Pozvakowski – itt az új nagylemez

„A Pozvakowski zenekar a napokban jelentette meg negyedik nagylemezét sevenpeopleleft. címmel. A lemezen hét szám hallható, amely közel egy órás, ezzel pedig minden eddigi Pozvakowski-kiadványnál hosszabb. Ezen a lemezen ismét a zajos, disszonáns, komplexebb dalstruktúrában gondolkodó Pozvakowski kerül előtérbe, amit talán csak a track8 című szerzemény szakít meg két és fél perc erejéig. Érdekesség, hogy ugyan ezt a dalt is a zenekar szerezte, de nem az együttes tagjai játsszák, hanem Grencsó István triója, gitár-nagybőgő-dob felállásban.
Az anyagot egy katonai objektum közel hetven méteres folyosóján rögzítette a csapat. A felvételt és a keverést Puha Szabolcs (Qualitons, EZ Basic, Carbonfools, Color Star) végezte, azonban egy szerencsétlen baleset miatt a masterelés már a Győr melletti Harmónia Stúdió zenekápolnájában készült Kapui Szabolcs (Grencsó Kollektíva, Szabados György, Mezei Szilárd) vezényletével.
A lemez megvásárolható a budapesti Wave, Musicland lemezboltokban, illetve a Vittula és Szféra klubokban, vagy közvetlenül rendelhető a zenekartól. Az album – csak úgy mint a zenekar többi kiadványa – meghallgatható a www.pozvakowski.com weboldalon.
Darvas Ádám – gitár, samples, Szombathelyi Sebestyén – basszusgitár, Bánáti Zsombor – dob, Szeredi Csaba – visual attack.”

_ELVALASZTO_

Hexvessel Hexvessel
április 24.