Athame interjú


Hail Athame! Hogy halad a zenekar szekere így 2008 őszén?


Üdv! Úgy érzem, lassan, de biztosan haladunk előre azon az úton, amit választottunk magunknak. Bár most akadt némi akadály, ami miatt le kellett mondanunk pár fellépést, mivel Árpád (a dobos) nemrég korházba került, a basszgitárosunk meg eltörte a kezét, de hamarosan felépülnek és folytatjuk a pusztítást. :)

Azoknak, akik nem ismernék az Athamet, kérlek ismertesd a zenekart!

Mikor elkezdtünk zenélni Athame néven 2001 őszén, csak annyi volt a célunk, hogy készítsünk egy kompromisszummentes, nyers, durva black-death metal albumot. Akkor még Molnár Szabolcs (gitáros) volt a dalszerző, tehát az első anyag riffjei tőle származnak, a szövegek nagyrésze meg tőlem. Mivel sok pozitív visszajelzést kaptunk, és élveztük is, amit csináltunk, úgy gondoltuk, nem érdemes itt megállnunk és nem sokkal később elkészítettük a következő lemezünket „Elveszett tüzek” címmel, aminek a koncepciója nagyjából megegyezett az előzőével. Persze mindeközben koncerteztünk is, amennyit tudtunk.
2005-ben Szabolcs kivált és más zenekarokban folytatta munkásságát, mint az Impartium, H2SO4, vagy a Goblin Gore. Akinek tetszett az első két Athame korong, érdemes belehallgatnia ezekbe is, bár nem egészen ugyanaz a műfaj.
Szabolcs után két új gitáros jött hozzánk, akik mindketten Athame rajongók voltak, szóval tudták miről van szó. A két gitár révén új lehetőségek nyíltak előttünk dalírás terén és koncerteken is teltebb a hangzásunk. Persze az új dalokon hallatszik, hogy most mások a dalszerzők, mivel mindenki beleviszi a saját egyéniségét is, de mindezt úgy, hogy közben hűek maradjunk a gyökereinkhez.

Két ígéretes, viszonylag jó hangzású demót követően, mintha eltűnt volna a zenekar. Avagy a harci kedv lankadt nálatok? Koncertplakátokon viszont időről időre feltűntök, erre a pólusra helyeztétek át a hangsúlyt?

Abszolút nem lankadt a kedvünk, már rég megírtunk egy albumravaló új számot. Igazából fel is vannak véve, csak néhány apróság hiányzik még, mielőtt véglegesítjük őket. Bár néha úgy érzem, túl tökéleteset akarunk alkotni, ezáltal elveszünk a kis részletekben és sosem leszünk elég elégedettek ahhoz, hogy azt mondjuk, kész. De mostmár én is nagyon türelmetlen vagyok, szóval hamarosan megjelenik az új album. Alig várom, hogy élőben is játszhassuk végre ezeket a számokat. Persze most is szoktunk párat, de más az, ha már ismeri a közönség.

A két demó („Athame” – 2002, ,,Elveszett Tüzek” – 2004) milyen fogadtatásban részesült? Milyen darabszámban jelentek meg, mennyit sikerült eladni belőlük? Hol vettétek fel az anyagokat? Továbbá az is érdekelne, hogy a demók révén érkezett-e valamilyen felkérés kiadók felől?

