Turis Fratyr (2005)
Néhány barát 2001 nyarán alapította meg a német csapatot. Két évvel ezelőtt a banda rögzített egy 7 dalos demot, amin pogány viking epikus metal dalokat gyűjtöttek csokorba. Aztán két év csend a zenekar körül, majd idén kiadták bemutatkozó lemezüket Turis Fatyr címmel. A lemezt a black metal csapatairól híres Black Attack jelentette meg. 13 dal hallható rajta 58 és fél perc hosszban.

A 2003-ban kiadott demoról öt dal a lemezen is hallható, természetesen újra felvették ezeket a nótákat is. Ha valaki nem ismerné a csapatot és elindítaná lemezüket, kapásból rávágná, hogy egy skandináv csapattal állunk szemben. De, ha csak a dalcímeket megnézzük láthatjuk, hogy bizony ez egy német társaság, egyébként ez esetben nem zavaróak a német szövegek. Egy rövid intró után a Wingthors Hammer című dallal indul a korong, igazi lemezindító dalocska, akad benne minden húzós gyors rész, fejbólogatós középtempós döngölés, monumentális szinti dallamok, szóval jó kis dalocska. Az Unter Der Eiche sok-sok tempóváltásával emelkedik ki a sorból. A Widars Hallen egy hatalmas energia bomba, darálnak benne ezerrel a német fiúk. Remekül váltogatják a gyors és lassabb ütemeket, ezzel is kihangsúlyozva egyes részeket. A dalban felhangzó fuvola is nagyon jól eltalált, az egyik legerősebb szerzemény a lemezen. A Tote Heldensagen a leghosszabb dal a kiadványon, 9 perces dinamikus epikus viking metal dal ez is. A digipack változatra bonuszként felkerült a Shingo Murata című track, ami egy reggae ritmussal indul, mit mondjak elég érdekes volt elsőre, de azért ez a nóta is teljesen rendben van. A lemez hangzása teljesen korrekt mindent tisztán érthetően hallani.

A német srácok bemutatkozó lemeze, véleményem szerint bőven megállja a helyét ebben a stílusban. Változatosan, jól megírt dalokat hallhatunk a majdnem egy órás anyagon. Nem forradalmár stílusában a korong, de azért az átlag fölé emelkedik. Az itt-ott feltűnő Finntroll hasonlóság sem zavaró igazából. Aki szereti a Fintroll szerű pogány viking metal-t nyugodtan keresse a lemezt, csalódni nem fog benne.
Equilibrium_Turis_Fratyr_2005
Stílus:
Epikus pogány, viking metal
Értékelés:
 
Pont
: 8 / 10
 
Külalak
: Igényes
 
Hangzás
: Jó
Dalok:
1.Turis Fratyr
2.Wingthors Hammer
3.Unter Der Eiche
4.Der Sturm
5.Widars Hallen
6.Met
7.Heimdalls Ruf
8.Die Prophezeihung
9.Nordheim
10.Im Fackelschein
11.Tote Heldensagen
12.Wald Der Freiheit
13.Shingo Murata (Bonus Track)
Írta:
Dolmen
2005. november 20., vasárnap
Facebook:
Heidenfest - 2008. november 16., Diesel
Koncertbeszámoló, emp @ 2008. november 18., kedd, 12:01
Koncertek
The Dead Daisies, The New Roses
április 27.,
Barba Negra Track
The Dead Daisies
április 28.,
Hard Rock Cafe Budapest
America's LEAST Wanted 25
április 29., 20:00,
Barba Negra Track
Us And Them Tour 2018
május 2.,
BudapestArena
Victoria Europa 2018 - March of Blood and Iron
május 4.,
Supersonic - Blue Hell & Kvlt
Path To Glory European Tour 2018
május 8.,
Barba Negra Track
Vienna Metal Meeting 2018
május 12.,
Arena
Vinny Appice - Mob Rules Live
május 15., 20:00,
Backstage Pub
továbbá
© 2001-2018 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.04 seconds to render