Sorcier Des Glaces
Sorcier Des Glaces

(Zenekar • 2018)
boymester
2018. szeptember 18.
0
Pontszám
9.5
  
    Luc Gaulin és Sébastien „Roby” Robitaille tartozik nekem egy bocsánatkéréssel, amit a Sorcier Des Glaces képében most elfogadok. A 90-es évek óta szoros együttműködésben dolgozó két zenész három nagyszerű projektben kamatoztatja tehetségét, teljesen eltérő stílusokban gondolkodva. Legrégebbi ezek közül a progresszív metalban utazó Moonlight, ahol azért vendég zenészek sokaságával szoktak alkotni, majd pedig jött a Sorcier, aminek keretein belül létrehozták a legfagyosabb kanadai black metalt, végül pedig a Passage projekt, ahol epikus, melodikus doom metalban kezdtek el remek dolgokat művelni. Mondanom sem kell, a 2005-ös Passage lemez folytatása volt a tavalyi év egyik általam leginkább várt kiadványa, ám az As Darkness Comes félretéve a korábbi, teljesen egyedi hangulatot úgy döntött, hogy tucat melodikus death/doom produktummá válik. Nem a hörgés térhódításával volt gondom, hanem azzal, hogy sablonok sokaságát tolták az orrom elé, miután majd egy évig követtem a készülés folyamatának híreit az oldalukon. Most visszatértek a black metalhoz, ráadásul már hetedik nagylemezüket kitermelve magukból és azt kell mondjam, ezúttal mindent beleadtak a végeredménybe és olyan lelkesedést okoztak, hogy lehet még annak a bizonyos Passage lemeznek is nekifutok még párszor, hátha csak az elvártaktól való eltérés okozott csalódást. 
 
 
    A Sorcier Des Glaces sosem ígért sokat, sosem zengtek ódákat róluk, de amit vállalt, azt mindig maradéktalnul hozta a rajongók számára, ez pedig nem más, mint a sivár, fagyott vidék, a kezeket és lábujjakat elfeketítő néma gyilkos dicsőítése, zenébe ültetése. A végeredmény most is levett a lábamról, de biztos vagyok benne, hogy ha beköszönt a kanadaihoz viszonyítva szánalmas kis hideg évszakunk (5 cm hó és kitör a káosz), akkor a zenekar nevével fémjelzett lemez biztosan állandó útitársam lesz.  
    Mindemellett ezt a duót az egyik legalulértékeltebb formációnak tartom az a black metal szcénában, mert sokadik lemezükről sem fognak ódákat zengeni a különféle médiacsatornák, sőt, a műfaj rajongói között is csak kevés embernél fog előkerülni annak ellenére, hogy éppolyan északias hangulattal rendelkezik, mint bármely svéd, finn, vagy akár norvég produkció. Persze rátekintve a dalok listájára, azt hiszem azonnal világossá válik, hogy a siker, népszerűség hajhászása nem épp a zenekar fő mozgató rugója, mivel a gyakorlatilag életművüket összefoglaló, saját magukat meghatározó 50 perces tételt nem voltak hajlandóak szilánkokra törni. Ennek egyszerű oka van, amit néhány mondatban csíptem el egy oldalon: vagy hallgasd egyben, mert úgy az igazi, vagy pedig mássz vissza a föld alá és bogarássz számról számra, mint egy jó kis pop lemezen. Még számomra is ilyesztő volt ez a felfogás, viszont időt szakítva, ténylegesen nekifeszülve lepörgetni a Sorcier Des Glacest kihagyhatatlan élménynek bizonyult.

http://www.youtube.com/watch?v=QVd6_0PARbs&

    A hossz tehát egyértelműen fricska azoknak, akik alkalmi fogyasztóként ugranának neki az albumnak. A zenekar bizalmat kér vele és megpróbálja megszolgálni, ami a végeredmény minden egyes másodpercében érződik. Megidéznek szinte mindent, amiért a fekete fémet a 90-es évek első felében megszerette a nagyérdemű, felbukkan a Mayhem misztikuma, a Burzum elmélkedései, a Dissection zord aprításai, az Emperor fantasztikus tempóváltásai, esetenként pedig  Falkenbach népies ihletésű, de még nem túltolt elemei. A regneteg megjegyezhető téma között felütik fejüket a gitárok által prezentált finom dallamok, vokál szempontjából szintén kapunk mindent, ami ebbe a vonalba belefér, legyen szó hörgésről, károgásról, kórusokról. A szöveg javarészt angol nyelvű, de nem ritkák a francia részek, amik a suttogásoknál, monológoknál kifejezetten hatásosak. Sok akusztikus, instrumentális rész gondoskodik arról, hogy ne csak a hó ropogását halljuk, de minden érzékszervünkbe belekapaszkodjon a furcsa mód égő fájdalomhoz hasonlatos érzést keltő hideg. Ilyen szélsőséges hangulatot a Paysage d’Hiver zseniális demóinak hallgatásakor éltem át utoljára, pedig a Sorcier Des Glaces jóval modernebbnek tekinthető Wintherr mester elborult tételeinél. A kanadaiak esetében tehát ne a monoton, hipnotizáló erejű black metalra számítsatok, itt mindig történik valami érdekes, mert úgy durrantanak el legalább két albumnyi ötletet, hogy cseppet sem érezzük soknak, túlzónak. 
    A múltra támaszkodik tehát a projekt, de van annyira modern, hogy szórakoztatni tudjon megoldásaival ebben a cseppet sem egyszerű formában. Egy fél pontot elcsípek tőlük, mert nem mindig akad közel egy órám, hogy élvezhessem a zenéjüket és olyankor nem lenne rossz az a csipegethető megoldás, hogy dalokban gondolkodnak. Egy funeral doom esetében meg tudom érteni a monumentális megoldásokat, itt viszont annyi csemege rejtőzik, hogy szinte már kár, hogy nem tudok kiemelni belőle részleteket, maximum azt írhatnám, hogy ennyi és ennyi percnél van ez vagy az a rész…
    A teljes lemezt idetettem nektek, de érdemes felkeresni a bandcamp oldalukat, mert ott minden eddigi kiadványt megfülelhettek. Érdemes csemegézni belőlük…
 
Sorcier Des Glaces by Sorcier Des Glaces
Akela, Jó’vana Akela, Jó’vana
április 05.