Ruins interjú

Az ausztrál Ruins szobakerült már egyszer a Fémforgács hasábjain, mikor is David Haley faggattam a Psycroptic-ról és projectjeiről. Már akkor éreztem, hogy lehet komolyabban kellett volna rákérdezni némelyikre, ám az e-mailes interjú szegénysége, hogy nem tudsz reflektálni-visszakérdezni. Majd az október végén meg megjelenő Front the Final Foes után a felmerülő lehetőséggel élve, újra előkerül a régi teríték. Kérdéseimre Alex Pope frontember és gitáros adta meg a nyomatékot.

Először is beszélj kicsit a bandáról! Ez a harmadik nagylemez, mindig is David-del dolgoztál? Nincs kihatással a Psycroptic aktivitása a bandára?


A dobosunkkal Dave-vel először 96-ban találkoztam. Sokat hallgattunk együtt zenét, és az ezredfordulón született meg a „Ruins” ötlete. Akkoriban mindkettőnknek más dolgai is akadtak, így csak 2002-ben kezdtük összehozni a bandát és kezdtünk jamelni. Így a dalszerzés tulajdonképpen ezután kezdődött meg. 2003-ban kezdtük meg a demo felvételét, és 2004-ben lett kiadva kazetta formájában „Atom and Time” címmel. 2004-ben álltunk neki a debütáló albumunk “Spun Forth as Dark Nets” felvételének, mely 2005-ben látott napvilágot. Az ezt követő évek alatt a “Cauldron”-on dolgoztunk, 2007-ben fejeztük be a felvételét, de 2008 márciusáig nem lett kiadva. Először Ausztráliában, néhány hónappal később pedig a nemzetközileg is elérhetővé vált. A legújabb kiadványunk a “Front the Final Foes” idén jelent meg. Éppen most kezdtük meg a következő albumunk előgyártási folyamatait. Valamilyen szinten mindig történik valami, a dolgok valamivel kapcsolatban mindig előrefelé mozognak Az írás nem folyamatos nálam. A riffelést mindig én kezdem és amikor úgy érzem, hogy elég ötlet összegyűlt, megmutatom Dave-nek… elég ötlet ahhoz, hogy én már halljam a dalt. De ez általában mindig alakul még. Lehetnek ütemek és szerkezetek a fejemben, de rendszerint ez mind megváltozik, amikor Dave elkezd játszani… mert így kijön belőle a maximum. Legtöbbször azt mondhatom, hogy legalább a tempóval kapcsolatban szigorúak az elképzelésem, de igazából a dal Dave és az én közös jammelésünkből áll össze. A szövegek részemről a zenétől függetlenek, de valahogyan mindig megtalálják a közös utat… Az ének felvétele a számokra leginkább élvezhető része az egész szakmának, mindig úgy érzem, hogy ez igazi kihívás összehozni azt, amit hallani szeretnék, és valahogy a folyamatnak ez a része mégis természetesen alakul. Ez egy elég élvezetes része az egésznek, hiszen ez az első alkalom, amikor tiszta képet kapok arról, hogy a dalok hogy fognak szólni a végén… miután a zene hangszerelésével elég bizalmas viszony alakul ki, a különálló szövegek itt még költőiek. A banda magja marad úgy, ahogy az elején volt: Dave és én. Dave testvére Joe, aki a Psycroptic egyik tagja is egyben, a következő meghatározó karakter csakúgy, mint a prodecerünk… Ő a fellépések alatt a másodgitárosunk is egyben... ő tökéletes. A baszsusgitárosunk Kai valójában az előző albumunk, a ‘Front the Final Foes’ basszus részét játszotta fel, ami számára az első volt. Őszintén szólva nekem is és Kainak is elég nehéz időt szentelnünk a Ruins koncertekre, de Joe-nak és Dave-nek is, Psycroptic-tól függetlenül is. Ahhoz, hogy a Ruins többet koncertező bandaként működjön, életmódbeli változásokat igényel, mind Kai, mind pedig az én részemről, és akkor ott van még a Psycroptic is. Ez nem olyan nagy probléma, ha nem nyugtalankodok miatta.

