Deep Calleth upon Deep (2017)


Az 1991-ben alakult norvég black metal alapcsapat elérkezett a 9. stúdióalbumához. Kilenc albumot alapból sem könnyű összehozni, hát még egy ilyen (saját magát) szűk korlátok közé szorított stílusban. A Satyricon az első három lemezével örökre letette névjegyét a black metal világában, azonban a Satyr által vezetett csapat érezte, hogy ebben a három lemezben minden elmondatott a műfajról, ami csak lehetett. Az 1999-es Rebel Extravaganza albumon a végső határokig tolták a műfaj minden jellegzetességét, így nem csoda, hogy utána más felé kezdtek el kacsintgatni. A következő három korong egy alapjaira csupaszított bandát mutat, amely továbbra is black metalt játszik, ám annak gyökerei immáron inkább a hard rockig, a punkig és a rock ‘n roll-ig nyúlnak vissza. Személy szerint én ezt a triumvirátust is szeretem, azonban lemezről-lemezre érezhető volt az ötletek fogyása, egyre inkább önismétlésbe fulladt a dolog. A 2013-as, Satyricon című albumon ezáltal már új elemeket vontak be zenéjükbe, azt sokkal izgalmasabbá téve. Nagyon sok rajongóval ellentétben, én kiváló teljesítménynek tartom a lemezt, melankolikus hangulata teljesen magával ragadott. 2015-ben Satyrnál, egy rosszullét után, agydaganatot diagnosztizáltak, így a csapat további működése is kérdéses volt.

Egy ilyen szörnyű betegség tudatában arra számítottam, hogy folytatják az előző lemez depresszív hangulatát, ám az új album a vártnál sokkal agresszívebbre, dühösebbre sikerült. Én valahová a Rebel Extravaganza-Volcano-Satyricon hármasba helyezném el hangulatilag, de nézzük szép sorjában.

A nyitó Midnight Serpent mindjárt vissza is repít minket a Rebel albumhoz. Persze itt nincs már eszeveszett tempó, mindenki inkább a lassabb részekre gondoljon. Dühös, agresszív, lassan menetelős nóta, középtájban egy hamisítatlan, északi hangvételű résszel. Kiváló nyitás!

A másodikként érkező Blood Cracks Open the Ground-ot elsőre túl töredezettnek találtam, nem egy könnyen emészthető darab, ám többszöri hallgatás után megmutatta erényeit is. Azonban furcsa, dallamos riffje, Frost kiemelkedő dobolása, sajátos, egyre agresszívebb hangulata ellenére is az album legkevésbé erős nótájának tartom.

A következő To Your Brethren in the Dark viszont nagyon is az én világom. A Satyricon lemez hangulatát viszi tovább, egy lassú, pozitív értelemben repetitív, melankolikus nóta, sötét, depresszív hangulattal megáldva.



A címadó Deep Calleth upon Deep az album “slágere”, kézzelfogható, fülbemászó refrénnel. Ebben a számban, de az egész lemezen megfigyelhető, hogy Satyr ezúttal a riffek mellett a harmóniákra is nagy hangsúlyt fektetett, a gitártémák ezáltal sokkal izgalmasabbra, maradandóbbra, mondhatni dúdolhatóbbra sikeredtek. (Ne felejtsük el, hogy a Mother North fő riffjét egyként énekli a közönség!) Itt jelenik meg először egy furcsa, operás háttérvokál, mely későbbi számoknál is felbukkan. Nekem nem nyerte el annyira a tetszésemet, bár a számokat színesíti, nélküle is jók lennének az adott dalok.



Az ötödikként érkező The Ghost of Rome nem lesz a trve arcok kedvence, ugyanúgy ki fogja verni a biztosítékot, mint az előző lemezről a Phoenix. Tiszta énekig sajnos nem merészkedtek, pedig illett volna ide, maga a nóta egy megadallamos gitártémával megáldott szerzemény, amely Satyr elmondása szerint a 70-es évek hard rockjából merített. Engem valamiért a lazább Tiamatra emlékeztet, a fő riff nagyban hasonlít az I Am In Love With Myself dallamára, bár valószínűleg ez a véletlen műve lesz.

A hatodik Dissonantban csúcsosodik ki az egész lemezen a háttérben szépen megbúvó, de a zenét kellemesen színesítő különböző fúvósok jelenléte. Valamilyen szinten a Havoc Vulture ikertestvérének érzem a dalt, gonosz hangulata, zenei megoldásai, Satyr torzított éneke miatt.

