A Dramatic Turn of Events (2011)

Ha szóba kerül a progresszív metal, mint műfaj, akkor még a stílust kevésbé ismerő, laikus zenehallgatók is meg tudnak említeni legalább egy bandát a szcéna képviselői közül.
99%-os bizonyossággal ki merem jelenteni, hogy a legtöbben a Dream Theater nevét nyögnék be!
Pedig én úgy gondolom, hogy „Álomszínházék” már közel 10 éve nem nevezhetők progresszívnek, előremutatónak, sőt leginkább az egy helyben topogás jellemző az utóbbi 4 lemezükre.


Ezt kevesen sajnálhatják nálam jobban, hisz valaha az egyik kedvenc bandám volt a „Dríííím”, olyannyira, hogy nekem a sokat kritizált ’97-es Falling Into Infinity is bejött és a mai napig szívesen hallgatom azt a korábbiaknál szellősebb, mégis nagyon hangulatos és nem agyonjátszott albumot!
Aztán a Metropolis Pt. 2.: Scenes From a Memory lemezükkel megalkották pályafutások legszebben csillogó ékkövét, egyben a műfaj egyik alapművét.
A 2000-es Pecsás koncertjükön én is ott csápoltam az első sorokban és több ezer rajongóval egyetemben énekeltem végig a komplett Scenes lemezt Jamesszel, akinek még most is előttem van a döbbent, de mégis boldog tekintete, hogy vazze, ezektől a srácoktól nem hallom a saját hangomat és kenik-vágják a dalszövegeket!:D
A 2002-es Six Degress… még hozott némi újítást, a Tool és az Opeth hatása is érződik a lemezen, legalábbis az első CD dalain.
És mintha ezután valahogy elvesztették volna a fonalat.
Vagy én vesztettem el…
Fene tudja.
Mindenesetre az azóta, rendre kétévente kiadott lemezeiket sehogy se tudtam befogadni, értékelni, mert hiába próbáltak Metallicásak, vagy épp „Múzsásak” lenni, valahogy elfelejtették, hogy milyenek akkor, amikor önmaguk…

Azért mindig gondoskodtak róla, hogy valamivel a köztudatban maradjanak, de ilyen szempontból 100%, hogy a Dramatic Turn of Events-et megelőző időszak viszi a prímet.
Hisz megtörtént az, amire szerintem senki se gondolt, vagyis az alapító, dalszerző, főnök, az űberdobos Mike Portnoy kiszállt/kirúgták…
Na ez majdnem olyan, mintha Lars távozna a ’tallicából.
Helyette jött egy másik Mike, a Mangini, aki ugyancsak nem fakezű/falábú.
Viszont előtte hónapokon keresztül titkolóztak az új ütős személyét illetően, és ha úgy vesszük ezzel már meg is indult a lemez marketing kampánya.
Ha valaki arra kíváncsi, hogy más lett-e a Dream Portnoy nélkül, akkor a válaszom, rövid és velős: NEM!


Mondjuk Mangini nem tudott még túl sokat hozzátenni a dalokhoz, mert a nagy előd már megírt témáit játszotta föl, ezért ha nem tudnánk, hogy váltás történt a dobszerkó mögött, valószínűleg az új Mike játéka alapján nem jönnénk rá a „turpisságra”.
Magyarán: tökre úgy üt, mint Portnoy.
A többiek meg úgy kezelik a hangszereket, mint eddig…
És pont ezekkel az (ugyan)úgyokkal van a baj.

Jönnek a jól megszokott, bejáratódott panelek, virgahegyek, melódiák, amik nagyon ismerősek valahonnan.
A kezdő nótában a Scenes lemez dallamai, megoldásai köszönnek vissza, aztán kapunk Images and Words utánérzéseket is.
Valahogy olybá tűnik számomra, mintha ezek a nagyszerű zenészek nem tudnának, vagy nem akarnának kitörni az általuk teremtett zenei univerzumból.
A kilenc dalból négy 10 perc fölötti, de sajnos nem sikerül megtölteni őket tartalommal.
LaBrie énekdallami is kiszámíthatóak, unalmasak.
"Rudi" szólói, hangszínei, effektjei, Petrucci gitározása szintúgy.