Neked hajdanán volt egy Evil Dead nevű bandád (nem keverendő össze a Los Angeles-i thrash legendával), mindössze egy demótok jelent meg 1998-ban, milyen muzsika is volt ez és miért oszlottatok fel?

Az Evil Dead egy fiatalkori banda volt, de tényleg… A középiskola utolsó éveiben jött létre, a felvételek pedig akkor készültek, amikor már nem is játszottunk együtt. Én voltam a dobos… egy jelképes banda volt, alapvetően az egyedüli érdemeként az hozható fel, hogy szórakoztató volt. Haha! Ez egy death/grind/thrash zene volt rock & roll/rockabilly/blues/stoner hatásokkal ötvözve. Elég frankó volt, és persze leginkább egy vicc banda, de egyikünk sem vette komolyan akkoriban és persze most se. Egy jó barátom, aki a dalokat írta ennek a bandának jelenleg Japánban él. Üdvözöllek Luke!

Nem nagy ügy. Első sorban én mindig is gitáros voltam. Az első bandám, amivel némi mérhető sikerem volt az ez volt, a kémia eleget segített nekünk show-kat, albumokat, és turnékat, stb összehozni, abban baszusgitároztam, énekeltem, szöveget írtam. A dobolás mindig csak egy hobbi volt, mindig voltak olyan barátaim, akik sokkal jobban doboltak, mint én, de egyébként én szerettem, sosem volt a suliban elég dobos a gitárosok mellé a suliban ez biztos… szóval ez volt a fő oka annak, hogy doboltam. Úgy érzem, hogy sokat segít a zeneszerzésben az, hogy szinte minden hangszeren játszottam már.

A Ruins szövegvilága erősen a sötétségből fakad, de nem a klisék útján. Honnan merítesz?

Tasmania egy nagyon gyönyörű, titokzatos és elszigetelt hely. A magányt, amire szükségem van, azt megtalálom itt… Itt Tasmaniaban ez adott. Nem vagyok teljesen magányos, de amúgy nagyon zárkózott típus vagyok, és leszek, de egy személyes találkozás alkalmával ez nem észrevehető, de időm nagy részét egyedül töltöm… de a zenémmel… kivontam magam a világ őrült részéből. Igen, ez abszolút hatással van a zenémre, talán azt mondhatod, hogy a zenémet ez körülöleli egy bizonyos fokig… de nem mindig szükségképpen észrevehető, ha például a szövegeket nézed. De mindig elmondható, hogy ezek a dolgok a hangulatomra fókuszálnak, szeretném őket beleszőni a zenémbe, de kell a hangulat ahhoz is, hogy zenét tudjak írni! Haha! Sok dolog van a környezetemben, ami inspirál, hagyjuk is az elszigeteltség által táplált kreativitást, mely az elején volt jellemző. A mélybe süllyedés lehetőségére szüksége van a művészeknek. Hogy ne kelljen folyton a társadalom és a nagyvárosok problémáin rágódni. Ez katartikus, ha úgy vesszük, ez puszta rombolás, más nézőpontból megközelítve pedig az ellenkezője, hisz épít… A Ruins zenéjének célja erősíteni, keményíteni. Mi egy harcos szemszögét kultiváljuk… néha ez egy bűvész szemszögébe megy át, de elsősorban egy harcos nézőpontját vesszük alapul. Sok terület érdekel, mint például a kvantumfizika, a taoizmus vagy a Rossz és a Jó. Ezek a fő témák, amibe a bandánk elmerül, nem csak ennek az albumnak a sajátja… szeretem látni, ahogy fejlődnek az albumaink, ahogy változnak a nézeteink, amiket megtapasztalunk ebben a bandában, a banda, amit arra használunk, hogy segítsen megismerni és felfedezni világunk varázslatosságát. Arra használjuk a csapatot, hogy megpróbáljuk kézzelfoghatóbbá tenni magunk, és mások számára is az átélt varázslatos dolgokat. Ezzel egyúttal a varázslat körének is része, ami egy harcos feladati közé tartozik… A Ruins egy kísérlet az erő eléréséhez, megpróbáljuk megszabadítani magunkat a gyengeségtől, néha a zene eléggé felemelő… ez egy harcos gyönyöre, mely darabokra töri az önsajnálatot, amit a morózus hangulat hoz magával… egyfelől a zenénk ezt a küldetést hivatott leírni, megtanulni ezt a küldetést… ez az alapja annak, amiért létrejöttünk, ezért foglal el nagy részt a zenénkben a dinamikus játék, ami a tempóban, ritmusban és dallamokban nyilvánul meg… a különböző hangulatok leírásának a dinamikája… A Ruins egy irgalom nélküli helyről jött, és mi arra törekszünk, hogy ezen a helyen maradjunk, annak dacára, hogy felfedezünk új érzéseket és eszméket. Mindig a halál szomszédságában vagyunk. A Front The Final Foes jobban, speciálisabban utal azokra az ősellenségekre, amelyekkel az emberek szembenéznek, természetesen arról beszélünk, hogy önmagunk ellenségei vagyunk mindannyian. egy bizonyos fokig az ellenségek bennünk vannak, de ez a saját nézetedtől függ hogy a tudatod teljesen benned marad vagy sem… Szeretjük, hogy a szövegeink többféleképpen is értelmezhetőek, titokzatosak, de van jelentéstartalmuk, attól függően, hogy a mikro vagy a makrokozmosz irányából közelítjük meg. Vagy Akarattal vagy Ésszel?

