For the Forgotten (2016)
Az 1995-ben alakult (akkor még Silent Agony néven működő) Age of Agony-t egészen biztosan nem kell senkinek bemutatni, hiszen nevük jobbára egybeforrt a magyar death metallal. A most megjelenő ötödik stúdiólemezükkel az első világháború témaköréhez nyúlnak, méghozzá nem is akármilyen tálalásban.
 

„A verdruni húsdaráló” – ezzel a jelzővel illetik Nagy háború egyik legvéresebb ütközetét. Noha a nyitónóta nem arról a csatáról értekezik, a húsdaráló fogaskerekei minden mellébeszélés nélkül ott őrölnek az ember fülében, ahogyan ez a középtempós nóta előrecammog. A csaliként bedobott súlyos középtempó után mintegy becsapódó gránátként pörög előre az album, melyhez a valóságos gőzkalapács erejével lesújtó riffek mellé a jobb szárny irányából támadó szólók mégis erősítést nyújtanak, nem engedik lapossá, egydimenzióssá válni a további szerzeményeket. A dallamos betétek a legvadabb, zsigerien mély death metal vokálok és kíméletlen gitárbombák zárótüzében sem sorvadnak el, pedig egyik-másik riff géppuska erejű golyózápora még akár ezt is indokolttá tehetné.
Miközben a fiúk zenészi teljesítménye újabb magaslatokra hág, az érett, átgondolt tételeket alább nem apadó színvonal és hangulatfokozó szólók ékesítik, már-már slágeresen (természetesen annak műfaji értelmében), de semmiképp sem giccsesen vagy megalkuvóan. Kapaszkodókból, fogós témákból sehol sincs hiány. Még a por és füstfelhők felől felhangzó, a lövészárkokat szétszaggató gránátok csapásai után bombatölcsérekben fekvő haldokló sérültek jajveszékelésére emlékeztető káoszt megidéző vokál-zenei páros együtthatása mellett sem. Mindezek összessége a kissé több mint 9 perces zárótételben csúcsosodik ki, ahol az Age of Agony legénysége teljesítőképessége csúcsán állva nem csak haragszeres tudásáról, de hangulatteremtésben való jártasságáról is tanúbizonyságot tesz.
 

A For the Forgotten nyilvánvalóan nem az a jellegzetes „egy tégla egy pofon” death metal album, a zenei változatosság, a kegyetlenül súlyos, brutális, ám mégis fogós szerzemények könnyen a műfaj hazai trónjára ültetik a szerzőket. Noha nekem az előző lemezek kevésbé tetszettek, jelen esetben egyértelmű előrelépést érzek, méghozzá úgy, hogy a zenekar egy jottányit sem enged az eredeti irányvonalából. A változatos, mégis egyenletes színvonalú nóták a falhoz szögező megszólalás mellett nehézbombázóként hasítanak szét, akár csak a végzetes géppuskatűz, ami darabokra szaggatta a háború katonáinak testét.
A fent leírtakból tehát jól látszik, hogy a harcokat vidám himnuszokként megéneklő zenekarok tévednek. A háborúban nincs öröm, nincs önfeledtség. A háború durva, nyers, kegyetlen, kíméletlen módon dönti romokba az emberi életeket, ragadja el a legkiválóbbakat, hoz végleges pusztulást az értékekre. Éppen ezekből következőleg érzem azt, hogy a zalai kommandó brutalitása a témával szembeni hitelességének záloga is. Ki merem jelenteni, hogy mestermű született.
Age_of_Agony_For_the_Forgotten_2016
Kiadó:
Stílus:
Death Metal
Értékelés:
 
Pont
: 9.5 / 10
 
Külalak
: Gyönyörű
 
Hangzás
: Kiváló
Dalok:
1.The Korps
2.The Jabloniec Pass
3.Death March
4.Gunners
5.The Siege
6.Sabotage
7.The 12th Battle
8.Knight of the Sky
9.Stormtroopers
10.Our Last Stand
Írta:
pzoltan
2016. április 26., kedd, 13:38
Facebook:
ironfist 2016. május 8., vasárnap, 06:45
ironfist
Csatlakozott:
2016. május 2.
Hozzászólások: 1
A cikkben leírtakkal teljes mértékben egyetértek!
Szerintem is mestermű született.
Aki a műfaj szerelmese, és lehetősége van rá, vegye meg az albumot (1500 ft), ezzel is támogatva a csapatot.
Baron Samedi 2016. április 30., szombat, 16:43
Baron Samedi
Csatlakozott:
2016. április 30.
Hozzászólások: 2
Jövő szombaton Szeged! Jó lett! \m/
viribusunitis 2016. április 30., szombat, 10:38
viribusunitis
Csatlakozott:
2003. december 28.
Hozzászólások: 252
Ezt is meg kell rendelnem. Még sok hasonló albumot! HAIL!(of Bullets) |-D
--
recipe ferrum
Nagaarum 2016. április 26., kedd, 21:35
Nagaarum
Csatlakozott:
2011. június 30.
Hozzászólások: 2370
A hazai death vonulatról mindig is őket preferáltam leginkább.
--
>>> Kövess a Facebookon! <<<
boymester 2016. április 26., kedd, 19:18
boymester
Csatlakozott:
2011. január 24.
Hozzászólások: 3616
Nagyon tetszetős a borító és a zene is.
--
Youtube csatorna
McFrost1977 2016. április 26., kedd, 15:32
McFrost1977
Csatlakozott:
2015. augusztus 28.
Hozzászólások: 1534
Köll!
--
Állat vagyok,
száj és bél,
éhségem nő,
mint belül a halál.
Koncertek
Knights Call Tour 2018
október 21.,
Barba Negra
Death is Just the Beginning...
október 23.,
Barba Negra
Rise of the Underground Tour 2018
október 23.,
A38 Hajó
Uriah Heep
október 23.,
Akvárium Klub
20 Years of Chaos European Tour 2018
október 23.,
Supersonic - Blue Hell & Kvlt
ReBuilt To Tour 2018
október 24.,
Barba Negra
Tony MacAlpine, Levi Fantasy
október 25.,
Dürer Kert
továbbá
© 2001-2018 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.086 seconds to render