Vegas Mafia – itt a Ne Várj! EP

A Vegas Mafia büszkén, és örömmel jelenti be, hogy elkészült első, négy tételből álló bemutatkozó EP-je, Ne Várj! címmel.
A felvételek 2014. március-április folyamán készültek a budapesti Ethnic stúdióban, Konorót János vezényletével. Az anyag szabadon letölthető, fogyasztható, osztogatható, de csak hangosan!

A csapat történetéről tovább kattintva olvashattok:
_ELVALASZTO_

A Vegas Mafia zenekar 2013-ban alakult, az egykori Mafia és Los Vegas utódzenekaraként.

Tagok:

Molnár’Stula’ Péter – ének
Don LeVito – gitár
Soltész ‘Tommy’ Tamás – basszusgitár
Lendvai János – dobok

A Mafia zenekar 2006-ban alakult, két gyerekkori barát, Sidlovics Gábor (Sidi) – jelenleg Tankcsapda -, valamint Tóth Levente (Don LeVito) gitárosok kezdeményezésére, Steklács Miklós – basszusgitár (Zanzibar), Markó Ádám – dobok (Special Providence, Ganxta, stb.), Hamza Gábor – ének csatlakozásával. Első albumuk, Aki mindent lát… címmel 2008-ban látott napvilágot a Hammer Records gondozásában. A zenekar 2010-ben adta utolsó koncertjét, mivel a tagok más zenekarokban betöltött szerepük és elfoglaltságuk miatt a koncertek szervezése szinte ellehetetlenült.

A Los Vegas zenekar 2011 tavaszán alakult, a Kowalsky meg a Vega zenekarból kivált hangszeres szekció, azaz Chacha – gitár, Jimmy – basszusgitár, valamint Sóder – dobok ötlete nyomán, majd miután Chachára hárult a frontember szerepe is, meghívták a zenekarba gitárosként Don LeVitot, és ez a négyes készítette el a Los Vegas Ez arról szól… című lemezét, amely végül a Rockinform magazin mellékleteként került nyilvánosság elé, 2011. decemberében.
A zenekar sikeresen koncertezett, ám Chacha 2012. őszén családjával együtt a tengeren túlra költözött, Sóder és Jimmy pedig Kowalsky hívására ismét felsorakozott az újjászerveződött Kowalsky meg a Vega csapatban.
Don LeVito a korábbi zenésztársak egyöntetű biztatására és a muzsikálás-alkotás hiányérzete okán úgy döntött, hogy nem engedi veszni hagyni és a feledés homályában eltűnni a dalokat, amelyek megírásában, hangszerelésében és rögzítésében is számottevő szerepe volt. Baráti körből szervezte meg az utódzenekart, Vegas Mafia néven.

A Mafia és Los Vegas hagyatékának méltó ápolásán kívül a cél kezdettől fogva új, közös szerzemények komponálása, a Vegas Mafia önálló hangzásának kialakítása. A dalok folyamatosan születnek, 2014 márciusában a zenekar studióba vonult, hogy felvegye bemutatkozó anyagát. A Ne Várj! címmel megjelent EP négy dalt tartalmaz.

Akela, Jó’vana Akela, Jó’vana
április 05.