Redeemer of Souls (2014)

Iron Maiden vagy Judas Priest?
Ilyen címmel írt (egy elég tré) dalt a Hippikiller úgy 10 éve.
A cím arra utal, hogy a metalosok között gyakran fölmerült a kérdés, miszerint a brit heavy metal új hullámának két alapcsapata közül melyik a jobb. Nos, bár a Fémforgács egy alapvetően underground zenékkel foglalkozó oldal, mégis furcsállom, hogy eddig csak a Maiden legutolsó sorlemezéről szerepel recenzió oldalunkon. A JP valamiért ezidáig nem "érdemelt ki” egyetlen kritikát sem. Úgyhogy éppen kapóra jött a Redeemer of Souls címmel nemrég megjelent 17. korongjuk. Anno Dickinsonék esetében is én törtem meg a csendet, legyen Halfordék vonatkozásában is enyém az első szó(áradat)! :)


Az egészben az a legviccesebb, hogy egyáltalán nem vagyok heavy metal rajongó…
Szakértő meg pláne!
Igazából csupán kíváncsiságképpen hallgattam meg a friss Priest lemezt. És túl sok viszonyítási alapom se volt a korábbi műveikhez. Kb. 5-6 régebbi albumukat ismertem, de egyiket se hallgattam rongyosra az évek alatt. Valahogy nem éreztem késztetést sosem a komplett diszkográfiájukkal való behatóbb ismerkedésre. A Redeemer of Souls viszont ha nem is rögtön, de 3-4 fülelés után elkezdett működni! Aztán emp kolléga egyik hozzászólása adta meg a kezdő lökést a Priest soralbumok begyűjtésére. Az utóbbi hetekben vagy kétszer-háromszor végigtoltam az életművüket, így szereztem némi rálátást a muzsikájukra. És ez alapján igazat kell adjak azoknak, akik abból a szempontból a Maiden fölé helyezik őket, hogy Júdásék hosszú pályájuk során nem készítettek két egyforma lemezt. Sosem volt rájuk jellemző az önismétlés. Minden korongjuk egy kicsit más. Ami a Vasszűz kiadványaira nem mondható el. Nekem kifejezetten tetszik a JP bemutatkozása, a Rocka Rolla, a maga hard rockos, néhol bluesos, prog. rockos stílusával. Ez még inkább rock, mint heavy metal. Aztán a két évvel későbbi Sad Wings of Destiny a fémzene egyik legnagyobb alapvetése, a klasszikus heavy metal hangzás letéteményese. Az ezt követő lemezeik hol a hard rock, hol a metal felé billennek. A ’70-es évek végén, ’80-as években volt rájuk leginkább jellemző a kísérletezés, halld pl. Turbo. Az 1990-es Painkillerrel viszont újradefiniálták hangzásukat, és a heavy/power műfajt is. Majd jött a két ominózus, a rajongókat megosztó, Ripperrel készült opusz, végül pedig a reunion. A Halford visszatérését követően elsőként kiadott Angel of Retribution egy összegző CD benyomását kelti, vagyis próbálták megidézni az összes korszakukat, stílusukat rajra. A Nostradamus pedig az életmű első (és valószínűleg utolsó) koncept-albuma, egy nagyszabású vállalkozás volt. És el is jutottunk a jelenbe, az aktuális koronghoz. Ami az első, amin nem hallható az alapító gitáros, K. K. Downing játéka. Ő ugyanis pár éve nyugdíjazta magát. Helyét Richie Faulkner vette át.

A Priest közel 45 esztendős pályafutása nem bővelkedett tagcserékben. Kivéve a dobos posztot, ahol Scott Travis és közvetlen elődje, Dave Holland tölt/töltött huzamosabb időt a zenekarban. Előttük minden albumon más ütős szerepelt. Aztán ott volt Halfi el-és visszajövetele. De a K. K. Downing – Ian Hill – Glenn Tipton tengely bombabiztosnak tűnt.
Úgy 2011-ig.
Szóval itt a Redeemer of Souls, Downing helyén Faulknerrel, és 13, az előzetes híreknek megfelelő, azokat beigazoló sallangmentes heavy metal nótával.


