Nirvana – 20 éves az In Utero

A Nirvana harmadik és egyben utolsó stúdióalbuma az In Utero 1993 leginkább megosztó lemeze volt. Elődjével, az 1991-es Neverminddal (amiből több mint 30 millió példány fogyott el), és az őszinte zenéjükkel sikerült felkerülniük a pop listák élére, ezáltal az In Utero volt az első Nirvana-lemez, ami felé már komoly elvárásokat állított a közönség. Kezdve a Serve The Servants lassú melódiájától egészen az All Apologies keserédes záró akkordjáig, az In Utero megtestesítette a legendás zenekar arany korszakát, mely nem várt hírnevet hozott számukra.

Ahogy David Fricke, a Rolling Stone szerkesztője írta az albumról akkoriban: „Az In Utero-ról nagyon sok minden elmondható – briliáns, romboló, feldühítő és figyelmes, gyakran mindez egyszerre. De egy valami biztos, hogy az akarat győzedelme.”

Az album idén ünnepli megjelenésének 20. évfordulóját, amiről igazi különlegessel emlékeznek meg. Egy több mint 70 tökéletesített, átdolgozott, ritka, még soha nem hallott, felvételből álló albumot adnak ki, mely elérhető lesz az egyszerű digitális és CD formátumtól egészen a 3 CD-ből és 1 DVD-ből álló szuper deluxe változatig.

Az In Utero 20. évfordulós kiadása kincsek valóságos tárháza, olyan számokkal és élő felvételekkel, melyeket még nem hallhattunk, ráadásul kiadásra kerül a Live and Loud turné (1993. december 13. Seattle’s Pier) teljes felvétele is.

Az exkluzív album megjelenését szeptember 23-ra tűzték ki.

Akela, Jó’vana Akela, Jó’vana
április 05.