Mit csinálsz a zenélésen kívül, mi a munkád, hobbid?


Főállású főszakács vagyok és jelenleg egy szakácssuliban is tanulok. Baccalaureátusom van szépművészetből és egy művész galériában élek. Elsősorban így is a zene a fő szenvedélyem, de mindig érdekelt az különböző okkult témákkal, koncepciókkal és ötletekkel kapcsolatos könyvek tanulmányozása. Jelenleg ezt a zenén keresztül űzöm, ami a témáimban és a szövegekben köszön vissza.

A lemez meghallgatása közben gyakran jutott eszembe az újabb Satyricon neve, te mit gondolsz a hasonlóságról, és mit a norvég csapat lassú átalakulásáról vagy az Emperor feloszlásáról?

Azóta nyomon követem a Satyricon munkásságát, amióta 1995-ben először hallottam őket. Mindig támogattam őket. Amikor a többiek nem értették a ‘Rebel Extravanganza’-t, én akkor is velük voltam, szerintem ez volt a legerősebb anyaguk. Szerintem a Nemesis Divina nem összevethető a 90-és évek közepének skandináv lemezeivel. Tökéletes evolúciója és beteljesedése a csapat korai szakaszának, és emiatt a végéhez ért több szempontból is. Úttörő zenészek, így ők fejlődtek én meg élveztem a fejlődést. Az a megtiszteltetés ért bennünket, hogy előttük játszhattunk az első ausztráliai turnéjukon 2006 decemberében. Egy élmény és kiváltság volt. Szóval a Satyricon stílusának fejlődését tekintve, én mindenben támogatom őket. Nem mindenki követi már őket, de többet nyertek vele.

Szeretem az Emperor-t és tisztelem a zenekari munkásságukat és a tagokat is. Az évek során sok Emperor-t hallgattam, de közel sem annyit mint néhány másik bandát. Mostanában nem forognak nálam túl sűrűn, de azért figyelemmel kísérem őket. Nincs különösebb mondanivalóm velük kapcsolatban.

Hogy vélekedsz a vallásokról, vagy a modern filozófiákról?

Ez nagyban függ a részletektől, így egy szóban nem tudok válaszolni.

