Nos, a dark-death-gothic műfaj szerelmeseinek szemei gondolom most nagyon csillognak a név láttán, és örül kis fájdalom és temető nyomorította lelkük, hiszen a varázslat pörögni kezd, s egy valóban korrekt debüttel jelentkezik a Tuomas Saukkonen „bagázs”, a Before the Dawn formációból közismert „géniusz”, a finn Black Sun Aeon már próbálgatta életképtelen szárnyait egy tavalyi split kislemezen, ám az az egy dal akkor nem sokat mondhatott senkinek, max érdekességként hatott, amúgy a születés és beszélni tanulás még kezdeti stádiumban van, hiszen a project is tavalyi. Gyakorlatilag mindenért Tuomas Saukkonen a felelős, de mivel egyedül nem akarta learatni a babérokat és lehet ollója is hamar csorbát szenvedett volna így egy valag vendégzenészt kért fel közismert csapatokból, hogy erősítsék legalább egy stúdiómunka elejéig az ő fedélzetét.


Az érdekes koncepciójú Darkness Walks Besides Me mellékesen a dark, doom, gothic és death metal között libeg, kellően mély, depresszív és atmoszférikus, melyben a Sinamore-ból segítségül is kérte Mikko Heikkilä-t illetve Tomi Koivusaari - Amorphis (Chapter 4) aztán Ville Sorvali - Moonsorrow (Chapters 5 és 7) és még Mynni Luukkainen - Sotajumala (Chapters 3, 5, 8). Lényegében a szép sor és nevek nem lettek volna létfontosságúak, bár vicces, mennyire kifordult minden zenész abból a halmazból, melyből intenzíven temetkezik és él – na ne gondoljon senki 180 vagy 360 fokos ferdülésre, hiszen minden a helyén és profi melót is végeztek, az összes zenei tónus és szín mind énektémák, mint pedig ötletek terén maximálisan kimerítik a minőségi jelzőt – már-már monumentális. Nem annyira mindennapi anyag (bár a világot megváltó örök béke elikszírje megint csak nem készült el), igényes szólókkal, billentyű témákkal és olyan fertőzésekkel, melytől egy ilyesfajta zene nagyot üthet; Amorphis, Paradise Lost, My Dying Bride, Ajatarra, Tiamat, Moonspell és Anathema. A hangzás erőteljes és hihetetlenül tiszta (annyira nem is hihetetlen – egyszerűen stúdió zene; avagy a tavaszi tájban csicsergő veréb rottyantását is hallani lehet…) és a külsőségek is kellően elvontak és művésziek ehhez a mélymerüléshez.


Nem szükséges több palack oxigén az utazáshoz, hiszen nem visz le egészen a mélységbe, és kétlem, hogy valaki éppen erre farcolna be, de kétségtelenül jelen van a sötétség és a keserűség kábulata, az őszi sárguló falevelek keringője a novemberi csípős széllel illetve a létezés kiábrándító metamorfózioja, avagy minden, mely erre az anyagi világra született az egyszer erejét veszítve elpusztul, elhal, meghal… legyen az érzéketlen, mint a kő, melyet a patak lassú sodrása koptat el, vagy legyen az érzelmekkel megáldott szánalmas öntudatába préselt lény, mint az ember…

Megosztás