Összességében véve pozitív volt a demók fogadtatása, bár kaptunk pár negatív kritikát is, de ez mindenütt így van. Én sem vagyok teljes mértékben elégedett velük, leginkább a hangzáson lehetett volna mit javítani és néhol a pontosságon. Ez részemről főleg az első anyagra igaz. Az volt a baj, hogy a pénzhiány miatt túl kevés időt szántunk a felvételre és elkapkodtuk az egészet. Azokból a számokból többet is kihozhattunk volna. Persze így sem rossz a végeredmény, csak lehetett volna jobb is. Az első lemezt Szolnokon vettük fel a Denevér Stúdióban, mindössze egy nap alatt. A másodikat Pesten a Citysoundban. Ott három napot töltöttünk. Nem tudom, összesen mennyi CD-t vettek, mivel ezeket mi gyártottuk otthon és mikor elfogytak, csináltunk újakat. Nem számoltuk őket. Mivel nem az volt a célunk, hogy pénzt keressünk vele, hanem hogy megismerjenek minket, fel is raktam mindkét anyagunkat a honlapunkra, ahonnan szabadon le lehet tölteni. Ezért nem tartottam fontosnak az eladott darabszámot. Nagyon sokan a netről ismertek meg minket.
Az első két anyagnál semmi komolyabb kiadói ajánlatot nem kaptunk. Igazából nem is nagyon kerestük őket. Úgy gondoltuk, jó nekünk a szerzői kiadás.
Viszont az új albumot mindenképpen egy normális kiadóval szeretnénk megjelentetni. Úgy vettük észre, sokat jelent az, ha egy zenekar mögött áll egy jó kiadó. Akkor nekünk már nem kell foglalkozni olyanokkal, mint a lemez gyártása, terjesztése, reklámok, pólók, több a koncertlehetőség, stb.
A Hungaryan Records-szal már beszéltünk erről. Még nincs lefixálva a dolog, de nekünk szimpatikus ez a kiadó.


Véleményed szerint pontosan milyen zenét játszotok a metalon belül? Megkülönböztetsz a black metalon belül afféle válfajokat? Valamelyik alkategóriába sorolod a zenétek?

A mi zenénk főleg black és death metal elemekből építkezik, de törekszünk arra, hogy kerüljük a klisés témákat.
Manapság a black metalnak egyre több válfaját különböztethetjük meg, amit valamilyen jelzővel illetnek, pl. true, raw, pagan, melodic, depresszív, atmoszférikus, szimfónikus, viking, folk, stb. Ezek a cimkék végülis azért vannak, mert ha az ember nem ismer egy zenekart, ez alapján valahova mégis tudja tenni magában és eldöntheti, érdekli-e egyáltalán. Mondjuk én nem szeretem magunkat így beskatulyázni és nem is tudom, hogy leginkább melyik kategóriába illünk. Szerintem ez nem is fontos. A lényeg az, hogy nekem tetsszen, amit csinálunk, más meg nem érdekel.

Mit gondolsz az ún. true zenekarokról, illetve azokról, akik az átlagnál több melódiát használnak a műfaj cégére alatt? Szerinted a black metal kötött műfaj, avagy érvényesül valamiféle művészi szabadság?

Ugyanúgy vannak kedvenceim true zenekarok közül is, mint a dallamosabb irányvonal képviselői között. Én zeneileg sokmindenre nyitott vagyok, a lényeg, hogy azt a hangulatot sugározza, amire épp az adott pillanatban szükségem van.
Mivel én ez Emperor-ral szerettem meg a black metalt, nem mondanám, hogy ez egy kötött műfaj. A mai napig az Anthems To The Welkin At Dusk a kedvenc black albumom és ott szerintem igazán érvényesült a művészi szabadság. Persze biztos másképp vélekednék, ha mondjuk a Carpathian Forest lett volna az első kedvenc zenekarom.

Az Athame legénység tagja esetleg más formációnak? Én egyedül a némileg gótikus Evil’s Tearsről tudok. Erről a bandáról mit érdemes tudni, aktív még ez a projekt?

Az Evil’s Tears már régebben alakult, mint az Athame és nekem az is van olyan fontos, mint a másik. Egy darabig inaktív volt a formáció, de most tavasszal újra kezdtük a koncertezést és folyamatosan vesszük fel az új számokat. Szeretnénk végre ezzel is csinálni egy rendes nagylemezt, miután elkészültünk az Athamével. Valóban vannak átfedések a tagok között, de azért nem egészen ugyanaz a felállás. A zene és szövegvilág is teljesen különböző a két bandánál. Az Evil’s Tears valamivel dallamosabb, nagy szerep jut benne a szintinek, tartalmaz szamplereket és más jellegű riffekből építkezik, a szövegek meg sokkal személyesebb jellegűek. Árpádnak ezenkívül van még egy Merculistarya nevű szólóprojectje, ami zeneileg leginkább a depresszív black metalhoz áll közel. Emellett egy Kerecsen Sólyom nevű epikus folk metal zenekarban is közreműködik. Érdemes még megemlíteni a Fall–t, ahol stúdió dobosként szerepelt. Ez a banda leginkább a Nile–hoz hasonló technikás death metalt játszik, néhol indusztriális elemekkel kiegészítve.

