Descend Into Despair
Synaptic Veil (2017)


 
    Nem kevesebb, mint hét tagot számlál a román Descend Into Despair zenekar, ami akkor tűnik igazán szokatlannak, mikor ráeszmélünk, hogy a zenekar a funeral doom metalnak kötelezte el magát és ez a stílus általában nem kíván meg egy kisebb focicsapatot. A 2010-ben indult zenekarban ráadásul elég keményen elgurulhatott a gyógyszer, mert az egyes tagok bandán belül betöltött szerepe számomra a meglévő információk alapján szinte kibogozhatatlan. Van, aki volt gitárosnak lett jelölve, de most billentyűn játszik, más korábban dobolt, most gitározik, míg az egykori billentyűs a próbaterem sarkában lakó, hallássérült pók levadászására képezte tovább magát. Persze az is lehet, hogy mindenki multihangszeres fenegyerek és időnként üvegezéssel, esetleg kiszámolóval döntik el, ki ülhet épp a cájg mögé, vagy ki ragadhat húros munkaeszközt. A zenekar néhány figyelemfelkeltő megmozdulás után The Bearer Of All Storms címmel adta ki bemutatkozását, melyen, hogy mindenki próbára tehesse magát, majd másfél órára való búslakodást sikerült összekovácsolniuk egy két lemezes produktum folyamán. Annak idején többször nekiugrottam az albumnak, de meg kell mondanom őszintén, egyszer sem jutottam el talán a végéig, mert az egyébként remek hangzással és időnként jó megoldásokkal rendelkező lemez bődületesen hosszúnak tűnik, nem feltétlen emberi fogyasztásra szánták, sokkal inkább önmaguk szórakoztatására és igazolására, hogy most aztán lejátszanak minden hangot. Az új lemezen szerencsére javult valamelyest a helyzet, alig súrolgatja az egy órás játékidőt, mint a szerencsés hülyegyereket a gereblyenyél, mikor egy óvatlan pillanatban rálép a vígjátékok és rajzfilmek állandó kellékére. Még az sem ront sokat az összképen, ha megnézzük, hogy ezalatt az idő alatt öt új szerzeményt kapunk, mert aki a funeral doom jelző után tovább olvasta a cikket, annak ez már elvárás szinten mozog. A dalok témái szintén magukért beszélnek: magány, sóvárgás, be nem teljesült álmok, elkerülhetetlen halál és annak az érzésnek a zenei leképezése, amikor megtudod, hogy elhagyott az asszony, meghalt minden ismerősöd és szeretted spontán öngyulladás következtében, valamint a kórházba tartva valószínűleg gyászos leleteidért, hirtelen páros lábbal belelépsz a kutyaszarba. A hangzás tökéletesítésének és a hatás elérésének érdekében a lemez felvételeit Londonban készítették Daniel Neagoe segítségével, akihez olyan bandák nevei fűződnek, mint az Eye Of Solitude, Shape Of Despair, Clouds. Az érdekes borítóért pedig egy román művészhölgy, Maria Elisabeta Cucu tehető felelőssé. A kiadványon vendég előadó is szerepel, bár nincs feltüntetve sehol, hogy melyik dalban. Valószínűleg éppen ezért többször is besegít a vokál terén a funeral doom igazi megszállottjaként, veteránjaként számon tartható Kostas Panagiotou, aki a Pantheisttel került képbe, mint billentyűs és énekes, de manapság inkább csak előbbi tehetségét használja különböző projektekben (Wastes, Clouds, Landskap, A Dream Of Poe, Daylight Misery, Bellator, Aphonic Threnody, Wijlen Wij).
    Éppen ezért töltött el reményekkel az album első monolitja, a Damnatio Memoriae, mert itt azonnal felismertem Kostas tiszta énekét, mely összetéveszthetetlenül megkeseredett és ugyanakkor pátosszal teli, ráadásul a dal nagyban emlékeztetett a Wijlen Wij Boreas című tételére, ami gyakorlatilag az egyetlen igazán erős szerzemény volt a banda második albumán. Nagyszerűen indult tehát az ismerkedés, melankolikus dallamok sokasága, néhány súlyosabban megdörrenő riff, valamint mély hörgés teszi iskolai funeral doommá a nyitányt. Az egyetlen probléma, ami viszont már itt is kézzel fogható (füllel hallható), az az, hogy hiába a kisebb óvodai csoportra való tag, amikor több hangszer szól egyszerre, az nagyon letompítja a végeredményt. Nem jó arányban kapják a szerepet a hangszerek, gyakran válik masszává az egész produkció és nekünk kell kitapogatni néhány dolgot, ami jó lenne, de alig hallható. Ezen segít valamit a dal még jobban belassuló közepe, ahol korlátozottabban kapunk a hörgésen és dobon kívül egyéb hangot, de a lassan visszaúszó hangszerek később újra egybeolvadnak. Ettől függetlenül nagyon hangulatos, érezhetően lemez elejére szánt tételt kapunk, a végén körülbelül három teljesen felesleges perccel. Jóval sötétebb és borongósabb, valamint szerencsére rövidebb az Alone With My Thoughts, melyben kimutatja valódi értékeit a Descend Into Despair. Nekem kétség kívül inspirációként a Saturnus legjobb pillanatai ugrottak be erről a dalról, de még az ismert death/doom brigádnál is lassabb, szívszorítóbb kivitelben. Ez a zenekar igazi erőssége, nem pedig az azonnal ható megoldások. A legtöbb dalban, így ebben is, nem a csontropogtató hideg, vagy a mélyen morajló, koporsóra zúduló föld adja meg a funeral doom érzést, náluk ezt a folyamatosan a fejünk fölött lebegő, elmúlást és kiúttalanságot sugalló atmoszféra éri el rengeteg, egyedinek nem mondható, de hatásos melódiáival. Az Alone With My Thoughts fokozatos építése, vontatott érzelmi fejlődése igazi mintapélda az atmoszférikus funeral doomra és egészen a lemezen szereplő legtöbbet hallgatott dalig tornázta fel magát.
 

