Nadir – jön az új lemez

2015 szeptemberében jelenteti meg új, sorrendben ötödik nagylemezét a Nadir, „Ventum iam ad finem est” címmel.
Az album koncept anyag: a dalokat összekapcsoló szövegi téma az emberiségnek a természethez való viszonya, kezdve a harmónia korától kezdve a környezetrombolás és a növény- és állatfajok egyre gyorsabb ütemű kipusztulásának folyamatán át a latin nyelvű címben szereplő kritikus, közeljövőbeli végső szakasszal bezárólag.
Így írnak hírlevelükben:

„Zeneileg az eddigi legösszefogottabb, legérettebb kiadványunknak gondoljuk az anyagot mind dalszerzés, mind pedig megszólalás terén (a felvétel keverését Fekete Szabolcs dobos végezte az általa működtetett DBS stúdióban). A Nadir zenéjének valamennyi alkotóeleme felfedezhető a dalokban a militáns death metaltól a súlyos doomos pillanatokon át az energikus hardcore-ig.

Az album, akárcsak minden eddig megjelent anyagunk, ingyenesen letölthető lesz a Nadir hivatalos honlapjáról. CD formátumban (gyári készítésű!), a hagyományoknak megfelelően, a koncerteken osztogatjuk majd ingyenesen.”

A lemezről elsőként a The Congregation című dalt tesszük most közzé ízelítőül: