Stabbed – problémák dalai

A székesfehérvári és budapesti tagokból álló progresszív post-sludge/groove metalos Stabbed zenekar Long Way Down címmel, április 9-én adta ki első lemezét.

8 dal, ami őszinte kegyetlenséggel rángat végig azon a poklon, amit a szembejövő problémák kényelmes halogatásával építünk magunknak.” – mondják első nagylemezükről. „Az EP-hez képest zeneileg bevállaltunk egy kis kísérletezést, módosítottunk a hangzás arányain, sokkal inkább a groove-ok, az elsöprő nyers energia dominálnak a korábbi ambient és poszt-elemek helyett. Úgy érezzük, ez már egy érettebb, kerekebb anyag lett, de mivel minden zenekar ezt mondja, fogalmazzunk úgy, hogy a miénk izgalmasan szögletes lett éles csúcsokkal, hajmeresztő magasságokkal, őszinte zuhanásokkal. Nagyon büszkék vagyunk a végeredményre.

A lemezen, csak úgy, mint az első Submerge című EP-jükhöz hasonlóan egy vendégénekes is szerepel, mégpedig Tadeusz Rieckmann, akit a Dalriada dobosaként és a Sunwharf zenekarban énekesként is ismerhetünk.

 <a href=”http://stabbed.bandcamp.com/album/long-way-down”>Long Way Down by Stabbed</a>

Hexvessel Hexvessel
április 24.