Black Sun Aeon
Darkness Walks Besides Me (2009)
Nos, a dark-death-gothic műfaj szerelmeseinek szemei gondolom most nagyon csillognak a név láttán, és örül kis fájdalom és temető nyomorította lelkük, hiszen a varázslat pörögni kezd, s egy valóban korrekt debüttel jelentkezik a Tuomas Saukkonen „bagázs”, a Before the Dawn formációból közismert „géniusz”, a finn Black Sun Aeon már próbálgatta életképtelen szárnyait egy tavalyi split kislemezen, ám az az egy dal akkor nem sokat mondhatott senkinek, max érdekességként hatott, amúgy a születés és beszélni tanulás még kezdeti stádiumban van, hiszen a project is tavalyi. Gyakorlatilag mindenért Tuomas Saukkonen a felelős, de mivel egyedül nem akarta learatni a babérokat és lehet ollója is hamar csorbát szenvedett volna így egy valag vendégzenészt kért fel közismert csapatokból, hogy erősítsék legalább egy stúdiómunka elejéig az ő fedélzetét.


Az érdekes koncepciójú Darkness Walks Besides Me mellékesen a dark, doom, gothic és death metal között libeg, kellően mély, depresszív és atmoszférikus, melyben a Sinamore-ból segítségül is kérte Mikko Heikkilä-t illetve Tomi Koivusaari - Amorphis (Chapter 4) aztán Ville Sorvali - Moonsorrow (Chapters 5 és 7) és még Mynni Luukkainen - Sotajumala (Chapters 3, 5, 8). Lényegében a szép sor és nevek nem lettek volna létfontosságúak, bár vicces, mennyire kifordult minden zenész abból a halmazból, melyből intenzíven temetkezik és él – na ne gondoljon senki 180 vagy 360 fokos ferdülésre, hiszen minden a helyén és profi melót is végeztek, az összes zenei tónus és szín mind énektémák, mint pedig ötletek terén maximálisan kimerítik a minőségi jelzőt – már-már monumentális. Nem annyira mindennapi anyag (bár a világot megváltó örök béke elikszírje megint csak nem készült el), igényes szólókkal, billentyű témákkal és olyan fertőzésekkel, melytől egy ilyesfajta zene nagyot üthet; Amorphis, Paradise Lost, My Dying Bride, Ajatarra, Tiamat, Moonspell és Anathema. A hangzás erőteljes és hihetetlenül tiszta (annyira nem is hihetetlen – egyszerűen stúdió zene; avagy a tavaszi tájban csicsergő veréb rottyantását is hallani lehet…) és a külsőségek is kellően elvontak és művésziek ehhez a mélymerüléshez.


Nem szükséges több palack oxigén az utazáshoz, hiszen nem visz le egészen a mélységbe, és kétlem, hogy valaki éppen erre farcolna be, de kétségtelenül jelen van a sötétség és a keserűség kábulata, az őszi sárguló falevelek keringője a novemberi csípős széllel illetve a létezés kiábrándító metamorfózioja, avagy minden, mely erre az anyagi világra született az egyszer erejét veszítve elpusztul, elhal, meghal… legyen az érzéketlen, mint a kő, melyet a patak lassú sodrása koptat el, vagy legyen az érzelmekkel megáldott szánalmas öntudatába préselt lény, mint az ember…




Black_Sun_Aeon_Darkness_Walks_Besides_Me_2009
Kiadó:
Forgalmazó:
Stílus:
Dark-doom-death-gothic könnycsepp-számláló
Értékelés:
 
Pont
: 8.9 / 10
 
Külalak
: Igényes
 
Hangzás
: Kiváló
Dalok:
1.Chapter 1. (A Song For The Introduction)
2.Chapter 2. (A Song For My Wrath)
3.Chapter 3. (A Song For My Demise)
4.Chapter 4. (A Song For My Sorrow)
5.Chapter 5. (A Song For My Weakness)
6.Chapter 6. (A Song For This Winter)
7.Chapter 7. (A Song For My Illness)
8.Chapter 8. (A Song For My Funeral)
9.Chapter 9. (A Song For The One Who Passed Away 4.9.2008)
Írta:
haragSICK
2009. március 30., hétfő, 20:48
Facebook:
Megosztás
Amorphis, Leprous, The Man-Eating Tree - 2012. január 08., Club 202
Koncertbeszámoló, bahon @ 2012. január 9., hétfő, 19:20
Dead Tyrants – Tour - 2011. december 06. @ Club 202
Koncertbeszámoló, Krigare @ 2011. december 10., szombat, 18:10
Amorphis - Elegy (1996)
Kritika, Nagaarum @ 2011. november 19., szombat, 09:30
Paganfest 2011 - 2011. március 22., Budapest, Club 202
Koncertbeszámoló, Krigare @ 2011. március 26., szombat, 15:13
Black Sun Aeon - Routa (2010)
Kritika, haragSICK @ 2010. március 31., szerda, 18:46
The Final Harvest - The End (2009)
Kritika, haragSICK @ 2009. október 25., vasárnap, 12:31
Koncertek
Jucifer (USA), Our Existence is Punishment
május 20., 20:00,
Roham Kávézó
20th Anniversary World Tour 2012
május 27., 20:00,
PeCsa Music Club
Kyuss Lives!, Shapat Terror
május 29., 19:30,
Barba Negra Music Club
Everything Is Changing Tour
május 30., 19:00,
Club 202
XXV - 25th Anniversary Tour
június 6., 20:00,
A38 Hajó
Devildriver, Watch My Dying
június 7., 19:00,
Dürer Kert
továbbá
© 2001-2012 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.062 seconds to render