Minden, abszolút minden, amit tapasztalok, így vagy úgy befolyásolja azt, aki vagyok vagy azt amit teszek. Az érzések ezen síkján minden összekapcsolódik, az inspiráció csak a csúcs, minden kötődik mindenhez, így nekem a zenei ötletek mindig egyben érkeznek. Barbár, ősi, erőszakos zene, de ugyanakkor néha megnyugtató is. Mint láthatod, emiatt elég tág az érdeklődési köröm a a vallások/filozófia/politika/történelem/stb. irányába. Számomra a Ruins egy kísérlet arra, hogy körülírjak a harcosok nézőpontját, ez elvezethet arra a szintre, ahogy a mágusok értelmezik a dolgokat. Hogy ezt megtehessem, a halálnak mindig a képben kell lennie. Erről szól a Ruins. Az én nézeteim szerint a black metal erre kell, hogy épüljön, persze sátáni tradíció is színezi, ezek a képek felismerhetővé teszik a black metal zenénk egyes részeit. A Sátán misztikuma kulcsfontosságú lehet, de számomra ez csak egy módja annak, hogy olyasvalamiről beszéljek, amiről mondhatni lehetetlen. A Sátánt tekinthetjük a lázadás szellemének is, mely képes felkelteni a vágyat a spirituális dolgok megértésére, sőt, a kapu kulcsa lehet. A spirituális szabadság akarata… vagy felhatalmazás, de ez már más tészta, a megszállottságról szól, a Sátán annyi minden mást megmutat nekem, olyan hatásokat, amelyek okkult/ rejtett tapasztalatok maradtak volna csupán. És ismét ott tartunk, hogy ez a megnyilvánulás egy módja. A szövegeim elég széles skálán mozognak. Egy részről a szövegek elég keveset tesznek hozzá ahhoz, hogy közelebb juttassanak ahhoz az érzéshez, amit a zenével kapcsolatban első helyre helyezünk. Foglalkozhatunk azzal, ami teljesen felfoghatatlan, mindenesetre elég sok személyes és szignifikáns dolgot belekódolok az egész sémájába. Az átfogó üzenet teljesen nyitott a személyes értelmezés számára. A hallgató mindig a saját jelentését olvassa ki belőle, már ha gondolkodnak rajta egyáltalán. Néhány dalt úgy írtam meg, hogy bizonyos eseményeket mutasson be, szóval ezek elég személyesek számomra, de mindig rájuk lehet húzni egy általánosabb képet is. Szeretem, ha az embereknek van mozgásterük, hogy a saját tapasztalataik alapján saját ötleteik felé orientálódjanak, mindkét megközelítés boldoggá tesz. A tudatmódosult állapot tájai és a nem természetes realitások: ezek leírhatatlanok realisztikusan, mert itt nem az ok és a racionalitás a főnök.

Kérlek sorolj fel olyan csapatokat, amelyek gyermekkori kedvenceid voltak!

