Void (2011)
Na, most jó nehéz helyzetbe hoztam magam, ugyanis megfogadtam, hogy csak régi lemezekről fogok írni. Azokról meg ugyebár könnyebb infóhoz jutni, mint a manapság promózó bandák esetében. Hogy miért döntöttem mégis úgy, hogy górcső alá veszek egy 2011-es kiadású lemezt? Hát azért, mert miután végighallgattam, úgy éreztem magam, mintha tettem volna egy utazást az 1990-es évek elején, amikor a Darkthrone és a Burzum elmagyarázta nekünk, hogy mi is az a black metal.
A black metalt meg ugye lehet nagyon szeretni, vagy gyűlölni, de olyan embert nem nagyon ismerek, aki azt mondaná például az 1349-re, hogy egész jó kis zene.

A Craft egy 1994-ben Nocta néven megszületett banda, és az első demójuk '97-ben jelent meg. Azóta négy lemezt sikerült kiokádniuk magukból, és most a legutolsó a Void a téma. Az első dobos Daniel Halén kirúgása óta trióban működnek, ezt az anyagot session dobossal rögzítették.

A rövid bevezető után, ami a gitáros rémálma (John Doe a művészneve, ami az Államokban az emlékezetkieséses, semmiből előkerült túlélőkre ráakasztott műnév) beüt a koszlott ménkű. Azonnal elkezdett felfelé kerekedni a szám, amikor meghallottam a Serpent Soul első riffjeit, majd a károgás tovább növelte az elégedettségemet. Perszepeta kolléga fogalmazta meg jól a lényeget, miszerint a Darkthrone egy fél életműve alatt hozott össze annyi jó témát, mint a Craft a Voidon. Igen, ezzel egyetértek annak ellenére, hogy nagy Darkthrone rajongó vagyok. Jelen bandát úgy kell elképzelni, mintha a norvégok legjobb számait rápakoltuk volna egy lemezre.
A második tételnél már körvonalazódhat előttünk, hogy ez bizony nem egy, az 1349-féle tekerős lemez, hanem a black metal lassabb, vonszolósabb irányzatát mutatja be. Ennek a dalnak a vége egyébként egy vérbeli káosz-befejezés, hiszen már a felénél elkezdődik egy beteges dallamsor ismételgetése, ami aztán kitart a végéig, ahol átveszi a főszerepet. Egészen a legvégéig viszont a harmóniák váltogatásával variálják a hangulatot. Zseniális.
A The Ground Surrenders az egyik kiemelkedő pontja ennek a lemeznek, főleg az 1:16-nál bedörrenő rész, ami Lincinek is feltűnt. Olyan, mintha a Cápa c. (John Williams) filmből kivett hangulatfokozó félhangos oda-vissza lépkedést dolgozták volna bele a srácok a dalba. A befejezés meg monumentális, epikus.
A Succumb to Sinben felfedezem időnként az egykori Mayhem gitáros Rune (Blasphemer) Eriksen stílusát is, akit a műfaj egyik legnagyobbjának tartok. Persze nem a szólóra értem, mivel Blasphemer sosem szólózot (inkább azt mondanám, hogy olyan a játéka, mintha mindig szólózna). Viszont igen! Ebben a dalban van egy nagyon kifinomult, bár nem túl hosszú gitárszóló. Az a fajta, ami olyan, mintha a gitárost rajtakapták volna, amint éppen gyakorolgat, majd mikor ezt észreveszi, felnéz a hangszer mögül, és rádöbbenve, hogy lebukott, elküld a büdös francba.
De jön a következő dal a Leaving the Corporal Shade, ahol a tempó tovább lassul, és az egész átmegy már-már doomba. A dal közepén disszonáns harmóniák után vonaglik végig a dal.
Az I Want to Commit Murderben megmutatja a zenekar, hogy a tempós témákkal sincsen bajuk. Jókat nyomat a basszer, és a gitáros is bele-bele szólózgat a cuccba, és a harmadik percben határozottan progos ritmizálás veszi kezdetét. Majd itt lefülelhettem egy olyan dolgot, amit még soha egy bandánál sem, és valami őrület nagy ötlet. A gitár 2:44 és 2:50 között bemutat egy 6 másodperces hajlítást lefelé! Eleve nem értem, hogy tudja ezt egy ember kivitelezni (esetleg pedállal), de nem is ez a lényeg, hanem hogy pattan ki valaki agyából ilyen elvetemült ötlet???
A lemez hátralévő részére a kísérletezősebb témák kerültek.
A címadó Void végén jókora feloldást (feloldozás? :-D) kapunk, hiszen egy több perces dallamos levezetéssel ér véget a lemez. A dal meg egyszerűen lenyűgöző.


Természetesen kellően reccsent hangzással kapjuk ezt a vérbeli black fortyogást. Egy banda, ami ebben a műfajban próbálkozik, csakis így szólalhat meg. És itt válik ketté a skatulya black és black zenekarok között, miszerint van a régi suli, és a Dimmu vagy a Cradle. A két tábor közé pedig egy grandiózus hidat ver az Emperor és a Satyricon talán. Öröm számomra, hogy a Craft 2011-ben is vissza tudja hozni ezt az ósdi hangulatot. Az 1349 utolsó két lemeze óta nem hallottam ennyire kiforrottan, és megalapozottan randa, de mégis dallamos, hangulatos, ötletes black lemezt. Ha a műfaj gyökereire kíváncsi Ön, meg még egy kis plusszra, akkor hamar jusson hozzá ehhez a dögvészhez, ami nem a brutalitásával öl, nem bizony, egy annál sokkal gonoszabb dolgot szabadít majd Önre, aminek viszont ha ellenáll, és nem végzi ki, átfordul művészetbe. Tudom én, hogy sokaknak nehéz megtalálni ebben a zenében az értéket, de akinek sikerül, az a jövőben keresni fogja ezt mindenben. Engem már az említett nagy bandáknál is megevett a műfaj, de ennyire nagy hatást csak nagyon ritkán tesz rám, mint ennél a cuccnál. Kösz Pistike! :-DDD

A lemez teljes egészében meghallgatható a Myspace-en, ezen a linken.



Craft_Void_2011
Kiadó:
Stílus:
trv black metal
Értékelés:
 
Pont
: 10 / 10
 
Külalak
: Szép
 
Hangzás
: Kiváló
Dalok:
1.Intro (John's Nightmare) (0:19)
2.Serpent Soul (4:39)
3.Come Resonance of Doom (6:28)
4.The Ground Surrenders (5:52)
5.Succumb to Sin (4:38)
6.Leaving the Corporal Shade (7:05)
7.I Want to Commit Murder (5:11)
8.Bring on the Clouds (6:19)
9.Void (8:29)
Írta:
Nagaarum
2011. október 19., szerda, 07:30
Facebook:
Nagaarum 2011. október 20., csütörtök, 07:39
Nagaarum
Csatlakozott:
2011. június 30.
Hozzászólások: 2370
Válasz bjorn666 üzenetére:

én úgy tudom a John meg Jane Doe neveket azokra a megtalált hullákra is használják, akiknek nem tudják a személyazonosságát.


Könnyen lehet (knifed)
Volt régen egy film, amiben egy amnéziás nő szerepelt. Évek óta próbálom előkeríteni eredménytelenül. Kiskoromban láttam, és a hideg rázott tőle. Úgy kezdődik, hogy egy kislány megy a kutyájával az erdőben, aztán a kutya elkezd kaparni, erre kinyúl egy kéz a földből. Ebben a filmben hívták a nőt Jane Doe-nak. A film címe is ez volt.
--
A sátán rossz. X.
bjorn666 2011. október 20., csütörtök, 06:47
bjorn666
Csatlakozott:
2006. november 2.
Hozzászólások: 295
én úgy tudom a John meg Jane Doe neveket azokra a megtalált hullákra is használják, akiknek nem tudják a személyazonosságát.
bahon 2011. október 19., szerda, 21:54
bahon
Csatlakozott:
2007. március 29.
Hozzászólások: 2838
Válasz Nagaarum üzenetére:

Nézd csak meg, milyen jól mutat a bakelit borítóján!

Mit mutat? :-)
Nagaarum 2011. október 19., szerda, 21:50
Nagaarum
Csatlakozott:
2011. június 30.
Hozzászólások: 2370
Válasz bahon üzenetére:

Azért erre a borítóra rámondani, hogy "szép"..., tudom, gusztus dolga. 8-|
De ez az elnagyolt, körtéért ágaskodó alak a vénséges fa alatt vicces. Hát nem veszi észre, hogy nem éri el még az alsó ágakat sem? Létra meg nuku. Nem hiába olyan gizda szegény, csak a faalatti bodzabokrok fekete terméséből szemezgethet. Na, szép. Biometal.


Nézd csak meg, milyen jól mutat a bakelit borítóján!
--
A sátán rossz. X.
bahon 2011. október 19., szerda, 20:41
bahon
Csatlakozott:
2007. március 29.
Hozzászólások: 2838
Azért erre a borítóra rámondani, hogy "szép"..., tudom, gusztus dolga. 8-|
De ez az elnagyolt, körtéért ágaskodó alak a vénséges fa alatt vicces. Hát nem veszi észre, hogy nem éri el még az alsó ágakat sem? Létra meg nuku. Nem hiába olyan gizda szegény, csak a faalatti bodzabokrok fekete terméséből szemezgethet. Na, szép. Biometal.
Nagaarum 2011. október 19., szerda, 11:18
Nagaarum
Csatlakozott:
2011. június 30.
Hozzászólások: 2370
Válasz oldboy üzenetére:

(hrhr)
A HP kommented is ott van a szeren!
De ha már kénytelen voltál megszegni a fogadalmadat, akkor járd tovább ezt az utat és ha van olyan mai lemez, ami megihlet, nyugodtan írj róla!

A végén még valamelyik magyar banda új opuszát is górcső alá fogod venni... (whistle)

Mondjuk egy új Osszilyányt... :-p


Ááá... Azt nem hiszem. Vannak olyan bandák, amiket úgy rühellek (nem az Ossian :-D), hogy képtelen lennék róluk indulatok nélkül írni :-#
Nem szeretném, ha visszaütne rám egy ilyen eset pl.
A hangpróbákból előbb-utóbb ugyis kibukik ez, de azok ugye nem konkrét kritikák. Meg ott nem is kötelező szóban minősíteni a dolgot.
A to do-t viszont nézegetem időnként.
--
A sátán rossz. X.
oldboy 2011. október 19., szerda, 10:44
oldboy
Csatlakozott:
2008. július 25.
Hozzászólások: 1856
(hrhr)
A HP kommented is ott van a szeren!
De ha már kénytelen voltál megszegni a fogadalmadat, akkor járd tovább ezt az utat és ha van olyan mai lemez, ami megihlet, nyugodtan írj róla!

A végén még valamelyik magyar banda új opuszát is górcső alá fogod venni... (whistle)

Mondjuk egy új Osszilyányt... :-p
Pistike66 2011. október 19., szerda, 09:50
Pistike66
Csatlakozott:
2008. június 17.
Hozzászólások: 3408
Egészségedre! |-D
Koncertek
Knights Call Tour 2018
október 21.,
Barba Negra
Death is Just the Beginning...
október 23.,
Barba Negra
Rise of the Underground Tour 2018
október 23.,
A38 Hajó
Uriah Heep
október 23.,
Akvárium Klub
20 Years of Chaos European Tour 2018
október 23.,
Supersonic - Blue Hell & Kvlt
ReBuilt To Tour 2018
október 24.,
Barba Negra
Tony MacAlpine, Levi Fantasy
október 25.,
Dürer Kert
továbbá
© 2001-2018 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.089 seconds to render