     Ezek után érkezik a majd negyed órás, zseniálisan induló Demise, ami kiemelkedő pillanatai ellenére sajnos belekényelmesedik a melankóliába és a hosszadalmas, sokszor csak orgona és billentyűhangokkal rendelkező részek miatt már unalmassá tud válni. Igazi „csak fanatikusoknak” kategóriás szerzemény, meglepetések és különösebb zenei ív, a lassúságon túlmutató koncepció nélkül. Több hörgéssel, markánsabb gitárral folytatódik a lemez, bár a Silence In Sable Acrotism sem tud túllépni a sablonok durrogtatásán. Ugyanakkor ez az első dal, amiben igazán kiemelkedő, valóban hatásos billentyűs megoldásokat kapunk. A hangszer felemelkedése és hatása tovább tart a záró tételben, mely újra megközelíti a negyed órát Tomorrow címmel. Újabb nagy kanál a kétségbeesésből, gyászból, végső búcsúból, igazán magas színvonalon. A kimérten cammogó búskomorsághoz újfent kapcsolódik tiszta ének, mély hörgés és a dal második felében, biztos, ami biztos alapon egy paranoiát és szorongást elősegítő, gyötrelmes kiáltozás, morgás kerül terítékre.
     Már-már hívogató külleme ellenére nem a Descend Into Despair második albumát javasolnám a stílus iránt újonnan érdeklődőknek, mert a Synaptic Veil egyértelműen a keménymagnak gyártott, kötelező alapokból összerakott, elnyújtott merengés. A sötétség, keménység helyett ráadásul előnyben részesíti a folyamatosan minket körülvevő létbizonytalanságot, depresszív és szívszorító témákkal bombáz minket közel egy órán keresztül. Az viszont könnyen észrevehető, mennyit fejlődött a zenekar, ami rövidebb kiadásban sokkal működőképesebb. Még ezeken a dalokon is lett volna mit ollózni, a sok jó ötlet időnként elveszik a lebegésben, üres térben, olyan, mintha egy létrafok után a következő már elérhetetlen lenne és ez nagyon frusztráló tud lenni. Ez a frusztráció viszont nem a hangulatot emeli, pusztán az unatkozás lehetőségét. A lényeg a lényeg: igényes, rajongóknak szánt lemezzel bővült a funeral doom metal színtér, amit kényesebb hallgatók bottal se piszkáljanak az út szélén, viszont aki minőségi merengeni valóval akar felkészülni a téli időszakra, az jól jár a Synaptic Veil beszerzésével. A lemez egyébként meghallgatható a kiadó bandcamp oldalán is.
 
Descend_Into_Despair_Synaptic_Veil_2017
Kiadó:
Stílus:
funeral doom metal
Értékelés:
 
Pont
: 8 / 10
 
Külalak
: Igényes
 
Hangzás
: Jó
Dalok:
1.Damnatio Memoriae (13:18)
2.Alone With My Thoughts (07:18)
3.Demise (14:12)
4.Silence In Sable Acrotism (08:24)
5.Tomorrow (14:01)
Írta:
boymester
2017. október 1., vasárnap, 15:46
Facebook:
Celesterre - The Wild (2017)
Kritika, boymester @ 2017. szeptember 27., szerda, 19:17
Purple Hill Witch - Celestial Cemetery (2017)
Kritika, boymester @ 2017. szeptember 25., hétfő, 16:22
Argus - From Fields Of Fire (2017)
Kritika, boymester @ 2017. szeptember 13., szerda, 13:06
Procession - Doom Decimation (2017)
Kritika, boymester @ 2017. szeptember 12., kedd, 16:17
Crypt Of Silence - Awareness Ephemera (2016)
Kritika, boymester @ 2017. július 19., szerda, 17:00
Koncertek
Maximum Evocation Tour 2017
október 26., 20:00,
Barba Negra
Igorrr, Broken Note
október 26.,
Dürer Kert
Anathema - The Optionist Europe 2017
október 27.,
Dürer Kert
20 Years Of Plays Metallica By Four Cello
október 27.,
Művelődési Központ (MOM)
The Wrong Tour to Fuck With Europe 2017
október 27.,
Supersonic - Blue Hell
továbbá
© 2001-2017 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.022 seconds to render