Már nagyon fiatalon hallgattam kemény zenét, mikor az édesanyám 70-es évekbeli dolgokat játszott. A 80-as évek végén, mikor már saját magamnak kerestem zenét, elég fontos időszak volt, mindent meghallgattam, ami a 80-as évek során jelent meg. A 90-es évek közepén, amikor a középiskola utolsói éveiben jártam és már zenéltem is, meg akkoriban emelkedett ki néhány nagy név a black metal második hullámából, ekkor fordult meg először a fejemben, hogy itt az idő valami hasonló vonalas zenét csinálni, olyan hangzással, mint ami most a Ruins. A zenehallgatási szokásaim nagyon sokszínűek, így tényleg azt se tudom, hol kezdjem. Azt hiszem Dave és én is kijelenthetjük nyugodtan, hogy valószínűleg a legnagyobb kedvenceink az AC/DC és a Slayer. De szerintem a Ruins ötlete akkor született meg, amikor az Immortal Battles in the North albumát hallgattam, haha! Ez egy fontos lemez volt Dave-nek is és nekem is. Nem mindent szeretünk mindketten, de sok az átfedés. Az Immortal mindig inspirált. A Battles is, melyhez nagyjából a zenekar alapítása kötődik, a Satyricon Rebel Extravaganza-ja pedig azokra az időkre emlékeztet, amikor nekiálltunk igazából zenélni, és sokat játszottunk együtt. Mindig is tiszteltük ezt a két bandát, és az a megtiszteltetés ért bennünket, hogy turnézhattunk mindkettőjükkel, a Satyricon-nal 2006-ban az Immortal-lal pedig 2008-ban. A legfontosabb banda számomra, a 90-es évek legeleje óta mindmáig a Darkthrone. Segítettek jobban megérteni a Bathory és a Celtic Frost gyökereit, de más bandák kapuit is megnyitották, mint pl. Immortal vagy a Satyricon. Nagy Celtic Frost rajongó vagyok, fontos szerepet töltöttek be a Ruins átfogó képnek kialakulásában, még egy banda, akik megtiszteltek azzal, hogy velük turnézhattunk Ausztráliában 2007-ben. A Celtic Frost hatása egyértelmű a Ruins esetében. Vannak kevésbé nyilvánvaló hatásaink is, amiket valószínű csak nehezen vagy egyáltalán nem ismernek fel az emberek. Megkísérlem köszönteni a jelen levő erőket; ahogy a Darkthrone is üdvözölte a Mayhem-et, Hellhammer-t / Celtic Frost-ot, Bathory-t. Azt hiszem, lényegében mindig azon bandák erényeket próbáltan kidomborítani, amiket szeretek. De mindez csak duma, ha az ok eljut az akaratig és van mellé elszántság is, akkor ez nem más sztorija hanem a mienk.

És olyan 5-5 black és death metal albumot is, amiket nagyon erősnek tartasz!

… azt hiszem, a végtelenségig folytathatnám, anélkül, hogy eljutnánk bárhova.

AC/DC, Slayer, Celtic Frost, Darkthrone meg egy csomó másik…

Újabban bejön az a Sarke lemez, az utolsó 1349, az utolsó Watain, Shining, a Craft-ot már említettem, tőlük alig várom, hogy halljak még mást is.

Ki tudsz emelni olyan ausztrál csapatokat, amiket illene ismernünk? Az általános európai metal hallgató a Psycroptic kívül a Deströyer 666-ot és a Mortal Sin-t, szóval segíts és világosíts fel a témában!

Nem akarok sokat beszélni a múltról, egyszerűen azért, mert itt lennék napestig. Nagyon sok remek bandánk volt az évek során és most is van sok. Mint mindenben, vannak dolgok amiket szeretek és vannak amiket nem. Ez nem igazán számít. Olyan bandákkal vagyok kapcsolatban, mint a Nazxul, Amenta, Portal, Astriaal. Tasmania tényleg szétválaszt minket és nem csak földrajzilag, haha! Hálás vagyok emiatt. Kicsi itt a szcéna, kicsi a népesség és az összetétele elég változatos emiatt. De mi tasmaniaiak, ahogy a fejlődésben el vagyunk szigetelve, az egészen egyéni művészeti alkotásokban visszaköszön. Rengeteg remek művész származik Tasmaniaból, és azt hiszem, tőlünk származnak a legismertebb, legsikeresebb, legprogresszívebb és úttörő bandái Ausztráliának… ők a Striborg a black metalban, a Psycroptic a death metalban. A Ruins mellett ott van még a briliáns feltörekvő csapat a Thrall. Remélhetőleg hamarosan megjelenik a bemutatkozó anyaguk. Ők egyértelműen a kedvenceim. Az album hamarosan elérhető lesz, de nem vagyok benne biztos ki adja ki. 

Hogy fogadta a közvélemény az új lemezt, te milyenek érzed?

