Astru / Nagaarum
...a mizantrópia és elidegenedés újabb értelmezései... (2017)
 
A zenei alvilág remetéi lakta egyszemélyes szigetek között néha megépül egy-egy ideiglenes lengőhíd, azaz nézetek és elképzelések találkoznak, és elkészül egy split anyag. Logikus lépésnek tűnt, hogy Nagaarum és az Astrut létrehozó és működtető Mazarine közös lemezt készítsen, hiszen mindketten kísérletező kedvű underground figurák, és mindketten szokatlan, nehezen beskatulyázható zenét játszanak, amely csak kevesek számára emészthető. További kapocs, hogy évente több lemezt is megjelentetnek, ezért diszkográfiájuk igen nagy léptékben bővül. Az már más kérdés, hogy lépést lehet-e tartani az ilyen gyakori megjelenésekkel, van-e ideje egy-egy lemeznek igazán megérni… de megítélésem szerint ezek a kérdések egyáltalán nem foglalkoztatják a szóban forgó alkotókat, hiszen továbbra sincs szándékukban az égvilágon senkit sem kiszolgálni.

…A mizantrópia és elidegenedés újabb értelmezései… címen nyolc rövid Astru szerzeményt és két hosszabb Nagaarum tételt ismerhetünk meg 40 percben. Akik rendszeresen búvárkodnak az altalaj mélyebb rétegeiben, alig észrevehető kincsek után kutatva, azok minden bizonnyal már régóta fejtegetik, tanulmányozzák e két projekt rendhagyó viselkedését. Akik most olvasnak róluk először, azoknak javaslom, hogy hosszabb ideig ízlelgessék az itt hallható zenét, amelyet ennél szűkebb besorolásba nem is érdemes helyezni, sőt, itt-ott még ez a tág fogalom is magyarázatra szorul.


Az Astru név mögött álló egyén különös fenomén. Én még mindig úgy vagyok vele, mint a kiskutya, aki rácsodálkozik az orra előtt elhúzott mozgó tárgyra. Ha a Nagaarum anyagokról nehéz írni, akkor ez az Astru kiadványaira hatványozottan igaz. Mazarine magáról kialakított képe nem áll távol Csihar Attila személyétől és szélsőségességétől, de nem a külsőségekről beszélek. Van valami Mayhemes abban, amit csinál, van valami rettenetet keltő ridegség és groteszkség az iszonyúan embert próbáló lemezein, és a különc szerepe is Attilát juttatja eszembe. A hétköznapi társadalomba beilleszkedni nem tudó és nem akaró zenész körvonalait csak még inkább kihangsúlyozzák a dalokba foglalt hangok, amit nevezzünk zenének, jobb híján. Ezt korántsem pejoratív módon kell érteni, de szokatlansága okán óvatosan kell fogalmaznom, nehogy félrevezessem a gyanútlan zenehallgatót.

Mazarine
mély, fojtott torokhangon szavalja el a sorait, ami indulásból megnehezíti az ismerkedést azok számára, akiknek az Astru ezzel a splittel mutatkozik be. Sejtettem, mire számíthatok, bár a tavalyi nyolc (!) Astru kiadvány (négy EP és négy nagylemez) közül csupán kettőt ismerek. Az egy álmaival kezdtem az ismerkedést, ami nekem annyira idegen volt és furcsa, hogy nem tudtam vele igazán megbarátkozni. Az Aenigma azonban teljesen mást váltott ki bennem, a nyitó 22 perces tételnél nyomasztóbbat és nehezebben befogadhatót keveset ismerek, mégis telitalálat. Az Aenigma kapcsán azt éreztem, hogy a kietlen, tüskés gonosz erdő fáinak idegtépő korgását, morgását, torz énekét hallgatom. A split anyagáról viszont teljesen más vízióim vannak.

 

Először is hadd emeljem ki a bőbeszédű számcímeket. Olyan gondolatokat fogalmaznak meg, amelyek lényegének felismerése máris a világtól való eltávolodással jár. Ez a gondolkodásmód vagy rálátás egyenes utat nyit a címben is szereplő mizantrópia felé, és minél távolabbról tekint vissza az ember, annál több undorral teszi ezt. Minderre a zenei aláfestés is reflektál, igencsak nyomatékosan. Nincs benne múltba révedés, nincs benne nosztalgia letűnt idők után, nincs benne romantikus elvágyódás, és megoldásokat sem kínál. Az eszképizmust a romlott, megtévesztett, elfajzott gondolkodás táplálja, és megnyilvánulása nem kevésbé torz a társadalom szemszögéből nézve, mint maga a társadalom az ellenkező nézőpontból. Hogy ez Astru zenéjében hogyan ölt testet, azt leginkább a David Lynch rendezte Radírfej című filmjével és Lars Von Trier A Birodalom című sorozatával tudnám szemléltetni. (Az utóbbi a legbetegebb sorozat, amelyet valaha láttam.) Egyébként érdemes elolvasni, hogyan vélekedik Mazarine a zenéről és a világról ezen a linken.

