The Plague Within (2015)

A Paradise Lost az egyik kedvenc zenekarom! Bár a korai lemezeiket is elismerem, de igazából a negyedik, Icon című korongjuktól kezdtem rákattanni a zenéjükre. Az az ominózus, 1993-ban megjelent opusz és a két utódja (Draconian Times, One Second) jelentik számomra a brit gyászhuszárok csúcsalkotásait. De a későbbi albumaik is komoly minőséget képviselnek. Gimis éveim meghatározó zenei élménye volt a banda történetében vízválasztóként aposztrofált One Second, ami szerintem minden idők egyik legjobb dark rock lemeze. A Host természetesen sok régi rajongónál verte ki végleg a biztosítékot. Greg-ék is érezték, hogy bár azon is igényes muzsika hallható, de tényleg túlságosan eltávolodtak saját maguktól. Ezért lemezről lemezre rockosodott, keményedett a hangzás, aminek köszönhetően a csapat nevét címként magán viselő 2005-ös anyagon már minden tekintetben fénykorukat megidézően szóltak.
Az azt követő három album még egy lapáttal rátett a dolgokra, egyértelműsítette, hogy Nick Holmes-ék újból metalt játszanak. Viszont kicsit mintha túlságosan hasonló szellemben íródtak volna. Teljesen visszavettek a kísérletezésből, de tény, hogy erős dalokkal pakolták tele a CD-ket. Ahogy közeledett az új korong megjelenésének időpontja, úgy vált egyre nyilvánvalóbbá, hogy az előzetes nyilatkozatoknak megfelelően a The Plague Within valóban más lesz az előző lemezekhez képest. De hogy ennyire más legyen, arra talán senki se számított! Azért gyorsan megnyugtatok mindenkit, hogy nem lett drasztikusan különböző a friss mű a tőlük megszokottaktól, mert továbbra is 100%-os P. Lost, amit hallunk. Viszont annak ellenére, hogy Nick és Greg előre lenyilatkozta, hogy bizony-bizony rendesen visszaástak death metalos gyökereikhez, és lesz hörgés is a dalokban, személy szerint nem gondoltam volna, hogy az extrém vokál fog dominálni.
Pedig de!
Nyilván nagyban hozzájárult ehhez Nick Bloodbath-os ténykedése, mert úgy tűnik újra kedvet kapott a hörgéshez anyazenekarában is.
És bár a korai lemezeiken (Lost Paradise, Gothic, Shades of God) hörgött Holmes Mester becsülettel, de azzal, hogy a The Plague Within-en az évek alatt kifejlesztett dallamos énekstílusaihoz a hörgést is hozzácsapta, egy olyan egyveleg született, ami újnak mondható tőlük. Hisz a korai időkben még nem tudott Nick énekelni, aztán később meg már nem akart hörögni. Szóval a friss opusz az első Lost nagylemez, ami a Holmes által használt összes énekstílust fölvonultatja.
És zeneileg is színesebb, változatosabb a tőlük megszokottól.
Amúgy meg sötét, súlyos, nyomorúságos atmoszféra lengi körül a legtöbb nótát.



A nyitó No Hope in Sight bevezető gitártémájáról nekem a Tool neve is beugrik… Aztán ahogy először megszólal Nick, az rögtön hörgés gyanús. A verzéket a jól megszokott hangszínen és stílusban tolja, majd a dal utolsó harmadában valódi hörgicsélést produkál. Nekem már elsőre bejött ez a nóta, és túl tízen x hallgatáson még mindig a lemez egyik legerősebb szerzeményének tartom. Az első komolyabb meglepetést a Terminal okozza. Saját magukhoz képest gyors tempóban pörög végig és csak extrém vokált tartalmaz. De még így is roppant fogós! Őszintén szólva nekem a Bloodbath-ban kevésbé tetszett Nick hörgése, mint ezen a lemezen. Súlyos, magasztosan hömpölygő doom/death monstrum az An Eternity of Lies. Énekileg az összes korszakukat felöleli. Középtájt begyorsul és a frankó riffekre egy igazi, védjegyszerű szólót kanyarít Mackintosh bácsi.
A Punishment Through Time a lemez DOOM dala.
Talán ez a "legIkonikusabb” szám a friss szerzemények között. Imádom a riffjeit, horzsolnak rendesen!
A Beneath Broken Earth lassúságával, nyomasztó hangulatával mindent és mindenkit maga alá temet. Ezt is végighörgi Nick, nem is akárhogyan! Jó hosszan kitartja a hangokat a "die” (dáááááááááááááááááááááj) szónál!



A Sacrifice the Flame és a Victim of the Past kapnak egy kis vonós díszítést (hegedű, cselló) és váltott énekkel operál bennük Dr. Holmes.
A zenészek játékáról nincs mit mondani, hozzák a tőlük megszokott minőséget. Talán Adrian Erlandsson dobolását érdemes kiemelni, aki szerintem a zenekar eddigi legképzettebb ütőse. A gyors és a lassú témákat is megkérdőjelezhetetlen magabiztossággal prezentálja, iszonyú profi muzsikus!
A szintetizátor ezúttal igazi mellékszereplő, szinte alig hallani, amikor néha megszólal egy-egy dalban. Egy időben előszeretettel használták lemezeiken a zongora hangszínt, most egy leütésnyit se kapunk belőle.

Úgy érzem nem fog bekerülni kedvenc Paradise Lost lemezeim táborába a The Plague Within, viszont díjazom az újítási szándékot, és annak is örülök, hogy színesebb/változatosabb lett az utóbbi albumaiknál. Nem a legjobb korongjuk, de sanszos, hogy a legkeményebb/legsúlyosabb mind közül. Ami azért nagy szó egy 14 sorlemezt számláló veterán banda esetében!


Paradise_Lost_The_Plague_Within_2015
Kiadó:
Stílus:
Doom/death/gothic metal
Értékelés:
 
Pont
: 8.5 / 10
 
Külalak
: Igényes
 
Hangzás
: Kiváló
Dalok:
1.No Hope in Sight (04:50)
2.Terminal (04:27)
3.An Eternity of Lies (05:56)
4.Punishment Through Time (05:12)
5.Beneath Broken Earth (06:08)
6.Sacrifice the Flame (04:40)
7.Victim of the Past (04:27)
8.Flesh from Bone (04:18)
9.Cry Out (04:29)
10.Return to the Sun (05:43)
Írta:
oldboy
2015. június 27., szombat, 12:10
Facebook:
Mindrot - Dawning (1995)
Kritika, emp @ 2014. február 23., vasárnap, 10:38
Paradise Lost - Tragic Idol (2012)
Kritika, oldboy @ 2012. május 5., szombat, 12:32
Paradise Lost - 2008. június 25., Zöld Pardon
Koncertbeszámoló, 9000Sanyi @ 2008. július 3., csütörtök, 23:29
Paradise Lost - In Requiem (2007)
Kritika, @ 2007. június 26., kedd
Koncertek
Total War Fest 5.
július 28., 17:00,
Rába Szabadidő Centrum
20. Fezen Fesztivál
augusztus 2.,
MÁV Pálya
DBE 2017 - No Fear of Infinity
augusztus 3., 18:30,
Grădina Termală
Wrekmeister Harmonies, Ueum
augusztus 4.,
Robot
Purcy Dance Party 2017
augusztus 7.,
Dürer Kert - Room 041
22. Brutal Assault
augusztus 9., 14:00,
Josefov Erőd
továbbá
© 2001-2017 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.041 seconds to render