Voodoocult (1995)
"Elképedek a gondolatomon, s el is mosolyodok közben önnön magamon, persze tudom: a szó csak szó marad, a tett pedig múlttá aszalódik. A bohóc flamingót jár, s a kántor dalra fakad, a kertvárosi takarítónő olvasni kezd. Egy 67 éves nyugalmazott katonatiszt, gyermekkorára ébred, méltatlanul számon kérve egykori önmagától karrierének minden egyes komolyabb-felnőtti - és egzisztenciát építőbb; ám gyermekfejjel nem érthetőbb pontjait. Bekorongozott 15 éves, üvegszilánkokon szökell, vérző meztelen talpára néz, a metszett bőr és a húsra fakadó nászára: üvegpalota - suttogja, s tovább ugrál..."
/Pataki Zoltán - Az EGÉSZ, avagy egy furcsa történet/


Nem a világot váltotta meg, pedig kezdetekben nagyon azon volt a német Voodoocult. A Screw kapcsán már szóbahoztam, így illett is róla írnom, ám idő hiányában ezt csak most tudom a nagyérdemű elé tárni, mesélős és kultuszépítő cikk lesz, annyira nem is szánom kritikának, bár a pontszám azért mutatja, hogy nem egy Salamon töke fényességű dologról beszélhetünk . Szóval az ipari thrash formáció keltezése 1994 tavaszára tehető, mikor is gondolva egyet Philip Boa azt mondta, megcsinálja az indusztriális zene tejfelét a legjobb és nevesebb metal zenészekkel. A dolgok szépen és gyorsan pörögtek, s még abban az évben két kislemez jellegű kezdeményezés után napvilágot látott a Jesus Killing Machine. Ezen olyan arcok nyomultak együtt, mint Dave Lombardo (Slayer, Testament, Fantômas vagy éppen az Apocalyptica – melyhez van kapcsolódása ennek a kritikának is, hiszen ugyanaz a személy készítette mindkettő borítóját, de majd kifejtem később részletesen is). Aztán csak hogy pár nevet említsek; az egykori Chuck Schuldiner (ugyebár Death és még sok más mellékvonal, R.I.P. – 2001), Waldemar Sorychta (Grip Inc., Despair, Enemy of the Sun, Eyes Of Eden illetve a Kreator-ös Mille Petrozza. A korongnak megvolt a maga varázsa, de nem tudták összeegyeztetni igazán a két műfajt, tehát inkább valamiféle modernebb prüttyögösebb thrasht hallhattunk rajta, mint hogy az fémtechnológiás gyár apokalipszis szédült volna le hozzánk. Erre aztán a frontember Philip Boa is hamar ráeszmélt (a hangját vagy szeretjük, vagy nem – én magam is azt vallom; hallottam már jobb ipari orgánumot is), s gyakorlatilag feloszlatta a brigádot, ami annyira nem is volt nehéz, hiszen csak pár próbára és stúdiózásra röffent össze a bagázs. Már 1995 elején egy limitált single dologgal jöttek ki, melynek a címe When You Live As A Boy volt, majd ezt követte pár hónappal később a második, s egyben utolsó Voodoocult lemez. A felállás a következő volt – tartva a koncepciójához magát, most sem kis nevekkel gyürkőzött neki a próbatételnek; Gabby Abularach a kultikus ősHC Cro-Mags disznóolból, Jim Martin ugyebár a Faith No More-ból, s persze Markus Freiwald, mint dobos az akkoriban még létező és virágzó thrash csapásból, a Despair halmazából dobta latba tudását a nagy mi majd most megmutatjuk projektnek. A többi név nem sokat mond nekem se, bár a sampleres Moses Pellberg egész érdekes ipari-noise-elektró dolgokkal próbálkozott, kár hogy hivatalosan semmi se jelent meg, csak egy kislemez és némi demós tétel terjeng a neten, ott is a zártabb hubok berkeiben. Visszatérve az imént a borítóra és a közös pontra; az elkövetője Dirk Rudolph, aki több Apocalyptica fedőhöz is kapcsolható, de volt dolga a folk-metal In Extremo-hoz is, ahogy a Die Toten Hosen nem egy borítóját passzította össze a maguk lázadásával. Mellesleg a 95-ös Voodoocult fedője és bookletje tökéletesen azt a képi világot és fotóművészetet hordozza magába, amely Dirk-nek annyira a vénájában van, úgymond csak önmagát adta. A korongot a Motor Music adta ki, gyakorlatilag mai napig beszerezhető itt-ott, hiszen ez a kiadó felelős nem egy Rammstein albumért is, szóval akinek nagyon megtetszik a dolog, az használtan akár idehaza is megveheti némi időráfordítással. Na, de lássuk a hosszúra sikerült bevezető után mit is kapunk a korongon!


