Szörnyeteg
Szörnyeteg

Naga a minap nagy nevetve osztotta meg velem a Szörnyeteg zenekarról felkerült Hammer hírt. Tudni illik a zenekar mert írni egy Hammerpocskondiát, így hát természetesen profi újsághoz méltóan egy eléggé dehonesztáló kamuképpel megspékelve az oldal kitette nyilvános megkövezésre a bandát. Csak hogy szerintem ez a nagyon rossz válaszlépés – a kívánt hatás helyett egy katasztrofális eredménybe torkollott. A zenekar EP-je futótűzként terjed. Őszinte leszek, úton kaptam el a hírt és csak a dal szövegét olvastam el, ami így első nekifutásra gyermekien primitívnek hatott, csak mosolyogtam rajta egyet. Aztán meghallgattam az idén áprilisban megjelent négy számos önazonos című EP-t, és először is szétröhögtem magam. Ez a legkevesebb, mivel nem a szégyentől, vagy a lesajnáló kárörömtöl nevettem végig a dalokat, hanem mert ennyire jól szórakoztam. És teljességgel meg vagyok győződve arról, hogy Szörnyeteg Györgynek, Bélának és Lajosnak ez feltett szándéka volt. Persze a Szörnyeteg egy polgárpukkasztás. Egyfajta ön- és környezetszórakoztatás, ami azért elég jól sikerült ahhoz, hogy külső szemlélőként is átjöjjön az a fajta puritán, gyermeki regressziótól sem mentes panaszáradat amit ez a négy dal magában rejt. Ehhez negymértékben hozzájárul az is, hogy a zenei részben nem sok kivetnivalót hallani. Annak, ami, elég jól szól. A játék feszes, ötletes és sodró. A punk mellett nekem a gitártorzítás és bizonyos témák miatt még egyfajta proto-black ősmocskoskodás is beugrott és nem hiszem, hogy ezen most felhúzná a szemét a zenekar. Ennek a jól összerakott és jól feljátszott zenei alapnak aztán Szörnyeteg György hisztérikus, puritán és szándékoltan minimalista vokalizálása adja meg a végső irányt, ami maga a megtestesült suttyóság. Azonban ez a suttyóság sokadik hallgatás után a szövegekkel kéz a kézben valahogy elkezd működni, és egy olyan görbe tükröt felállítani, ami túlmutat a mezei paródián.

A szövegek értelmezése során folyamatosan olyan fricskákba, megoldásokba és jelentéstartalmakba lehet belefutni, amik egyszerűen megkövetelik azt, hogy átértékeljem azok minőségét és komplexitását. Például a Sosem voltam fiatal minden egyes sora ismerősen csenghet a legtöbbünknek. Azonban a lázadó fiatalságot kiokító „nyugdíjas” szerepe mindvégig megbicsaklik a „mennyél dolgozni” vagy az írjál helyesen közhelyeken. Igen, pontosan ezt hallgattuk sokan tiniként. És pontosan ezzel az agresszivitással, amit egyértelműen nem a jobbító szándék, csak is a lázadás letörése és a „na nehogy már” mentalitás vezérelt. A Metal Hammer milícia… nos. Hát pont arról szól, ami történt velünk is. Nem akarok belemenni, mert még a végén nálunk is megjelenik szirénázva a Metál milícia, csak annyit tennék hozzá, hogy ha már ennyire pontosan megnevezve, pontoson szarvánál megfogva más is érzi és látja a problémákat, akkor lehet el kéne gondolkodnia a kritizáltaknak… Persze nem fogják megtenni. Ha nem tetszik amit írok, akkor „hívjátok fel Endrét!”. A Száz kiló ismét csak egy olyan témát ragad meg, ami gyakorlatilag a kádári magyarország legnagyobb hagyatéka. Az evés. A zabálás. Az amit megeszel, az a tiéd börtönmentalitás, ami egy bársonyos gulyáskommunizmusnak is hívott szellemi börtön legmélyén született meg, és amiből több-kevesebb még nekünk is kijutott. A hagyatéka mindenképpen. Nyilván itt sem a népegészségügyi aggodalom hajtja a srácokat, mint inkább az érintettek hozadék-viselkedésének kifigurázása. Egy szervilis, ignoráns felnőtt-gyermek generáció korképe ez kérem szépen. A Vadász zárja a négy számos zenei és szellemi ámokfutást, ami megint csak egy igen visszatetsző magatartásformulát állít pellengérre. A vadász álságosságát. A megmagyarázott ölést ami a legbecstelenebbül egy távcsövön keresztül történik meg lesből, szinte látótávon kívülről. Ez az a dal, ami talán a leginkább személyes ellenérzést fogalmaz meg a srácok részéről, nem pedig egy általános korképet fest le. Ezzel én így is maximálisan egyet tudok érteni.

Bár azonnal ellent is tudnék mondani magamnak, hiszen a választott borító és a „bandafotó” pontosan a Száz kiló és a Sosem voltam fiatal által megcélzott korszakra és generációra rímel. Mivel semmit nem tudni a srácokról, így a szövegvilág, a zenei hozzáállás és a tématartalmak alapján valamikor a ’80-as években lehettek fiatalok, és valószínűleg ugyan azokat a szarságokat élték meg, amiket én is. Legalább is erre tippelek, de lehet, hogy tévedek. Az sem baj… Egyben biztos vagyok, ezekre a szövegekre lehet sok mindent mondani, azonban ha egy kicsit elgondolkodik rajta az ember, akkor azt, hogy ostobák, vagy bénák lennének, semmiképpen sem. Vagy akkor ugyanezzel a lendítéssel le lehetne szarozni Dr. Máriás, vagy a Belga vagy bárki szövegeit, akik azokat társadalmi görbetükörként használják fel. Persze aki ebben a görbe tükörben dagadtnak látja magát, az majd hátat fordít… Nem tudom, hogy a Szörnyeteg egyszeri poén-e, vagy lesz folytatás, de ha lesz akkor én még egy kis crust vadulást el tudnék képzelni a repertoárban. Ja, és hogy nézel ki, bazmeg?!