Alcohol – jelentkezz gitárosnak!

„Közös beszélgetések alapján úgy döntöttünk, hogy Zoli mellé szeretnénk még egy gitárost, aki fiatalos, lendületes játékával be tud illeszkedni a zenekarba. Mielőtt rossz nyelvek harsognának, nem Zoli távozásáról van jelenleg szó, hanem az új dalok elég erősen megkövetelik a két gitárt és ezt szeretnénk a színpadon is kellőképpen visszaadni. A rajongóknak, barátoknak megijedni természetesen nem kell, az alap rock n’ roll-os vonalat ugyanúgy visszük tovább, de jónéhány finom kis változást is becsempészünk a dalok hangulatába. …hogy mennyire lesz „finom” azt majd meglátjátok..:) Na meg annyi pénzünk van, hogy hárman nem tudjuk elkölteni, tehát gondoltuk néhány akkordért cserébe meglepünk valakit pár millióval…haha. Így ezúttal keressük azt a lendületes, kreatív, sok szabadidővel rendelkező hímnemű gitárost, aki érez elég kedvet, és késztetést, hogy az Alcohol tagja legyen. Jelentkezz a lent megadott elérhetőségen néhány mondattal bemutatkozásként és ha van, videoval, bármi nemű hanganyaggal! Kérjük, hogy csak megfontolt, komoly szándékú, kreatív gitáros jelentkezzen, akinek van bőven elég ideje és kitartása” – nyilatkozta az Alcohol frontember, Csöves. Gitárosok hajrá, jelentkezzetek és menjetek „Alcoholizálni”!