és jellegtelen...(bocsi)
Épp a napokban "rágtam" át magam a the Gathering albumokon, és azokhoz képest ez gyengécske. Picit egysíkú az ének, és nem túl izgalmas a zene...
El lehet hallgatni, de nem kiemelkedő.
Egy-egy aprócska részlet ami ígéretes, az összkép az nekem (sem) állt össze.
Tipikus german metal, 3-4 jó dal, a többi átlag, vagy az alatti. Csináltak már ennél lényegesen erősebb albumot is (koraiak).
Mondjuk akinek a Primordial bejön, annak sztem ez is be kéne, hogy találjon, bár ha az tizes, akkor azért, ez nem annyira, de nálam mégis, merthogy az efféle zenéket igencsak komálom...De mégis inkább legyen 10 alatt:)
Józanul hallgatva elég unalmas, de talán az újév hajnalán megtalál engem is ez a muzsika :)
Féltem, hogy a flamenco majd túlsúlyba kerül a lemezen, de szerintem nem vészes a dolog. Szerencsére igazi dalokat sikerült összehozniuk és nem egyéni szólózásokból raktak össze track-eket. A latinos dallamvilággal még bírkóznom kell, de megelőlegezem a kilenc pontot.
Engem annyira nem fogott meg. Majd legközelebb.
Tipikusan "ötpontos" lemez. Nem is rossz, de nem is kiemelkedő alkotás.
Hmmm...., fincsi!
Hangulat kérdése, hogy jó-e vagy sem. Nem volt ehhez hangulatom.
A Black Sabbath nyúláson kívül nem sok értékelhetőt találtam. Bocsi, de nekem ez "nemgyerebe".
Többszöri hallgatás után unalmassá válik. A hangzás tényleg fura, a szólók meg ötlettelenek, de háttérzenének elgurul.
Van rajt pár jó szám...hugomnak biztos bejönne.
Háttérzenének kitűnő, de ha figyelek is rá idegesít.
Szintis black, melyben nem a szintin van a szerep.
Miért kellett ezt ilyen hosszúra nyújtani?
Nekem az ilyen nem tetszik.
Lásd lemezismertető. De akik lusták olvasni: jó zene.
A zenekar szerelmesei nem fognak csalódni.
Nem áll össze a kép..meg untam is igazából.
mind csak állandó hp tag csak olvasói
Hangpróbák: 1. ... 42. 43. 44. 45. 46. 47. 48. 49. ... 346. Full screen Vertikális nézet
2005. december 24.
Sheol Acme cucka EnGrave kispatak kopi maniac Rely ∑:
1. EnGrave
Solstafir
Masterpiece Of Bitterness 2005
8 9 9.5 9 6 9.5 6 6 7.9
2. cucka
YOB
The Unreal Never Lived - 2005
5 10 8 6 7 7.5 9 4.5 7.1
3. Sheol
Emancer
The Menace Within
10 7 7 7 7 5.5 6 7 7.1
4. maniac
Flametal
The Elder
7 7 4 8 7 7 9 6.5 6.9
5. Acme
Stream Of Passion
Embrace The Storm
10 10 5 6 3 6.5 5 7 6.6
6. kispatak
Dropkick Murphys
The Warriors Code
7 5 5 5 9 6.5 5 5.5 6
7. kopi
Gamma Ray
Majestic - 2005
7.5 5 5 6 6 7 3 7 5.8
8. Rely
Non Opus Dei
VI the Satanachists Credo - 20...
4 8 3 8 4 5 3 8.5 5.4
∑:
7.3 7.6 5.8 6.9 6.1 6.8 5.8 6.5 6.6
ARTmania 2016 - 2016. július 29.-30.
Koncertbeszámoló, Lew @ 2016. augusztus 7., vasárnap, 18:25
Szerkesztőségi kedvencek - 2015 - Kollégáink ajánlják!
Kultúra, emp @ 2016. január 7., csütörtök, 09:46
Unioni fesztivál - 2014.09.20, Helsinki, The Circus Club
Galéria, andiprkl @ 2014. szeptember 26., péntek, 10:36
Hellish Rock Tour - Part II. - 2013.03.19. - PeCsa Music Hall
Koncertbeszámoló, 9000Sanyi @ 2013. március 29., péntek, 12:12
© 2001-2017 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.05 seconds to render