Ausztráliában június óta kapható, akkoriban turnéztunk is az országban és láthatóan jól fogadták. Csak néhány ember véleményét fogadom el, hogy őszinte legyek, nem igazán érdekel, hogy a többségnek tetszik-e vagy sem. Van néhány veterán akinek a régebbi dolgok jönnek be, mintsem a régiek és persze vice versa. Azok, akik jobban ismernek, látják a szerepemet a banda fejlődésében. Nem hajtom a lemezismertetőket, de ha látok egyet, nyilván elolvasom. Nincs igazán hatással arra, hogy merre megyek tovább, de néha értékelem, hogy mit nyilatkoznak a munkánkról. Elégedett vagyok a végeredménnyel és ez a fontos a produkcióban, a legtöbbet kihozni a dalokból de mindig vannak dolgok, amit lehetett volna másképp csinálni. Nem tudom, ezen utólag már nem szoktam tépelődni. Amikor úgy döntök, hogy kész, akkor kész, és utána már csak az új ötletekkel foglalkozunk. Legtöbbször teljesen határozottan állok hozzá, hogy mit és hogyan akarok, de néha előfordulnak változtatások… általában a legegyszerűbb részekben, végtelen számú ötlet merül fel… annyi féleképpen mehet a dolog és ha több is tetszetős, akkor meg kell birkóznom a döntéssel. A vokál és a riffek tagolása, a dob tologatása, a kitöltő részek, a tempó van az első helyen… Megpróbáltuk leírni vagy inkább irányítani, előhívni azokat az érzéseket melyek különböző gondolatokat ébresztenek. Bizonyos módon a dalaink mélyebbek és komplexebbek lettek, ugyanakkor egy kicsit erőteljesebbek és közvetlenebbek is.

Sör vagy bor?

Mindkettő. De nem egyszerre.

Milyen gyakran játszol élőben, és merre koncerteztek eddig?

Koncertezni tényleg csak nemrég kezdtünk. Az első bulink 2006 augusztusában volt, szóval csak 3 éve. Nagyon jó fogadtatása volt. Satyricon, Celtic Frost, Immortal. Csomót koncerteztünk Ausztráliában, de nem játszunk folyton. Általában két kezemen meg tudom számolni hány koncertünk van egy évben. Volt néhány bulink Új Zélandon is. Szóval külföldön is jártunk már, bár nem mentünk messzire, haha! Valószínű könnyebb és olcsóbb bulit szerveznünk, mint korábban lett volna… de még mindig ugyanaz a helyzet… drága és bonyolult az egész csapatot egy napra ütemezni… elég nehéz. Nekem csak az a fontos, hogy a zenére koncentrálhassak, de persze megértem a turnézás szerepét is, és szeretném is csinálni… De nekünk ez időzítés kérdése. Nagyon remélem, hogy eljutunk Európába és az Államokba meg máshová is koncertezni előbb vagy utóbb. Szerintem jövőre vagy azután össze is jön.

Mit üzensz a Fémforgács olvasóinak, avagy utolsó szó jogán?

Legjobbakat!

Köszönöm az interjút és sok szerencsét!

Zoli

Ruins_interju
Írta:
haragSICK
2009. december 5., szombat, 19:25
Facebook:
Satyricon - Deep Calleth upon Deep (2017)
Kritika, Wulf @ 2017. október 10., kedd, 14:14
Tuska Open Air Metal Fesztivál - 2014.6.27-29, Helsinki, Suvilahti
Koncertbeszámoló, andiprkl @ 2014. július 10., csütörtök, 22:44
Tuska Open Air Metal Fesztivál - Helsinki, 2014.6.25-27
Galéria, andiprkl @ 2014. július 5., szombat, 15:26
Satyricon - Satyricon (2013)
Kritika, Nagaarum @ 2013. szeptember 6., péntek, 11:43
Satyricon - Now, Diabolical (2006)
Kritika, Nagaarum @ 2012. január 3., kedd, 09:41
1349 - Demonoir (2010)
Kritika, emp @ 2010. május 27., csütörtök, 19:06
Koncertek
METAL XMASS 2.
december 23., 19:00,
Hemo Klub
december 29.,
Dürer Kert
Christmass Blackmass VIII.
december 29.,
Ti Ti Tá
Gloryhammer, Civil War, Noctis
január 8.,
Barba Negra
The Rise of Chaos World Tour 2018
január 21.,
Barba Negra
továbbá
© 2001-2017 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.011 seconds to render