Tales of the Black Dawn (2015)

A francia Dagobával eddig egyszer találkoztam egy régi hangpróbánkon. Akkor a Poseidon mérettetettt meg változó sikerrel. Az biztos, hogy volt azon a lemezen egy-két igen eltalált dal, ami legalább annyira elég volt, hogy a banda neve belevésődjön a buksimba. A 2013-as Post Mortem Nihil Est engem elkerült, de az idei Tales of the Black Dawn lemez érkeztével előkerült a csapat a tudatalattimból és elkezdtem a lemezt módszeresen áthallgatni, először szinte csak úgy foghegyről. A groove/djent/industrial vonal indulásakor még okozott néha meglepetéseket, mára azonban annyira túltelített és fejlődésképtelennek tűnővé vált, hogy nagyrészt elkerülöm az ilyen lemezeket. Természetesen kivétel ez alól is akad, lásd Xerath és talán egy kicsit a Dagoba is. A megbarátkozásunkat persze nagyban segítette, hogy a djent a Dagoba esetében nem játszik, a lehangolt modern groove alapú pusztítás igen. Én itt annyira az industrialt sem érzem erősnek, bár pár szonár és sampler effekt azért jogossá teszi a feltűnését a stílusmeghatározásban. Mindegy is, nem kell csavarni a dolgot, a lényeg a lemezen belül van.

A bő egyperces introktól már alapból lekaparok egy réteget a fejemről, most sem örülök neki túlságosan és bár reflektál a borítón látható denevéres koncepcióval, azonban a hátralevő kilenc dallal egyáltalán nem... Továbbra is úgy érzem, hogy az intro egy felesleges dolog. A The Sunset Curse már annál kevésbé az. A masszív kétlábgépes örléssel induló dal bennem azonnal a Gojirát idézte meg, ami már félig nyert ügy. A másik felet azzal nyerték meg ennek az "ügynek", hogy a folytatás már annál kevésbé Gojira és bizony beugrott, hogy anno a Poseidon is ilyen volt, ergo némi bandaspecifikus hangzáskép fogadott, ami a mai világban már nagyon nem kis érték. A dal egyébként esszenciája a lemeznek a tisztaénekes refrénnel, a felpörgő - lelassuló pusztítással és a nagyzenekaros - akusztikus gitárral megbolondított komor lezárással egyfajta overture jelleget képvisel. A Half Damn Life ezek után egy olyan hangulatos riffel és jellegzetes gitárhangzással kezdi meg a módszeres házbontást, ami szintén azonnal elmart és affelé tolt már az első hallgatások során, hogy érdemes időt adni ennek a lemeznek. Igazi modern metal támadás. Viszont itt érzek egyfajta hangulatesést minden egyes alkalommal. Valahogy az első két nóta annyira bejön, hogy az csuda, a lemez maradéka meg már csak lemegy. Ebbe nyakig benne lehet az Eclipsed jellegtelenebbsége, ami a lemez leggyorsabb darálása ellenére sem tud olyan erős hangulati elemeket felsorakoztatni mint a lemezindító két dal. A The Loss a tisztaénekes, nagyzenekaros betéttel ismét zenei csemege a csapat tárházában, azonban itt a refrén annyira nem seggreverős, hogy kiemelje a dalt a korrekt kategóriából. A sorjázó koncertre írt egyszerűbb képletű pusztulatokon túl a lemez végén helyet kapott The Dawn intenzitása, változatosabb felépítése, valamint a Morning Light igazán húzós thrashes pumpálása egyfajta minőségi keretbe foglalja a lemez közepén lévő dalokat. Ügyes húzás, nagyon ügyes! Hallgatásról hallgatásra itt a végén jön el az az érzés, hogy majd megint előkerül a lemez.



A Born Twice alatt szokott felmerülni bennem egy olyan gondolatsor, hogy ezek a dalok mennyire koncertnóták már! Puritán hangzáskép, egyszerű szerkezet, üvöltős refrénnel, nagy túrásokkal, belassulásokkal. Igen, ezek kimondottan élő fellépéseken működnek jól. Míg a dalok másik felében ott vannak azok a finom effektek, studió munkák, hangzásbeli játékok, amik teljes egészében profi hangcuccos otthoni fülelést és elmélyülést igényelnek. Valahogy ez a felismerés világít rá arra a felemás érzésemre, ami még így túl a nagyon sokadik hallgatáson is bennem van. Most akor jó ez a lemez, vagy nem az. Igen, persze jó, hiszen hetek óta rendszeresen hallgatom - mondja ezt a kisangyal a jobb vállamon, majd a ball válam felől a kisördög azonnal replikáz - ha úgy érzed, hogy felemásak a dalok és az összhangulat, akkor az nem túl jó. Hát igen, lehet én szofisztikálom túl ezt a dolgot és le kell szarni, ez egy pusztító lemez ami képes zenei értékeket és egyedi megoldásokat felvonultatni. Vagy mégsem. Vagy egy félig jó, félig kevésbé jó lemez. Tudjátok mit? Döntsétek el magatok!
Dagoba_Tales_of_the_Black_Dawn_2015
Kiadó:
Stílus:
groove-industrial-modern metal
Értékelés:
 
Pont
: 8 / 10
 
Külalak
: Igényes
 
Hangzás
: Kiváló
Dalok:
1.Epilogue
2.The Sunset Curse
3.Half Damn Life
4.Eclipsed
5.Born Twice
6.The Loss
7.Sorcery
8.O, Inverted World
9.The Dawn
10.Morning Light
Írta:
emp
2015. augusztus 11., kedd, 09:35
Facebook:
Gothica 2015 - Barba Negra, 2015. október 24.
Koncertbeszámoló, 9000Sanyi @ 2015. november 2., hétfő, 14:04
Xerath - III (2014)
Kritika, emp @ 2014. október 19., vasárnap, 09:51
Koncertek
METAL XMASS 2.
december 23., 19:00,
Hemo Klub
december 29.,
Dürer Kert
Christmass Blackmass VIII.
december 29.,
Ti Ti Tá
Gloryhammer, Civil War, Noctis
január 8.,
Barba Negra
The Rise of Chaos World Tour 2018
január 21.,
Barba Negra
továbbá
© 2001-2017 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.041 seconds to render