A Build Me Up, Break Me Down modern vizekre próbál evezni a kezdő és a későbbiekben is felbukkanó loopjaival, elektrós alapjaival.
A vége felé, ahogy James a refrént énekli több sávon, amiből az egyiket jóval magasabb hangon adja elő egészen kipofásodik a dal.
A Bridges In the Sky-ban is vannak fogós énektémák, de mire ezeket megkapjuk, vagy 6 perc már le is ment a nótából.
Talán a lazább, progresszív rockosabb pillanatokban bővelkedő Breaking All Illusions a kedvencem a lemezről, de lévén az utolsó előtti szerzemény, mire odáig eljutok, már le vagyok fáradva, unom az egészet.
Pedig még egy pár másodperces funky-s gitározgatás is van benne és egy visszafogottabb, lassan építkező gitárszóló.

Ennek ellenére a lemez összességét tekintetbe véve akár ezen dal címével is kifejezhetném érzéseimet, vagyis: ha még voltak is illúzióim a Dream feltámadását, önmagára találását illetően, azokat sikerült eloszlatniuk ezzel az újabb kiábrándító, majd 80 perces dalcsokorral.
Nem tudom mi történne, ha a menetrend-szerű kétévenkénti lemezkiadást megszakítanák egy hosszabb pihenővel, de azt hiszem nem ártana kipróbálniuk!





Dream_Theater_A_Dramatic_Turn_of_Events_2011
Kiadó:
Stílus:
Progresszív (?) metal
Értékelés:
 
Pont
: 5 / 10
 
Külalak
: Igényes
 
Hangzás
: Jó
Dalok:
1.On the Backs of Angels (8:43)
2.Build Me Up, Break Me Down (6:59)
3.Lost Not Forgotten (10:12)
4.This Is the Life (6:58)
5.Bridges In the Sky (11:01)
6.Outcry (11:24)
7.Far From Heaven (3:56)
8.Breaking All Illusions (12:26)
9.Beneath the Surface (5:27)
Írta:
oldboy
2011. szeptember 16., péntek, 15:07
Facebook:
bahon 2012. február 2., csütörtök, 19:33
bahon
Csatlakozott:
2007. március 29.
Hozzászólások: 2838
Egyre jobban tetszenek a dalszöveges klipek. Most a Dream is készíttetett egyet a Build Me Up, Break Me Down számhoz.

boymester 2011. szeptember 24., szombat, 15:09
boymester
Csatlakozott:
2011. január 24.
Hozzászólások: 2802
A zene tökéletes apró részletekből épül, mint mindig, más bandáknak egész élethosszig tartó felkészültségre lenne szüksége egy dream szám eljátszásához. Viszont egyetértek a kritikával, ugyanis a sok apró csodából már rég nem áll össze semmi maradandó...kellenek az ilyen kritikák és pontok, mert pár pofon ráférne a fiúkra, hogy felébredjenek...én a Systematic Chaos-t élveztem igazán utoljára...
--
Doom Forever
http://www.youtube.com/watch?v=y-kFv_3dgd4&feature=related
oldboy 2011. szeptember 22., csütörtök, 18:01
oldboy
Csatlakozott:
2008. július 25.
Hozzászólások: 1806
Válasz sopranos üzenetére:

A hosszú instrumentális tekerések, azok bizony most is olyan sugárzóan és vibrálóan minőségiek, mint a zenekar egész pályafutása alatt... és ezért a minőségért most is nagyon lehet őket szeretni!


