Vesztegzár – új klippel jelentkeztek

A komáromi thrash metalos Vesztegzár új videoklippel jelentkezett, amely a tavaly megjelent Útvesztő albumon található Nervous Discharge c. dalhoz forgattak.

Monostori Ádám, a Vesztegzár dobosa a következőt nyilatkozta:

Összességében úgy látjuk, hogy egész jól sikerültek az új lemezt követő ‘útvesztéseink’, ezért gondoltuk, hogy egy koncertklippel is megörökítjük mindezt. Amolyan ízelítőként is fel lehet fogni, hiszen kiderül belőle, hogy milyen is egy Vesztegzár buli. Akik pedig személyesen is jelen voltak valamelyik koncerten, újraélhetik a hangulatot.

A videót Juhos Gábor barátunk készítette, aki sok bulira elkísért bennünket, így a vágóképek többségében ő állt a kamera mögött. Szerintünk nagyon jól sikerült elcsípnie a hangulatot!

Ami pedig a dalválasztást illeti, nem titkolt szándékunk eljutni a magyarlakta területeken túlra is, ezért is készült az albumunkhoz angol verzió is. A küldetés nem is tűnik lehetetlennek, ugyanis augusztus 20-án a felvidéki More//Than//Festen játszunk – egyedüli magyar fellépőként – olyan zenekarokkal egy színpadon, mint a Sodom, a Children of Bodom vagy éppen a Dragonforce.

Az angol nyelvű koncertklipnek köszönhetően pedig remélhetőleg gyarapodnak majd a nemzetközi koncertlehetőségeink.”


Akela, Jó’vana Akela, Jó’vana
április 05.