Torzított gitár riffek, disszonáns hangok, blackes tekerések, lassúbb, elvontabb részek, ipari zajok és egyéb nyugtalanító, gyötrő hangok mind szerepet kapnak a nyolc szerzeményben és felépítik ezt a post-apokaliptikus hangulatot, de az összkép leírásában ez semmit nem segít. Ahogy a Radírfej látszólag megmagyarázhatatlan eseményei, szimbolikus képeinek egymásutánja kiváltja az emberből azt, hogy ne a történetre, hanem a rá gyakorolt hatásra, az azok által kialakult érzésekre összpontosítson, ugyanúgy az Astru zenéjének is inkább az impulzusaira érdemes figyelni. Ez a nyolc tétel mindenkiben mást fog kiváltani, ha hagyja az ember, hogy hasson rá. Csak egy példát említek: a Spiritus in Machina kulcsszavainak ismétlése (pl.: transcendence), azok hangszíne, maga a gépies közeg engem az említett Lars Von Trier film félelmetes és lepusztult kórházának vízióktól terhes folyosóira száműz, ahol orvosi készülékek közé rekedt halott betegek szellemei tengődnek a tovahaladásra várva. 
 

Nagaarum szereti időzíteni a szerzeményeit, a Rabies Lyssa-hoz hasonlóan 59 másodpercre végződik a két dal, aminek a szükségességét nem értem, hiszen így olyan érzése lehet az embernek, mintha az idő korlátokat szabna a kreativitásnak, bár az anyagot hallgatva erről aligha lehet szó. A többnyire lassú, de blackes tekerésektől sem mentes atmoszférikus post hangulatot nagyzenekari elemek csavarják különböző irányba, az első dal szimfonikus jellege különösen meglepő. Nem minden eleme illeszkedik organikusan a közegbe, de a dalszerzés atipikus megközelítése nem újdonság Nagaarumtól. Igazság szerint a hallgatótól is megkívánja a két dal, hogy amennyi ajtó és ablak létezik, azt mind nyissa tágra, és hagyja, hogy beáramoljon minden zugból valami. Egyik résen dongóraj, máshonnan filmzenébe illő zörejek, olykor hömpölygő, lassú torzított gitár, amely néha drone-os zajfalat állít az arról lepattanó, csilingelő, csillámló egyéb hangoknak, mindez sejtelmes, nyugtalan közegbe ágyazva. Nem biztos, hogy a dalokban felhasznált elemek helyükre kerülnek az idő elteltével, ahogy az sem, hogy eleve a „helyükről” kerültek ide, mert szinte biztosra veszem, hogy ösztönszerűen, magyarázatok nélkül, érzésből születtek a dalok. Éppen ugyanez az ösztönösség szükséges annak befogadásához is. Mintha nem fülre és agyra lenne szüksége a hallgatónak, hogy közelebb kerüljön az anyaghoz. Mintha csak hagyni kellene, hogy a vegyület beszivárogjon a gazdatestbe, hogy ott sarjadjon ki, erjedjen tovább, anélkül, hogy kérdések és válaszok merülnének fel.

 
Vokál terén újdonságokat is hallhatunk. Nagaarum néha megpróbálkozik az Astru-ra jellemző hangfoszlányokkal is, amelyek kevésbé acsarkodóak, inkább morbidak, félelmet keltőek. Ezt és a tiszta éneket (utóbbi itt csak egy-két szó erejéig érhető tetten) sokkal gyakrabban is elviselném.

A hagyományos elemzésnek nem látom értelmét, de az ennyiből is kiderül, hogy nem konvencionális zenét rejt a Nagaarum és az Astru közös kiadványa. A megismerés mértéke nagyban függ a zenét hallgató egyén hozzáállásától és fogékonyságától. A splitet kazettán lehet beszerezni, de a Nagaarum weboldaláról ingyen is letölthető.
Astru_Nagaarum_a_mizantropia_es_elidegenedes_ujabb_ertelmezesei_2017
Kiadó:
Stílus:
experimental post-black
Értékelés:
 
Pont
: 8 / 10
 
Külalak
: Igényes
 
Hangzás
: Átlagos
Dalok:
1.Astru - A legnyersebb formákat birtokló erő eretnekeinek üldöztetése (03:11)
2.Astru - Feledés az idő hasadékában (01:45)
3.Astru - A nyereség remenyéért örömeiket feláldozók tudatlanságától való fokozódó viszolygás (02:19)
4.Astru - Az őserők akaratának megismerése (01:20)
5.Astru - Az undor holtszürke árnyainak vonulása a szellem biborvörös egén (01:48)
6.Astru - Amig el nem hal az élet fénye a reménylő szemekben (02:22)
7.Astru - Spiritus in machina (03:49)
8.Astru - Az árvák karácsonya (04:18)
9.Nagaarum - Sarjadó (9.59)
10.Nagaarum - Erjedő (9.59)
Írta:
farrrkas
2017. február 5., vasárnap, 13:50
Facebook:
Szerkesztőségi kedvencek - 2016 - Kollégáink ajánlják!
Kultúra, Werewolfrulez @ 2017. január 29., vasárnap, 22:37
Astru - Aenigma (2016)
Kritika, Nagaarum @ 2016. november 3., csütörtök, 08:04
Nagaarum - Pulzár (2016)
Kritika, Armand @ 2016. október 8., szombat, 11:26
Dreams After Death / Nagaarum - Kuiper (2013)
Kritika, farrrkas @ 2016. július 1., péntek, 09:11
Koncertek
Head Job European Tour 2017
május 7.,
Dürer Kert
Lacuna Coil, Infected Rain
május 7.,
A38 Hajó
Darkened Nocturn Slaughtercult, Niedergang, Belliciste
május 13.,
Supersonic - Blue Hell
Bornholm, Nothgard
május 20.,
Dürer Kert
Nargaroth, Absu, Hate, Bloodrocuted, Nekrodelirium
május 22.,
Dürer Kert - Room 041
I Am Morbid, Necrophagia
május 31.,
Dürer Kert
továbbá
© 2001-2017 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.018 seconds to render