Orphaned Land – újra kiadják két korábbi albumukat

25. évfordulója alkalmából újra piacra dobja klasszikus Sahara és El Norra Alila albumait az Orphaned Land. A Közel-Keleti oriental metal zászlóvivőjeként ismeret zenekar speciális digipack és digitális formában megjelenő újrakiadásai teljes egészében remaszterizált formában, újratervezett borítóval és exkluzív illusztrációkkal megspékelve, valamint Kobi Farhi szavaival kiegészítve kerülnek forgalomba november elején.

Kobi Farhi, a csapat énekese erről így nyilatkozott: „Karrierünk újabb izgalmas fejezethez érkezett! A Sahara és az El Norra Alila album, amiket 1994-ben és 1996-ban vettünk fel, amikor még szinte gyerekek voltunk, joggal tekinthető az orientális metal műfaj két legnagyobb mérföldkövének. Ezért nagyon örülünk, hogy a Century Media Records újra kiadja őket! Ez a két lemez már hosszú évek óta nem érhető el hivatalos forgalomban, és digitálisan eddig még sosem jelent meg. Úgyhogy most még nagyobb az öröm, mert ezentúl minden eddigi kiadványunk egy fedél alá tartozhat.”

Az Orphaned Land évfordulója alkalmából egy exkluzív európai turnét is lebonyolít két különböző kultúrából érkező együttes társaságában. A koncertkörút (ami sajnos minket kihagy) színpadán a Voodoo Kungfu és az Imperial Age-nek köszönhetően az orosz, a kínai és közel-keleti folk metal zene keveredik majd.
 

Hexvessel Hexvessel
április 24.