Leprous – augusztusban lemez, novemberben Budapest!

Malina címen jön ki augusztus 25-én az új Leprous lemez, amelyet egy Magyarországot is érintő turné követ. November 19-én az A38-as hajón lehet majd elcsípni őket, ahol végre főbandaként érkeznek hozzánk.


Einar Solberg
énekes/billentyűs a következőket árulta el:

„Az új anyag tökéletes példája annak, hogy miként lesz egy kezdeti vízióból valami egészen más. A Malinaval elértük, hogy úgy szóljanak modernül a dalok, hogy ugyanakkor természetesek, organikusak maradjanak. Az organikus természetesen nem jelent retro hangzást, viszont ezúttal inkább lettünk rock, mint metal zenekar. Őrülten büszkék vagyunk erre az albumra, alig várom, hogy mások is megismerjék.”

A szenzációs borító kapcsán a következőket említette:

„Ezúttal valami újat szerettünk volna kipróbálni, új grafikussal dolgozni. Néhány barátom ajánlotta Corey Meyerst, így rákerestem, és rájöttem, hogy hihetetlenül jó a fickó. Ez az első alkalom, hogy a borító első próbálkozásból tökéletes lett, azonkívül, hogy a lemezt is kiválóan tükrözi.”