A zenélés számotokra hobbi vagy életforma? Gondolkodtatok már ezen?

Ez nem csak hobbi. Én erre tettem fel az életem. Ezenkívül minden csak másodlagos. Aki nem így gondolja, nincs helye köztünk. Ez az egyetlen dolog, aminek még látom értelmét ebben az elbaszott világban. Ha nem így gondolkodnék, lehetne jobb állásom, normális kapcsolatom, esetleg már családom, de nincs az a munka, pénz, nő, semmi, ami miatt feladnám ezt az életformát. Komoly céljaim vannak a zenekaraimmal és mivel nagyon makacs vagyok, addig nem nyugszom, amíg el nem érem, amit akarok.

Árpád egy időben feltűnt az Ahriman soraiban is, ennek a kooperációnak vége lett? Illetőleg vendégzenészként is szerepelt már egyéb bandáknál, főleg koncerten, ha jól tudom.

Igen, úgy másfél évig dobolt az Ahriman-ban, de mivel kevés ideje volt, ezt nem tudta tovább vállalni. Ezenkívül két koncerten játszott még vendégként az Aetherius Obscuritas-ban, de ez pusztán baráti alapú meghívás volt.


2004-ben láttalak a Voodoo Clubban Pesten titeket, akkor még lehetett szemrevételezni némi amatőr, esetleges ízt a színpadi performanszotokban. Azóta hány koncerten vagytok túl kb.? Mennyien járnak a koncertjeitekre, és hol lehet főleg elkapni titeket?

2004 óta sokat fejlődtünk koncertezés terén, ami érthető, mivel azóta rengeteg tapasztalatot gyűjtöttünk. Mára már odáig jutottunk, hogy sokakat pont a fellépéseinkkel fogtunk meg, mivel állítólag akkora energia van az élő előadásainkban. Az biztos, hogy élőben sokkal jobban átjön az, amit ki akarunk fejezni a zenénkkel, mint felvételen. Nem tudom pontosan, hány fellépésünk lehetett eddig az Athamével, én kb. 100 körül saccolok.
Az, hogy mikor mennyien vannak koncertjeinken, több tényezőtől függ, mint pl. mekkora a hely, ahol játszunk, az adott városban mennyien ismernek minket, mennyire volt meghirdetve a buli és még sorolhatnám. Léptünk már fel 2000 ember előtt is nagyobb fesztiválon, de volt olyan is, hogy egy rosszul szervezett klubkoncerten alig voltak harmincan. Szegeden szinte mindig teltházas bulikat adunk, mivel ide valósiak vagyunk, itt lépünk fel a legtöbbször és itt van a legtöbb rajongónk is. De vannak más helyekről is olyan fanatikusok, akik képesek több száz km-t utazni, csak hogy lássanak minket.

Az arcfestést alkalmazzátok még? Mindenki máshogy magyarázza a szükségességét eme kelléknek, neked mi az álláspontod róla?

Sajnos egyre kevesebben foglalkoznak ilyen dolgokkal, viszont én szükségesnek tartom, mivel ez egy teátrális műfaj, amiben nagy szerepe van a külsőségeknek is. Ezáltal még kifejezőbbé válik a műsorunk. Mára már mindenkinek kialakult egy sajátos minta, ami a legjobban illik a személyiségéhez. Már maga az arcfestés folyamata is egyfajta rituális jelleget ad a fellépésnek és segít ráhangolódni a koncertre. Kifestve teljesen másképp is érzem magam, mintha nem ugyanaz az ember lennék. Segít előhozni belőlünk énünk sötétebbik részét, amit a hétköznapi életben megpróbálunk kordában tartani, viszont egy blackmetal koncerten pont arra van szükség, hogy ezek az elfojtott indulatok előtörjenek belőlünk.

