Csakazértis – koncertvideó az őszi turnéról

A napokban jelent meg legújabb klipünk, amelyben az őszi turnénk legjobb pillanatait tömörítettük szűk 4 percbe. Az ősz során az ország számos pontján megfordultunk, egyrészt a Depresszió zenekar őszi turnéjának állandó szereplőjeként, jó néhány buli erejéig pedig a Fish! zenekar vendégeként.

A turné összes állomásán készítettünk felvételeket, rengeteg anyagunk gyűlt össze, amelyből énekesünk, Renátó válogatta ki a legjobb pillanatokat, és a klipet is ő készítette. A célunk az volt, hogy visszaadjuk a színpadon, a backstage-ben, illetve az utazással töltött hosszú órák hangulatát…

Ehhez a 2012-es „Csak játék” lemezünknek „Szakíts szét!” című dalát választottuk, amelyhez még nem készült video, és amely a visszajelzések alapján a közönség kedvence.



Tavasszal jó barátaink, az Insane zenekar 15 éves jubileumi turnéjának több állomásán fogunk feltűnni, emellett számos saját buli is szerepel a turnéállomások között. Emellett az új Csakazértis-lemez dalain is dolgozunk, amely várhatóan az év második felében fog megjelenni.

Friss hírek, képek, videók folyamatosan érkeznek a banda hivatalos facebook oldalán.