pozvakowski – Magyar földre magyar turné

A pozvakowski szakít a korábbi évek hagyományaival, a szokásos külföldi turné helyett idén a magyar klubokban zajol az együttes. „Magyar földre magyar turnét” címmel május 11. és 19. között kilenc koncertet adnak Győr, Dunaújváros, Budapest, Miskolc, Debrecen, Szolnok, Békéscsaba, Szeged és Pécs érintésével.

„Tizenhat-tizenhét éve turnézunk, de eddig főként külföld felé vettük az irányt. Tavaly jött az ötlet, hogy csinálni kellene egy igazi karikát Magyarországon. Nemcsak hosszúhétvégézni, két koncertet turnénak csúfolni, ahogy teszi azt rengeteg hazai zenekar, hanem beülni a buszba és mindennap játszani, leszámolva azzal a sztereotípiával, hogy itthon nem lehet hétfőn, kedden, szerdán koncertezni. Lehet, csak bele kell állni és csinálni” – mondta Bánáti Zsombor, az együttes dobosa.

A koncerteken kiváló zenekarok csatlakoznak a pozvakowskihoz: Győrben az Oaken, Budapesten a Torn from Earth és a Rosa Parks, Debrecenben a Ghost Toast és a Sungazers, Békéscsabán és Szegeden a Perihelion játszik a noise rockerekkel.

A zenekar nem megy üres kézzel a turnéra: a tavaly megjelent microdrone.17 lemez dupla anyag formájában jön ki május 14-én. A ‘drone dalok mellett az eredeti, tíz évvel ezelőtt megjelent Microtron dalokat is kiadják újrakeverve és masterelve. A munkát a Nadir dobosa, Fekete Szabolcs végezte svájci stúdiójában, aki már a csapat Iterum lemezén is dolgozott. A microdrone.17-et az őszi UH Festen, exkluzív koncerten mutatja be a pozvakowski.

Akela, Jó’vana Akela, Jó’vana
április 05.