Sörolimpia a legkisebb magyar településen

Sörolimpiának ad otthont Megyer, Magyarország legkisebb települése a hónap végén. Augusztus 29-én és 30-án sörrel kapcsolatos versenyszámokban vehetnek részt az érdeklődők, ezen kívül kézműves vásár, számos koncert, játszóház, finom ételek sokasága teszi még színesebbé az ingyenes, I. Zorall Sörolimpia névre keresztelt fesztivált.
– Hordóemelgetés és gurítás, sörivó illetve kóstoló verseny is lesz a 2 napos fesztiválon – sorolta a programokat Lévai-Hangyássy László főszervező, a Zorall zenekar basszusgitárosa. – 12 fajta sört lehet megízlelni. A házak udvarában büfék, pubok, kézműves vásár és játszóház várja az érdeklődőket. A zsáktelepülés határában, fedett színpadot és nézőteret állítunk fel. A sörarénában mintegy 15 zenekar lép fel, többek közt a Snake Heart, a Tirpunk, a The Grenma és a Zorall.
_ELVALASZTO_
Az I. Zorall Sörolimpiának otthont adó Megyer az ország legkisebb települése. 25 ház sorakozik a főút két oldalán, ebből mintegy 15 lakatlan. A legfrissebb adatok szerint hivatalosan 43 lakója van, ám közülük alig tízen élnek az apró faluban.
– Akiknek nincsenek nagyobb igényei, külön erre a célra kitakarított illetve kialakított fészerben aludhatnak, ha hoznak magukkal hálózsákot – folytatta a főszervező. – A kempingben sátor felállítására van lehetőség, de aki komfortosabb körülmények között szeretne lakni, a 10 kilométerre lévő Sümegen talál magának szállást. Minden program ingyenes, ahogy a parkolás, a fészer és a kemping is. Az étel és ital árakat pedig próbáltuk minél lejjebb tartani.