Malvm
Cvltvs Diaboli (EP) (2017)

A Malvm 2014-ben alakult. Első demójukat szintén a Neverheard jelentette meg kazettán még 2015-ben. Több tagcsere után végülis két éve nyomja a társulat a jelen formációval a fekete fémet. Ez az első EPjük.

A jól bejáratott "tikatika" klasszikus blasteléssel nyit az első dal az Ördögtől való. Van egy pillanatnyi ambient hangfolyam az elején, azán gitárakkordok, és már benne is vagyunk a duplázós dúrásban. Alig több, mint egy perc elteltével pedig galoppozik a black metal. 
Egyből szembe jön a dohos de jó megszólalás. Szokásos nagy visszhang az éneken, gyakorlatilag a nyelvet sem lehet kitalálni elsőre... A dob jó mackós, kimondottan tetszik. Az emberiség hanyatlásában folytatódik a szélvész iram, a minimál felfogás és a pontos basszusgitár alapozás. Sokszor bántok azért valamit, mert nem hoz semmi újat, na ez a kiadvány pontosan ilyen, viszont annyi a különbség, hogy ezekhez a koszladék cuccokhoz elfogultan vonzódom. Már-már fájdalmasan sablonos a gitár tremolós témahalmozása, mégis nosztalgikus élményeim támadnak (IGEN! Le merem írni).
A Méregnek mondjuk még izgalmasnak is mondanám a vonszolós megközelítését, és a fájdalmasan daloló gitárokat. Kimagaslik az anyag többi részéből. főleg a befejező részben hallható lüktető gitárriffek. Olyan, mintha elrugaszkodásra használna valaki egy gitárt... Fura, érdekes, üdvözlöm.


Szövegileg az ezredszer is lerágott csontnak számító - gyere sátán, vesszen a kereszténység - van kátrányba öntve, és itt ezen a ponton mindig elgondolkodom, hogy az ilyen szinten ultratrú zenekarok tényleg azt hiszik, hogy a sátán egyenlő partnernek tekinti az embert, és csak arra vár, hogy végre együtt mulathasson a követőivel? NEM, Isten sem tartja magát egyenrangúnak a hívőkkel, és ez így is van rendjén.
Viszont a pokolbéli hadakat partneri szintre emelni önmagunkkal - ezt mindig erős naivságnak éreztem. Vagy feltűnősködésnek, egyfajta színháznak. Ha viszont erről van szó, mi értelme az egésznek? Ezt Nergal fejlesztette tökélyre egyébként, akiről nagyon jól tudjuk, hogy a pózolás tökéletes megtestesítője...
Milán Péter mondta nekem egyszer: Aki a sátánt élteti, annak a jutalma a sátán maga....

A sok unalmas fekete halálszínű borító után ellenben üdítően hat a fehér alapon fekete szöveg és a szintén fehér kazettatest. Az EP mind a négy dalának a szövege helyet kapott a borítón, ami hasznos, mert az ultratrú effektezés nem segíti a megértését. A grafikai kivitel nincs eltúlozva, viszont hatásos, és igényesnek mondanám. Egyvalamire kellett volna figyelni. A választott betűtípusból hiányzik pár magyar karakter, azok így kiugranak a szövegből... A képi elemek között szabadkőműves jelképek, trident és egy csöcsös maca is helyet kapott, aki épp egy késsel készül valamire. És persze kígyó, koponya, csontok, halál mindenhol. A kazi mindkét oldalán ugyanazt a 22 percet hallhatjuk. 

Akik a black metalt egyszerűen szeretik, és a sátánista felhangokat is igénylik, azok itt megtalálhatják a számításukat. A Neverheardtől lehet megrendelni kazettán a Malvm bemutatkozó EPjét február 28-ától.
Ámen.


Malvm_Cvltvs_Diaboli_EP_2017
Kiadó:
Stílus:
black metal
Értékelés:
 
Pont
: 6.66 / 10
 
Külalak
: Igényes
 
Hangzás
: Jó
Dalok:
1.Ördögtől Való (05:21)
2.Az Emberiség Dicső Hanyatlása (03:31)
3.Méreg (07:41)
4.Halott Imák - Elfeledett Jövendölése (05:42)
Írta:
Nagaarum
2017. február 25., szombat, 14:37
Facebook:
Vrag - Remete (2017)
Kritika, Nagaarum @ 2017. június 21., szerda, 09:18
Witchcraft / Age Of Agony - Age Of Agony vs. Witchcraft (2016)
Kritika, Nagaarum @ 2017. március 24., péntek, 18:31
Pagan Megalith - Viharjárás (2017)
Kritika, Nagaarum @ 2017. március 8., szerda, 17:26
Pagan Megalith nihilizmus... Interjú a duóval
Interjú, Nagaarum @ 2017. március 3., péntek, 15:18
Koncertek
Beyond Creation, Virvum
június 28.,
Dürer Kert - Kisterem
Alpárfeszt 2017
június 29.,
Régi Tüzép
Gojira - The Magma Tour 2017
július 5.,
Barba Negra Track
Rockmaraton 2017
július 11.,
Szalki-sziget
Masters of Rock 2017
július 13., 10:00,
Masters Of Rock
Gothoom Open Air Fest 2017
július 20., 16:00,
Revištské Podzámčie
továbbá
© 2001-2017 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.014 seconds to render