Necrocult
For Thine Is the Kingdom, and the Power, and the Glory (2015)
 
Tudom, tudom, egy kritika nem az írójáról szól. Még is kicsit kell írnom arról, hogyan reagáltam erre a lemezre, mert tanulságos és érdekes a lemez működésének szempontjából is. Amikor az előző kritikámmal végeztem, gyorsan átpörgettem, hogy mik vannak még promoban az asztalon. Beraktam egy lemezt, egy perc múlva kikaptam, hogy ez fertelem, ehhez nincs türelmem, beraktam a Necrocultot és egy perc után ez is visszakerült a fiókba, egy "jaj, ne máááár, még egy szarság" felkiáltással, majd a harmadik lemeznél már meg sem lepődtem, hogy 10 másodpercig sem jutott. Pár nappal később előástam találomra a három "veszett fejsze nyele" lemez közül épp ezt. Gondoltam, majd elzúg a fejhallgatón, míg játszok valamivel. Hátha megszokom. Aztán játék közben valahogy egyre többször kezdtem el odafigyelni a zenére. "Jééé, ez tök király téma, ez meg húz mint az állat!" Amint véget ért, azonnal indítottam és még egy kör lepörgött és még jobban tetszett. Pár nap múlva miközben festettem a lakást, betoltam munka mellé, mert ez jó lemez és tök állat lesz. Na, úgy idegesített, hogy a felénél kikapcsoltam. Ma ismét itt ülök a gép előtt és másodszor pörög az album és baromira tetszik! Persze rájöttem, hogy mi a titok nyitja, de erről egy kicsit később...

A három tagot számláló francia banda, nem épp mai gyerek, hiszen 1997-ben születtek meg és gyorsan kellett is várni vagy tizenhat évet a debütlemezre. Aztán gondolták, ha már így beindult az üzlet, akkor rápihennek a következő kiadványra, ami röpke újabb tizenkét év múlva, idén napvilágot is látott. Nem mondom én, hogy bármit el kell kapkodni, na de ennyire? Mindegy, nincs ezen mit okoskodni, most itt a For Thine Is the Kingdom, and the Power, and the Glory és ha minden így marad, akkor lesz vagy 12-14 évünk kiismerni és felkészülni egy esetleges harmadik kinyilatkoztatásra. Lehet, hogy csak a cím összerakása elvitt vagy három évet... Na, de ne lovagoljak már az éveken, inkább nézzük a zenét!
 

Ami a bevezetőben felvázolt hozzáállásbeli és élvezeti szint beli erős hullámzást okozza, az bizony nagyrészt a hangzás számlájára írható. Evvel a lemezzel ugyan is meg kell küzdeni. Akarni kell, hogy a tudat áthatoljon a Shadows nyitótémái által felállított szögesdrót akadályon. Az csak az egyik dolog, hogy valami '80-as évek környéki harmadvonalas heavy harcos kezdéssel állunk szembe. A másik, hogy a mai fül számára valami fertelmesen nehéz ez az összhangzás, amivel a lemez bír. Tompa, zajos, vékony és leginkább talán élesebb is a kelleténél, ami nagyon tud fárasztani bizonyos állapotban. Pedig mindent hallani, minden a helyén van, csak fárasztó, igényli az akaratot és az elhatározást, no és persze a nem túl fáradt figyelmet és füleket. Ha ezek a csillagok együtt álnak, akkor már az első perc környékén képes beszippantani az a feketén fortyogó katlan, ami aztán a teljes lemezen végig kísér. A középgyors örvény leginkább olyan hatást kelt, mint ha a régi Aeternus misztikumtól terhelt rituáléját kevernénk valami régi Morbid Angel okozta zsigeri pusztítással és nyakon öntenénk egy kis őrületbe hajló káosszal. A végeredmény egy olyan régi sulis black/death hibriddé válik, ami ódon de nem poros, kriptaszagú, de nem dohos, régies de nem idejétmúlt. A bő öt perctől a tíz percesig terjedő dalhosszak is a régebbi Aeternus kibontogatós, dal-felépítős vonalát viszi, amit ha jól kezelnek én feltétlenül tudok szeretni. És e téren nincs semmi gond a Necrocult munkájával. A fortyogó katlan képes maga alá temetni, beszippantani és megsemmisíteni. Mindezt teszi egy oldschool megfogalmazással, ahol bár időnként pörög a blast és repeszt a kétlábdob, azért semmi sincs túlbonyolítva, túltechnikázva. A hangsúly az összhatáson van, nem a szakmai villogáson. Manu és Loran felváltott mély hörgése és rikácsoló bomlott vokálja is jól működik együtt. Kiegészítik, váltják, frissen tartják a másikat. Nekem a hörgős, David Vincentes vokál jobban tetszik, de a rikács is jól áll ebben a zenei közegben. Kimondottan velős, dallamokban, zenei megoldásokban is bővelkedő pokoljárást eredményez az összkép.



Nekem még a tavalyi Dead Congregation mocska is beugrott itt-ott, de nem mérvadó a dolog. Összességében igazán jó lemez lett a For Thine Is the Kingdom, and the Power, and the Glory, ami telis tele van izgalmas témákkal, hangulatokkal és képes a ráhangolódás után egy teljes értékű éjfekete utazásban részesíteni. Csak a ráhangolódással kell csínján bánni, mert borzalmasan ronda egy jószág ez, ami úgy morog és úgy acsarkodik, mint egy vadállat, ami azonnal képes csuklóból leharapni az ember kezét. Még is meg kell simogatni. Hozzá kell nyúlni. Lehet csukott szemmel is. A fájdalom ugyan az marad.

Necrocult_For_Thine_Is_the_Kingdom_and_the_Power_and_the_Glory_2015
Kiadó:
Stílus:
death / black
Értékelés:
 
Pont
: 8.5 / 10
 
Külalak
: Igényes
 
Hangzás
: Vékony
Dalok:
1.Shadows
2.Forbidden Heaven
3.Law and Order
4.In State of Light
5.The Godsend
6.Mind's Pantheon
Írta:
emp
2015. december 22., kedd, 13:42
Facebook:
Aeternus - ...And The Seventh His Soul Detesteth (2013)
Kritika, Mindenholottlevo @ 2013. december 30., hétfő, 14:14
Centurion - Serve No One (2012)
Kritika, boymester @ 2012. augusztus 5., vasárnap, 00:04
Morbid Angel - Illud Divinum Insanus (2011)
Kritika, emp @ 2011. június 14., kedd, 21:30
Autumnal Reaper - Rise of the Raging Death (2009)
Kritika, haragSICK @ 2010. január 27., szerda, 20:57
Koncertek
Totalitarian Black Attack
november 24.,
Supersonic - Blue Hell
Hellhammer Festival 2017: Winter Edition
december 5.,
Dürer Kert - Kisterem
Sólstafir, Myrkur, Árstídir
december 7.,
A38 Hajó
Angerseed, Nigromantia, Nemere
december 9.,
T-Boy Rock Klub
december 29.,
Dürer Kert
december 29.,
Strausz Ti Ti Tá
Septicflesh, Inquisition
január 7., 18:00,
Barba Negra
továbbá
© 2001-2017 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.012 seconds to render