Insurrection Rising (2009)
A fiatal Savage Messiah története Londonban kezdődött 2007 májusában. Dave Silver, a Headless Cross nevű dallamos power/speed banda gitáros-énekese és keménykezű bandafőnöke a csapat feloszl(at)ása után azonnal új terveinek megvalósításához fogott. Új zászló alatt, Andy Faulkner producer segítségével néhány hónap alatt összedolgozta új bandájának bemutatkozó kislemezét, amely Spitting Venom címmel jelent meg 2007-ben.

Mivel nem sokkal a debüt után mindenkit kirúgott a bandából, Dave újra hozzálátott a csapatépítéshez. Ahogy a felállást nézegetem, az új kollégák nemigen bíznak nagy jövőben Mr. Silver mellett, hiszen szinte mindannyian tagjai korábbi bandáiknak is. A négyes (pontosabban Dave) legfrissebb kilenc dalának csokra az Insurrection Rising című első Savage Messiah-nagylemez képében idén szeptemberben jelent meg a Candlelight égisze alatt.

Érdekes ez a kislemez-nagylemez kérdéskör, az új anyag ugyanis egyetlen nótával és alig 10 perccel hosszabb csupán, mint a tavalyelőtti Spitting Venom. A muzsika maradt a régi, a riffekben azonban a thrash rámenősége felé tolódott a balansz. Már a kislemez esetében is megállapítható volt, hogy Dave gyakorlatilag a Headless Cross vonalát viszi tovább, ami esetében nem nehéz, hiszen azt a vonalat ő maga jelentette. Az Insurrection Rising album tehát alapjában véve egyenes folytatása a bemutatkozó anyagnak.


A korongon kilenc mérges nótát hallhatunk, amelyek talán úgy definiálhatók, hogy Bay Area thrash, helyenként a Manilla Road epikus megközelítésében, és amennyire lehet, dallamos énekkel. Apropó, ének... Dave hangját hallva arra a következtetésre juthat a szemfüles hallgató, hogy a fentiek fényében nem csak kiállhatatlan természete emlékeztet egy másik Dave-re, akinek Mustaine a vezetékneve. Énekstílusa, orgánuma is őt idézi, a nóták ettől helyenként kimondottan a Megadeth-hez hasonlók, de jóval vastagabban muzsikálnak.

A lemez – ha már itt tartunk – ragyogóan szól, ami Chris Tsangarides Grammy-jelölt brit producernek köszönhető, aki számos kiváló produkcióval öregbítette már a metal műfaj hírnevét. A Savage Messiah olyan előadók után dolgozhatott a sztárproducerrel, mint a Judas Priest, az Anvil, Gary Moore, a Thin Lizzy, a Helloween, Yngwie Malmsteen vagy King Diamond.


Egy szó mint száz, az Insurrection Rising mind a zenészi teljesítményt, mind a megszólalást tekintve rendkívül pazar munka. Érdekes, sokszínű, bár színei nem túl sajátosak. Ingadozásmentes színvonalából talán a Testament és Exodus hatásokkal bíró nyitó/címadó nóta, a húzós riffeket és fogós dallamokat egyaránt hordozó, az Agent Steel harapós power metaljára és az Iron Maiden dramatikájára emlékeztető The Serpent Tongue-Vigil Of The Navigator kettős, és a Mustaine-esen tébolyult ritmusképletekre épített rapszodikus gitár-bacchanália, a He Who Laughs Last magasodik ki.
Savage_Messiah_Insurrection_Rising_2009
Kiadó:
Stílus:
Power/Thrash
Értékelés:
 
Pont
: 8 / 10
 
Külalak
: Igényes
 
Hangzás
: Kiváló
Dalok:
1.Insurrection Rising
2.Corruption X
3.In Absence of Liberty
4.The Serpent Tongue of Divinity
5.Vigil of the Navigator
6.Enemy Image (Dehumanization)
7.Silent Empire
8.The Nihilist Machine
9.He Who Laughs Last
Írta:
fkanya
2009. november 20., péntek, 13:38
Facebook:
Koncertek
Arkona, Dalriada
szeptember 28.,
Barba Negra
Apocalypse Over Europe Tour
szeptember 30.,
Barba Negra
Vindictive Miscreant Tour 2018
október 8.,
Supersonic - Blue Hell & Kvlt
Kamelot, Leaves Eyes
október 9.,
Barba Negra
Repulsion For Humanity Tour
október 10.,
Dürer Kert
október 11.,
Supersonic - Blue Hell & Kvlt
Knights Call Tour 2018
október 21.,
Barba Negra
továbbá
© 2001-2018 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.038 seconds to render