Ektomorf – Corpsegrinder a mikrofonnál

A nemzetközi sikereknek örvendő hazai Ektomorf már egy ideje tudatta a rajongóival, hogy készülőben az új anyag, viszont most képi bizonyítékkal is alátámasztották a tényt, miszerint a Cannibal Corpse főhörgője, George „Corpsegrinder” Fisher, hallható lesz az album egyik dalában, az Evil By Nature-ben.

A zenekar a következőket fűzte az eseményhez:

„Már nagyon régóta barátok vagyunk a Cannibal Corpse-ékkal. Tavaly novemberben beszéltünk George-dzsal arról, hogy csináljunk közösen egy dalt. A budapesti koncertjük alkalmával remek lehetőség nyílt arra, hogy elkészítsük a felvételt. George-ék öltözőjében vettük fel a vokált néhány stúdiós kellék segítségével, és igazán gyilkosra sikeredett a végeredmény.”

Hexvessel Hexvessel
április 24.