Demons and Wizards (1972)
Az Uriah Heep nevű rock intézmény először a hetvenes évek brit nagyjai között kapta meg méltó elismerést, majd másod-, és sokadvirágzást is fel tudott villantani fennállása eddigi negyvenkét évében. Az, hogy azóta is működik a zenekar, Mick Box kitartásának és türelmének köszönhető, hiszen a rocktörténelem egyik legtöbb tagcserével működő zenekaráról van szó. Lemezeladások szempontjából rendre a Led Zeppelin és Deep Purple mögött bújt meg, ezért gyakran a "szegény ember Deep Purple-je" ként is emlegették. Az alapító tagok közül egyedül a gitáros Mick Box van mára a színen, igaz Trevor Bolder basszer 1976-ban már a zenekarban pengetett (aztán személyes okokból '81 és '83 között szüneteltette a tagságát).

A Heep a tagcserék száma mellett még egy rekordra esélyes. Az egységnyi idő alatt kiadott művek száma az, amivel a dobogó közeli pozícióban lehet, ugyanis 1970 és 1980 között 13 lemezük készült el (a '70-es Very 'eavy... Very 'Umble azév júniusában, a '80-as Conquest pedig februárban látott napvilágot). Igen. A hetvenes években, amikor a zenekaroknak nem a turnézás vette el az összes energiáját - mivel a lemezeladásokból is lehetett tetemes bevételre szert tenni, vagy inkább mondjuk azt, hogy az volt a fő bevételi forrás - volt arra motiváció, hogy évente két lemez is megszülessen. Ma a helyzet más, de zenekar is több van.


A Demons and Wizards felvételeinek idejére már kialakult a zenekar kemény magva, amit Michael Frederick Box gitáros, Kenneth William David Hensley billentyűs/gitáros/énekes és David Garrick (művésznevén David Byron) énekes csoda jelentett. Gary Thain basszer és Lee Kerslake dobos közreműködésével készült el ez a negyedik kiadvány, ami a Billboard 200-on valaha legfentebb kúszó Heep lemez (23-ik helyig jutott).

Szokásomtól eltérően most az anyag minden dalán végig fogok menni.

A lemeznyitó The Wizard, melyet az akusztikus gitár után Byron éneke indít, Hensley és Mark Clarke (Colosseum) szerzeménye. A refrénben 3 szólamos ének hallható. Igen. A banda egyik legnagyobb fegyvere korabeli vetélytársaival szemben a sok torok volt. Míg a Purple-ben, vagy a Zep-ben volt egy-egy nagyágyú énekes, akik mellett néha a zenekar egyik tagja vokálozott, addig itt Byron és Hensley személyében két teljes értékü torok teljesített szolgálatot, kiegészülve a vokálosokkal. Még a Pink Floyd volt ehhez hasonló, hiszen ott csak Nick Mason dobos nem énekelt fő éneket, viszont ők nem voltak képesek olyan bravúrokra a hangjukkal, mint a Heep zenészei (igaz nem is ez volt a cél).
A dalból kislemez született, témája pedig az ember örök vándorlása és találkozása a varázslóval. A sokrétűen értelmezhető szöveg szerint ez a varázsló lehet egy tényleges varázsló vagy egy angyal, vagy maga Isten. A dal annyira hatásos, és kidolgozott, hogy Byron hamis hangja 2:11-nél nem is feltűnő. Azért szeretem az ilyen picike hibákat, mert érzékelteti a lazaságot, ami a stúdióban uralkodhatott akkoriban. Nem volt túl sok pepecs, felment az anyag, aztán már ment is a kiadóhoz.
A Traveller in Time-ben aztán hallhatunk egy csomó fejhangos éneket, ami a Heep-pel kevésbé szimpatizálás egyik leggyakoribb oka szokott lenni. A másik a gitár háttérszerepe a billentyűk mellett, ami nálam inkább pozitívum, hiszen Box zenei és emberi alázatát bizonyítja - ritka az ilyen felfogású gitáros.
A kísérletezősebb hangvételű dal után viszont egy igazi hard rock sláger jön, ahol Box is jobban megmutatja, hogy tud ő morcos is lenni. Az ének is szárnyal - nyávog. Csodás. Ebből a dalból is lett kislemez, a B-oldalán az első lemezen hallható Gypsy-vel. Eddig akár azt is hihettük, hogy egy könnyed hangvételű szórakoztató lemezzel van dolgunk, de a Poet's Justice megmutatja, hogy lehet itt merengeni is. Az énekek sorvégi remegtetése erőteljesen feltűnik, ami rendkívül epikussá és magas röptűvé emeli a dalt, és ezt csak fokozza a kiválóan megírt gitár és billentyűszóló. Aztán a hat és fél perces Circle of Hands-re a lemez kiteljesedik. Byron megmutatja, hogy a hangja remegtetése egy irányítható eszköz, mivel a bevezető utáni halk részeket sokkal alázatosabban énekli végig. A refrén magasröptű témáit ismét sokszólamos vokállal tálalja a zenekar. A befejezés nagyon lírai, de egy cseppet sem giccses. Finoman megszerkesztett dallammenet sok szólammal és heves zongora-érzelemkitöréssel. A Rainbow Demon vészjóslóan indul, de szépen felpörög, és a refrén mindig mosolygásra késztet azzal az eltúlzott "Rainbow Demaa-ha-ha-ha-han"-nal. Megin csak óriási pillanat. A baktatós rávezetés pedig egy tökéletes felajzás.
Az All My Life egy rövid, könnyedebb tétel, aminek a végén Byron ÓRIÁSIT énekel, afféle libabőrözőset. És itt a lényeg. Nincs folyamatos vinnyogás, nyávogás, visítás, mint egy pár kortárs zenekarnál, minden villantásból annyi van, amennyi kell. És mielőtt a Purple vagy a Zep hívek küldik a levélbombát, megnyugtatom őket, hogy mind a kettő konkurenst nagyra becsülöm, csak egyszerűen a Heep nyerte a versenyt nálam.
A lemezt két összetartozó dal, a Paradise és a The Spell zárja, ahol a banda eddigi sejtéseinket alátámasztva bizonyítja, hogy igen, egy nagyon kísérletezős lemezt hallgatunk. A dal kicsúcsosodását Byron és Hensley váltott soros éneke jelenti, ahol Byron-nak megint becsúszik egy hamis hang 4:06-nál.
Az átmenet a The Spell-be mókás és találó, ahogy eleve a dal is totál más, mint az őt megelőző. A fejhangos férfi éneket nem kedvelők megint kimehetnek a szobából egy rövid pillanatra.
A lemezt pedig a két csodatorok hatalmas felmenetele zárja.

