Exile Amongst the Ruins (2018)

  Pagan/folk metal és black metal áll a legtöbb oldalon a Primordial zenekarral kapcsolatban műfaji meghatározásként, melyek külön-külön és egyben sem állják már ki a megfelelőség próbáját. A black metal gyakorlatilag megkopott, a népies elemek helyét pedig átvette egy jóval személyesebb, önálló arculat, ami csak az ír banda sajátja, köszönhetően a zenekart vezető Nemtheanga egyéniségének, ami előre hajtja a csapat szekerét. Ugyan elég későn, 2010 környékén kaptam rá a zenéjükre, de szép lassan lekövettem a munkásságukat és még nem volt olyan lemezük, mely előbb-utóbb ne ért volna be, ne tudtam volna megszeretni. Egyértelműen ez lesz a helyzet az Exile Amongst The Ruins esetében is, ami négy évvel követi az előző, egyébként már nyolcadik nagylemezüket. A 3-4 éves szünetek mindig adnak lehetőséget a zenészek számára a kalandozásra, egyéb projektekre, hogy aztán ismét egymásra és a tipikussá vált saját hangra találva újra elkényeztessék a rajongókat, köztük a forgács lelkes olvasóit és hangpróbázóit, aminek következménye, hogy már két lemezzel is szerepelnek a top100-as hp listánkon. De a listára fel nem kerülő kiadványaik is mind dobogós helyezéseket értek el, ami nagyon ritkának mondható bármely zenekar teljesítményét nézve. Még szimpatikusabb a dolog, ha azt nézzük, hogy a sok pozitív értékelés következtében az évtizedek alatt nem szállt fejükbe a hírnév, nem szándékuk a zenei reform és nem díszíti a képük egyetlen müzlis dobozt sem. A hamisítatlan Primordial hangulat minden változás ellenére ugyanúgy telepszik rá a friss lemezre és annak sűrű, mégis tompa hangzására, ahogy azt minden rajongó elvárja és jogosan elvárhatja a jövőben is ezeknek a nagyszerű, szintén hagyománynak megfelelően nehezen nyíló daloknak köszönhetően.

    Kezdetnek itt van mindjárt a Nail Their Tongues, ami egy cseppet sem könnyű 9 perccel azonnal belecsap a dolgok közepébe és magába szippant Nemtheanga hamisítatlan énekével, halálos keringőbe csalogató riffjeivel és lassú, de mégis lendületes tempójával. A dal első fele egy fokozatosan előre mutató, fejlődő, csúcspont felé néző csoda, ami egy brutális blast beat közepette teljesedik ki igazán, ahol az érzelmek az egekbe szöknek, a libabőr pedig garantált mellékhatásként jelenik meg egészen a lezáró, fagyos gitártémáig. A meglepően könnyed és egyszerű, már-már punkos lüktetésű To Hell Or The Hangman kilógni látszik a lemezről, de a dalt ihlető háttértörténések hamar helyre teszik a hangokat. Az ősi ír Lynch család középkori tragédiái állnak a hátterében, ahol az apagyilkosság, a szerelmi gyilkosságok árnyékolták be az egyházhoz erősen kötődő vérvonal mindennapjait. Romantikus köntösbe csomagolt, kétségbeesett keresése ez a hitnek, aminek az ének újfent megfelelő élt és hitelességet ad.
 

 
    Az epikus doommal kacérkodó Where Lie The Gods, Exile Amongst The Ruins, valamint a változatos tempókkal pusztító Upon Our Spiritual Deathbed a régmúlt birodalmainak bukásán elmélkedik és szomorúan tekint a tapasztalatok levonása után a jövőbe, miszerint minden istenség, minden kultúra bukásra van ítélve születésétől kezdve. A dalok tökéletesen illeszkednek a korábbi Primordial tételek sorába, mint például a To The Nameless Dead lemezen szereplő As Rome Burns, valamint Empire Falls. A baljós múlt és kétséges jövő közt fekszik a jelen, aminek kihasználására, megélésére buzdít a Stolen Years meglepően rövid (legalább is a zenekarhoz mérten), egyszerű balladája. A baljóslatúan kezdődő Sunken Lungs a tengerbe veszett tengerészeknek állít emléket, misztikussá és dicsővé téve a hullámsír fogalmát. Pörgő dobja, megzabolázhatatlan gitárjátéka tiszteletet követel az embert játszi könnyedséggel magába temető óceán nevében. A legnehezebben emészthető szerzemény zárja a lemezt a Last Call formájában, ami elsőre kissé vontatottnak tűnt, de többszöri nekifutásra ugyanúgy beért, mint a többi dal, sőt talán a legszenvedélyesebb, legőszintébb lett mind közül. Módszeresen körülölel, csendesen megfojt.
    Nagyon örültem ennek a kiadványnak, főleg a mellékprojektként működő Dread Sovereign számomra félkész, gyenge második lemeze után, ami egy kis aggodalomra adott okot. A hangpróbán erős 9 pontot kapott az Exile Amongst The Ruins, de biztos vagyok benne, hogy még sokszor fog ólmot tölteni a hallójárataimba és akár még az év végi toplistára is felküzdheti magát, de egyenlőre túl nagy a nyári forróság ahhoz, hogy bele tudjak olvadni ebbe a több, mint órás mesterműbe.
 
Primordial_Exile_Amongst_the_Ruins_2018
Kiadó:
Stílus:
primordial metal
Értékelés:
 
Pont
: 9 / 10
 
Külalak
: Igényes
 
Hangzás
: Jó
Dalok:
1.Nail Their Tongues (09:00)
2.To Hell or the Hangman (07:16)
3.Where Lie the Gods (09:11)
4.Exile Amongst the Ruins (07:59)
5.Upon Our Spiritual Deathbed (08:28)
6.Stolen Years (05:15)
7.Sunken Lungs (07:52)
8.Last Call (10:32)
Írta:
boymester
2018. június 4., hétfő, 18:25
Facebook:
McFrost1977 2018. június 4., hétfő, 18:30
McFrost1977
Csatlakozott:
2015. augusztus 28.
Hozzászólások: 1453
Köszi!
--
Én gyönyörű életem,
szarvas, vidd tovább.
Én csodaszép életem,
róka, vidd tovább.
Koncertek
Fekete Zaj 2018
augusztus 19.,
Mátra-Sástó
XI. Zorall Sörolimpia 2018
augusztus 22.,
Pelso Camping
Kaltenbach Open Air 2018
augusztus 23.,
Spital Am Semmering
XXXII. Rockfesztivál a kápolnáért
augusztus 24., 16:00,
Sitkei Kálvária Kápolna
20 Years of Desecration Europe Tour 2018
augusztus 28.,
S8 Underground Club
Pain of Salvation, Kingcrow
szeptember 5.,
A38 Hajó
Rock On! Fest 2018
szeptember 8.,
Barba Negra Track
Abbath, Baest
szeptember 10.,
A38 Hajó
továbbá
© 2001-2018 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.133 seconds to render