Nyilván lehet és sokan ezek után is dicsőíteni fogják őket, de valamikor az általad is említett instrumentális bravúrok nem nyomták el a nótákat, hisz voltak megjegyezhető és szerethető (és nem mellesleg változatosabb) énekdallamok, harmóniák. Magyarán, bár mindig is szerették hosszasan kibontogatni a témákat, mégis megvolt az egyensúly, tudtak DALokat írni.
Valahogy mintha ezt felejtették volna el az évek alatt, ráadásul a szememben súlyosbítja a helyzetet, hogy míg más bandák egyéb zenekaroktól nyúlnak (azt se feltétlenül komázom, bár tényleg nem nagyon van már "új a nap alatt") addig a Dream önmagától.
Persze nem ők az egyetlenek, de tudom, hogy sokkal több van bennük és ha már nem is fognak alapműveket készíteni, azért kiléphetnének saját maguk árnyékából, mert lassan már olyanok, mint saját maguk tribute bandje... :-(
9000Sanyi 2011. szeptember 22., csütörtök, 16:23
9000Sanyi
Csatlakozott:
2005. március 17.
Hozzászólások: 1673
Ahogy az utóbbi lemezeik, már ez sem hoz lázba. Meghallgattam néhányszor, vannak rajta jó témák, de a DALOK hiányoznak. Ez nem most kezdődött és véleményem szerint kapunk még néhány ilyen lemezt. :-/

Az öt pontot ettől függetlenül kevésnek tartom, bár megértem oldboy kollégámat.
--
9000Sanyi
sopranos 2011. szeptember 22., csütörtök, 14:22
sopranos
Csatlakozott:
2011. szeptember 22.
Hozzászólások: 2
Szerintem egy kicsit túloztatok a lemez minőségét illetően,annyira azért nem rosz. Szerintem egy jól sikerült lemez lett ha nem is 10pontos mint a régebbiek de én egy 8 pontot adnék rá.A hosszú instrumentális tekerések, azok bizony most is olyan sugárzóan és vibrálóan minőségiek, mint a zenekar egész pályafutása alatt... és ezért a minőségért most is nagyon lehet őket szeretni!
blackbrickroad 2011. szeptember 17., szombat, 08:15
blackbrickroad
Csatlakozott:
2007. június 23.
Hozzászólások: 18
Nekem abszolút csalódás ez a lemez,pedig én a Train és a Black Clouds közötti korszakot is imádtam tőlük.Amit viszont most összedobtak,az egy olyan maszlag,aminek nincs semmi értelme.Mintha végig az sugározna a lemezből,hogy "nézzétek,Portnoy nélkül is progok vagyunk és kemények" a progság az meg is van 3-4 perces öncélú,értelmetlen,magamutogató betétekkel,a keménységet pedig a néhol feltűnő 20-30 másodperces trashes riffek szolgáltatják bűn-gyenge hatással.
Portnoy jókor szállt ki,nyugdíjig nagyon jó helye lesz a Black Label Society-koppintás MOB-ban,szerencsétlen Manginit viszont sajnálom,mert nem olyan szintű dobos,akinek a DT utolsó éveit kéne lekísérnie.
emp 2011. szeptember 17., szombat, 06:59
emp
Csatlakozott:
2007. december 17.
Hozzászólások: 2389
Hát igen. Amíg ennek a fáradt olajnak is van felvevőpiaca, miért is erőltetnék meg magukat. Borzasztóan gyenge lemezzel hozakodtak elő. (ismét)
--
"welcome my son, welcome to the machine"
maniac 2011. szeptember 16., péntek, 22:37
maniac
Csatlakozott:
2005. április 2.
Hozzászólások: 294
Meglepetesre nekem nagyon bejon ez az album. Persze az Images/Scenes duot nem tiporhatta el, de megosztott harmadik helyre kerult az altalad is emlitett Falling lemezzel. Nem banom, ha ket ev mulva hasonlo kaliberu anyaggal jelentkeznek.
Koncertek
Master of Light Tour 2017
március 31., 19:00,
Dürer Kert
Dragons And Witches Tour 2017
április 2.,
Barba Negra
Ill Nino - Revolution Tour 2017
április 4., 18:00,
Barba Negra
Bringer of Pain Over Europe 2017
április 5.,
Barba Negra
Forbidden Territories World Tour 2017
április 7.,
ShowBarlang
Vienna Metal Meeting
április 8., 14:00,
Arena
IV. Engulfing the Void
április 9., 18:00,
Dürer Kert - Kisterem
De Mysteriis Dom Sathanas - Europe 2017
április 15., 19:00,
Dürer Kert
továbbá
© 2001-2017 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.057 seconds to render