La Masquerade Infernale (1997)

Amióta zenével ajándékozta meg az embert a Világegyetem, koronként előfordul, hogy a teremtő erő soha nem látott-hallott inspirációt testál egy-egy művészre. Az ilyen kivételes jelenségek példátlan, és megmagyarázhatatlan opusokban öltenek testet. 1997-ben a zenetörténelem kódexének legfényesebb oldala nyílott meg, hogy Norvégiában véglegesen felvéssék rá az Arcturus nevet.
Húsz évvel ezelőtt olyan lemezek láttak holdvilágot a fjordok földjén, mint az Emperor magasságos Anthems…, az Ulver Nattens Madrigal, az Enslaved Eld, a Borknagar The Olden Domain, az In the Woods Omnio vagy az Immortal Blizzard Beasts című korongja. De lemezzel jelentkezett a Gorgoroth, a Limbonic Art, a Kampfar, az Aeternus, sőt, a Mayhem is kiadta a Wolf’s Lair Abyss EP-t. A Dimmu Borgir is megjelentette az Enthrone Darkness… című albumát az ominózus évben, de a Cradle of Filth Dimmu Borgir-féle új black metal hullám ekkor még épp csak a szárnyait bontogatta. A Vörös Óriás 1997-es albumának dicső előzménye, az Aspera Hiems Symfonia, egy évvel korábban fektette le az elpusztíthatatlan fundamentumot, amelynek hatása azóta is hevesen pumpálja a vért a műfaj szívébe. Míg a metal törzsének több ágán is a száradás jelei mutatkoztak (melyek aztán később ismét kivirágoztak), addig a black metal tüze fényesen ragyogott. Az északi izzó parazsat azonban már nem a templomgyújtogatások bűnei táplálták, hanem az ihletettség szikrái lobbantották lángra. Az érettséggel járó megkomolyodás új zeneiséget és páratlan kreativitást hordozott a hátán. A fennebb felsorolt művek ezt egyértelműen alátámasztják.

Ebbe a közegbe érkezett a La Masquerade Infernale, amely még a legjártasabb zeneismerő lába alól is kirántotta a talajt. Erre egyszerűen nem lehetett felkészülni, és ebből kifolyólag, sokan nem is tudtak vele mit kezdeni, magamat is beleértve. Tizennyolc éves voltam, amikor megjelent ez a zenemű, és első találkozásom a minden hagyományt és szokványos megoldást mellőző koronggal torz döbbenetet és értetlenkedést váltott ki belőlem. Nem is tudtam értelmezni, sem felfogni, amit hallok, nemhogy értékelni! Idegen volt, kaotikus, túlontúl rétegzett és átláthatatlan. Akkoriban még a fekete fémre jellemző extrém énekhang teljes hiánya is feldolgozandó traumának számított egy-egy black metal lemezen. A védjegy értékű énekstílus szinte elvárás volt azokban az időkben (ma már annak örülök jobban, ha egyedi „tiszta” énekkel találkozom), ám a La Masqeurade annyi meghökkentő elemet mutatott fel, hogy a „károgós” vokál elengedése volt a legkevesebb, amivel meg kellett birkózni. Sverd társulata egy komplett avantgárd színházat nyitott meg a metal színtér előtt, amelynek függönye mögött tobzódott az őrület és a briliáns elme zsenialitása.

Nyolc csoda található a lemezen, amelyek előtt álmélkodunk, mint a majmok a monolit előtt a 2001 Űrodüsszeia című filmben. A hajmeresztő témák és a felülmúlhatatlan szépség bizarr kompozituma természetfölötti erővel teremtett stílust és írt történelmet. Évekig kellett emészteni ezt a gigászi lemezt, amíg mi, egyszerű halandók, képesek voltunk felismerni teljes nagyságát. Sverdet és társait galaxisokat átölelő szellemóriások szállhatták meg az alkotói fázisban, ami cáfolhatatlanul halhatatlan matériává gyúrta ezt a nyolc überkompozíciót. Steinar Sverd Johnsen billentyűjátéka a világ legnagyobb zeneszerzőivel teszi őt egyenrangúvá. Dallamai példa nélkül állnak az ember egyetemes zenei hagyatékának epicentrumában. Erre épülnek rá Knut M. Valle tőrőlmetszett, markáns gitártémái, Hellhammer rendkívüli dobképletei, Skoll színes bőgőfutamai, a megannyi kifejező sampler és elektronika, valamint Garm és Simen grandiózus, fenséges éneke.

