A Dream of Poe
A Waltz for Apophenia (2016)

Edgar Allan Poe, a detektív és horror novellák atyja, a Holló (és megannyi más vers) költője legalább annyira beleillik a metal univerzumba, mint H. P. Lovecraft, és a metalon belül is talán a gótikus doom az, ahol igazán életre kel a művei által felépített titokzatos, félelmetes, mégis fölöttébb vonzó és érzelemmel teli világ. A portugál Miguel Santos és vendégzenészei az A Dream of Poe nevű zenekarral állítanak emlékművet az amerikai író- és költőóriásnak már tizenkét éve. A 2011-es The Mirror of Deliverance és a 2015-ös An Infinity Emerged lemezek egyenes folytatásaként, és a trilógia befejező részeként, idén az A Waltz for Apohenia című albummal foglalják zenébe, képletesen szólva, a bő 150 éve elhunyt Lenore iránt érzett gyászt.


Nem mondhatom, hogy sok minden változott volna a skót székhelyű zenekar háza tája körül a 2015-ös anyag óta. A borongós, melankolikus, lassú gótikus doom stílus alig módosult Santos kezei között, a fennkölt szövegvilág is maradt, amilyen eddig is volt, viszont a dalok változatossága, fogóssága sokkal tapinthatóbb, mint korábban. Az egyébként szerethető An Infinity Emerged lemezre legalább egy lapáttal rátett az A Waltz for Apophenia (az apophenia az a jelenség, amikor valaki mintákat vél felfedezni véletlenszerű adatokban; ennek egyik fajtája a pareidolia, amikor valaki alakokat, arcokat lát különböző felületeken, felhőben… stb.) A 2016 végén megjelent lemezen anélkül sikerült fejlődnie a csapatnak, hogy bármin is változtattak volna. Egyszerűen jobb, befogadhatóbb dalokat írtak.

Az A Dream of Poe is jó példa arra, hogy a doom lemezekkel nagyobb türelemmel kell viseltetnie minden zenehallgatónak, legyen az a műfaj akármelyik melléknyúlványa. Bár a portugálból lett skót projekt nem a legnehezebben befogadható doom örvények találkozásából jött létre, dallamos énekével a könnyebben megközelíthető osztályba tartozik, mégis kell neki négy-öt figyelmes hallgatás, amíg a témák kerek dalokká érnek. A sekélyes „belehallgatás” nem fogja előhozni az album igazi értékét.


Ha már az előbb említést tettem a pareidoliáról, akkor kiemelném a jelenséggel azonos című dalt, amelyben fogós, jó értelemben vett vánszorgó riffek taposnak mázsás súllyal, mintha magukon hordoznának valamilyen lelki terhet. A dallamok enyhíteni próbálják a belső nehezéket, amitől csak még szívszorítóbbá válik a dal. Ebben a szellemben folytatódik a Vultos II című tétel is, ahol talán még annál is bánatterhesebb dallamok kúsznak a néha feltörő, kétlábdobbal megtámogatott kemény alapra. Az Abyss, the Destroyer című nóta az egyik legsúlyosabb nóta a korongon, vissza-visszatérő földbedöngölő riffekkel, a tiszta éneket váltó hörgéssel. Hasonlóan súlyos pillanatokat az A Valsa Dos Corvos dal kellős közepén és végén élhetünk át, amelyek nagyszerűen ellensúlyozzák az amúgy dallamos, szomorkás zenét. Kitűnő nóta ez is! A kedvencem azonban a lemez zárótétele. A hibátlanul eltalált drámaiság az egymásra építkező melodikus, búskomor részek és súlyos témák tökéletes arányában rejlik. Az énekes dallamai és a hörgés adta páros is ebben a szerzeményben csúcsosodik ki, és még egy Iron Maiden-ízű heavy metal riffet is sikerült a dalba csempészni.



Aki nem hallotta még a zenekart, tudnia kell, hogy az éneken sok múlik egy A Dream of Poe lemezen. Kaivan Saraei énekes hangja valamilyen szinten rokonságban van Aaron Stainthorpe hangjával érzelmek kifejezése terén, ugyanakkor Kaivan több színpadiassággal adja elő érzelmeit. Való igaz, néha túl mézes-mázosak, kissé melodrámaiak a dallamai, a The Voice of Fire jó példa erre, de azért nem lépi át a jó ízlés határait. Aki minimális mennyiségben sem képes a vágyakozással és ábrándozással együtt járó romantikát befogadni, annak itt-ott meggyűlik majd a baja ezzel a lemezzel is, viszont a legtöbb dalban kifejezetten szépnek és fülbemászónak találom a vokáltémákat, és a jó daloknak köszönhetően hamar meg lehet barátkozni vele, sőt, amint a jelen ábra is mutatja, meg is lehet szeretni.
Módfelett érdekes és jóleső érzés átélni egy lemez kibontakozásának természetes folyamatát, főleg ha az anyag fokozatosan egyre többet nyújt a hallgatójának, és nem ütközik félúton a középszerűség falába. Szerencsére az A Waltz for Apophenia erős dalai áttörik ezt a falat, és maguk mögött is hagyják. Elég annyit mondanom, hogy ha a Solitude-tól nem kaptam volna meg az egyébként igényes promó CD-t, akkor is biztosan beszereztem volna.
A_Dream_of_Poe_A_Waltz_for_Apophenia_2016
Kiadó:
Stílus:
gótikus doom metal
Értékelés:
 
Pont
: 8.5 / 10
 
Külalak
: Igényes
 
Hangzás
: Kiváló
Dalok:
1.La mort blanche (06:30)
2.Abyss, My Lover (08:17)
3.Pareidolia (08:33)
4.Vultos II (The Apotheosis of Deliverance) (07:25)
5.Abyss, the Destroyer (07:45)
6.The Voice of Fire (06:33)
7.A Valsa dos Corvos (10:52)
8.World's End Close (06:20)
Írta:
farrrkas
2017. március 19., vasárnap, 17:56
Facebook:
A Dream of Poe - valcer a halállal
Hír, Armand @ 2016. december 8., csütörtök, 11:00
A Dream Of Poe - egy trilógia vége
Hír, boymester @ 2016. november 30., szerda, 21:00
A Dream Of Poe - szöveges videó doom rajongóknak
Hír, Lew @ 2015. december 12., szombat, 10:01
A Dream of Poe - portugál doom Skóciából
Hír, 9000Sanyi @ 2015. október 19., hétfő, 11:43
A Dream of Poe - letölthető
Hír, godfucked @ 2009. október 11., vasárnap, 00:03
Koncertek
Coming Home Tour 2017 - Part II.
április 25.,
Barba Negra
Confessions Tour 2017
április 30.,
Kvlt
Head Job European Tour 2017
május 7.,
Dürer Kert
Lacuna Coil, Infected Rain
május 7.,
A38 Hajó
Darkened Nocturn Slaughtercult
május 13.,
Supersonic - Blue Hell
Bornholm, Nothgard
május 20.,
Dürer Kert
Nargaroth, Absu, Hate, Bloodrocuted
május 22.,
Dürer Kert - Room 041
továbbá
© 2001-2017 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.011 seconds to render