Az utolsó előtti Black Wings and Withering Gloom hallatán az igaz blekkerek végre levághatnak egy kecskét és/vagy felgyújthatnak egy templomot. Ilyen szintű, tradicionális, tremolós black metal riffet már régen hallhattunk a csapattól. Én is lelkesen üdvözöltem, főleg, hogy blastbeat is társul mellé. Régi vágású black metal ez, ám a kezdő riff után, mely azért mindig a megfelelő pillanatokban visszatér, már inkább az újkori Satyriconra hajaz a dal, lassabb, kísérletezősebb részekkel. Középtájban még találunk egy nagyszerű, szintén jeges hangulatú riffet, amihez a kórus viszont nagyon illik.

A záró Burial Rite hozza a nyitónótához hasonló, menetelős riffjeit, mindegy keretbe zárva a lemezt. A középrészben hallható hangulatos kiállás, majd az azt követő részek méltó lezárása az anyagnak.



Egy bekezdést szentelnem kell a hangzásnak. Már az előző lemez is kiválóan szólt és itt is folytatták azt az analóg felvételi technikát, ami olyan lüktetővé, levegőssé tette az egész anyagot, hogy szinte úgy érzed, mintha te is ott ülnél velük a stúdióban. Ahol kell, ott nagyon sűrű, másutt meg kellően laza. Minden hangszernek tökéletesen megvan a helye, Frost dobolását pedig akár egy különálló CD-n is elhallgatnám. Valahogy így kellene a doboknak szólniuk az agyontriggerelt, agyonszerkesztett, mű hangzás helyett. A lemez hallgatásához mindenképpen egy jó hangrendszert vagy fülhallgatót javasolok, ez nem telefonon való lejátszásra termett. (Ahogy más zene sem.)

A CD kiállítása szép, bár a borító megosztóra sikeredett. Egy Munch alkotás látható rajta, mely A halál csókja keresztséget kapta. Személy szerint engem nem zavar, de nem találom túlzottan kiemelkedőnek sem, ehhez az anyaghoz egy másfajta borító talán jobban illett volna, bár ezt Satyr biztos nem így érezte.



 
Satyricon_Deep_Calleth_upon_Deep_2017
Kiadó:
Stílus:
Black Metal
Értékelés:
 
Pont
: 10 / 10
 
Külalak
: Igényes
 
Hangzás
: Kiváló
Dalok:
1.Midnight Serpent
2.Blood Cracks Open The Ground
3.To Your Brethren In The Dark
4.Deep calleth upon Deep
5.The Ghost Of Rome
6.Dissonant
7.Black Wings And Withering Gloom
8.Burial Rite
Írta:
Wulf
2017. október 10., kedd, 14:14
Facebook:
Necron 2017. október 10., kedd, 19:49
Necron
Csatlakozott:
2011. november 4.
Hozzászólások: 292
Ki kell emelnem, hogy a Mother North c. nótájukon kívül nem nagy nagyon fogott meg egyik munkájuk sem, de mindig is egy igényes és minőségi zenének tartottam őket. Tehát nem vagyok egy die-hard fan...

Nem érteztem, hogy ezzel az albummal is közelebb kerültem volna a bandához. Tényleg szépen szól, elismerésre méltó az-az enrgia és odafigyelés, amivel elkészültek a számok, de engem egy nóta sem fogott meg, lementek a számok egymás után, mindenféle izgalom nélkül. Persze ez egyéni vélemény, biztos, hogy másnak többet jelent, vagy meglátja (hallja) azt a tartalmat a számokban, miket ő fontosank tart. Engem nem fogott meg, de kívánom, hogy még sok-sok albumot tudjanak együtt összehozni.

"ez nem telefonon való lejátszásra termett. (Ahogy más zene sem.)"-> Ezt a mondatot külön köszönöm, mert manapság ilyet "hallani" nagyon ritka, örülök, hogy ezen a véleményen vagy. (L)
Koncertek
METAL XMASS 2.
december 23., 19:00,
Hemo Klub
december 29.,
Dürer Kert
Christmass Blackmass VIII.
december 29.,
Ti Ti Tá
Gloryhammer, Civil War, Noctis
január 8.,
Barba Negra
Seasons of the Black Tour Part I. Europe
január 14., 18:00,
Collosseum Club
továbbá
© 2001-2017 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.024 seconds to render