Magor – a nagylemezről

A jászberényi csapat hírlevelét olvashatjátok:

„A márciusi HammerWorld magazin mellékleteként jelenik meg a jászberényi székhelyű Magor zenekar első teljes lemeze. A 2007 decembere óta létező csapatra a Tankcsapda, a Neck Sprain vagy a Blind Myself koncertaktív rajongói, esetleg a Metalfest, illetve a Hegyalja fesztiválozói is emlékezhetnek, de ez a számos tagcserét és krízist túlélt Magor most más.

„Hihetetlen izgalmas ez a szakasz a zenekar életében, amikor a dalok, amiket két és fél évig érleltünk, alakítgattunk, finomítgattunk, egyszer csak nyilvánosságot látnak. Olyan érzés ez, mintha a kisgyerekedet kiengednéd a vadonba a farkasok közé. Egy olyan anyagról beszélünk, ami azután született meg, hogy komolyan kérdésessé vált, tudjuk-e folytatni a Magort.
A sok nehézség után egyszer csak sosem látott egységbe forrt a csapat zeneileg és emberileg is, és életemben először részese lehettem egy olyan alkotói folyamatnak, ahol senkit nem mozgattak egyéni ambíciók, nem voltak rivalizálások, öncélú viták. A zenekar minden tagját egy cél hajtotta: minél jobb dalokat kell csinálni, amik őszinték és belőlünk fakadnak. A szövegek pedig az életünkből mesélnek el történeteket. Ennél jobban akarva sem tudtunk volna erre az öt emberre jellemzőbb lemezt írni. A zenekar korábbi korszakában született három dal is szervesen illeszkedik ahhoz az egységhez, amit az újabb dalok képeznek a Testamentumon.” – foglalta össze Sápi Marci, a csapat dobosa.

A zenekar mindig is gondban volt saját műfaji besorolásával, egy régi barátjuk azonban találóan heavy metalcoreként aposztrofálta az anyagot; tiszta, dallamos ének és üvöltés, ikergitár harmóniák és derékból headbangelős döngölés ugyanúgy megtalálható benne, mint a progba hajló elemek és a pörgős, thrash metalos aprítás. Ami egységessé varázsolja a Testamentumot, azok a néha húsba vágóan őszinte magyar szövegek.
A lemez egyik érdekessége a „Ragyogj” című érzelmesebb, szinte balladai szerzemény, melyet a Neck Sprain-ből és az Apey & The Pea formációból ismert Áron „Apey” András hangja színesít. Ezt ellenpontozandó, a dalok többsége igen brutálisra sikerült, így azok sem csalódnak, akik eddig erről az oldaláról ismerték a csapatot. A lemez az ország legjobb stúdiójában, a SuperSize-ban készült, ahol a Tankcsapda, az Ossian, a Depresszió, a Road vagy a Cadaveres is dolgozott, és ez garancia a világszínvonalú megszólalásra. Az elkészült anyaggal is a legnagyobbat választotta a Magor.
_ELVALASZTO_
„Az EDGE Records hosszútávú együttműködésben, közös munkában állapodott meg a Magor zenekarral. A csapat első albumát 10 arcbamászó, egyenes és súlyos metal nótával a márciusi HammerWorld mellékleteként jelentetjük meg! Biztosak vagyunk benne, hogy közös erőfeszítéseinket közös siker koronázza és Magor srácok elszántága és muzsikája átüti a falakat!”
Hartmann Kristóf, EDGE Records

Márciusban annyi potenciális hallgatóhoz jut majd el a CD, amennyi a lemez bearanyozódásához is biztosan elég lenne. Reméljük, te is a kezedben tarthatod majd ezt a súlyos, több mint két év áldozatos munkájával, lemondások árán, de a célt mindig szem előtt tartva készült korongot és reméljük, találkozunk majd a Magor koncerteken is! A lemez rendelhető lesz speciális, pólót és a releváns HammerWorld számot tartalmazó változatban is, és két videoklip is előkészületben van.
Ezekkel kapcsolatos friss információkért kövesd a Magort a Facebookon! Metal halálig!”

Hexvessel Hexvessel
április 24.