Kristoffer Rygg (G. Wolf / Garm) rezonáló, öblös hangja a poklok legmélyebb katlanjából szól hozzánk. Teátrális, fennkölt, ugyanakkor ádáz és dermesztő rigmusai semmihez sem foghatók. Az ember jóformán el sem hiszi, hogy így is lehet énekelni. Ugyanez vonatkozik Simen Hestnæs (ICS Vortex) mannaszerű hangjára, amely egyenesen a hetedik égbolt fejedelemszékéről zengi tüneményes dallamait. Szó sincs túlzásról! Soha azelőtt és soha azután ennyire egyedi megoldásokkal énekes nem rukkolt elő. E két üstökös adottsága és teremtőképessége új szintre emelte a metaléneklés fogalmát.


Az anyag kuriózuma, számtalan tulajdonsága mellett, a lenyűgözően létrehozott egységben rejlik. Annyira összetett műről beszélünk, hogy minimum mágia kellett ahhoz, hogy mindezen rétegek együtt ilyen megsemmisítő hatású, lehengerlő integritást eredményezzenek. Nem egyszer tapasztaltuk már, hogy több kiemelkedő egyéniség egy csapaton belül kiolthatja egymás inspirációját. A La Masqeurade esetében éppen az ellenkezője történt, ami szinte unikumnak számít. Biztosan valamilyen szerencsés csillagállásnak volt köszönhető, de az albumot készítő géniuszok ihletettsége nemcsak összeadódott, hanem meghatványozódott a közös munka során.

Írásban visszaadni a dalok okozta egyedülálló élményt lehetetlen feladat. Az érzések a háromszázadik meghallgatás után is megrohamozzák az embert, köztük olyanok is, amelyekre a mai napig nincs szava a nyelvnek. A hangok közötti harmónia káprázatos, a gonosz és a jó szimbiózisa delejező. Képtelen vagyok úgy végighallgatni, hogy ne verjen ki a veríték minden másodpercben és ne futkosson a hideg a hátamon a gyönyörűségtől. Ezernél is több metal lemez próbálkozott azzal, hogy az őrületet lefordítsa a zene nyelvére, ám talán éppen ezért buknak el mind a La Masquerade-del szemben. Az Arcturus itt meg sem próbál őrültet játszani, hanem önmagát adja; ezek a lángelmék egyszerűen csak arcot faragnak a legbelsőbb érzéseikből, és felénk fordítják azokat. Nem tettetnek, nem színészkednek! Ebben a groteszk színházban mindenki saját magát játssza, és megmutatja lénye fonákját. Így olvad egybe az emberben megbúvó ékesség a téboly és abszurditás koromfekete árnyaival.



Ezer oldal is kevés volna ahhoz, hogy ennek a mesterműnek az összes erényét feltárjam, és pontszám sem képes kifejezni az értékét. A La Masquerade Infernale a kozmosz egyszeri és megismételhetetlen adománya az emberiségnek, amelyhez hasonlót nemhogy más, de maga az Arcturus sem kreálhat többé. Ez a gyöngyszem az avantgárd metal alfája és ómegája, számomra minden lemezek koronázatlan királya.
Arcturus_La_Masquerade_Infernale_1997
Kiadó:
Stílus:
avantgárd metal
Értékelés:
 
