Blind Rage (2014)

Nem vagyok nagy heavy metal fan. Tizenéves koromban még faltam a klasszikus fém stílusában fogant lemezeket. Aztán szép lassan felnőttem…
Zeneileg is.
Ez persze nem azt jelenti, hogy alapból elutasítom a műfajt, hisz ha egy olyan heavy koronggal futok össze, ami megfog, akkor ugyanúgy tudok lelkesedni érte, mint mondjuk egy míves prog. albumért. És láss csodát, egy nemrég megjelent "hegyi metal” opusz igencsak elnyerte a tetszésemet. Ha még azt is hozzáteszem, hogy ez az alkotás egy német csapat műhelyéből került ki, akkor már magamon is kezdek csodálkozni, lévén a germán heavy metalt még régen se csíptem túlzottan. Inkább a brit és amerikai vonalat/bandákat favorizáltam.
A friss Accept mégis nagyon betalált nálam!


Annak ellenére, hogy az egyik, vagy talán a legpatinásabb német heavy metal brigádról van szó, mégis alig ismerem az életművüket. Talán 1-2 klasszikus, azaz Udo-korszakos művet hallottam tőlük. Aztán egy 2010-es hangpróbán Caayn beajánlotta az első, már Mark Tornillo énekessel készült albumukat. Hét pontot adtam rá, tehát valószínűleg tetszett, bár a mai napig nem emlékszem belőle túl sok momentumra…
Két évre rá jött a folytatás. A Stalingrad még annyi nyomot sem hagyott bennem, mint elődje. Eltelt újabb két esztendő, és máris itt vagyunk a jelenben. Augusztus közepén látott napvilágot az Accept sorrendben 15. nagylemeze. Egyben a harmadik, amelyen Tornillo dalolászik. És a megvadult bikás borítóba csomagolt korong, a találó című Blind Rage valamilyen oknál fogva bejön. Igaz, kellett hozzá pár hallgatás, hogy rájöjjek: ez egy bitang erős heavy metal album!

A nyitó, megfilmesített Stampede kiváló kezdésnek bizonyul, lendületes, húzós darab, egy XXI. századi heavy bomba. A bekiabálásokat/csordavokálokat mindig örömmel hallom szinte minden zenei közegben, szóval itt is tetszik. A Wolf Hoffmann – Herman Frank páros már ebben a számban elkényeztet minket a váltott szólókkal, és a lemez egészét tekintetbe véve is hihetetlen dolgokat művelnek!



Viszont Mark Tornillo még nem fedi föl a lapjait rögtön a legelején. Bezzeg a menetelős, heroikus kórussal, fogós refrénnel megtámogatott Dying Breed-ben nyilvánvalóvá teszi mindenki számára, hogy sokkal változatosabban képes használni a hangját, mint a legendás Udo Dirkschneider. A megadallamos gitárszólók pedig újfent csoda-számba mennek! Böszme nagy heavy metal himnusz a Dying Breed, na!
A személyes kedvencem mégsem ez, hanem a rákövetkező Dark Side of My Heart.
Ez tipikusan a "húúúúúúúúúúúúúúúúú, b@mmeg!” kategória!



Akkora, de akkora dal, hogy ihaj!
A rockos, blues-os gitártémákat is felvonultató verzék, és az a hatalmas refrén az alá csúsztatott négy gitárhanggal… Beszabehu!!! :D
Komoly minőséget képvisel a masszív, már-már doom-os riffel operáló, egy újabb hősies kórust csatasorba állító Fall of the Empire is. Ebben a közegben még az "óóóóóóóózás” is maximálisan hiteles!
De jól áll nekik a tempósabb Trail of Tears, vagy az akusztikus gitárral induló, power balladának is beillő, megint csak erős kórussal felvértezett Wanna Be Free.
És ezután sem tudnak hibázni!
A 200 Years refrénje újabb telitalálat. A nóta végén pedig Mark, csak úgy jelzésképpen megereszt egy sikolyt is! Talán ezzel készíti elő a terepet a Bloodbath Mastermind számára, ami simán lehetne modern-kori Judas Priest, vagy épp Halford szerzemény. Orgánum tekintetében egyes helyeken kísértetiesen hozza Tornillo "Rob bátyó” stílusát.
Másik óriási kedvencem a From the Ashes We Rise. Ahogy a refrént megelőző „With injured souls and wounded hands We'll carry on, we'll struggle, we'll rebuild the land” sorokat énekli Mark, az egy újabb színt villant fel az eszköztárából. Az együtt éneklős refrén szövege meg akár a zenekar ars poeticája is lehetne.
Aztán érkezik a The Curse, ami úgy indul azzal a tompított gitártémával, mint egy Tool dal! Komolyan mondom! Persze aztán más irányt vesz. De ez az irány is jó irány!
Vagy épp a lassú galopp, jó galopp… :)
Legjobb galopp a Gyaloggalopp! :D
És még a záró, Final Journey-be se tudok belekötni!
Borzasztó! :D


Szóval így jártam a friss Accept koronggal.
Az év eddigi legnagyobb és egyben legkellemesebb meglepetése számomra! Heavy metal hívőknek kötelező tananyag, de az is nyugodtan tegyen vele egy próbát, aki azt hiszi, hogy már rég kinőtt ebből a műfajból!
Bravúros stílusgyakorlat!!!

Accept_Blind_Rage_2014
Kiadó:
Stílus:
Heavy metal
Értékelés:
 
Pont
: 9 / 10
 
Külalak
: Igényes
 
Hangzás
: Kiváló
Dalok:
1.Stampede (05:14)
2.Dying Breed (05:21)
3.Dark Side of My Heart (04:37)
4.Fall of the Empire (05:45)
5.Trail of Tears (04:08)
6.Wanna Be Free (05:37)
7.200 Years (04:30)
8.Bloodbath Mastermind (05:59)
9.From the Ashes We Rise (05:53)
10.The Curse (06:28)
11.Final Journey (05:02)
Írta:
oldboy
2014. szeptember 20., szombat, 12:07
Facebook:
Helvetes 2014. szeptember 20., szombat, 16:03
Helvetes
Csatlakozott:
2009. december 19.
Hozzászólások: 64
Jó gitáros ez a Bruce Willis! \m/ :-p
Koncertek
Maximum Evocation Tour 2017
október 26., 20:00,
Barba Negra
Igorrr, Broken Note
október 26.,
Dürer Kert
Anathema - The Optionist Europe 2017
október 27.,
Dürer Kert
20 Years Of Plays Metallica By Four Cello
október 27.,
Művelődési Központ (MOM)
The Wrong Tour to Fuck With Europe 2017
október 27.,
Supersonic - Blue Hell
Airbourne, Desecrator
október 29.,
Barba Negra
Back to the Roots Part II.
október 30.,
Barba Negra
továbbá
© 2001-2017 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.056 seconds to render