Kinga személyében női tagja is van a zenekarnak. Hogy fér meg egy törékeny női lélek nálatok, haha?


Attól még hogy nő, nem biztos, hogy olyan törékeny lélek (haha)! Mindannyian jól kijövünk vele, nem érezzük úgy, hogy baj lenne, ha nem csak férfiak vannak a zenekarban. Kinga jól játszik és még a színpadi képet is feldobja. Bár tavaly novemberben kiment egy évre külföldre dolgozni és hogy megcsinálja a doktoriját, de hamarosan visszatér. Távolléte alatt Hideg Gábor basszusozik helyette koncerteken, aki szintén nagyon jó zenész és jó barátunk Ő egyébként eredetileg az Apographa zenekar basszgitárosa.

Szerepeltetek a magyar kezdeményezésű Burzum tribute lemezen. Hogy jött a felkérés, miért pont a Beholding the daughters of firmament-re esett a választásotok? Titeket mennyire érintett meg Vikernes életműve, munkássága?

Arkhorrl hívott fel minket az Aetherius Obscuritas –ból, hogy készül egy magyar Burzum tribute és van még lehetőség jelentkezni rá. Azért pont ezt a számot választottuk, mert ennek az atmoszférája ragadott meg leginkább és úgy éreztük, ezt jól át tudnánk dolgozni. Szándékosan nem akartuk egy az egyben lemásolni a dalt, így olyan elemeket is belevittünk, amiket nem tartalmaz az eredeti változat.
Vikernes munkásságát mindannyian elismerjük, tényleg olyan számokat tudott írni, amiknek még ma is van értéke. Nem hiába volt hatással annyi zenekarra.

Milyen zenéket hallgattok? Mi inspirálta az Athamet?

A korai időkben, mikor Szabolcs volt a dalszerző, leginkább az ő kedvencei voltak a fő inspirálók, mint pl. Marduk, Death, Immortal, Slayer, Deicide, Satyricon.
Mostanában szerintem már olyan zenekarok hatása is érezhető, mint a Mayhem, Dissection, Naglfar, vagy a Kataklysm. De ezeken kívül még sok más zenéket is hallgatunk és nemcsak a mi stílusunkban.

A hazai színtérrel mennyire vagytok kibékülve? Min változtatnátok, ha tehetnétek? Bejön nektek valamelyik magyar zenekar zenéje?

Szerintünk van néhány jó zenekar Magyarországon és szerencsére sikerült párral baráti kapcsolatot kialakítanunk. Velük, ahol tudjuk, segítjük egymást. Csak néhány nevet sorolok fel a teljesség igénye nélkül, akikkel emlékezetes bulikat csináltunk: Athalay, Baskiria, Epidemic, Frost, Sudden Death, Teurgia, Toscrew.
Hogy min változtatnánk? Még mindig kevésnek tartjuk a jó koncertlehetőséget.

Az okkult vonulat meglehetősen kidomborodik a profilotokon, illetve a szövegekben is megmutatkozik a sötétség, elmúlás iránti vonzódásotok. Kedvelitek az efféle irodalmat, filmeket? Mit gondoltok az öngyilkosságról?

Valóban szeretjük a sötét művészeteket. Részemről ez valószínűleg azért van, mert születésem pillanatában a Nap épp a halál házában volt,  így az elmúlás határozza meg az egész életem.
Az öngyilkosság az egyik legjelentősebb filozófiai kérdés, amin már rengeteget gondolkoztam. A jelenlegi álláspontom az, hogy semmiképp ne tedd meg, ha a remény legkisebb szikrája is megvan arra, hogy ismét talpra tudsz majd állni. Én is nagyon sokszor vagyok mélyponton és bizony olyankor úgy gondolom, mennyivel könnyebb lenne nem is létezni. Néha tényleg a határán álltam. De mindig visszataszított az a gondolat, hogy gyávaság lenne elmenekülni a fájdalom elől. Persze bátorság is kell hozzá, hogy megtedd. De az öngyilkosság a gyávák bátorsága. Igaz, hogy az élet egy rakás szar, állandóan elveszítjük, akiket szeretünk, folyamatosan csalódunk mindenben, de mégis van benne pár olyan pillanat, amiért talán érdemes végigcsinálni. Viszont abban az esetben elfogadhatónak tartom, ha mondjuk, halálos betegségben szenvedsz, és még van lehetőséged arra, hogy méltósággal távozz az élők sorából, mielőtt teljesen leépülnél. Vagy mondjuk egy baleset során olyan nyomorék lettél, hogy nem tudnád teljes értékű emberként folytatni az életed, ezért másokra vagy utalva, akiknek csak a terhére vagy. Ilyenkor már tényleg semmi értelme a kínlódásnak.
 

