Immortal – elkészült az új album

Befejezte új albumának munkálatait a norvég black legenda, az Immortal. Az új album az első olyan lemez, amely a 2015-ben kilépett frontember, Abbath nélkül készült. A lemez címe egyelőre nem ismert, ahogy az sem, hogy pontosan mikor jön ki a Nuclear Blast kiadónál, a számcímeket azonban már közzétette Demonaz gitáros- énekes/szövegíró, valamint Horgh dobos, valamint azt is tudni lehet, hogy az új dalok basszustémáit Peter Tägtgren játszotta fel.
 
Dallista:

Northern Chaos Gods
Into Battle Ride
Gates To Blashyrkh
Grim And Dark
Called To Ice
Where Mountains Rise
Blacker Of Worlds
Mighty Ravendark
 

Hatalmas mennyiségű energiát pakoltunk ebbe az új lemezbe, szerettük volna az abszolút legjobbat leszállítani nektek. Öröm volt lezárni a stúdiós folyamatot és ami a legfontosabb, maximálisan elégedettek vagyunk a végeredménnyel. Peter Tägtgren kiváló produceri és keverős munkát végzett. Alig várjuk, hogy megjelenjen az album, izgatottak vagyunk, hogy mielőbb megoszthassuk veletek a kilencedik nagylemezünket.” – mondta Demonaz és Horgh az új lemezről, majd hozzátették:

Hosszú ideje ez lesz a legsötétebb, legridegebb albumunk. Színtiszta Blashyrkh metal, ahogy a rajongóink ismernek minket, masszív, fenséges riffekkel, zord és fagyos énekkel, hatalmas birodalmunkról szóló történetekkel. Gyors és dühös dalokkal, epikus tételekkel és hosszabb játékidővel, mint bármikor korábban.”
 

Immortal – elkészült az új album (7 komment)

  • necron necron szerint:

    Osztom farrkas aggályait, de ugyan akkor bizakodó is vagyok. Noha engem abszolút nem zavarna, ha „fogyasztóbarát” albumot hoznak össze. Már nem igazán vagyok ilyen téren kritikus, inkább csak élvezni a karom a jó zenét, még ha azt úgy is paloták össze Abyss bugyraiban, hogy kicsiknek-nagyoknak egyaránt önfeledt boldogságot és szórakozást nyújtson.

    Lehetett volna folytatni Demonaz néven is, semmi kivetni való nem lett volna ebben. Valóban, az Immortal, Abbath nevével volt egyenlő, noha Demonaz volt az zenekar értelmi mozgatórugója.
    Abbath egy igazi bohóc, de ezzel sincs semmi baj, szórakoztató, és én jókat tudok rajta derülni.

  • boymester boymester szerint:

    Tudnak és mindig is tudtak zenélni, de az [b:fmvzv65h]Immortal[/b:fmvzv65h] általában a borítói választásakor szokta elveszíteni komolyan vehetőségét. Világ életükben azt játszották, amit épp el lehetett adni, most sem lesz ez másképp.

  • ensomhet ensomhet szerint:

    A Demonaz néven futó négy számos promo anyag nagyon jó volt a maga „dárkgótikrockos” beütésével (jobb, mint a későbbi kész lemez). Én úgy tudom, hogy a Blasírkos fantáziavilágért Demonaz volt a felelős eddig is. A dalcímek eléggé fanszervíz jellegűek, de valamiért az az érzésem, hogy egy erős lemezt tudnak készíteni.

  • Avatar mcfrost1977 szerint:

    Nekem nincsenek rossz emlékeim Demonaz saját nevén futó albumáról, jellegzetesen demonazos északi fém, csak nem tekernek benne, hanem szépen középtempóban galoppoznak, szövegek ugyan úgy mitológiai/természeti eredetűek, szóval én nem aggodom az új Immortal végett. Abbath orgánumán kívüli erős anyagot fogunk kapni, tutira!
    [url:6r83cmfj]

  • armand armand szerint:

    farrrkas! Nem károgó akarok lenni hisz még egy dallamot se hallottunk az új anyagból. Igazából én is attól tartom kicsit, mint, ahogy te is, hogy zeneileg „önplágium” lehet majd az új cucc. A számcímek alapján pedig nagyon úgy tűnik, hogy igen is hajtanak a rajongók szimpátiájára, mint ahogy az a nyilatkozatukban is áll: „Színtiszta Blashyrkh metal, ahogy a rajongóink ismernek minket…” De ez érthető is. A legenda hatását fent kell tartani. De reméljük a legjobbakat! Ma Immortal napot tartok :-]

  • farrrkas farrrkas szerint:

    Abbath és az Immortal különválásakor azt mondtam, az Immortalnak vége, Abbath annyira meghatározó frontember volt, hogy pótolhatatlan űrt hagy maga után… Most másképpen gondolom. Örülök, hogy az Immortal megszabadult attól a bohóctól, aki önmaga karikatúrája lett, lerombolva ezzel egy komoly imidzset (bár zeneileg még mindig ott van a szeren a fickó…). Most éppen azt érzem, hogy a Sons of Northern Darkness óta (hatalmas lemez az is!) először vehetem ismét komolyan a bandát. Már csak az a nagy kérdés, milyen lesz a zenei tartalom. Egyrészt szkeptikus vagyok, mert az az érzésem, hogy az olyan számcímekkel, mint a Gates to Blashyrkh, Northern Chaos Gods, Mighty Ravendark mintha könyörögnének a rajongók szimpátiájáért. Mintha mindent meg akarnának tenni, hogy elhitessék, Abbath nélkül is ugyanazt kapjuk, mint eddig. De vajon az „ugyanaz” mennyire lesz zeneileg is önplágium? Remélem, nem azzal akarnak meggyőzni, hogy leszállítják nekünk azt, amit már korábban kiadtak. Remélem, a fagyos témákról nem tudom majd kapásból rávágni, melyik korábbi számukból lopták ki… Na, egy szó mint száz, szeretnék egy bitang erős Immortal lemezt, és kész.

  • csehszlovakze csehszlovakze szerint:

    na erre kíváncsi leszek!

Akela, Jó’vana Akela, Jó’vana
április 05.