Hensley elmondása szerint a Demons and Wizards nem konceptalbum, annak ellenére, hogy a misztikumot, a fantasy-t ügyesen és egységesen táncolja körül. Minden addigi rekordjukat megdöntötték vele, és kétséget kizáróan beleégtek ekkorra a brit hard rock úttörők közé, akármennyire is szerette volna eleinte egy-két kritikus, hogy a banda elhasaljon (ahogyan a Pink Floyd esetében is). A debüt Very 'eavy... Very 'umble-ről például ezt nyilatkozta a Rolling Stone magazin egy újságírója: "Ha ezek befutnak, én öngyilkos leszek. Az első hangtól kezdve tudni fogod: soha többé nem akarod hallani". Nem jött be a tipp, hiszen a negyedik lemez után fél évvel már ki is jött a következő, a The Magician's Birthday. Producer-menedzser Gerry Bronn volt (aki miatt 81-ben két évre elhagyta a bandát Trevor Bolder), és Angliában a Bronze Records, az Államokban pedig a Mercury Records adta ki. Jelenleg bakeliten is beszerezhető az Earmarktól.


A Demons and Wizards minden tekintetben a tökéletességet súrolja. Valószínű, hogy azért is elemeztem annyira szét, hogy úgy ismerkedhessen meg vele, hogy amit egyes fülek negatívumként élnek meg (a fejhangok például), az Önnél már a művészi kifejezés eszközeként csapódjon. Leginkább azt szeretem az Uriah Heep-ben, hogy a zenei és torokbeli képességeiket sosem fordították át holni éretlen öncélúskodásba. Ez a zene rettentően egyben van, és a tagcserék ellenére is egy összeszokott társulatot mutat be.
Nagyon készakarva és bátran csapom oda a hard rock elé a progresszív jelzőt, és csak a helyhiány miatt nem kapja meg a pszichedelikust is. Sok, manapság önmagát progresszívnek titulált csapatnak kellene ezt a lemezt megismerni, majd utána nagyon gyorsan visszavenni. Arcból...:-D



Uriah_Heep_Demons_and_Wizards_1972
Kiadó:
Forgalmazó:
Stílus:
progresszív hard rock
Értékelés:
 
Pont
: 10 / 10
 
Külalak
: Igényes
 
Hangzás
: Kiváló
Dalok:
1.The Wizard (2:59)
2.Traveller in Time (3:25)
3.Easy Livin (2:37)
4.Poet's Justice (4:15)
5.Circle of Hands (6:25)
6.Rainbow Demon (4:25)
7.All My Life (2:44)
8.Paradise (5:10)
9.The Spell (7:32)
Írta:
Nagaarum
2011. szeptember 10., szombat, 09:36
Facebook:
Mausoleum Gate - Into A Dark Divinity (2017)
Kritika, boymester @ 2017. szeptember 21., csütörtök, 20:40
Pagan Altar - The Room Of Shadows (2017)
Kritika, boymester @ 2017. augusztus 19., szombat, 22:22
Koncertek
Death is Just the Beginning...
október 23.,
Barba Negra
Rise of the Underground Tour 2018
október 23.,
A38 Hajó
Uriah Heep
október 23.,
Akvárium Klub
20 Years of Chaos European Tour 2018
október 23.,
Supersonic - Blue Hell & Kvlt
ReBuilt To Tour 2018
október 24.,
Barba Negra
Tony MacAlpine, Levi Fantasy
október 25.,
Dürer Kert
A Nordic Symphony '18
október 28.,
Barba Negra
továbbá
© 2001-2018 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.041 seconds to render