Befolyásolt valamiféle ideológia, avagy vallás életed során? Hogyan vélekedsz az egyházakról, világvallásokról?

Nyilvánvalóan befolyásolt, még ha pont az ellenkező irányba is, mint ami a célja lenne. A legtöbb vallást azért találták ki, hogy az emberek balgaságára és az ismeretlentől való félelmére alapozva a tömegek gondolkodását úgy irányítsák vele, ahogy az a hatalmon lévőknek a leginkább megfelelő. Szóval az egyházakról elég negatív véleményem van. Vannak azonban olyan ősi pogány vallások, vagy akár a modern sátánizmus, aminek bizonyos tanait szimpatikusnak tartom, de egyetlen vallásnak sem vagyok feltétlen követője. Mindegyiket ember alkotta, így biztos, hogy hibás.

Ha a döntés joga a tiéd lenne, melyik 3 zenekarral lépnétek fel egy teltházas koncerten?

Mivel Tamásnak a Bathory a legnagyobb kedvence, ezért ez lenne az egyik. Tudom, hogy ez sajnos már nem lehetséges, de most elvonatkoztatok a valóságtól. A másik az Emperor, mert Árpád és én rajtuk keresztül szerettük meg a black metalt. És hogy egy death metal is legyen a sorban, harmadiknak a zseniális Death-et választanám.

Mik a jövőbeli tervek kiadványok, koncertek, stb. terén?

Az első legfontosabb célunk, hogy a nagylemezünk mielőbbi megjelenjen. Ehhez szeretnénk majd klipet is forgatni. Sok helyre nem jutottunk még el az országban, reméljük az új album révén pótolhatjuk ezeket a hiányosságokat. A legközelebbi koncertünk október 12-én lesz Szegeden a Negura Bunget társaságában. Valamikor novemberben lesz egy pesti fellépésünk és ha jól tudom, dec. 13-án lesz Miskolcon egy black/death metal fesztivál, ahova hívtak minket. Ezeken kívül még lesznek koncertjeink az évben, csak addig nem akarok mondani semmit, amíg én sem tudom biztosra az időpontokat. De ezeket a honlapon majd meg lehet nézni.

Köszönöm, hogy elvállaltad az interjút. Utolsó szó jogán…:

Mi is köszönjük! Ilyenkor utolsó szónak a blackmetalosok mindig valami frappánsat szoktak mondani, mint Heil Satan, Ave Satanas, vagy Fuck, de nekem most semmi ilyesmi nem jut eszembe.
Kibaszott KECSKE!!!#sör!!!!@PINA!!@VÉR!METAL!
Athame_interju
Írta:
Infam
2008. október 6., hétfő, 18:54
Facebook:
Fall - Demo 2009 (2009)
Kritika, haragSICK @ 2009. április 23., csütörtök, 14:43
Hungarian Tribute to - Burzum (2008)
Kritika, Infam @ 2008. június 19., csütörtök, 00:16
Koncertek
METAL XMASS 2.
december 23., 19:00,
Hemo Klub
december 29.,
Dürer Kert
Christmass Blackmass VIII.
december 29.,
Ti Ti Tá
Gloryhammer, Civil War, Noctis
január 8.,
Barba Negra
The Rise of Chaos World Tour 2018
január 21.,
Barba Negra
továbbá
© 2001-2017 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.009 seconds to render