Külalak
: Igényes
 
Hangzás
: Kiváló
Dalok:
1.Master of Disguise (6:42)
2.Ad Astra (7:40)
3.The Chaos Path (5:33)
4.La Masquerade Infernale (2:00)
5.Alone (4:39)
6.The Throne of Tragedy (6:33)
7.Painting My Horror (5:59)
8.Of Nails and Sinners (6:06)
Írta:
farrrkas
2017. december 27., szerda, 22:24
Facebook:
boymester 2017. december 30., szombat, 11:21
boymester
Csatlakozott:
2011. január 24.
Hozzászólások: 3310
Remek írás! Elérted, hogy újra próbálkozzak vele, de most sem kerültünk közelebb...Nekem továbbra is az inkább érdekes, elismerést érdemlően bátor, mintsem szórakoztató kategóriába kerül. Borítója meg már milyen??? :-p
--
Youtube csatorna
Carrast69 2017. december 29., péntek, 23:36
Carrast69
Csatlakozott:
2010. december 28.
Hozzászólások: 128
nagyszerű cikk volt, köszönjük!
McFrost1977 2017. december 29., péntek, 22:17
McFrost1977
Csatlakozott:
2015. augusztus 28.
Hozzászólások: 1064
Gratulálok farrrkas, nagyszerű költemény!
Így volt/van/lesz, ahogy leírtad!
--
Én gyönyörű életem,
szarvas, vidd tovább.
Én csodaszép életem,
róka, vidd tovább.
ensomhet 2017. december 28., csütörtök, 16:01
ensomhet
Csatlakozott:
2004. március 12.
Hozzászólások: 2186
Szerintem is a 94-98 közötti volt a legjobb időszak, főleg black metalt tekintve. A kérdés az, hogy az életkoromból és a zenék felfedezésének varázsából adódik e, vagy ezek valóban időtálló klasszikusok (én hajlok ez utóbbi felé). Ilyen lemezekről beszélünk: Satyricon - Nemesis Divina, Sear Bliss - Phantoms, Dissection - Storm of the Light's Bane, Darkthrone - Transilvanian Hunger, Immortal - Pure Holocaust, Mayhem - De Mysteriis Dom Sathanas, Impaled Nazarene - Latex Cult, Burzum - Filosofem, Marduk - Heaven Shall Burn..., Cradle of Filth - Dusk and Her Embrace, Dark Funeral - Secrets of the Black Arts, Ancient - The Cainian Chronicle - csak hogy néhány névvel bővítsem a lentebbi listát, melyek szerintem az említett zenekarok legjobb lemezei is egyben.
Ellenben az Arcturust nem szeretem, az én agyamnak ez túl cirkuszi :-p
Algras 2017. december 28., csütörtök, 15:37
Algras
Csatlakozott:
2016. október 1.
Hozzászólások: 6
Válasz nascence üzenetére:

Hasonlóan látom én is. Egyébként szerintem ez a zenei törvényszerűségekből, evolúcióból is fakad. Úgy értem, legyen bármennyire is széles horizontú a metal, vagy akárcsak az extrémebb metal birodalma, azért az mégis csak behatárolt valamelyen szinten, hogy hosszabb távon mi szól a legkellemesebben egy zenei szélsőségekhez még annyira hozzá szokott fül számára is.
Ezeket az utakat a kilencvenes években nagyjából mind felfedezték, a 2000 utáni időkre maradt ezek elmélyítése, illetve a mixelése a különböző irányzatoknak, vagy akár látszólag elütő stílusoknak.
Talán lehetne mondani, hogy például a kaotikus, disszonancia örvényekbe fúlt irányvonal egy új jelenség, hisz ezt a Deathspell Omega kotyvasztotta ki kb. 10-12 éve (egy zenekari irányváltás után) a black metal bugyraiban, ám már ennek a gyökerei is valahol adottak voltak a kilencvenes években (lásd pl. Ved Buens Ende gitártémái).
Mind ezzel persze nem azt akarom mondani, hogy a kétezres évek utáni black metal olykor ne tudna felnőni a dicső, kilencvenes évekbeli érához, vagy hogy csak a puszta reprodukciónak lenne értelme, mert azért jó néhány az utóbbi 10-17 évben megjelent, kellően egyedi alkotás méltó az elit csapatok klasszikus lemezeihez.
Inkább azt fájlalom, hogy manapság sokszor a dalszerzés tekintetében van elmaradás ezekhez a remekművekhez képest, és ez gyakran így van jó néhány elismert, vagy akár túlhájpolt "modern" black metal alakulatok esetében is...


