Kies – roadmovie-s videóval érkezett az első album



Korábban már olvashattatok a modern grunge rockos KIES ˝Nem a világ vége˝ videoklipjének premieréről. A klip a szeptemberben megjelenő első nagylemezük, a Kaland az élet előfutáraként debütált.



A lemez szeptember 16-én egy hangulatos roadmovie videó, a Kaland az élet kíséretében, a GarageLive gondozásában jelent meg. A klipet a csapat közös nyaralása során rögzítette, és tökéletesen mutatja be a fiatal zenekar filozófiáját:

„A klip pont úgy készült, mint amiről részben a szám is szól. Kitaláltuk, hogy menjünk le Horvátországba “zenekarépítős” kirándulásra két napra, és akkor forgassunk is. Nem volt fix, hogy pontosan hova megyünk, hogy hol alszunk majd, vagy mit is csinálunk, csak elindultunk. A végére pedig tényleg igazán szép kalandokban lett részünk.”


A Kaland az élet lemezükről a zenekar tagjai a következőket nyilatkozták:

„Ez a lemez egy körkép a csapat elmúlt egy évéről. A megalakulástól egészen mostanáig. Mivel teljesen más zenei környezetből jövünk, ezért össze kellet csiszolódnunk. Ez a dalszerkezetektől a tempókon át mindenre igaz volt. Nyílván az emberi részére is, de ez a “szokásosnál” gyorsabban sikerült, és ez a tempó átterjedt mindenre. A koncepciónk is az volt, hogy mindent a leggyorsabb legegyszerűbb módon valósítsunk meg. Nem ültünk órákat dalokon, ezért egy elég nyers, ösztönös hangzás valósult meg a lemezen. Érdekes egyébként a trackek közti kontrasztokat figyelni mondjuk egy ’Add ki magadból’ illetve a ’Fejjel a föld felé’ között. Ezek azok az ellentétek, amitől a lemez változatos lesz szerintem.”

A Spotify-on megtaláljátok a lemezt. 

Hexvessel Hexvessel
április 24.