Bullet For My Valentine – Fever a myspacen

Elkészült a walesi zenekar harmadik nagylemeze, mely a Fever címet kapta, s mind a 11 dala meghallgatható a zenekar myspace oldalán. A felvételek otthonukban és Los Angelesben zajlottak, a produceri munkát Don Gilmore (Linkin Park, Good Charlotte) végezte. A zenekar elmondása szerint szerettek volna kicsit újabb, frissebb, izgalmasabb lemez készíteni úgy, hogy azért még önmaguk maradjanak. A producerválasztást remek döntésnek ítélik, azt akarták, hogy Don a zenébe ne szóljon bele, viszont segítsen az éneknél. „Egész más egy stúdióban énekelni, mint élőben. Egy szobába vagy zárva egy mikrofonnal, árgus szemekkel figyelnek, nincs meg az a pörgés, energia, adrenalin, ami egy koncerten. Don azonban kihozta belőlünk a legjobbat, átírta a dallamokat, kiigazította a szövegeket, akár ötször is újravettük a témákat, hogy minden klappoljon. Nagyon sokat dolgoztunk rajta, hogy jobb legyen, mint eddig, de mégis Bulletes.” – mondta Matt Tuck énekes/gitáros. (Szerintem nyálasabb lett, mint volt, felesleges volt ennyit variálni vele…)

Az április 27-én megjelenő lemezen az alábbi dalok kaptak helyet:
_ELVALASZTO_

1. Your Betrayal
2. Fever
3. The Last Fight
4. A Place Where You Belong
5. Pleasure and Pain
6. Alone
7. Breaking Out Breaking Down
8. Bittersweet Memories
9. Dignity
10. Begging For Mercy
11. Pretty On The Outside

Bullet For My Valentine – Fever a myspacen (9 komment)

  • Avatar mazi szerint:

    Mitől lesz valami metal? Számomra ez az természetesen, mert biza a popzenétől azért messze van. 🙂 Jó lenne, ha a Dying Wish meg újra működne, fiatal korom egyik nagy kedvenc zenekara voltak.
    Azt pedig írtam, hogy igen, nagyon jó zenészeink vannak, csak épp az ötletek hiányoznak, de ez még azért fog változni… gondolom, csak nálunk lassan alakul ki az igény arra, hogy frissítsünk.
    Számomra ezek voltak az etalon magyar bandák, akiket minden külföldinél többet hallgattam: De Facto, Perfect Symmetry, Stonehenge, Da Capo, Dying Wish… Ezek a bandák tolták nagyon egyedien, és abszolút világszínvonalon mind zeneileg, minde ötletek, egyediség tekintetében.

  • motherroad motherroad szerint:

    [quote=Mazi:e6efd64f]
    2010-ben nem árt, ha a metal bandák is tudnak frissíteni
    [/quote:e6efd64f]

    J[i:e6efd64f]aja, csak ez nem metál.[/i:e6efd64f]

  • 9000sanyi 9000sanyi szerint:

    [quote=Mazi:44580cfc]
    E… Mondjuk ebben a stílusban az első, és utolsó értékelhető, és zeneileg abszolút világszínvonalú zenekar már nem tevékenykedik sajnos: [b:44580cfc]Dying Wish[/b:44580cfc]… kár kár…
    [/quote:44580cfc]

    Tevékenykednének Ők, ha találnának egy énekest…

  • Avatar mazi szerint:

    Az a király, hogy mernek újítani, és nem akarnak sem a kilencvenes, sem a korábbi bandákra hajazni minden tekintetben. 2010-ben nem árt, ha a metal bandák is tudnak frissíteni, és igen, 92%-uk képtelen rá, egy jó riff nem elég, ha közben egy hörgőmorgó elrontja az egész produkciót a totál jellegtelen, vagy idegesítő hangjával. A dallamos ének faja, pláne így.
    Autotune meg nem csak ahhoz kell, hogy ne legyen hamis, hanem egyszerűen ad neki egy plusz atmoszférát. A korábbi lemezeken is jól énekelt a srác. 🙂
    Mondjuk ezzel a lemezzel engem visszaédesgettek, az előző egyáltalán nem tetszett, túl keménykedős, „nagyon tökös metal vagyok” akart lenni. De ez most király, örülök.
    Remélem lassan a honi bandák is összekapják magukat, és behozzák a minimum 10éves lemaradásukat, már ami a zene frissességét, kreativitását, változását illeti, semmiképp sem a zenei tudást.

  • bjorn666 bjorn666 szerint:

    Nem szoktam a saját bandámmal előhozakodni, de a Your Betrayel nyitányakor elkezdtem a firefox fülek közt keresgélni hogy nem e a Casketgarden Myspace oldalról a The Absent. Hasonló a hangzás és ugyan dob téma más de mégis kibaszottul hasonló.
    Sajnos a BFMV elég kommersz egy cucc, nem jön be ez az énekesdi. Hallom autotunet is használtak h ne legyen hamis a szentem. (nem kell hozzá nagy fül, hogy is mondjam picit Cher-es az ének (gpig) )

  • chipmonkey chipmonkey szerint:

    Ha ilyen az izgalmas zene, akkor én nem szeretem az izgalmakat. 🙂

  • motherroad motherroad szerint:

    „Izgalmasabbak, mint a metal zenekarok 92%-a.”

    [b:e6efd64f][i:e6efd64f]Háhá![/i:e6efd64f][/b:e6efd64f]

  • Avatar mazi szerint:

    Ez király! Friss, király sound, állat énekdallamok, profi munka. 🙂 Izgalmasabbak, mint a metal zenekarok 92%-a. Bár lenne egy magyar metal banda, aki csak egy picikét is megtudna így szólalni… Mondjuk ebben a stílusban az első, és utolsó értékelhető, és zeneileg abszolút világszínvonalú zenekar már nem tevékenykedik sajnos: Dying Wish… kár kár…