------------------------------------------------------------------


Számomra a La Masquerade Infernale mindig párban jár a The Sham Mirrors-szal. Mindig olyan mohó vagyok, hogy ha az egyiket meghallgatom, akkor elkerülhetetlen, hogy berakjam a másikat is a lejátszási listába.

nascence 2017. december 28., csütörtök, 10:32
nascence
Csatlakozott:
2010. november 27.
Hozzászólások: 790
Válasz Algras üzenetére:


Szóval, bármi nemű könnyes szemű nosztalgiát félre: 97 tájéka különleges és visszahozhatatlan korszak, amivel aligha kelhet versenyre (ha egyáltalán akar) a black metal ún. harmadik hulláma...


Akkor ez nem csak nekem tűnt fel. Már régóta meggyőződésem, hogy a 1994-1999 körüli időszak termelte ki a legjobb albumokat, itt most nem csak black metálra gondolok, hanem a metál zene minden ágára. Ez az időszak a metál zene "ipari forradalma" volt...

------------------------------------------------------------------
Válasz Balthazaar üzenetére:

Valaki itt a The Sham Mirrors-t emlegette?! (L) :-$


Számomra a La Masquerade Infernale mindig párban jár a The Sham Mirrors-szal. Mindig olyan mohó vagyok, hogy ha az egyiket meghallgatom, akkor elkerülhetetlen, hogy berakjam a másikat is a lejátszási listába.
Algras 2017. december 28., csütörtök, 10:21
Algras
Csatlakozott:
2016. október 1.
Hozzászólások: 6
Remek és méltó sorok e páratlan remekműről!

Az Emperor - Anthems To The Welkin At Dusk és az Arcturus - La Masquerade Infernale két olyan emberfelettibe hajló magnum opus, ami tényleg megismételhetetlen és utolérhetetlen csoda. Még saját maguk számára is.
Ha csak ez a két zene lenne az emlékem 97-ből, akkor is bearanyozódna az az év.
Ám ezen bearanyozódáshoz jócskán hozzájárulnak még olyan nagyszerű alkotások is, mint például:
Borknagar - - The Olden Domain, Tartaros - The Grand Psychotic Castle, Limbonic Art - In Abhorence Dementia, Diabolical Masquerade - The Phantom Lodge, Enslaved - Eld, Mayhem - Wolf's Lair Abyss, Immortal - Blizzard Beast, Keep Of Kalessin - Through Times Of War, Covenant - In Times Before The Light, Dimmu Borgir - Enthrone Darkness Triumphant, Solefald - The Linear Scaffold, vagy akár hazai részről a Sear Bliss - The Pagan Winter / In The Shadow Of Another World, Ahriman - ... from the Dark Nature, stb.
S hát végül is az Ulver - Nattens Madrigal is bele illik eme dicső sorba, csak a szándékosan elb@szott hangzás -sokakkal ellentétben- számomra nagy mértékben akadályozó tényező abban, hogy túl sokszor őszinte vágyat érezzek eme nem is túl hosszú anyag végighallgatására.

Szóval, bármi nemű könnyes szemű nosztalgiát félre: 97 tájéka különleges és visszahozhatatlan korszak, amivel aligha kelhet versenyre (ha egyáltalán akar) a black metal ún. harmadik hulláma...
Balthazaar 2017. december 28., csütörtök, 03:36
Balthazaar
Csatlakozott:
2017. július 9.
Hozzászólások: 267
Valaki itt a The Sham Mirrors-t emlegette?! (L) :-$
--
In Grind We Trust!
Koncertek
European Pilgrimage Tour Part III.
január 22.,
A38 Hajó
Gods Of Violence Tour
január 26., 18:00,
Barba Negra
British Punk Invasion
február 2., 17:00,
Barba Negra
Downfall of Gaia, Hamferđ
február 9.,
Kvlt
Fight the Plague 2018
február 18.,
Dürer Kert
Machine Messiah Tour 2018
február 25., 18:00,
Barba Negra
továbbá
© 2001-2018 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.07 seconds to render