Mirror – Fényárnyék – EP premier



Fényárnyék
címmel jelent meg a budapesti modern metalban utazó Mirror zenekar új EP-je. A 2015 augusztusában alakult banda koncepció az első pillanattól egy olyan modern metálbanda megalkotása volt, amely letisztult struktúrájú, befogadhatóbb, de a keményebb stílusjegyeket is megőrző számokkal operál.

Az időközben három tagról öttagúra kiegészült zenekar első Ep-jét 2016 augusztusában mutatta be Mondd Meg címmel, amit most az új három számos Fényárnyék követ.

 

A mai naptól elérhető EP a Fényárnyék címet kapta, három dallal, melyek szép ívben követik egymást. Szinte napra pontosan fél évet kellett várni a zenekar debütáló kislemeze óta, és elmondható, hogy az új dalok méltó folytatásai a bemutatkozó anyagnak, de egyértelműen túlmutatnak azon mind zeneileg, mind a hangzást tekintve.

A lemezen közreműködik Hajdu Csaba (Junk, Patent), akinek a csordavokáloknál jutott nagy szerep. Az új EP március 18-án élőben is debütál a a Sunset vendégeként a Dürer Kertben.

 

Hexvessel Hexvessel
április 24.