Ellentétben a már említett debüttel a 95-ös anyag erőssége abban rejlik, hogy ügyesen toldották meg a modern thrash elemeket az ipari monstrumok hadával, így a végeredmény egy érdekes és egész életképes hibrid, melyhez tegyük hozzá, hogy immáron 15 éves, s mai szemmel korántsem tűnik annyira korszakalkotónak vagy modernek. S nem is az! Csak érdekes és jól sikerült próbálkozás, amelyre érdemes időt szánni, hátha pár nóta túllép a megszokott határokon, ugyanis jó dalokkal tele van, míg a töltelék elenyésző. Kiemelném a remek alapokat, és a punk-heavy jellegű témákat, melyek gyökerei súlyos thrashekből építkeznek. Gyakori a ritmusoknál a csattogó, lépegető samplerek térhódítása, kapunk pár remek refrént, suttogó misztikumot és rap-es hip-hop vezekléseket, kalapácsütésekkel, csörlőkkel, punkos lüktetéssel, s valamivel, ami valami totálisan másik világból szakadt ránk. Csattogó fényképezőgépek, megtaposott hordók, elszállós kórusok, ahogy pl. az I Close My Eyes Before I Bleed kezdése nekem a korai Cypress Hill vagy House Of Pain dolgait jutatta eszembe, némi Minsistry-vel és FLA-val vegyítve. De itt van még nekünk a technos és populáris When You Live As A Boy (avagy a slágergyáros tétel – haha), vagy az Exorcised By A Kiss masszív és gonosz szaggatása, a Die Erotik Der Maschine lüktető ujjazása, lucskos motozása a hüvelyek pinagrágiájában, nem is beszélve a záró Electrified Scum puritán punk-thrash támadásáról, melynek a refrénje, mintha csak a Motörhead szólaltatta volna meg… Természetesen minden dal összerakott, de nem mind jön át igazán, így hát a második nagylemez nem tekinthető mesterműnek, s talán még gyengébb is mint a debüt, ám a varázsa, a varázsa az csodálatos, nagyon is egyedi jellegű. A lemezt a basszeros Dave "Taif" Ball fiatal testvérének Simon (Sam) Ball-nak állít tiszteletet és emléket, aki meghalt mialatt a korong készült – a szövegvilágot elnézve nem éppen a megszokott búcsúztató és végső kapituláció. Az érdekesség még az talán, hogy két oda nem illő idézettel is színesebb a booklet, mindkettő tipikusan olyan filozófiát és önvalóságot hordoz magában, amely tökéletesen tükörképe és megtestesülése a Voodoocult-nak, ez pedig a jó öreg Nietzsche illetve a Pestisből ismeretes Camus
Végül a formáció 96 környékén feloszlott, valószínűleg Philip Boa ezzel a projekttel sem volt elégedett, pedig a társadalomkritika része nagyon erős, s ebben a kontextusban át is jön az orwelli valóság; a megfigyelt és megfigyeltetett média-opció szuggerálásával. Boa barátunk más vizekre evezett a Voodoocult, pedig ma már csak egy bizonyos körökben kultikusnak számító emlék, egy olyan korszakból, mikor még tinik voltunk, s nem azt a CD-ét vagy kazettát vettük meg, amelyiket akartuk, hanem amelyik felelhető volt a lemezboltokba. Ennyi volt a német „All-star metal project of Philip Boa” avagy Philip Boa & The Voodoocult… videó ízelítőnek pedig már csak egy kis propagandát tudok mutatni…



Voodoocult_Voodoocult_1995
Kiadó:
Stílus:
Ipari thrash metal hempergés némi vegyi hasadással
Értékelés:
 
Pont
: 8.9 / 10
 
Külalak
: Igényes
 
Hangzás
: Jó
Dalok:
1.Welcome To A New Season Of Deathwish (3:19)
2.King Of The Beautiful Cockroach (4:12)
3.The Stranger (2:42)
4.I Close My Eyes Before I Bleed To Death (5:02)
5.When You Live As A Boy (4:25)
6.Exorcized By A Kiss (4:26)
7.Cliffhanger On A Bloody Sunday (5:10)
8.Violenca (4:44)
9.Egomania (4:46)
10.Die Erotik Der Maschine (4:24)
11.Electrified Scum (3:38)
Írta:
haragSICK
2010. augusztus 8., vasárnap, 00:11
Facebook:
bjorn666 2010. augusztus 12., csütörtök, 10:20
bjorn666
Csatlakozott:
2006. november 2.
Hozzászólások: 295
Jó hogy megemlékeztél róluk. Én még emlékszem erre, meg azokra a lemezboltos időkre is, amikor bármit megvettem ami végre a Rock/Metal szekcióban volt...kazin :-)
Az első lemez klippje mindenképp emlékezetes azért még:

de a másodikról is van:

Koncertek
Totalitarian Black Attack
november 24.,
Supersonic - Blue Hell
Hellhammer Festival 2017: Winter Edition
december 5.,
Dürer Kert - Kisterem
Sólstafir, Myrkur, Árstídir
december 7.,
A38 Hajó
Angerseed, Nigromantia, Nemere
december 9.,
T-Boy Rock Klub
december 29.,
Strausz Ti Ti Tá
Septicflesh, Inquisition
január 7., 18:00,
Barba Negra
Gloryhammer, Civil War, Noctis
január 8.,
Barba Negra
továbbá
© 2001-2017 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.029 seconds to render