És már most látszik, hogy legalább annyira megosztó, mint a Painkiller óta szinte bármelyik alkotásuk. Legtöbben a fapadosra, túlságosan is retróra vett hangzáson nem tudnak felülemelkedni. Én fölül tudok, lévén véleményem szerint a Priest, bár megengedhette volna magának, de sosem hajtott a "csúcshangzásra”. Ezzel együtt létrejött egy tipikus Judas Priest-sound, ami szerintem ugyanúgy sajátja a friss műnek is, mint elődjeinek volt. A másik Achilles pont Rob papa hangja, pontosabban a magasai. Tény, hogy ő sem lesz fiatalabb, rajta is nyomot hagyott az idő vasfoga, másokkal ellentétben én mégsem érzem kínosnak az új dalokban elővezetett sikolyait, magas hangon előadott sorait. Mivel ezek szinte csak mutatóban jelennek meg, alapvetően a közepes, mélyebb tartományokban mozog az öreg, azokban pedig elég magabiztos. A sikolyokat meg szerintem azok miatt a rajongók/kritikusok miatt tették be néhány dalba, akik el sem tudnak képzelni egy JP lemezt visongatás nélkül. Emlékezzünk, anno a Demolition Hammeres kritikájában is azt kifogásolták leginkább, a modernre vett stílus mellett, hogy Ripper keveset tartózkodik a magas lágéban, pedig egy bizonyos Rob Halfrod helyére szerződtették, úgyhogy szégyellje magát, amiért nem süvölti szét a nótákat.
Én akkor sem tudtam megérteni ezt a hozzáállást, és a Redeemer of Souls kapcsán is amondó vagyok, hogy felőlem még azt a néhány magas hangot is megspórolhatta volna Halford
Mert a lényeg, hogy vannak fogós verzék, refrének, jól megírt dalok.
A legtöbb nem kiemelkedő, csak simán jó.

De most őszintén! Ne a 60 és a halál között járó fazonoktól várjuk már el az űberteljesítményt, a kísérletezőkedvet! Ők is túl vannak már a csúcson, az alapműveiket kiírták magukból.
Mégis, jól esik hallgatni az olyan tételeket, mint a lemezt indító Dragonaut, vagy a megállíthatatlanul menetelő, erősen Ozzys March of the Damned.
A Down in Flames második percénél pedig egy olyan frankó váltást, riffet helyeztek el, ami bizonyítja, hogy még mindig megy nekik a dalszerzés.
És a gitárszólók is emlékezetesek, K. K. ide, vagy oda!
Nekem nagyon bejön a misztikus hangulatú Cold Blooded is, a refrénje pazar, az alatta hallható gitárjáték szintúgy. A tempósabb, poweres Metalizer, illetve Battle Cry is működik a maga módján. Számomra a csúcspont mégis a záró, lírai Beginning of the End.



Emiatt a szerzemény miatt már érdemes volt kiadni a lemezt! Annyira álomszerű, intim, törékeny atmoszféra lengi körül, olyan érzelemgazdagság, szépség árad belőle, hogy akit nem érint meg, az vagy hazudik, vagy lelkibeteg!
Bizonyos szempontból ezen a korongon is hasonló biztonsági játék hallható, mint az Angel of Retribution-ön, nekem mégis jobban esik a Redeemer… hallgatása.

Ha ez lenne az utolsó lemezük, akkor sem kéne szégyenkezniük, bár Halford nemrég azt nyilatkozta, hogy tutira fognak még új albumot készíteni…




Judas_Priest_Redeemer_of_Souls_2014
Kiadó:
Stílus:
Heavy metal
Értékelés:
 
Pont
: 8 / 10
 
Külalak
: Átlagos
 
Hangzás
: Jó
Dalok:
1.Dragonaut (04:26)
2.Redeemer of Souls (03:58)
3.Halls of Valhalla (06:03)
4.Sword of Damocles (04:54)
5.March of the Damned (03:55)
6.Down in Flames (03:56)
7.Hell & Back (04:47)
8.Cold Blooded (05:35)
9.Metalizer (04:37)
10.Crossfire (03:52)
11.Secrets of the Dead (05:41)
12.Battle Cry (05:18)
13.Beginning of the End (05:09)
Írta:
oldboy
2014. július 29., kedd, 17:21
Facebook:
boymester 2014. július 30., szerda, 20:49
boymester
Csatlakozott:
2011. január 24.
Hozzászólások: 3490
Nincs itt vita, Maiden mindig jobb volt dalszerzés területén. Nagyon retró érzületű lett a lemez és vannak egész jó dalok azért itt is. Öregek, de azért szégyenkezni nincs okuk.
--
Youtube csatorna
Pistike66 2014. július 29., kedd, 18:47
Pistike66
Csatlakozott:
2008. június 17.
Hozzászólások: 3408
Meghallgattam ezt a lemezt, és az a véleményem alakult ki, hogy el kellene kezdeni élvezni a jól kiérdemelt nyugdíjat... :-p (6)
Koncertek
Ken Hensley, Cry Free
július 21.,
Duna-part, József Attila sétány
What Happens Next Tour 2018
július 23.,
Barba Negra Track
Firepower Tour
július 24.,
BudapestArena
Twisting European Tour 2018
július 24.,
Dürer Kert - Kisterem
FEZEN Fesztivál 2018
július 25.,
MÁV Pálya
továbbá
© 2001-2018 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.071 seconds to render