Wolfheart – epikus és nyers lesz az új album


A finnországi Myrskylä-ból származó dallamos death/black metal játszó Wolfheart felvette soron következő, harmadik nagylemezét, és bemutatta annak első single-dalát. A lemez a Tyhjyys (jelentése: üresség) címet viseli és 2017. március 3-án jelenik meg. Hangzás tekintetében „még epikusabb, még filmzeneibb és még nyersebb albumra kell számítani”.

A Tyhjyys egy fagyos utazásra repíti a hallgatót, a sötét északi erdők mélyébe. A Wolfheart zenéje ezúttal is kiváló szinkronban van a természet kegyelmet nem ismerő, pusztító mivoltával. Az új dalok mintha csak azon a területen születettek volna, ahova ember nem merészkedik, ahol kizárólag megvadult farkascsordák élnek, ahol még a csillagok is fagyosan ragyognak. A farkasok a magány és a zord tél dalait üvöltik, csonttörő, de egyben elbűvölő módon; brutalitását tekintve halálosan, ugyanakkor végtelen letisztultsággal.” – mondja a lemezről Tuomas Saukkonen.
 

A Wolfheart-ot Tuomas Saukkonen alapította, aki korábban a Before The Dawn, Black Sun Aeon és Dawn Of Solace zenekarok frontembere volt. Saukkonen 2013 januárjával megszüntette összes addigi bandáját, így azóta kizárólag a Wolfheart-ra tud koncentrálni. „Már egy pár éve gondolkozom ezen – olvasható Tuomas korábbi nyilatkozatában. Néhány ponton azon kaptam magam, hogy többé már nem érzem jól magam a bandában. Elvesztettem az érzelmeket a saját zeneszerzési módszereim iránt. És most, hogy a Before The Dawn ideje leáldozott, számomra a logikus lépés, hogy egy teljesen tiszta lappal indítok, és felépítek egy új dolgot az alapoktól kezdve: Ezentúl kizárólag az új bandámra, a Wolfheart-ra fogok fókuszálni minden figyelmem és energiám ebbe fektetem. Legfőbb célom ezzel, hogy egy olyan bandát hozzak létre, ami a Before The Dawn energiáját kombinálja a Black Sun Aeon lehangoló, sötét, súlyos és epikus atmoszférájával.”

A Tyhjyys albumról elsőként a Boneyard dal videoklipje tekinthető meg.
 


Akela, Jó’vana Akela, Jó’vana
április 05.