The Sun and the Flood (2011)
A felvidéki Eye Beyond Sight első lépéseit még 2003-ban tette meg Snake Eat’s Rabbit néven, 2006-ra megtörtént a név csere és az aktivitás is felerősödött, hiszen még abban az évben demóval jelentkeztek s egy esztendővel rá a Dies ad Quem címre hallgató debüttel, mely a Moby Dick-es Smici vezénylete mellett történtek. Az idén megdörrentett második nagylemez felvételeiben is ő segédkezett, ám most a kiadás nagyon is hivatalos (vagy inkább elérhető) lett, hiszen az Edge Records termékeként vásárolhatjuk meg, ami azért egy kis és feltörekvő csapat szempontjából korántsem utolsó dolog. A hangzás és az egyszerű külsőségek is korrektek, szóval akár nemzetközi pódiumra is mászhatnának ezzel a srácok, csak felmerül egy komoly kérdés; van nekünk egy ma már nem Sepultura-t játszó Sepultura-nk, egy Soulfly-unk – mely egyre erősebb és életképesebb no meg a sokak által imádott (szerintem csak ügyes cigánygyerekek jó időben jó helyen, elfelejtve a múltjuk és minduntalan felhánytorgatva ezzel elletétben a bőrszínűk adta diszkriminációt és elnyomásból fakadó dühüket), avagy az Ektomorf. Szóval a kérdés az, hogy a vázolt helyzet után kell-e egy másik ügyes horda, mely megint csak ebben a skatulyában szorong, annyi különbséggel, hogy még nem a Nuclear Blast nyalja a picsájukat és természetesen mint a lentebb látható fotó jól reprezentálja; az ő haragjuk nem etnikumi elnyomásukból fakadó...




A zenei koncepció alapvető szegmense Max Cavalera neve, hiszen a témák nagy része a Soulfly világát idézi, míg az akkori Sepultura jelenléte pár dob témában és a szólók zömében adja vissza magát. A recept így felvázolva nagyon egyszerű, de természetesen némi egyedi íz is van benne, itt-ott nu-metal elemek merülnek fel, ahogy a komplex részek némely core jellegű csapatnál is elmennének, de semmivel se ötletesebb, mint az említett Ektomorf, max nem annyira pofátlanok a somorjai srácok, mint a mezőkovácsházai fénymásológépek. Az említett és felmerült nevek mellett a Machine Head vagy az Unearth, szóval gyakorlatilag a törzsies modern thrash, a groove metal és a nu betegség komplex vegyülete vastag HC burokkal. Valóban ügyes zenészekkel és remek ötletekkel, melyek egy nagy része már rég el lett lőve, a többi meg hozzá igazodva beleáll a földbe. Feltettem imént egy kérdést, hogy van-e szükség, kell-e még egy ilyen csapat? Természetesen kell, amúgy nem adta volna ki és tett volna bele pénzt, energiát az Edge Records. Ha azt teszem fel kérdésként, hogy van-e jelenvalósága egy ilyen formációnak, akkor is a válasz hasonló, hiszen profik és az egész összkép minden hibájával együtt is igényes és derűs agresszió.


Én magam nem vagyok oda és vissza az anyagért, de soha sem a kritika számít, hanem a rajongók, a lemezeladás és egy koncert élménye, s ez utóbbi szerintem az, amin eddig és ezután is sokat fog akasztani az Eye Beyond Sight, mert ez a zene színpadon üt igazán nagyot, baszott nagyot!

Eye_Beyond_Sight_The_Sun_and_the_Flood_2011
Kiadó:
Stílus:
Thrashcore féleség...
Értékelés:
 
Pont
: 8.4 / 10
 
Külalak
: Szép
 
Hangzás
: Jó
Dalok:
1.Sick Society (4:49)
2.Redemption (4:42)
3.From Stars to Scum (5:25)
4.Self Possession (4:23)
5.That Hurts (5:08)
6.God's Bite (5:40)
7.Blast (4:01)
8.Screams from Your Childhood (5:02)
9.We Care (3:18)
10.The Sun and the Flood (3:53)
Írta:
haragSICK
2011. május 29., vasárnap, 12:15
Facebook:
Wrathchild America - 3-D (1991)
Kritika, boymester @ 2017. október 2., hétfő, 21:26
Moby Dick - Kegyetlen évek (2016)
Kritika, 9000Sanyi @ 2017. augusztus 29., kedd, 14:43
Smicivel beszélgettünk
Interjú, 9000Sanyi @ 2017. május 15., hétfő, 22:52
Sepultura - Roots (1996)
Kritika, boymester @ 2017. április 9., vasárnap, 15:13
Koncertek
Maximum Evocation Tour 2017
október 26., 20:00,
Barba Negra
Igorrr, Broken Note
október 26.,
Dürer Kert
Anathema - The Optionist Europe 2017
október 27.,
Dürer Kert
20 Years Of Plays Metallica By Four Cello
október 27.,
Művelődési Központ (MOM)
The Wrong Tour to Fuck With Europe 2017
október 27.,
Supersonic - Blue Hell
továbbá
© 2001-2017 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.018 seconds to render